Ez az oldal (és egyes külső összetevői) cookie-kat (sütiket) használ a felhasználók hitelesítéshez és a látogató statisztikához. Elolvastam és az Ok gomb megnyomásával elfogadom ennek tényét és az ÁSZF-ben foglaltakat is.

Jelenleg 570 vendég és 24 tag online

2016. március 08., kedd 07:39

Sherman Firefly - Elemzés

Írta:
Értékelés:
(11 szavazat)

Bevezetés

A Sherman Firefly bekerülése előtt az egyik legjobban várt tank volt. Korábban sokan vizionálták előre amerikai t6-os prémium TD-ként, vagy hogy egy új amerikai közepes ág részeként kerül majd be a játékba, de végül is oda került ahova való, a brit fejlesztési fára. És mivel brit lobogó alá került, így kapott a WG minden szeretetéből, amellyel a brit tankokat szokásuk kitüntetni.

Mielőtt rátérnénk a játékbeli harckocsira, nézzük a valós adatokat:

1944-re a britek rájöttek, hogy a Lend-Lease szerződés keretein belül, az amerikaiaktól kapott Sherman-ek tűzereje nem sokat ér a német páncélosok ellen, ezért az a döntés született, hogy nem gyártanak le így a háború vége felé még egy sor C kezdőbetűs tankot, hanem az amerikaiak általi szabványosítás és sorozatgyártás következtében a szinte végtelen számban termelt M4-est fejlesztik fel egy kicsit.

Brit barátaink fogták ezt a gyönyörű, angolszász mértékegységgel ellátott 17 fontos ágyút és rápattintották a Sherman-re. Persze ez nem volt ilyen egyszerű, hiszen az ágyú hátrasikló mechanizmusa nagyobb volt, mint a 75 miliseké, ezért jóval nagyobb helyet foglalt a toronyban, így fogták a rádiót és kitették egy dobozkába a torony mögé, viszont az ágyú így is csak 90 fokos elforgatás után fért a toronyba úgy, hogy kezelhető is maradjon. Aztán, hogy ne 5 ember közt kelljen megosztani a délutáni teát (hiszen egy teáskészletben csak 4 csésze van), a személyzetet is 4 főre redukálták és a testgéppuskát is eltávolították (értsd, úgysem az első sorban fogunk jampizni a géppel, nem kell az önvédelem a gyalogsággal szemben). Valamivel több mint 2000 Sherman került ily módon átépítésre, melyeket a briteken kívül a kanadai erők is használtak. Ezek a változások az összsúlyban +2-3 tonnát jelentettek.

Paraméterek

Ágyú

Nem túlzás ha azt mondom, hogy a tank egyetlen valamire való része. Igaz, brit barátaink kimondottan tankelhárító fegyverként használták a Firefly-t, és bizonyos értelemben a tornyos TD feeling a játékban is megvan.

Top ágyúnk OQF 17-pdr Gun Mk. VII néven ismeretes, ami ismerős lehet a Black Prince-ről vagy a Centi 1-ről, így ha már ott kifejlesztettük, a top torony fejlesztése után egyből felrakható. Az ágyú 171 mm átütéssel és 150-es alfasebzéssel rendelkezik, viszont ha ez az átütés nem lenne elég, kapunk egy 239 mm átütésű, 1105 m/s csőtorkolati sebességű APCR lőszert is, ami már tényleg mindenre elég. Az AP lövedék sebessége ezzel szemben 884 m/s. Használhatunk repesz lőszert is, melynek átütése 38 mm, sebzése pedig 190, bár sok gyakorlati haszna nincs, de a 77 db-os lőszer készlet elbír belőle párat.

Az ágyú csupaszon 12,77 lövést ad le percenként, 0,38-as pontossággal és 2,1 mp-es célzásidővel, ami egy történelmileg célirányosan páncélvadász szerepkörben alkalmazott tanknál bizony lehetne jobb is, hiszen ugyan ezt az ágyút használó kollégáinál (BP, Centi 1, TOG), a legrosszabb pontossági érték is csupán 0,36-os. A DPM mindazonáltal rendben van, 1915-ös. Amikor a tank először bekerült a teszt szerverre, némiképp OP-ra sikerült, hiszen kezdetben 18,42-es RoF-fal kalibrálták, bár pontatlanabb és lassabban célzó volt, de csak gondoljunk bele, egy az Easy 8 Sherman töltésidejével szinte megegyező ágyút kapott nagyobb átütéssel és 35-tel nagyobb alfával, aztán kapta is megérdemelt balanszot.

