Ez az oldal (és egyes külső összetevői) cookie-kat (sütiket) használ a felhasználók hitelesítéshez és a látogató statisztikához. Elolvastam és az Ok gomb megnyomásával elfogadom ennek tényét és az ÁSZF-ben foglaltakat is.

Jelenleg 392 vendég és 18 tag online

2016. máj. 09., hétfő 07:38

Škoda T 24 - Elemzés

Írta:
Értékelés:
(25 szavazat)

Bevezetés

Történetünk 1941-ben kezdődik, mikor is a Csehszlovák Skoda műveknél új közepes tank fejlesztésébe kezdtek a Wermacht számára. Az orosz T-34-esek sikere megihlették a cseheket, így egy ahhoz hasonló dinamikájú és kialakítású jármű megalkotása volt a cél. Ezzel egy időben kezdődött meg a valamivel nehezebb T 25 fejlesztése is, ami csupán tornyában tér el a T 24-től, ugyanis a Skoda munkatársai mottójuknak megfelelően (simply clever) már a tervezés fázisában látták, hogy a tank nem állná meg maradéktalanul a helyét, ezért új tornyot és ezzel új nevet kapott. Mindkét tank csupán tervrajzon létezett, hiszen közben véget ért a háború és a fejlesztések más irányvonalat követtek. Egyébként a márka Škoda és nem Skoda, de nézzétek el kérlek, hogy ezt az "Š" betűt nem másolgatom ki minden alkalommal :)

Fejlesztés

Első körben tekintsük át a fejlesztések sorrendjét, még mielőtt öngólt lőnénk azzal, hogy nem kalkuláltunk előre!

Először az ágyút fejlesszük ki, viszont tessék vigyázni, a tank alap lánctalpa 19 tonnát bír el, a stock össztömeg pedig 18,8 tonna. A top ágyú épp 0,2 tonnával (200 kg) nehezebb, mint a stock így, pont ráfér az alap lánctalpra, de ha előtte valamit felszereltünk a tankunkra, ami ingyen nem szedhető le vagy épp nem a 0 kg-os Távcső, akkor a lánc fejlesztése nélkül nem tudjuk felrakni a top ágyút, tehát további 2150 xp-t kell kiszenvednünk vele vagy leszedni 10 goldért a felszerelést. Az ágyút követően, jöhet a lánctalpfejlesztés, ezt követően már felszerelésekkel is elláthatjuk a tankot, majd akár egyből a motorral, hiszen nem egy drága modul és sokat dob a plusz 70 lóerő a mozgékonyságon. Aztán jöhet a torony és a két rádió, amik nélkül a nagyobb pályák másik végét már nem fogjuk tudni lefedni. Mondhatnám, hogy szörnyű a stock grindje (merthogy az is), de mivel ilyen olcsók a modulok, egy személyes XP tartalékot beaktiválva egy délután alatt át lehet jutni rajta, én magam kb. 20 kör alatt letudtam a fejlesztéseket free XP használat nélkül, bár félig prémium fiókkal.

Paraméterek

Ágyú

A tankra két ágyú szerelhető, ezek közül az első a stock 75 mm Škoda A13 névre hallgat, az AP lőszer átütése 103 mm és 110 alfával rendelkezik, de tölthető APCR is 139 mm átütéssel. Eddig egy teljesen szokványos stock t5-ös ágyúnak tűnik igaz? Hozzátehetném még érdemi infóként a 2,5 mp célzásidőt és a 0,4 m-es pontosságot, de ezek is szokványos értékek, az ember tehát azt hihetné, hogy ez így teljesen korrekt, könnyed grindelés fog következni. Aztán a tűzgyorsaság közbeszól. Amíg egy stock M4 vagy Pz IV (de mondhatom akár a stock G1R-t vagy Chi-Nu-t) egy alap ágyúhoz mérten teljesen normális 14,5-15 lövés/perc értéket mutat ugyanezzel a 110-es alfával, addig a Skoda masszív 9,38 lövést ad le percenként. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy még 100%-os legénységgel is 6,14 mp-enként dobáljuk a 110 alfás skulókat. Ugye milyen félelmetesen hangzik?

