Ez az oldal (és egyes külső összetevői) cookie-kat (sütiket) használ a felhasználók hitelesítéshez és a látogató statisztikához. Elolvastam és az Ok gomb megnyomásával elfogadom ennek tényét és az ÁSZF-ben foglaltakat is.

Jelenleg 572 vendég és 20 tag online

2016. április 27., szerda 07:20

Cromwell B - Elemzés

Írta:
Értékelés:
(32 szavazat)

Bevezetés

A Wargaming 2015 májusában adta ki a Berlin Trio-t, amikor is három prémium tankot vásárolhattunk meg. Ezek a tankok nem kerültek be az ingame vagy a premium shopba, csupán különleges alkalmakkor lehetett megvenni őket (pl. karácsonykor). A Cromwell B is ennek a triónak a tagja, ezek közül is talán a legerősebb.

Paraméterek

Ágyú

Tulajdonképpen a normál Cromwell top lövegéről beszélünk, annak minden előnyével és rákfenéjével együtt.

Sebzésünk 135/135/175, átütésünk 145/202/38 mm az AP/APCR/HE lőszerekkel. Az alap átütés pont elég arra, hogy szintünkön belül vigyen szinte mindent frontból (gyenge pontokat azért nem árt ismerni), a hetes-nyolcas szörnyeket meg oldalról, de ezzel nincs is gond, hiszen megvan a mobilitásunk a flank-eléshez. Prémium lőszerhez csupán akkor kell nyúlni, ha egyáltalán nincs lehetőségünk a futás-majd-flank mókához, ilyen szituációba azonban csak akkor kerülünk, ha nagyon elrontottunk valamit. Esetleg IS-6/IS-3 oldalára mehet még a prém, de oda is csak akkor kell igazán, ha nem tudunk célozni. HE lőszert lehet tartani párat, ugyanis a 38 mm pen még pont elég arra, hogy a full papír tankokat gyorsított módban hazavágjuk a 175-ös alfával és rengeteg modulsebzéssel.

Újonc legényeink (100%, semmi skill) 3,74 mp alatt töltik az ágyút, így egy kellemes 2166-os DMP-mel garázdálkodhatunk. Pontosabban garázdálkodhatnánk, mivel a WG olyan rendes volt, hogy adott ajándékba (persze ezt is kifizeted valahol) egy 100%-os legénységet BIA-val megtámogatva. Így a fiúk 3,66 mp alatt töltenek, a DPM pedig 2215. No és most jönnek a felszerelések ugyebár! Ha a ventilátorral kicsit legyezzük a srácokat és kapnak egy töltésgyorsítót, úgy már 3,22 az újratöltési idő, 2515-ös DPM-mel, ami enyhén szólva brutális egy 6-os közepes tanknak, amely igazából nem is közepes, ne de erről majd később (ja, és ha beteáztatjuk a legénységet, akkor 3,09 mp alatt töltenek, és 2624 a DPM, de ezt már leírni se nagyon merem :).

No és akkor a pontosság... A 75 mm Vickers HV tulajdonképpen két módban működik: teljesen beszűkült, és nem 100%-osan beszűkült állapot. Ha teljesen be vagyunk szűkülve, akkor gyönyörűen működik a kellemes 0,35-ös pontosság (BIA-val, ventivel, kajával 0,32). Azonban ha csak egy kicsit is szét van esve a célzókör (kicsit = 3 pixellel), akkor a löveg a 4 égtáj felé szabadon választottan ellövi valamerre a mi kis lőszerünket, mi meg csak pislogunk, hogy vajon mi lett a lövésszel már megint? A célzásidőnk 2,21 mp, ami azt jelenti, hogy egy gyors rohanás utáni megálláskor bizony várni kell egy keveset, mire észhez tér a lövész és tüzelhetünk (szigorúan 100%-ban beszűkült célzókörrel). A menet közbeni, toronyforgás alatti szórása a tanknak borzalmas, ezt mindenképpen orvosoljuk. Sajnos a tankkal nem kompatibilis a vertikális stabilizátor, de a célzásidő így is levihető 1,84-re kajával, ventivel, a megfelelő skillekkel/perkekkel, no meg BIA-val. Ezzel a felállással a menet közbeni, toronyforgás alatti szórást is jelentősen javíthatjuk, de még így is csak szorgalmas miatyánkmorzsolás alatt fog célba találni a lőszerünk, ha nem vagyunk 100%-ban beszűkülve.