Teljes felszereltséggel ellátva (BiA, Venti, Töltésgyorsító, Puding és Tea) az ágyú adatai a következőképp alakulnak: 16,13 lövés/perc, 0,33-as pontosság és 1,85 mp-es célzás idővel a DPM 2419-re nő, emellett a töltésidő 3,72 mp-es. Az a híres brit pontosság még így is hiányzik, hiszen ha csak áttekintünk a szomszédos ágak AT jelű változataira, láthatjuk hogy ott a pontosság inkább a standard(!) 0,33-as átlagot hozza, amely 0,28-ra is lecsökkenthető akár.

Ha ezek után van még kedvünk menetből lövöldözni, akkor azt 21%-kal növelt mozgás és forgás közbeni, illetve 12%-kal nagyobb toronyforgás közbeni célkörrel tehetjük meg. A gyakorlat azt mutatja, hogy az ágyú képes emiatt hatalmas luftokat lőni, de legalább egy stabilizátorral meg tudjuk támogatni a dolgot, nem úgy, mint a Cromwellnél. Ezzel máris rózsásabbnak tűnik a helyzet, és ha hozzávesszük a megfelelő legénységi skillezést is, akkor a fenti értékek 16% illetve 9%-ra módosulnak, ami papíron már jobban mutat, de e tekintetben ez egy borzalmas ágyú; mindezek mellett sem ajánlom a menet közbeni lövöldözést vele, kipróbálni ki lehet, csak alapozni nem szabad rá hogy eltalál valamit így.

Egy AP lövés egyébként 175 kreditbe kerül, az APCR viszont 3200 kredit, így csak csínján bánjunk vele, bár túl sokszor tényleg nincs rá szükség, ezért nem is táraztam be túl sokat, 62/12/3 leosztással használom.

Torony

Amikor az amerikaiak 1944-ben elkezdték az M4 Sherman-ek 76mm-es ágyúval történő szerelését, gondoltak a toronyra is, és a régi elavult tornyokat a modernebb T23 jelűre cserélték. Na nem úgy brit barátaik, akik kezdetben a lövegpajzsra hegesztették az ágyút, majd végül a bevezetőben már említett elforgatásos módszerre sikerült beépíteni, de ennek megvolt az ára. Mégpedig az, hogy az ágyú függőleges kitéríthetősége így a -5°/+20° tartományba került. Azonban ingame valamelyest használhatóbbá tették ezt a gundep értéket, hiszen -6°-ot kapunk, ami azt kell hogy mondjam, a legtöbb esetben még így is igen kevés, viszont bizonyos szituációkban a magas felépítmény jótékonyan hat.

A toronypáncélzat 76,2/50,8/50,8 mm, ami első ránézésre elhanyagolható érték, bár szemből a lövegpajzs 128-145 mm közötti értékeket ad, illetve mellette a torony bizonyos részei is kialakításukból adódóan 100-120 mm-es effektív védelemmel bírnak, amivel pár lepattanót - főleg a széle felé - összehozhatunk ugyan, de építeni nem tudunk rá, hiszen a gundep ebben korlátoz minket.

Toronyforgása 42°/mp, amely szintjén átlagosan jó értéknek számít, ezzel a könnyebb és gyorsabb harckocsik flank-elését jól követhetjük, illetve egy bokor mögül nézelődve, az alváz mozdítása - és az ez általi camo vesztés - nélkül gyorsan fókuszálhatunk át.

Látótávolságunk 370 m, ez kategóriájában a maximális érték, a torony mögött helyet kapó rádiónk vételi távolsága pedig 550 méter, ami egy nagyobb pályán problémás lehet, így ez a gundep mellett a modul negatívumához sorolható.

Felépítmény

Páncélzata 50,8/38,1/38,1 mm vastag, kialakítása pedig a klasszikus Sherman formát mutatja, néhány brit módosítással. Ilyenek például az oldalára hegesztett plusz páncéldarabok, melyek a lőszerrekeszt hivatottak megóvni, így azokon a részeken az oldalpáncél 64 mm-es. Ezek a pontok elsőre a gyakorlatlanabb ellenfelek számára kis ajtóknak - és ez által gyengepontoknak - tűnhetnek (mint egy TOG II-n), így sidescrape-be rakva a tankot összeszedhetnek néhány lepattanót, hiszen egy 60°-os szögeléssel 125-130 mm körüli effektív értéket adhatnak. Igen, nagy ritkán megesik az ilyesmi, de a gyakorlatban ez leginkább úgy néz ki, hogy jönnek és auto-aimmel püfölik a tankot ahol érik.