Aztán 3600 xp-t követően felpattintjuk a 75 mm Škoda A18 nevű csövet és a dolgok megváltoznak... ja bocs mégsem, ez nem az a tank. Szóval a top csővel megtartottunk 110-es alfánkat, viszont a tűzgyorsaságunk maradt egy extrém alacsony 10 lövés/perc. Ezen persze segít a fejlesztett torony is egy picit, amivel 11,32 lövést képes majd leadni percenként, ami annyit tesz, hogy ha felszerelünk egy Töltésgyorsítót és Ventit, akkor egész elképesztő 1475-ös DPM értéket érhetünk el, 4,47 mp-es töltési idő mellett. A csupasz DPM-et már inkább ide sem írom, mert nem szeretném ha valaki szívgörcsöt kapna miatta.

Jó, persze, lehet a T-34-re is 76 mm-es ágyút szerelni és akkor kevesebb DPM-e lesz nálunk, de épeszű ember ilyet nem tesz. Most, hogy így sikerült mindenkit sokkolni egy kicsit a tank óriási tűzerejével, mutatok még egy grafikont is, hogy még hatásosabb legyen az összkép.

A képen látható DPM értékek top modulokkal felszerelt, 100%-os legénységgel ellátott, de felszerelések és pótkaja nélküli értékeket tükröznek, továbbá az első 4 tank a 105-ös derp gunokat használja, így a repeszlőszerrel mért DPM értékük csalóka lehet, hiszen feltételezi a penetrációt.

Beszéljünk egy kicsit az ágyú pozitív tulajdonságairól is. Bár a low DPM annyira elnyomja ezeket, hogy szerintem hidegen hagynak mindenkit, de a rend kedvéért: 132 mm átütésű normál AP lőszerünk 900 m/s sebességgel suhan a kiszemelt célpont felé, ez úgy ahogy van álomszép (kategóriájában a legmagasabb alaplőszer átütés), de hogy rátegyünk még egy lapáttal, a prémium lőszerünk APCR, melynek átütése 185 mm, nincs olyan tank amit ésszel használva ez ne vinne át. A lövedék sebessége 1090 m/s, ami szintén remek, az ára pedig 2800 kredit, bár a kis tűzgyorsaság miatt az „avarege money loss/minute” statisztikában nem fogunk az élen járni. A lőszerek penetráció vesztése sem vészes, az átütés 10%-kal csökken 500 méteren.

Az ágyú 0,38 méteres szórása 100 méteren egy korrekt érték tier 5-ben, a célzásidő pedig 2,3 mp. Örülünk Vincent? Annyira nem, mert még mindig ott van az a csúnya DPM, amivel túl sok mindent nem tudunk kezdeni, na jó fel lehet még egy picit tornászni BiA-val és Buktával, de akkor is csak 1573 lesz a vége. A Chi-Nu-nak, ami szintén nem egy DPM machine, ennyi kb. csupaszon. Mozgás közben leadott lövések tekintetében igen pontatlan, nem is érdemes vele kapáslövéseket leadni, hiszen a lassú töltésidő miatt igen frusztráló, ha nem talál. Egyébként +0,2-es szórása van forgás és mozgás közben és +0,14-es toronyforgással, stabilizátor pedig nem szerelhető rá (egészen t8-ig ezt nélkülöznünk kell).

A lőszerkészlet csupán 50 db-os, én 38/10/2 felosztással használtam, azt nem mondom, hogy nem lehet ebből kifogyni, de ilyen tűzgyorsaság mellett sokszor előbb halunk meg. 1-1 blind shotot be lehet vállalni, de a házrombolós, random bokorlövős megoldásokat kerüljük.

Torony

Stock tornyunk, amely a „první model” névvel keresztelt, 330 méter látótávot biztosít, és 36 fokot fordul másodpercenként. Ez egy rendkívül kicsi és lapos torony, jó gundeppel (-10/+20) és bár páncélzata nem igen van (50 mm a fronton), de alkalmas a hulldownból csipkelődésre, hiszen kis sziluettjének köszönhetően nagyobb távon nehezebben célozható. Aztán felkerül a fejlesztett torony, amely a „druhý model” nevet viseli.