Ágyúsüllyedésünk -8 fok, ez a legtöbb pozícióhoz/pályához elég. Nem egy Comet, de csak nagyon ritkán fogjuk magunkat azon kapni, hogy izgünk-mozgunk a tank testével, mert nincs elég gun depression-ünk. Kicsit szívás a gépen, hogy hátul bizony csak 0 fok az ágyúnemsüllyedésünk, a motor csinos kis elnyújtott kipufogója miatt, ami már majdhogynem egy garázstuningolt spoiler.

64 lőszer fér a kicsikébe, 7-10 APCR-t azért vigyünk magunkkal a keményebb diók feltöréséhez. Aki szeret ekkora kalibernél repesz-rombolóval játszadozni, az 5 HE lőszert is vihet, így is marad bőven elegendő hely az AP-nak.

Torony

A páncélról sokat beszélni nem lehet, mivel nincs neki. Számokban elöl, oldalt illetve hátul 76/63/57 mm "vastag", de ez egyet jelent az effektív páncélvastagsággal is, mivel egyáltalán nem döntött. Röviden: ami eltalálja, az be is üti. Egyedül akkor érhetnek minket szerencsés lepattanók, ha szemből valaki véletlenül az oldalsó lemezeket találja el, ilyenkor érdemes egy-két üdvözlégyet elhadarni, a további kedvező RNG érdekében.

Toronyforgásunk 50 fok/mp, ez remek, és szükségünk is lesz rá a gyors manőverezések közben. Ha BiA és Venti is van a gépen (és miért ne lenne), úgy már 52,3 fok/mp-cel fordul a torony.

Látótávunk szárazon 360 méter, ez egy amolyan „okéka” érték ezen a szinten. Kajával, értelmesebb fiúkkal már 402, periszkóppal 498, coated optics-szal 440 méterig nézelődhetünk, vagyis kb. bármit felspotolhatunk, még bőven azelőtt, hogy ők látnának meg minket.

Test

A "páncél" számokban: elöl, oldalt, hátul 63/42/31 mm brit acél védi a legényeket a széltől, merthogy mást nem tud a gép ezen a téren. Akárcsak a tornyon, ami eltalálja, az be is üti. Nagyobb kaliberektől gyakori a modulsebzés a testben, a lőszerrekesz szeret sárgulni, illetve a benzintank is, más modulérzékenységet nem tapasztaltam.

750 életerőnk van, ez elég arra, hogy hibázzunk kettőt-hármat top tier-ként, 7-8-as tierben már csak egyet.

Álcaértékünk állva/mozgás közben/lövés után 7,21/5,41/1,78%, ez még nem kiemelkedő, de némi okosítással brutál szintre fel lehet tolni. Fullosan (BIA, álca skill, álcaháló) már 29,93/20,46/13,44% az álcaértékünk, és még csak a pucér semmi közepén állunk! Amint beparkolunk egy bokorba (perverzek duplába), máris láthatatlanná váltunk.

Felfüggesztés

Na ez az a pont, amiben eltér a Cromwell B normál ikertestvérétől. Prémium mivoltának, vagy a szemet gyönyörködtető festésének köszönhetően ugyanis tankunk 50 fokot fordul másodpercenként, míg Cromwell barátunk csupán 36-ot, ami már meg tudja nehezíteni a 60 km/h-val végzett mutatványokat. És még nem is beszéltünk a talajellenállási értékekről, amiben minden féle és fajta talajon 25-40%-kal jobbat tud felmutatni a berlini variáns. Tolatni maximum 20 km/h-val tudunk, ez elég arra, hogy visszahúzzuk a tankot, ha esetleg rosszkor kandikálunk ki egy sarkon.

Motor

650 paci dolgozik a tankban, így egy fantasztikus 23,4 lóerő/tonnás átlaggal száguldozhatunk a pályán, pont mint normál társunk, csak még annál is gyorsabban, mozgékonyabban. Papíron 20% a motor gyulladási esélye, alattam azonban eddig talán kétszer gyulladt a tank, akkor is csak ezért, mert egy Leopard beletolt egy egész tárat a hátsómba.

