Nyomtatás
2016. máj. 18. 10:07

Škoda T 25 - Elemzés

Írta:
(77 szavazat)
42 hozzászólás

Bevezetés

1941-ben a Skoda, új közepes harckocsi fejlesztésébe kezdett a Wermacht számára. Az etalon, a szovjet oldalon nagy sikereket elért T-34 volt. A projekt elsőként a Skoda T 24 fejlesztésére irányult, ezzel egy időben pedig egy nehezebb variáns, a Skoda T 25 fejlesztése is megkezdődött. A harckocsit egy 8 hengeres 450 lóerős erőforrás hajtotta volna, 22 lóerő/tonna erőátviteli arány mellett 60 km/h-ra maximalizálták a végsebességét. A tervezett test 6,04 méter hosszú, 2,75 méter széles volt. Fő fegyverzete a félautomata rendszerű 7.5cm A18 KwK nevű ágyú, melynek tisztítását egy levegő kompressziós megoldással álmodták meg. A toronyforgató rendszer hidraulikusan működött volna. A projektet a németek leállították és inkább saját tervezésű Párduc harckocsijukat helyezték előtérbe. Ugyanerre az alvázra tervben volt még egy 10,5cm-es leFH18 ágyúval felszerelt SPG kifejlesztése is.

Paraméterek

Ágyú

A tank a Skoda T-24-ről már jól ismert 75 mm Škoda A18 ágyúval kezd. Tűzgyorsasága nem hoz túl nagy előrelépést elődjéhez képest, csupán 12 lövés leadására képes percenként. Gondolom nem kell külön kihangsúlyoznom azt, hogy ez a 110-es alfával mennyire életképtelen. Tehát 5.400 free xp a láncra, aztán 5500 free xp a top ágyúra és már sikeresen át is ugrottuk ezt a modult.

A top ágyú a rendkívül jól csengő 75 mm Škoda A18 (s automatickým nabíjením) nevet viseli. Tehát megkaptuk full ugyanazt az ágyút, mint ami már megvolt, csupán annyi kiegészítéssel, hogy kapott egy táras rendszert. Hogy mi ebben a ráció nem tudom és nem is értem, de ugyan ez a helyzet a Chi-Ri-nél is, ahol full ugyanazt az ágyút kell kifejlesztenünk, csak azért mert táras. A francia ágon ott van például az AMX 13 90, ahol nem kell külön kifejlesztenünk a 90 mm-es F3-at, csak azért, hogy a táras változatát használjuk, hanem csak simán rárakjuk ugyan azt az F3-ast, amit már az ARL 44-en használtunk natúrban. Simán hozzácsaphatták volna azt a +5.500 xp-t a T-34/100 fejlesztési költségéhez, de minek is, inkább szívassuk meg a jónépet, biztos nem költöttek még elég free xp-t erre az ágra... (és még mennyit fognak).

Tehát automatickým nabíjením, tessék szépen gyakorolni a kiejtést. Mint említettem az ágyú átütési értéke és alfa sebzése nem változott, 132 mm átütés AP lőszerrel és 185 mm APCR-rel, ezek mellé pedig 110-es alfa sebzés társul. Az AP lőszer szerencsére a gyorsabb AP-k kategóriájába tartozik a maga 900 m/s sebességével, nagyobb távon átlagos elé célzással számoljunk. Az APCR már valamivel gyorsabb, 1090 m/s sebességgel száguld. Tölthető még repesz is, ami viszont igen érdekes dolog, hiszen a 38 mm átütése mellé 175-ös alfát kapunk, ami így van pl. a Cromwell-nél is, annak ellenére, hogy ott nagyobb a kaliber és az AP alfa is. A 60 db-os lőszerkészletet én 42/15/3 arányban töltöttem fel.

Most pedig tekintsük át az ágyú soft statjait. Pontossága 0,38 méter 100 méteren, célzásideje 2,1 mp. A Skoda T 24 után a legtöbben gondolom a lövés/perc értékére kíváncsiak. Nos itt jön a csavar, hiszen az ág 9-es képviselőjéhez, a Skoda T 50-hez hasonlóan egy háromlövetű ágyút kaptunk. A lövedékek gyors egymásutánban 1,33 mp-enként követik egymást, tehát 2,66 mp alatt tárazunk ki, egy tárból így 330 átlagsebzés osztható ki. Alapból 16,88 lövést adunk le percenként, ami 8 másodperces teljes tár újratöltést jelent, így a tank DPM értéke 1.856. Hogy mindezeken javítani tudjunk, szereljük fel a tankot egy Ventilátorral és Célzásgyorsítóval (táras tank lévén Töltésgyorsító nem szerelhető rá). Ezzel nem csak a pontosságot (0,36) és a DPM értéket növeltük (ami ezekkel már 1.947), de lejjebb vittük a célzásidőt is, ami így 1,77 mp, igaz még mindig lassabb, mint az intraclip 1,33 mp-es töltésidő, tehát továbbra is előbb lő, mint céloz. A teljes tárat ezzel 7,5 mp alatt húzza újra. Maximalisták tovább facsarhatják a dolgot egy BiA-s legénységgel és némi Buktával. 0,33 m pontosság 100 méteren, 1,66 mp célzásidő, 7,04 mp teljes tár töltésidő és 2.040-es DPM, ezek az ágyú maximálisan kisajtolható értékei.