A látótávunk 350 méteresre növekszik vele, a toronyforgás is gyorsabb lesz, 40°/mp és a tűzgyorsaság is növekszik valamelyest, az ágyúsüllyedési és emelési értékek pedig megmaradnak a -10/+20 fokos tartományban (a HP értékünket 450-re növeli). A páncélvastagság szintén marad 50/30/30 mm, de szerencsére a torony mérete nem változik, tehát a kis sziluettnek köszönhetően továbbra is a hulldownból csipkelődő stílus amit alkalmaznunk kell(ene!), ugyanis a stock toronnyal ellentétben, kap egy hatalmas parancsnoki kinézőt, nagyobbat, mint a Pz III/IV vagy a T-34, szóval az a kis előnyünk is kárba vész, amit a stock torony lapos kialakítása biztosított. Páncélzatunk az nincs, így hát ez a stílus ezzel a gundeppel teljesen korrekt volt, igaz két lövés közt nem maradhattunk kinn, mert a borzasztó töltésidő alatt szitává lőnek, de ez úgy, ahogy működött. Erre jön a top torony és elbarmolja még ezt is. De ha már ekkora kupolát kaptunk, legalább származna egy kis előnye is belőle mondjuk plusz látótáv formájában, de nem, 30 méterrel vagyunk lemaradva a listavezető M7-től, aminek még kitüremkedő parancsnoki kupolája sincs. A gyakorlatban tehát a dolog úgy néz ki, hogy vagy beállunk a TD-k mellé egy domb mögé, vagy pedig egy a fronthoz közelebbi buckát választunk, ami mögül a tornyunkat kidugva szétlövik a kupolánk. Lehet tehát mérlegelni melyik éri meg. Még annyit megjegyeznék itt, hogy hátranézve a gundep csökken, tehát csak elöl és oldalt adja a -10°-ot.

Tank test

Csehszlovák söröshordó, ami a 50/30/30 mm-es páncélvédettségi értékével sokszor még arra sem elég, hogy szögben tartva legalább a derp gunok ne üssék át, ezt viszi minden. Nem mondanám, hogy modul érzékeny, hiszen nem a modulok esetlegesen kevesebb hp-ja miatt történik az, hogy repesztalálat esetén vakarjuk a fejünket, hogy mit javítsunk, illetve hogy a Parancsnokot vagy a Vezetőt élesszük fel, hanem egész egyszerűen azért, mert a páncél semmit nem véd. A tier 4-es artyk nem sok közepest 1 hitelnek t5-ben, de ezt igen, sőt még a gyors töltéséről és csipkelődő jellegéről ismert leFH18B2 is lazán a garázsba vágja. Aztán ott vannak a derp gunok is. KV-1 és KV-1S ugye, a Sherman duó, Pz IV H és G1R, T40, Hetzer és Alecto, ők mind potenciális veszélyforrások, viszont azt vettem észre, hogy az artykkal ellentétben sokszor nem 1 hitelnek, de elvisznek vagy 2 modult és 2 legényt, marad 20 hp-nk a csata hátralevő részében és szinte már várjuk, hogy nyírjon ki valaki. Rémes.

A camo értékünk viszont nem rossz, kategóriájában harmadik a 14,82%-kal. Illik még megemlíteni a rádió vételi távolságát, hiszen sok t5-ös tank rohangál gyenge rádióval és nem látja mi folyik a térkép másik felén. Nekünk ezzel nem lesz gondunk, a top rádió ugyanis 710 méterig veszi a jelet.

Felfüggesztés

Eddig a pontig ez egy szörnyű tank és az utolsó két modul az, ami valamelyest mégis használhatóvá teszi. A fejlesztett felfüggesztés felszerelése egy megváltás a tank számára, hiszen nem csak hogy fordulékonyságát növeli 40°/mp-re, ami egy remek érték, hanem a teherbírását is, amellyel már felszerelhető minden további modul, illetve a felszerelések, melyekkel legalább faragható egy kicsit a töltésidő. Szóval 40°/mp egy kellemesen szűk fordulókörrel, viszont a t5-ös közepes tankok legrosszabb talajellenállási tényezőivel. Még kemény talajon is 130% az ellenállás, közepesen 150% és puhán 210%. 

Motor

Škoda V12 19.8 liter (450) a top motorunk, ami a tank talán legjobb része. 450 lóerőt biztosít, viszont mivel a tank össztömege csak kb. 20 tonna, ezzel egy egészen elképesztő (még teljes felszereltség mellett is) 23 lóerő/tonna erőátvitelt biztosít. A végsebességünk 58 km/h, ezzel a két dologgal tehát egy kellemes kis zseb-CDC lehetne a tank, viszont ugye az a fránya talajellenállás közbeszól, így mozgékonysága már nem olyan kimagasló, bár még így is átlag feletti. A gyorsulás épp ezért lassúnak hat, de folyamatos, viszont a végsebességét csak kemény talajon éri el, illetve dombon lefelé.

Gyúlékonysága 20%, nem emlékszem rá hogy gyulladtam volna vele, de a motor sokszor sárgul, ha hátulról vagy oldalról beütik, mivel a modul csupán 100 hp-t kapott.