Ajánlott játékstílus

A Cromwell B már zsír újan is egy bitang jó tank, azonban akkor válik igazán gyilkos kis géppé a kezünk alatt, ha megkapja a legénysége a megfelelő skilleket és perkeket. Csata elején keressünk olyan passzív spotos bokrot, ahonnan biztosíthatunk célpontot csapattársainknak, de fontos, hogy ne menjünk túl előre, mert hamar el tud párologni a 750 életerőnk. Hp-t szigorúan tartalékolva, egy-két biztos lövést eleresztve így tapasztalat és kredit hatékonyan át tudjuk vészelni a kezdeti noob-rush-t. 

Ha már fogyatkozik az ellen (és a mi csapatunk is), akkor jön el a mi időnk. Folyamatosan figyeljük a minimap-et, és keressük, hogy hol csaphatunk le magányos TD-kre, vaksi heavy-kre, esetleg alacsony hp-s egyéb tankokra. Ilyenkor mindig bokorról bokorra, sarokról sarokra járjuk a pályát, és igyekezzünk úgy ráesni áldozatainkra, hogy minél később vegyenek észre bennünket, lehetőleg már csak akkor, amikor minden mindegy nekik. Mehet a flank, majd biztos közelségből (max 25-30 méter) pumpáljuk bele a brutál DPM-ünket, amíg van hp-ja. Rammolni esztelenség a tankkal pihekönnyű súlya miatt, így azt is kerüljük, hogy a flankelés közben nekünk jöjjenek aktuálisan kiszemelt áldozataink. Hála az elképesztő mobilitásnak szinte bármit leforoghatunk, ami páncélvadász vagy nehéztank, vagy arta. Ha nem vagyunk a rohangászós típusok, akkor marad a bokros csiki-csuki lövészet. Beállunk egy bokorba, spotoljuk az ellent, visszagurulunk, míg a bokor újra átlátszatlan lesz, megvárjuk, míg 100%-osan beszűkül a célkereszt (nem győzöm hangsúlyozni!), és büntetlenül eleresztünk 2-3 lövést. Majd ezt ismételjük, míg garázsba nem küldjük a célpontunkat. Ez a harcmodor megállja a helyét bármilyen tier-ben.

Top tierként előfordulhat, hogy elkap a harci szellem és nagy DPM-ünkben, valamint brutál mobilitásunkban bízva ránk tör a Rambo-ötperc. Ilyenkor választhatjuk alternatívaként, hogy ész nélkül berohanunk az ellenség vonalai mögé. Ez persze totál öngyilkosság, de a tank op-sága miatt így is lehozhatunk 1000-1500 sebzést, majd várhatjuk, hogy véget érjen a csata, mert kilőttek minket a 3. percben. Ennél azonban sokkal többet tud a Cromwell B, ezért nem ajánlom ezt a fajta játékstílust.

Mint említettem már korábban, ez igazából a megfelelő legénységgel egy könnyű tank, közepesnek álcázva. Így kapunk egy 6-os light-ot, tényleg tier 6-os MM-mel és közepes tank hp-val. Szerintem itt lett valahol op a Cromwell B (és egyébként a Cromwell is), hisz bár vannak hátrányai is (0 páncél, pontatlan ágyú), ezek nem jönnek ki annyira egy maximum tier 8-as közegben.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Célzásgyorsító/Optika
  • Ventilátor
  • Töltésgyorsító

A ventilátor illetve a töltésgyorsító jól képzett legénységgel már szinte minden igényt kielégít, így szabadon dönthetünk, hogy látótávra, vagy a gyorsabb szűkülésre akarjuk e kihegyezni tankunkat. Ám mivel az ágyú csak teljesen beszűkült állapotban működőképes, inkább a célzásgyorsítót javaslom (ilyenkor szívhatjuk a fogunkat, hogy az amerikai csillagos Cromwell B vajon mennyire lenne OP, ha amcsiként került volna be, és rámenne a Vertikális Stabilizátor, na de ez már egy másik történet...).