Az ágyú mozgás és forgás közbeni szórás értékei sajnos elég gyengére sikerültek, ránézésre igazi Cromwell feeling, bár a britnél a hasonló értékek ellenére is a gyakorlatban pontosabb. 0,2-vel növekszik a szórás mozgás és forgás közben és 0,12-vel toronyforgás közben, stabilizátor nem szerelhető rá, csupán legénységi skillezéssel javítható a dolog. Igazán csak 100 méteren belül érdemes lövöldözni vele mozgás közben, de még így is sokszor a 3 lövésből csak 2 talál.

Torony

T 25 druhý model nevet viseli a fejlesztett tornyunk, ami ránézésre nem sokban tér el a stock toronytól. Páncélzata 50 mm elöl, illetve 35 mm oldalt és hátul. A löveg körüli tányér alakú pajzs rész az, ami felfogható egyfajta lövegpajzsnak, de nagy védelmet ettől se reméljünk. A torony teteje 20 mm vastag, auto bounce-olni csak a 85 mm-nél kisebb kaliberű ágyúkat képes, így hiába a pofás kialakítás, maradjunk annyiban, hogy mindig mindenhonnan és mindenki beüti, tehát erre ne építsünk taktikát. Gyakorta hulló legény az itt helyet foglaló Lövész, aki egyben Töltő is, őt mindenképp gyógyítsuk, ha megsérül. A fejlesztett torony 690-ről 730-ra növeli a HP-nkat - ami nem túl sok -, ahogy a toronyforgási sebességünket is 36°/mp-re.

A toronyhoz tartozó látótávolság 360 méter, ez szintén nem egy nagy eresztés, de mivel sem stabilizátor sem töltésgyorsító nem szerelhető a tankra, így a harmadik felszerelés slotunkba a Távcső vagy a Periszkóp kap majd helyet. Előbbivel 396 méter, utóbbival (állóhelyben) 450 méter lesz a látótávolságunk. A torony ránézésre igen magas, az ágyú pedig a középvonala körül került beépítésre, szóval egy domb mögül érkezve előbb lövik el a homlokát mint ahogy mi rálátnánk a célra, de mindemellett elmondható, hogy egy igen kellemes -10/+20 fokos ágyúsüllyedési és emelési értéket kaptunk, ami egyedül hátrafelé nézve csökken csak -8°-ra.

Tank test

Ugyanolyan papír, mint a torony. Lényegében a Skoda T 24-ről örököltük ezt a söröshordót, ami 50/35/35 mm páncélértékkel rendelkezik és helyet kapott benne egy csomó sérülékeny modul és legénységi tag, úgy, mint motor, üzemanyag tartály, lőszerrekesz, sofőr. Azt hiszem itt kell megjegyeznem a rádió vételi távolságát, amit szintén az elődről hoztunk magunkkal, ez egy igen kellemes 710 méter. A tank álcaértéke a magas torony miatt gyengébb mint a Skoda T 24-é, így a Sherman Jumbo-val karöltve 11,51%-os álcaértéket kaptunk, ami igen érdekes, hiszen t5-ös német másolata a Pz T 25 12,88%-kal rendelkezik.

Felfüggesztés

Ez szintén egy gyengepontja a tanknak, hiszen mindösszesen 30°/mp fordulási értéket kapott, e tekintetben csupán a VK 30.01 P lassabb nála. 100%-os kemény, 110%-os közepes és 190%-os nehéz talajon mért talajellenállás értékek jellemzik, ezzel igencsak nehéztankos érzetet kelt forgás közben.

Motor

Egy 500 lóerős Škoda V12 19.8 liter (500) benzinmotor munkálkodik a tanktest hátuljában, amely a tank 23 tonnája mellé egy igen korrekt 21,46 LE/t értéket társít.

Gyúlékonysága 20%, ami egy meg nem javított motorral vagy üzemanyagtartállyal már problémás lehet, tehát az automata tűzoltó kötelező darab.