Ajánlott játékstílus

Van motorerőnk és lenne sebességünk, de minden talajtípus magához ragaszt. Van camonk, de ha egyszer felspotolnak, könnyen kiüt minket az arty. Remek a lőszereink átütése, de nincs DPM-ünk, az ágyúnk úgy ahogy pontos és jó gundeppel ellátott pici toronyban ül, de van egy hatalmas kupolánk, hogy emiatt ezt ne tudjuk kihasználni. Hogy mindezekből mi következik? (Ja, én is tudom a választ, de mivel lehet, nem tudnám szalonképesen leírni, meg sem próbálom.)

Nincs igazán kimondott játékstílusa, de a megfelelő pontosságú és jó átütésű ágyúnak és a korrekt camonak az előnyeit ki lehet használni, ha becsüccsenünk egy szimpatikus bokorba, viszont toronyos TD-zni szerencsésebb lenne egy nagyobb alfával. Igaz egy hasonló ágyúval ebben a stílusban a T67 is megállja a helyét, de itt az alacsony tűzgyorsaság miatt mire a második lövést le tudnánk adni már rég fedezékbe ér a célpont és megúszta átlag -110 hp-val.

Közelharc a páncél és a DPM hátrány miatt esélytelen. Az oldalirányú support hulldownból csipkelődéssel mindaddig jó, amíg nem ránk figyelnek, mert hiába kicsi a tornyunk, a kupolánk óriási. Aki ismeri a tankot és a tűzgyorsaságát, rá fog esni, mert egész egyszerűen 1v1-ben esélytelen, még pattintani sem képes. Derp gunok és artyk a garázsba vágják rendszerint, vagy annyira megnyomorítják, hogy még életképtelenebbé válik.

Már t5-ben is kihívás a játék, de t7-ben még szerencsétlenebbül érezhetjük magunkat vele, viszont szerencsére az MM nem olyan kegyetlen vele, nem túl sűrűn vagyunk bottom tierben, de ha oda kerülünk, legalább az átütésünk megvan. Igazából addig jó, amíg nem látnak minket, bár ha nincs arty, lehet együtt vonulni a többiekkel és támogatni őket oldalról, de arra figyeljünk, hogy mindvégig legyen olyan a csapatban, aki minket is lát, mert ha ránk esnek, végünk, nem tudunk sehogy fordítani a DPM hátrányunkon. Hiába van 100%-os legénységünk (akár BiA-val), hiába szereltük fel Töltésgyorsítóval és Ventivel a tankot, hiába forgatjuk a páncélt, legyen az csak egy full kezdő, aki megtalál minket és akár 75%-os legénységgel is hazavág.

Nem azt mondom, hogy nehéz vele játszani, mert a DPM-en kívül szinte mindene megvan, ami egy közepes tanknak kellhet, de kétségtelen, hogy nehéz vele JÓL játszani.

Szerencsére nem szenvedtem vele sokat, mert az 3x-os/5x-ös időszakban hajtottam, aktivált személyes xp tartalékkal, de mindezek nélkül túljutni rajta csak türelem vagy free xp kérdése. Még egy kicsit szerencse is, hogy ilyen hamar, már t5-ben letudunk egy piszok gyenge DPM-ű tankot, később az ágon ezzel legalább már nem lesz gond.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Közepes kaliberű töltésgyorsító
  • Fokozott szellőzés 2. szint
  • Célzásgyorsító

Az első kettőt gondolom nem kell magyaráznom miért, a célzásgyorsító pedig a harmadik slotra a legjobb választás, hiszen minél kevesebb ideig tesszük ki lehetséges találatnak a tankot, annál jobb és ilyenkor elengedhetetlen a gyorsabb célzás.

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kis javítókészlet
  • Kis elsősegély
  • Automata tűzoltó (annyira amatőr, amikor valaki a kézi miatt ég le)

Ajánlott legénységi képzettségek

  • Parancsnok: Hatodik érzék + Álca
  • Lövész (Töltő): Álca + Pillanatkép
  • Vezető: Álca + Sima utazás
  • Rádiós: Álca + Helyzetfelismerés

Első körben ezeket rakjuk ki, majd 3. skill után (amit csak úgy tudok elképzelni, hogy sok csata van már a T-40-ben, vagy csajos crew) mehet ezek elé a BiA. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy itt a lövész mint látható egyben a töltő is, tehát elhullása esetén a fő prioritás az ő felélesztése, illetve ha úgy döntünk, hogy legalább egy tagot 100%-os gold képzéssel vásárolunk a tankba, akkor az ő legyen. Később a Skoda T 25-ben is azonos lesz majd az összeállítás, ezek a skillek kellenek majd oda is. 