A testet ahogy tudjuk szögeljük, hiszen így a front effektív páncélértéke is megnő (80-100 mm lesz), na nem mintha ez sokat védene, de mások szemében így legalább hozzáértőnek tűnünk, menet közben az ellenfél felé robogva pedig próbáljunk jobbra-balra kacsázni, így nagyobb eséllyel tudunk hárítani, hiszen oldalt a tanktest feléig felfutó lánctalpak is benyelhetnek pár lövést. A tank frontjának hasi részére külön ügyeljünk, hiszen ezen keresztül a váltórendszer miatt a motor sebezhető, illetve feljebb a vezető is igen könnyen kiüthető, tehát sokszor érdemesebb sidescrape-be vágni a tankot, ezzel megóvva ezt a két modult. Persze ekkor a lőszerrekesz válik sebezhetőbbé, de azt egy Biztonságos elhelyezés skillel 202,5 hp-sra tudjuk növelni.

Mivel ez egy amerikai gyártmány, így a többi brit tankkal ellentétben nem jobbkormányos, tehát a vezető bal oldalt helyezkedik el, szóval szemből a front jobb oldalára lőjünk ha Firefly ellen harcolunk és szeretnénk még inkább lelassítani. A motorteret felülről extra vékony 12 mm-es páncél burkolja így a tanktest hátulját érő arty találatok instant a meccs végét jelenthetik.

A Firefly camója amerikai társaihoz hasonlóan nem épp a legjobb, 11,97% mozdulatlanul, amivel a középmezőny alján helyezkedik el az A-43-mal és a Jumbóval szomszédságban.

Felfüggesztés

Az alváz forgási sebessége ennek a modulnak köszönhetően 40°/mp amely egy közepesen jó érték a szinten, ugyanakkor pivotra (álló helyben forgásra) nem képes, ezzel pedig fordulóköre is nagyobb az átlagosnál, bár nehezeket forgatni vagy felderítővágtázni úgysem fogunk vele.

Talajellenállása a szintjén - és az amerikai Shermanekhez képest is - kimondottan jónak mondható: 0,77 kemény, 0,96 közepes és 1,73 puha talajon.

Motor

Erőforrásunk a már megszokott Wright Continental R-975C4, a maga 460 lóerejével 13,93 lóerő/tonna arányt produkál, ezzel végsebességünk 36 km/h és itt álljunk is meg, mert ez személy szerint engem rendkívül bosszant, mivel minden logikát nélkülöz. A Sherman Firefly össztömege 33 tonna, ami az M4 Sherman 29,8 tonnájához képest csupán 3 tonnával nehezebb (illetve 2-vel, ha az M4-en a 105-ös howie-val számolunk). Az M4 végsebessége ugye 48 km/h szóval azt kéne valahogy a WG-nek bemesélnie nekünk, hogy a +2-3 tonna többletsúly, -12 km/h-s sebességcsökkenést okoz. Na igen, azt hihetnénk, hogy ezt a túlsúlyt a 17 fontos ágyú és a torony adja hozzá, de nem, hiszen az ágyú még könnyebb is az amcsi 76-os M1A1-nél (826 kg vs. 1567 kg). A Firefly túlsúlyát a tanktest adja, ami külön vicc az egészben, hogy ez az ami 3,5 tonnával nehezebb az M4-nél, de még a jól páncélozott M4A3E2 Jumbónál is nehezebb 310 kg-mal, noha nem rendelkezik akkora páncélzattal.

Az i-re a pontot az M4A1 Revalorisé teszi fel, ugyanis jelenleg ő a játékban helyet kapott legnehezebb Sherman variáns, amely szintén a 460 lóerős erőforrást használja. A Reva tehát 1,7 tonnával nehezebb a Firefly-nál és LE/t aránya is kisebb, 13,25 csupán, ráadásul gyengébb talaj-ellenállási mutatókkal is bír, mégis 40 km/h a végsebességem, amit könnyedén el is ér, szemben a Firefly-jal, melynek a gyorsulása sem kiemelkedő.