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kézi tűzoltókészülék
  • Kis elsősegélycsomag
  • Kis javítókészlet

Ajánlott legénységi képzettségek

  • Parancsnok: 6. érzék + Álca + BIA
  • Lövész: Álca + Pillanatkép + BIA
  • Töltő: Álca + Biztonságos elhelyezés + BIA
  • Vezető: Álca + Sima utazás + BIA
  • Rádiós: Álca + Helyzetfelismerés + BIA

Bevétel

Spotolni tökéletes, és még ontja is magából a sebzést. Prémiumként pofátlanul olcsó a javítása, a normál lőszer ára is szinte elenyésző. Egyszóval: pénznyomda. Prém fiók nélkül is hozza a 20-25k kreditet a konyhára az átlag meccsekért (1000-1500 sebzés, némi spot). A jobb körök (sok spot, és/vagy 1500+ dmg) pedig akár 50k kreditet is érhetnek a kis masinánkkal.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Együttesen op álca és látótáv
  • Könnyű tankokkal versengő mobilitás
  • Kényelmes ágyúsüllyedés
  • Brutál dpm
  • Mind a 3 lőszer átütése pont elég arra, amire van
  • Talicskával hozza a kreditet
  • A játék egyik, ha nem a legszebben lemodellezett járműve

Hátrányai

  • Nulla páncél
  • Ha nincs teljesen rászűkülve a célra az ágyú, kegyetlenül félrehord
  • Mozgás közben gyakorlatilag nincs ágyúnk

Kiknek ajánlott

Nehéz dolog ez... Mivel csak nagy ritkán kapható, ezért mindenkinek, aki elég szemfüles, hogy le tud csapni rá, ha még fogják árulni. Én karácsonykor tudtam megvenni, csomagban egy kis golddal. Azóta a kedvenc tankom, mindig előveszem, ha leülök játszani.

Videók


Az elemzést írta: bsoos

Megjelent: 11458 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. április 27., szerda 07:56

Nincs jogod kommentelni.

Hozzászólások   

#59 Mr. Crimetime 2017-08-29 22:34
4400 forintért szinte kiraboltam a wg-t...:D Lazán megérte, még akkor is ha teljesen más használni mint a másik kedvencem, az E-25-öt. Teljesen más cigánykodást kell leművelni ezzel a géppel, de a mai artista skycancer világban sajnos rákényszerül az ember, pedig szívesen játszanék heavy tankkal is!:/ (Most a garázsban porosodnak)
#58 uuee 2017-08-27 16:21
Idézet - pap32:
Tier 6-ban melyik MED-nek is nem papír a páncélja a Jumbo-n meg a *khm khm* T34-85M-en kívül?



stat a páncélhasználatról:
www.vbaddict.net/statistics.php?tier=6&tanktype=2&nation=0&premium=0&modeid=0&team=0&battles=1000&groupby=0&fieldname=nodamageshotsratio&server=
#57 pap32 2017-08-27 16:01
Tier 6-ban melyik MED-nek is nem papír a páncélja a Jumbo-n meg a *khm khm* T34-85M-en kívül?
#56 uuee 2017-08-27 11:27
Én a cromwell-t rammer + gld-vel használom (3.-nak egyelőre periszkópot, majd ha legalább bia + 50% helyzetfelismerésem lesz, akkor megy rá az optika)

A fanyalgókkal pedig nem értek egyet. A tank kiegyensúlyozott (a pocsék lövegkezelés és a papír kasztni az ár a mobilitásért\dpm-ért). csikicsukira talán a legrosszabb 6-os med (kocka test, lassú célzás, kicsi alfa)
#55 Vivalahelvig 2017-08-27 11:19
Bár nekem is megvan, de nem mondanám annyira op nak. Tény hogy az egyik legjobb t 6 os med cwre shra ideális választás de a hátrányai jól kompenzálják az erősségeit. Ami viszont tényleg nagy hátránya a tanknak az az, hogy miután letoltam vele kb 400-500 csatát indultam el a brit med ágon. Mikor sima Cromelt húztam valahogy borzasztóan untam a tankot, sőt szenvedtem is vele. A comet már nem volt olyan szörnyű de nem volt az sem a kedvencem. Viszont tényleg vicc kategória, hogy a centurion 1 nek sem a 7/1 nek sincs akkora DPMje ugyan olyan felszereléssel mint ennek pedig tier 8 as és tier 9 es tankokról beszélünk!
#54 pap32 2017-08-27 10:34
Idézet - Hunyadi_Loveszdandar:
Bírom hogy markáns véleménye mindenkinek van, akkor is ha nem játszott a tankkal, vagy talán max 35 csatát 600-700 átlagsebzéssel.
Bocs srácok, de így a véleményetek nem hiteles!