Kredit és wn8 jövedelmezés

A magas átütése segít, hogy ne kelljen túl sokat prémium lőszerért nyúlnunk, na és a tűzgyorsaság miatt sem tudunk túl sok lőszert elpazarolni. A javítási költség is olyan átlagos, tehát a nettó jövedelmezése nem is olyan rossz. Mindazonáltal senkinek sem javaslom, hogy prémium tank híján ez legyen a kenyérkeresője, erre bármelyik más t5-ös közepes tank alkalmasabb. 400 sebzésre zöld, 750 felett pedig lila értéket ad, amit ezzel a tűzgyorsasággal nem is olyan egyszerű elérni.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Magas AP penetráció és jó lövedék kezdősebesség
  • APCR prémiumlőszer magas pennel és sebességgel
  • Remek ágyúsüllyedés és emelkedés
  • Korrekt forgási sebesség
  • Erős motor, ezáltal magas LE/t arány
  • Korrekt álcaérték

Hátrányai

  • Borzasztóan gyenge DPM
  • Minden irányból papír páncél
  • Derp gun és arty érzékenység, nagy modulveszteséggel
  • Hatalmas kiugró parancsnoki kupola 
  • Mozgás közben pontatlanná váló ágyú
  • Rossz talajellenállási mutatók
  • Tűzgyorsaság és/vagy magasabb alfa híján nulla fear factor

Kiknek ajánlott

Senkinek. Csak azért, hogy valaki ezzel játsszon nem szabad megvenni, igazából ez az ág free xp-re érdemes t6-ig, na meg nem igazán való kezdőknek. Akárhogy is szépítgetjük a dolgot, hogy van átütése meg szó-szó pontos és viszonylag gyors, ez egy rossz tank, amit legfőképp az alacsony DPM-e tesz azzá. 33100 free xp szükségeltetik az átlépésre, idáig eljutni pedig kb. 25-27 ezer free xp-ből lehet, szóval vagy rászánjuk még ezt a 33 ezret és megvesszük a nagyságrendekkel jobb Skoda T 25-öt, vagy kihúzzuk, aztán eladjuk és elfelejtjük. Rémálmaink nem lesznek tőle, hiszen ebben a tierben még hamar túljutunk rajta, de vastagon a felejthető kategória.

Videók


Az elemzést írta: Nortonor

Megjelent: 7145 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. máj. 09., hétfő 08:15
Tovább a kategóriában: « Konštrukta T-34/100 - Elemzés

Nincs jogod kommentelni.

Hozzászólások   

#36 Gaunt93 2017-06-05 01:29
Én szerettem, jó kis gép ez. Alacsony a DPM, de 132-es pennel ami talál, az legalább át is üt. Célzásgyorsító helyett én távcsővel futtattam (+töltésgyorsító és venti), álcaskilles legényekkel jópofa volt a susnyásból sniperkedni :-D Szintén egy lenézett tank, érdemes kihasználni ezt, a KV-1esek és egyéb mamlaszok büszekségét jól meg lehet vele rendíteni. Persze azért nem megtartós kategória, arra ott a T25 :-P
#35 gwr 2016-11-16 11:01
Az este beraktam a garázsba. Most vakargathatom, hogy tegyek bele tizenvalahányezer XP-t, hogy használható legyen. Még szerencse (talán) , hogy álcaskill is van a fiúgon. A valentina 6,3-s töltése is idegbajt hozott. :cry:
#34 StraubZ 2016-07-17 21:21
A hosszú töltésidő használhatatlanná teszi a tankot a legtöbb helyzetben. A n
német t-25 párja mérföldekkel jobb nála.
#33 MegaJani 2016-06-21 20:17
Én egyszer egy ilyet eléggé megaláztam... Stock torony kupolájából kilógott 1 pixel, én meg a Jagdpanzer 38t-vel pont eltrafáltam, plusz az RNG 10-zel fölédobott. Életem egyik legboldogabb killje
#32 D00M 2016-06-18 11:48
A kritika szerintem túl negatív hangvételű lett, annyira azért nem rossz ez a tank, sőt. Tény, hogy nem igazán alkalmas pl. ellenfelek lerohanására (ha csak nem tudjuk 1, max 2 lövésből kikapni), és valóban szokni kell a stílusát, de aki ráérez, az futhat vele nagyon jó köröket. Én ezt a tankot, nem klasszikus közepes tankként, hanem inkább egy tornyos TD-ként használtam, és bevált. Simán ki grindoltam minden modult, és a következő tankot is, különösebb gond nélkül.
#31 Sics 2016-05-15 09:33
T-25: én ma szeretném lefesteni, mármint aranyból.