Mindhárom tank motorja tehát 460 lóerős és még a felfüggesztésük is azonos, konkrétan VVSS rendszerű, tehát ebben sincs eltérés ami indokolná a fentieket. Ebből is látszik, hogy ezek a brit tankok a WG kitüntetett figyelmét élvezik, hiszen ha reális és valós értéket kéne adnunk a Firefly végsebességének, akkor valahova 40-42 km/h közé kellene maximalizálni.

A motorról továbbá elmondható, hogy 20%-os valószínűséggel fogékony a tűzre (bár tapasztalataim alapján nem túl gyúlékony), illetve hogy szemből, a váltórendszeren keresztül igen csak sérülékeny és erre a modul 136 hp-s értéke is rásegít, így gyakran sárgul. Ha egyszer sárgára lőtték és nincs már javítókészletünk, akkor vége a „rohanásnak”, ilyenkor kínkeserves csak igazán ez a tank.

Ajánlott játékstílus

Ezen a ponton megoszlanak a vélemények, de én azt írom le, ahogy én használom.

Ez a tank sajnos nem igazi közepes, hiszen lassú és hulldownban sem vesszük hasznát a gyatra gundep miatt, de még csak nem is egy Jumbo szerű páncélozott med, hiszen páncélja sincs, TD-nek pedig kevés a camója és maga az ágyú sem túl pontos. A Firefly tehát igazán egy TD/med hibrid és én általában próbálom közepes tankos és tornyos TD-s felfogásban alkalmazni, így a support járművek játékstílusát alkalmazom, szóval próbálom a nehezebb csoportosulásokat oldalról támogatni.

Nagyobb tierben húzódjunk hátrébb, de teljesen sniper jellegű harcot nem érdemes vívni vele. Maradjunk az arcvonal elérhető távolságán, és amikor az ellenfél ereje már megkopott, mehetünk lecsapkodni a maradékot. Ha jól csináljuk, egy IS vagy egy T29 három lövést is bekaphat tőlünk míg tölt és különösebb precíziós célzásra sincs szükségünk még t7-ben, hiszen az átütésünk megfelelő.

Túl sok t8-as csatát nem láttam vele, valamiért remek MM-mel van megáldva, általában a t6-t7 jellemző, de magasabb tierben már szükség lehet APCR-re ha nincs lehetőségünk oldalról supportolni, illetve szemből, saját szinten a Jumbo és az O-I is könnyedén lyukasztható vele (ilyenkor jön a szokásos „goldnoob” sírás).

Ha egy másik 6-os med 1v1-ben ránk mászik, akkor próbáljuk a nálunk gyorsabban töltőket peek-a-boo szituációra kényszeríteni, a nagyobb alfás és lassabban töltő 85-ös és 8,8-as ágyúkkal szemben pedig a DPM-ünkkel tudunk érvényesülni. Próbáljunk nálunk fajsúlyosabb tankokkal együtt mozogni, ezáltal elkerülni az ellenfél figyelmét, és ha ez sikerül, akkor gond nélkül faraghatjuk 3,7 mp-enként -150-nel az ellen HP-ját. A magunkéra vigyázzunk, hiszen csak 750 jutott és ennek megóvásában a páncélzat és a sebesség sem lesz partner.

A Firefly alfája a t6-os medek közt jónak számít, míg a DPM-e átlagos, a sebessége pedig egyértelműen gyengébb. TD-ként felfogva a bokorkemper-sniper jellegű harcot a camo mellett az ágyú pontossága és az AP lövedék sebesség sem preferálja nagyon, így ezt én próbáltam kerülni vele. Persze vannak szituációk, amikor erre kell építenünk, ilyenkor a 6. érzék és az álca skillezés jó szolgálatot tehet, amire amúgy is szükség lesz a továbbiakban ezen az ágon.

Összességében elmondható, hogy a Firefly se nem TD, se nem Med, de mégis inkább Med mint TD, tehát a két rossz közül a Med jellegű játékstílus a kisebbik rossz, amivel többet profitálhatunk, mint ha a bokorban kucorognánk hátul, hiszen van egy elfogadható DPM-ünk, egy közepes-rövid távolságon már megfelelőbb pontosságú és remek átütésű ágyúnk, jó alfánk és látótávunk.