Itt a kollega...az ő véleménye is "elhanyagolható", ugye? Mi is az a 2000 csata tapasztalata ugyebár...
https://hu.wot-life.com/eu/player/RLolo-516065519
#53 Admiral_von_Yorck 2017-08-27 09:49
Idézet - Hunyadi_Loveszdandar:
Bírom hogy markáns véleménye mindenkinek van, akkor is ha nem játszott a tankkal, vagy talán max 35 csatát 600-700 átlagsebzéssel.
Bocs srácok, de így a véleményetek nem hiteles!

Megbocsáss, de most mi a gondod?
Ha nem is játszott ezzel a tankkal, de ellen már biztos kellett harcolnia! Nem látom, hogy miért lenne hiteltelen a véleménye itt bárkinek?
Persze tudom a Te véleményed a hitelesség netovábbja!
Mint pl az előző hsz-ed....az aztán egyszerre konstruktív, tájékoztató és ami nem elhanyagolható hiteles mint állat!
Én a magam részéről köszönöm! :shaking:
#52 Hunyadi_Loveszdandar 2017-08-27 09:37
Bírom hogy markáns véleménye mindenkinek van, akkor is ha nem játszott a tankkal, vagy talán max 35 csatát 600-700 átlagsebzéssel.
Bocs srácok, de így a véleményetek nem hiteles!
#51 pap32 2017-08-27 09:34
Idézet - Admiral_von_Yorck:
Idézet - pap32:
Az O-I vs Cromwell-ek történetnél azért arról szépen megfeledkezik mindenki, hogy amíg az O-I OPságát kb. simán lehet nerfelni egy szimpla 2-es gombbal, addig egy Cromwellét hogy is kell? Mobilitásjavító "kiegészítőről" még nem hallottam (ami annyit tenne hozzá, mint a goldlőszer az átütéshez)...itt van az aprócska probléma...

Egyébként, ha csak belegondolok, hogy mennyi csatát láttam már, ahol narancs szin(t)ű játékosok hozták le az adott kört kb. csak azért mert E25-tel vagy Cromwell-el voltak...ha már azt tudja valaki, hogy miként kell auto célzást rátenni az ellenfélre, meg közbe körbefurikázni, már túl jól teljesít ez a "csoda"...
(Az ilyen 'only Cromwell B'-típusú erollok-at meg már ne is említsük...sok-sok ezer csata csak egy géppel, jellemzően pár ezer csatás wannabe stat-huszárkák...nyilván azért tolja ezekkel mindegyik, mert akkora sz@r tankok... :troll2: )

Sztem a Cromwellnek már az is elég nerf lenne, ha el vennék tőle a gold lőszert! Az esetek kb 75%-ba vége lenne az auto aim hősök körbe szaladgálásának! ;-)


Nyilván kapásból "gonosz főszereplő" leszek, de ha rajtam múlna, én a RoF-mobilitás párost "balanszolnám" újra...első körben talán vagy-vagy alapon...nem is igazán az APCR-rel van a gond (az nem kifejezetten csak itt gáz, hanem általánosságban - bár találkoztam már olyan 'OP' játékossal, aki saját bevallása szerint "csak APCR-t lövök, mert jobb a lőszer sebessége" dumát nyomott [persze ez mind igaz, csak hát ilyen alapon mindenkinek gold-ot kéne ontania ezért-azért...VICC] )
A Cromwell-ek esetében alaplőszerrel is simán "halálra lehet forogni" kb. bármelyik célpontot tier 7-ig bezárólag, meg még jó párat T8-ban is...meg azt is el lehet mondani, hogy ott van pl. egyik ismerős (3 GM-je van az alap tankon már régóta)....azt' sokszor nem is figyeli, és csak úgy potyognak az ölébe a Top Gun-ok....meg kb. minden 2. szakaszos meccsünkön top 3-ba benne van, sokszor az 1. helyen...sima, 20k csatás citrom játékosként...azért elgondolkodtató....jahh és persze ő is simán OP-nak tartja... :D
#50 Admiral_von_Yorck 2017-08-27 08:34
Idézet - pap32:
Az O-I vs Cromwell-ek történetnél azért arról szépen megfeledkezik mindenki, hogy amíg az O-I OPságát kb. simán lehet nerfelni egy szimpla 2-es gombbal, addig egy Cromwellét hogy is kell? Mobilitásjavító "kiegészítőről" még nem hallottam (ami annyit tenne hozzá, mint a goldlőszer az átütéshez)...itt van az aprócska probléma...