Hogy mennyire jó? No ez vitatott! Van akinek bejön, van akinek nem.

Én azok táborát erősítem, akik a Skoda T-24-et imádták. És a T-25-öt is kifejezetten szeretem. Igazából a harmadik hatos osztagba szánt tankom, de randomban is bejön.

Célzásgyorsító, optika, venti került nálam rá. A legénysége 100% de még csak az első skillsort csinálja - azaz lámpám még nincs kész rajta.

/ Viszont én itt egyelőre valszeg meg is állok majd a cseh vasakkal, azaz nem készülök T-34/100-at vásárolni.. bár fene tudja. /
#30 RedFox69 2016-05-15 08:05
Sziasztok!
Én azok táborát erősítem, akiknek nem jön be ez a tank, szerintem pontos az elemzés. A free xp-t én is sajnálom rá, kell az máshova modulokra, inkább tolom vele ... Kérdés: hamarosan meglesz a T25, az milyen tank? Másik kérdés: érdemes rá álcafestést tenni?
Előre is köszi a válaszokat! :-)
#29 kunczogo 2016-05-13 15:54
Újabb filler tank,
"Kiknek ajánlott
Senkinek. " A cikk leghasznosabb tanácsa a játékosoknak.
Különben maga a cikk rendbe van, köszi érte, és picsába hogy nem hallgattam rád, inkább ugranám át free xp-ből ezt a hegyomlást csak sajnálom rá és szeretem a szenvedést az ilyen élettelen tankokkal
#28 bicskeiz 2016-05-10 22:47
Egyetértek a (legtöbb) előttem szólóval, egyáltalán nem ilyen vészes. Én baromi béna vagyok vele (mással is), de azért tetszik. A Hellcat nagy kedvencem, ezt is hasonlóan kell szerintem kezelni.
#27 Bhalangir 2016-05-09 22:39
Idézet - gmaster0o0:
azert azt mondani h. nem fontos az DPM hat:D
Tier5be eleg sok az agyatlan rohangalas. Es te hiaba huzodsz vissza a radront vmi barom, Meg ha biztosan meg is hal, mert ezt nem fogja fej, a kicsi DPM miatt szepen leszedi hp-dat. Persze ez csak egy szituacio, amit nem art elkerulni.


Az töltésidőből és sebzésből számított dpm amiről írtam csak egy viszonyítási alap, amit önmagában nézni és abból következtetni szerintem hibás gondolkodásmód, ami téves következtetésekhez vezethet. Az effektív dmpedet nem pusztán a töltésidőd határozza meg, hanem a fegyver egyéb tulajdonságai is, amit összességében szeretek én nézni. Így számít, igen, de önmagában a töltésidőből és az alap sebzésből következő dpm szerintem félrevezető adat. Kiindulásnak jó csak. Nem egy korábbi elemzés is megemlíti, hogy az elméleti magas dpm a valóságban csak álom, mert pl kicsi az átütése az ágyúnak. Tehát ponotsítva a dpm nagyon is számít, de ne csak a fenti két adatból következtessünk, mert félremehet.

Idézet - Nortonor:
Köszönöm a visszajelzéseket, én így láttam a tankot ahogy leírtam. Persze ez nem azt jelenti, hogy ez szent írás, hiszen például a Cromwellről és az AMX 12-ről is két más szemszögű elemzés is született, tehát ha bárki érez abban ambíciót, hogy új elemzést készítsen róla csak bátran, támogatom a dolgot.
A problémám nekem az volt főként vele, hogy pl. egy Chi-Nu-val szemben, ahol igaz, hogy szintén kicsi a tűzgyorsaság, de ott az alfa sebzés magasabb, itt viszont olyan mintha tényleg T67-el játszanánk, de mondjuk egy 50%-os legénységgel (bár az a tank még úgy is gyorsabban töltene). Szóval oké passzív játék, TD stílus, javarészt én is ezt követtem, de el tudtam volna képzelni egy nagyobb, mondjuk 130-as alfa sebzéssel. A 110-es alfa ezzel a töltésidővel főként mozgó tankokra életképtelen, mert leadunk egy lövést és az ellen már fedezékben is van mire a következőt ellőhetnénk. Viszont a már említett Chi-Nu alfája pont annyival nagyobb ami már esélyes a modulsebzésre, tehát nagyobb eséllyel láncoljuk a becélzott tankot.