60 km/h a végsebességünk papíron melyet sajnos csak hosszas vágta után ér el, de átlag 50 km/h-ig jól gyorsul és szépen is tartja. Visszavonulni 20 km/h-val tudunk.

Ajánlott játékstílus

Sajnos azt kell mondjam, hogy a tank legalább olyan sűrűn játszik t8-ban és t7-ben, mint t6-ban és ezen tény van hogy rányomja bélyegét a hatékonyságára. Az átlagosnál több prémium lőszert fogyaszt, aminek az átütése például egy Hellcat 243 mm-éhez, de még a Cromwell 202 mm-éhez képest is kevés. Egy ilyen tank, ami ilyen gyakran bottom tier, sajnos nagyon rá van kényszerülve az APCR használatra és mivel nem fogjuk újrahúzni az egész tárat ha hirtelen felbukkan egy light tank (hanem megszórjuk azzal ami be van töltve), így könnyen mínuszos köröket futhatunk, hiszen 3x2.800 kreditet költünk táranként. Eleinte a fent említett 15 APCR lőszeres elosztással játszottam, de ezt később további 6 APCR lőszerrel növeltem. Persze ez sem megoldás mindenre, hiszen amíg a fent említett Cromwell 202 mm átütése elég akár egy IS-3-ra is szemből, addig a mi 185 mm-ünkkel ez problémás lesz.

Alapjáraton a dolog úgy nézne ki, hogy felbukkanunk, kb. 3 mp alatt kiosztunk 330 sebzést és eltűnünk. Ez van, hogy működik is, de van, hogy a szórás vagy a kisebb pen közbeszól. Szerencsére nem franciás jelleg, tehát még teljesen beszűkült célkereszt nélkül is állóhelyben szép találati arányt érhetünk el, de mozgás közben már hajlamosabb csillagokat lőni. Ha jó DPM-ű tankra hajtunk rá, akkor figyeljünk arra, hogy egy tárból biztosan ki tudjuk ejteni, tehát olyan 300-310 hp az, amire érdemes ráesni az esetleges kisebb rollokat is belekalkulálva. Ha valamivel jobban páncélozott tankot találunk magunknak, akkor érdemes egy lepattanóval is számolni, tehát 200 lelőhető HP-ra induljunk csak el bátrabban.

Aztán ott vannak még a lassan forgó, vagy lassan töltő tankok, tőlük megszabadulhatunk akár 2 tárból is, miközben csak 1 lövést kapunk be, de itt is érdemes lepattanót kalkulálni tehát mondjuk egy 500 hp-s Tigrisre már akár el is indulhatunk, ha van hely körülötte forogni. A lassú lánctalpforgásunk mellett ugyanis a fordulókörünk is nagy és ennél a tanknál valahogy a kézifékes fordulók sem működnek, szóval ha épp nehéz tankokat vagy TD-ket szeretnénk körbeautózni, akkor ügyeljünk arra hogy legyen bőven hely. A gyorsulás az erős motorunknak köszönhetően korrekt, ez megkönnyíti a flankelést, hiszen a nagy fordulókörön csak úgy tudunk korrigálni, ha közben lelassítunk, viszont szerencsére ezzel a motorerővel van mindig elég időnk újra elindulni mielőtt a minket követő ágyúcső vége ránk néz.

A jó gundep érték megint csak egy olyan dolog, amit érdemes kihasználni, tehát ha egy dombosabb rész mögül érkezünk, miután kiosztottuk a sebzést úgy hogy csak a tornyunkat dugtuk ki, már bújhatunk is vissza tölteni. A pályák domborzata általában segít minket, így főleg a klasszikus medes pozíciókat keressük, de mindenképp törekedjünk arra, hogy oldalról tudjuk lövöldözni, hiszen így jóval több lövésünk penetrál, illetve nagyobb eséllyel láncolunk is ezzel. Érdemes tehát a track+dmg pontokra célozni, hiszen egy javító skillel nem rendelkezőt akár oda is ragaszthatunk úgy, hogy tár újratöltés után még mindig lőhessük.

Mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy ezt nem tudja mindenki ezért megemlítem: "C" billentyűvel lehet a még teljesen ki nem ürült tárat újratölteni. Tehát ha úgy vagyunk, hogy kilőttünk 2 lövedéket és várhatóan pár mp-en belül nem történik spot előrelépés, akkor húzzuk újra a tárat. A másik dolog ami még fontos az előre tervezés. Látunk egy 300 hp-s Challenger-t ügyetlenkedni, de már mögötte ott mozog egy KV-3, akkor gyors szórjuk ki AP-val a TD-t, aztán a következő tár már APCR legyen. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy EGYSZER megnyomjuk a 2-es gombot, így a következő betöltésre kerülő tár már más típusú lőszerből érkezik (ezt a narancsszínű kijelölés is jelzi). Szintén ez a teendő, ha látjuk, hogy már csak 5 AP-nk maradt, amiből 3 a tárban van. Tehát 2-es gomb (egyszer) lenyom, és a tár ürítése után - hogy a következő ne 2 lőszerrel legyen megtöltve - az új tár már az APCR-ből tölt be.