Gyakorta sérülő modul a Motor és a Vezető, ritkábban pedig a Lőszerrekesz, más modulra nem mondható érzékenynek. A hibái ellenére én szerettem ezt a tankot, bár „Legendary item” révén lehetne egy kicsit combosabb, mondjuk mozgékonyság és pontosság terén.

Klán csaták

Ezen a ponton nem rúg labdába, túl lassú és nagy célpont egy dinamikusabb harcban.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

A passzívabb stílust kedvelőknek pedig a Töltésgyorsító mellé Álcaháló és Periszkóp javallott.

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kis javítókészlet
  • Kis elsősegélycsomag
  • Automata tűzoltó vagy Puding és Tea

Ajánlott legénységi képzettségek

Itt is két részre bontható a dolog, az előre gondolkodók és a passzívabb stílust kedvelőknek egy 6. érzék mellé fullos álca skillezés a javallott, míg a kicsit aktívabb supporterek kezdhetik ezzel a leosztással, amibe az álca skillezősök a második körben csatlakozhatnak, de persze kombinálható is a kettő.

  • Parancsnok: 6. érzék
  • Lövész: Pillanatkép
  • Vezető: Sima utazás 
  • Töltő: Biztonságos elhelyezés

Ezután pedig vegyesen javítás vagy álca, illetve az olyan kiegészítő skillek mint a Felderítő, Offroad vezetés vagy a Jelerősítő.

Bevétel

Nem tudom a nagy átlag mit művel ezzel a tankkal... bár egy szűk adatbázisból, de a vbaddict.net 2500-as átlagú nettó bevételt mutat.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Jó alfás, viszonylag gyorsan töltő, nagy átütésű ágyú
  • Hatékony prémium APCR lőszer
  • Jó látótáv
  • Viszonylag gyors torony és alvázforgás
  • Kedvező talajellenállási értékek
  • Kegyes Match Making

Hátrányai

  • Gyatra végsebesség
  • Kevés gundep
  • Gyenge camo érték
  • Brit mércével pontatlan ágyú

Kiknek ajánlott

A legendás tankok megszállottjainak és a Charioteer-re nyálat csorgatóknak mindenképp, hiszen ezen az ágon még mindig könnyebb előrébb jutni, mint a másikon, hiszen a Firefly a hibái ellenére is játszhatóbb mint az Achilles, szóval ha az nem tetszett és ott feladtad, még mindig tehetsz egy újabb próbát ezen az ágon.

Kinek nem ajánlott

Aki közepes tanktestbe bújtatott snipert keres, rossz helyen kopogtat, de az is, aki egy jó kis mindenes közepes tankra vágyik, hiszen a Firefly az a tank, amely e két szék között a földre pottyant, így inkább csak a már valamivel tapasztaltabb játékosoknak ajánlanám.

Videó


Az elemzést írta: Nortonor

Megjelent: 4902 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. máj. 22., hétfő 12:41
Tovább a kategóriában: « Centurion Mk. I - Elemzés

Nincs jogod kommentelni.

Hozzászólások   

#18 StraubZ 2017-10-17 18:29
Itt egy tegnapi szerencsés meccsem egy Pool medálról:
http://bodzy.wot-record.com/replay/51205/straubz_firefly_pool
A végén a KV-85 be akart foglalni, de szerencsére az ellen tűzére segített :)
#17 Skjenngard 2017-08-06 13:58
Idézet - phurges00:
Nekem kifejezetten tetszett. Bár az utóbbi időben elég kancsal lövéseket ad le,... a charioteer is 1-2 hónapja szór mint a barom... előtte meg menet közben lehetett vele jó arányban találatokat bevinni.

Evvel lett meg a dupla gyújtás +1 tierben ;-)

Alattam nem működik. Azon kevés tankok egyike, amikkel frusztrál a játék. Még valahogy 20k-t kéne össze farmolnom, de szerintem ebből free XP lesz, és ahogy olvasom, a következőt is érdemes átugrani... :D
#16 phurges00 2017-08-06 13:20
Nekem kifejezetten tetszett. Bár az utóbbi időben elég kancsal lövéseket ad le,... a charioteer is 1-2 hónapja szór mint a barom... előtte meg menet közben lehetett vele jó arányban találatokat bevinni.