Mi pedig köszönjük a munkádat. Pont ez jó benne, hogy kicsit másként látod ezt a tankot, mert így lehet elemzősen beszélgetni róla! Még egyszer köszi!

Idézet - Gézuka:


Neked kellet volna ezt az elemzést írni.


Köszi, de azért Nortonor kolléga szépen összeszedte az alap adatokat, illetve el kell fogadjuk, hogy ő így élte meg vele a játékot. Az, hogy más következtetésekre jutott az nem baj mind addig, amíg ezt normális hangnemben meg tudjuk vitatni. Szóval szerintem nagyon jó és hasznos volt a cikke!
#26 Giromarton 2016-05-09 20:44
Nekem kevés tank szokott tetszeni, azok közül mely közútűlatnak örvendenek, de ez spec nekem nagyon bejött. Tank ász 50 csatából és kb a T 28 és a prém copyja közé lőném be a stílusát.
#25 Nortonor 2016-05-09 19:31
Köszönöm a visszajelzéseket, én így láttam a tankot ahogy leírtam. Persze ez nem azt jelenti, hogy ez szent írás, hiszen például a Cromwellről és az AMX 12-ről is két más szemszögű elemzés is született, tehát ha bárki érez abban ambíciót, hogy új elemzést készítsen róla csak bátran, támogatom a dolgot.
A problémám nekem az volt főként vele, hogy pl. egy Chi-Nu-val szemben, ahol igaz, hogy szintén kicsi a tűzgyorsaság, de ott az alfa sebzés magasabb, itt viszont olyan mintha tényleg T67-el játszanánk, de mondjuk egy 50%-os legénységgel (bár az a tank még úgy is gyorsabban töltene). Szóval oké passzív játék, TD stílus, javarészt én is ezt követtem, de el tudtam volna képzelni egy nagyobb, mondjuk 130-as alfa sebzéssel. A 110-es alfa ezzel a töltésidővel főként mozgó tankokra életképtelen, mert leadunk egy lövést és az ellen már fedezékben is van mire a következőt ellőhetnénk. Viszont a már említett Chi-Nu alfája pont annyival nagyobb ami már esélyes a modulsebzésre, tehát nagyobb eséllyel láncoljuk a becélzott tankot.
#24 Sics 2016-05-09 18:33
Egye fene, leírom: nem értek egyet az elemzéssel!

A Skoda-T24 szerintem egy remek vas.

***
Hadd kezdjem egy távlati rátekintéssel:

t5 medeknél három jól elkülöníthető szerepkör (altípus) van.

1. pontos ágyús támogató
2. trollgunos közelharcos
3. gyorstüzelő ( T-34/Type T34 vagy egy M7 )

Hogy a Skoda T-24 melyikbe tartozik, az gondolom mindenki számára nyilvánvaló. Ha tehát hasonlítgatni akarunk, akkor saját fajtáján belül érdemes :-)

/ Egyes tankok kiépíthetők több szerepkörre is, pld a PzIVH mehet troll ágyúval és pontos ágyúval is./

***

De vissza a Skoda vonalhoz.

A tier4-es 39-es Skoda egy igazi med: közelharcos, leforgós harcokban király, de elmehet felderíteni is. ( Mondom ezt persze úgy hogy már kész az első skillsor, azaz van lámpa a parancsnokon és a többieken 100%camo, meg persze a tankon is ott figyel optika, venti és töltésgyorsító.)

Ez tehát a 39-es short.

A SkodaT24 más lesz .. elsőre én is utáltam, aztán nagyon beleszerettem. ( Na ez azért 20 csatánál kicsit tovább tartott elismerem. Ráadásul én a T-24-est új, 75%-os legénységgel kezdtem... mivel az előzőt megtartottam funolni.)

" A Skoda T-24 nem med: torgyos TD."

Ezzel együtt kell élnünk és az erősségeire kell alapoznunk.

Igen, nem kicsit T-67 feeling: gyors mint az istennyila, odaér időben kulcspozíciókra, gyorsan tudok a térképen helyet változtatni, átérni másik szárnyra, bázist visszalőni..