Egyébként, ha csak belegondolok, hogy mennyi csatát láttam már, ahol narancs szin(t)ű játékosok hozták le az adott kört kb. csak azért mert E25-tel vagy Cromwell-el voltak...ha már azt tudja valaki, hogy miként kell auto célzást rátenni az ellenfélre, meg közbe körbefurikázni, már túl jól teljesít ez a "csoda"...
(Az ilyen 'only Cromwell B'-típusú erollok-at meg már ne is említsük...sok-sok ezer csata csak egy géppel, jellemzően pár ezer csatás wannabe stat-huszárkák...nyilván azért tolja ezekkel mindegyik, mert akkora sz@r tankok... :troll2: )

Sztem a Cromwellnek már az is elég nerf lenne, ha el vennék tőle a gold lőszert! Az esetek kb 75%-ba vége lenne az auto aim hősök körbe szaladgálásának! ;-)
#49 pap32 2017-08-26 23:53
Az O-I vs Cromwell-ek történetnél azért arról szépen megfeledkezik mindenki, hogy amíg az O-I OPságát kb. simán lehet nerfelni egy szimpla 2-es gombbal, addig egy Cromwellét hogy is kell? Mobilitásjavító "kiegészítőről" még nem hallottam (ami annyit tenne hozzá, mint a goldlőszer az átütéshez)...itt van az aprócska probléma...

Egyébként, ha csak belegondolok, hogy mennyi csatát láttam már, ahol narancs szin(t)ű játékosok hozták le az adott kört kb. csak azért mert E25-tel vagy Cromwell-el voltak...ha már azt tudja valaki, hogy miként kell auto célzást rátenni az ellenfélre, meg közbe körbefurikázni, már túl jól teljesít ez a "csoda"...
(Az ilyen 'only Cromwell B'-típusú erollok-at meg már ne is említsük...sok-sok ezer csata csak egy géppel, jellemzően pár ezer csatás wannabe stat-huszárkák...nyilván azért tolja ezekkel mindegyik, mert akkora sz@r tankok... :troll2: )
#48 Samy70 2017-08-26 20:50
Szerintem életem legjobb köre.... :-)

https://www.youtube.com/watch?v=UwXUY14IEtU

Samy
#47 MegaJani 2017-08-26 20:22
Idézet - HUN_Sector:
Azért durva, hogy akkor az átütése, a sebzése, mint a svéd hatos prém mednek. Míg az 2 mp-nként lő, ez 3. De az 4 lövés után 15 mp-ig malmozik...


Ugyanez a régi/új Bulldog az E25-höz képest... :-x
#46 HUN_Sector 2017-08-26 20:06
Azért durva, hogy akkor az átütése, a sebzése, mint a svéd hatos prém mednek. Míg az 2 mp-nként lő, ez 3. De az 4 lövés után 15 mp-ig malmozik...
#45 TheG3n3z1s 2017-03-06 12:18
Idézet - jvvave:
Ha eladom a Cromwellt, a már megvásárolt álcafestése felrakható a Cromwell B-re?

Mért lehetne rárakni? Két különböző tank. ;-)

Fórum hozzászólások (WoT)

Hasznos oldalak

Fórum hozzászólások (más játékok)

WOTINFO CHAT/VOICE CSATORNA

KÉRDŐÍV: Wotinfo.hu megújulás

Cikk hozzászólások