Evvel lett meg a dupla gyújtás +1 tierben ;-)
#15 Skjenngard 2017-08-06 13:00
Ez a tank úgy ahogy van sz*r. Ahogy le van írva, van egy közepesen jó DPM és jó átütés, de minden másban rossz. Rossz a camo, pontatlan az ágyú, nincs gundep és lassú, de emellé legalább nincs páncélja. Szenvedés minden perc vele számomra. Ha megindul a csapat, nem érem utol őket. Sniperkedni nem lehet vele, a lövedék lassú. Tipikus WG brit tank, a háború egyik legjobbja volt, ezért közepesen sz*r a játékban, ellentétben a sose létezett szovjet csodákkal.
#14 singes 2016-03-09 09:15
Idézet - Nortonor:
Igazatok van, ezért úgy döntöttem, hogy a következőket már ebben a szellemben fogom készíteni és az sem árt, ha én magam is megtanulom a videókészítést. :-)


Ez utóbbi mondjuk engem is érdekelne, hogy csökkentsük Bodzyn a nyomást.

Bodzy! Tartanál nekem/nekünk korrepetációt? :great:
#13 Nortonor 2016-03-09 09:09
Igazatok van, ezért úgy döntöttem, hogy a következőket már ebben a szellemben fogom készíteni és az sem árt, ha én magam is megtanulom a videókészítést. :-)
#12 bodzy 2016-03-09 05:12
csak egy szavadba került volna át küldöd a replayt és megcsinálom ha gondolod az elemzésekhez készülőnek nálam prioritása van igaz Kovacs úr :)

Szerintem az a legjobb amikor saját kör kerül az elemzésbe................
#11 Nortonor 2016-03-08 23:32
Nem vagyok éppen túl jártas a video rögzítés és vágás terén, de lehet majd megpróbálkozom vele a későbbiekben.
#10 Kovacs 2016-03-08 22:30
Idézet - Nortonor:
Én kerestem nejo12 és bodzy videói közt, de nem találtam Firefly-ost és talán még ez a legjobb ami youtube-on fellelhető, nem egy népszerű tank.


Amiket én írok elemzéseket, ahhoz saját köröket rakok be az elemzésbe, erre gondoltam.
#9 Nortonor 2016-03-08 22:16
Idézet - Kovacs:

Van benne valami, netről bárki berakhat egy videót, de úgy igazából nincs sok értelme.

Én kerestem nejo12 és bodzy videói közt, de nem találtam Firefly-ost és talán még ez a legjobb ami youtube-on fellelhető, nem egy népszerű tank.
#8 Kovacs 2016-03-08 21:31
Idézet - silean2:
Esetleg egy magyar videót nem lehetne betenni? (Nem szoktam ilyet kérni, de ritka alkalmak egyike most)


Van benne valami, netről bárki berakhat egy videót, de úgy igazából nincs sok értelme.
#7 Szmertyij 2016-03-08 21:03
Talán a legnagyobb előnye a vertikális stabilizátor, nem kell fél napig célozni mint egy Cromwell-el.
Sokat gondolkodtam azon mit írjak ide, hogy hogyan jellemezném a játékstílusát, de nehéz megfogalmazni, rá kell érezni és akkor tarolni lehet vele.
Az ágyúja nagy távolságban ugyan nem túl pontos, de középtávon olyan sebességgel lehet vele fedezék mögül kibújva lövést kiváltani, hogy azt T6-ban sőt T7-ben sem igen tudják lereagálni.
#6 GregoryEgo 2016-03-08 19:58
Köszi az elemzést!! Sherman III nagyon adja. Jajj de rég toltam ennyit alacsony tierben.. Hamarosan meglesz a firefly is.
#5 Davidhun43 2016-03-08 16:15
Jó kis tank ez nekem elsőre meglett az ász vele :D Amúgy szerintem nem kellene az AT ághoz hasonlítani az ágyúját. Ott azért pontosabb mert azok lassú TD-k ez meg egy med.
#4 Nortonor 2016-03-08 15:17
Idézet - silean2:
Esetleg egy magyar videót nem lehetne betenni? (Nem szoktam ilyet kérni, de ritka alkalmak egyike most)

Lehet, ha találsz egyet :-)

Fórum hozzászólások (WoT)

Hasznos oldalak

Fórum hozzászólások (más játékok)

WOTINFO CHAT/VOICE CSATORNA

KÉRDŐÍV: Wotinfo.hu megújulás

Cikk hozzászólások