Ugyanakkor lomha toronyforgás (és kis dpm) miatt kerülni kell vele a leforgós közelharcot és az 1:1-ezért bármi olyan tankkal aminek ez inkább erőssége mint nekünk. ( Sőt tulajdonképpen szinte mindíg és mindennel kerülnünk kell az ilyen harcokat... )

A felszerelés amivel én toltam szintén a TD üzemmódot támogatta: töltésgyorsító,ventillátor és periszkóp volt nekem. Ha már TD vagyok :D

Szóval távol maradni, és messziről csipkelődni.. 1:1 csak akkor szabad rámenni tankra (többnyire a végjátékban) ha egy lövéssel ki tudjuk azt szedni. (Olyankor golddal akár.)

Elismerem, ez kicsit gyáva játékstílus ... de ezzel a tankkal ezt lehet csinálni... és ebben NAGYON JÓ. ( Nem, nem KV-1 van alattunk .. Nem, nem is T-34 ... )

***

Amiben pedig biztosan téved az elemezés, az a jövedelmezősége: jelen pillanatban ez a legjobban kereső t5-ös med!

A vbaddict statisztikái szerint, de nekem is hasonló a tapasztalatom.

A lényeg természetesen az ágyú: ezzel a tankkal úgy tudunk sebezni, hogy nem kell sűrűn kettes gombot nyomogatni, azaz sima AP lőszerrel is jelentős sebzés vihető be vele.

Nézegessük kicsit a jó és pontos ágyúk átütését és sebzését:

AP/gold
-----------------------
Skoda T-24 132/185 110
Pz IVH 110/158 110
Chi-Nu 124/155 125


***
#23 gmaster0o0 2016-05-09 17:29
azert azt mondani h. nem fontos az DPM hat:D
Tier5be eleg sok az agyatlan rohangalas. Es te hiaba huzodsz vissza a radront vmi barom, Meg ha biztosan meg is hal, mert ezt nem fogja fej, a kicsi DPM miatt szepen leszedi hp-dat. Persze ez csak egy szituacio, amit nem art elkerulni.
#22 Gézuka 2016-05-09 17:23
Idézet - Bhalangir:
Elismerésem az elemzés készítéséért, viszont több ponton sem értek vele egyet:

1. Tier5-ben minden tank kuka a derp gunoktól. Egy mednek 420-450 hp-ja van. Ha ez megy a levesbe a többi is. Inkább érzem rossz élménynek, mint tényleges problémának.
2. A dpm-et nem kell túlfetisizálni ennyire. 1v1-ben valóban sok a töltési idő, de egyébként a jó átütése miatt az effektív dpm-e bőven elég jó, szemben sok elméleti dpm-el, amit a valóságban esély sincs kihúzni annyira, mert egy derpgun már nem fog páncélátütésekkel átvinni mindent. A magasabb dpm-ű, de alacsonabb páncélátütésű fegyver meg, ha nem vagy top-tier, eleget fog pattintani ahhoz, hogy ne legyen az elméleti maximum közelébe se.
3. Ajánlott stílus: Meccs elején 2.-vonalas, Td szerű játék, ellen hpjának csipegetése, illetve a jó csőlehajlást kihasználva kinéz-lő-vissza. Végjátékban pedig az 1-2 lövéses tankokat már le lehet csipegetni full hp-val, jó mozgékonysággal.
4. Kimaradt az elemzésből, hogy az agyú félig beszűkülve is elég pontos már nagyobb távokra is, középtávon ideális a kinézegetős taktikához. Kinéz, félig szűkülve lő és már vissza is. Általában addigra még nem zoomoltak eléggé rád, így a fejed felett elsüvít a lövedék.
5. Tier 5-ös tankra automata tűzoltó? Nemár! Főleg úgy, hogy a cikk író is leírja, hogy nem nagyon gyullad.

Az az érzésem, hogy az ág "nemakarom" grindeléséből eredő frusztráció túlságosan is átitatta az elemzést, szerintem.

Összességében egyáltalán nem ennyire rossz tank, mint amilyennek az elemzés leírja. Ha már ez is free xpből ugrós, akkor kb minden stock és minden amivel szívás játszani. Ráadásul egy t5-ös tankot jó játékkal 30-35 gyengébbel is 45-50 meccsből ki lehet húzni. Erre free xp szánni vétek szerintem.



Neked kellet volna ezt az elemzést írni.

Fórum hozzászólások (WoT)

Hasznos oldalak

Fórum hozzászólások (más játékok)

WOTINFO CHAT/VOICE CSATORNA

KÉRDŐÍV: Wotinfo.hu megújulás

Cikk hozzászólások