Klán háborúk

Még nem volt alkalmam kipróbálni, de én látok benne lehetőséget, na nem egy egész csapatot feltöltve vele, de fókuszlövésnél hasznos lehet a burst sebzése. 1v1-ben persze egy full HP-s Cromwell vagy T37 ellen esélytelen, de 1-2 más tankkal összeállva nagy sebzéspotenciál van benne.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Fokozott szellőzés 2. szint
  • Célzásgyorsító
  • Távcső

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kis javítókészlet
  • Kis elsősegély
  • Automata tűzoltó

Ajánlott legénységi képzettségek

Parancsnoknak 6. érzék, a többieknek full álca. Második körben hasznos skillek: Pillanatkép, Sima utazás, Helyzetfelismerés. A Harmadik körre megérik a BiA, így az újraosztást követően azt tesszük előre, majd a hasznos skilleket és a végére az Álcát, aktívabbaknak pedig Javítást. Tehát 3 skillt követően valahogy így néz ki:

  • Parancsnok: BiA + Hatodik érzék + Álca/Javítás
  • Lövész/Töltő: BiA + Pillanatkép + Álca/Javítás
  • Vezető: BiA + Sima utazás + Álca/Javítás
  • Rádiós: BiA + Helyzetfelismerés + Álca/Javítás

Kredit és wn8 jövedelmezés

Mr. vbaddict 11.417 kredites bruttó bevételt ír körönként, na most ha kitárazzuk a fél Fort Knox-ot, akkor ne csodálkozzunk ha mínuszos köröket futunk, így ez a tank kredit farmolásra alkalmatlan, de még csak a szinten tartás sem egyszerű. Viszont ha wn8-at szeretnénk farmolni már más a helyzet, a nagy átlag 1.097-et hoz vele, ezzel a t6-os rangsorban az 5. helyen áll és előtte csak prémium tankok vannak. 600 sebzésre zöld wn8 értéket kapunk, ami akárhogy is nézzük csak két tár, 900 sebzéstől kékül, 1.100-tól pedig már lilul.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Táras mechanizmus, gyors intraclip töltésidővel
  • 330-as burst sebzés 3 mp-en belül
  • Gyors újratárazás, ezáltal más táras tankokkal szemben a maga szintjén korrekt DPM
  • Saját tierben korrekt átütés
  • Remek függőleges ágyúkitéríthetőség
  • Korrekt végsebesség és gyorsulás
  • A kényszerű felszerelés összeállításnak köszönhetően jó látótáv
  • Erős motor, jó LE/t aránnyal, így nem hal meg egy emelkedőn

Hátrányai

  • Gyakran bottom tier
  • Lassú toronyforgás
  • Kínkeservesen lassú lánctalp fordulás
  • Gyenge talajellenállási értékek
  • Átlag alatti camo
  • Vertikális stabilizátor nem rakható rá
  • Nagy és papír test, sérülékeny modulokkal

Kiknek ajánlott

Mindenkinek. Alapvetően egy jó móka és remek tanulópénz a táras ágyúk játékstílusához, amit később nem csak ezen az ágon lehet majd kamatoztatni. Ha épp azon gondolkozol, hogy meddig költsd el erre az ágra a free xp-d, akkor azt mondom eddig és ne tovább. Ez a tank ér annyit, hogy összeszedjük vele azt az 58k xp-t, hiszen mindeközben remek játékélményt nyújt, így a gyengeségei ellenére is (ami valljuk be van azért) az ágyújának köszönhetően egy ütőképes tank a maga szintjén.

Videók

Mint mondottam, ütőképes:

És egy saját:


Az elemzést írta: Nortonor

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 11:04

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    gabor622
    • Tankos
    · 6 éve
    Pofátlan kis jószág, de a mostani "pakolgatás" miatt nem láttam vele sok saját tiert eddig. Kezdőnek emiatt nem ajánlott. Ellenben szerintem 8-asban is életképes gold nélkül is. Tipikusan olyan tank ez, amit el kell rejteni a végjátékig (azért nem camp-elésre gondoltam), mert akkor lehet vele igazán tarolni. A többi "töltelék" tankkal kell menni, viszont ellentétben velük, meg kell gondolni minden lépést, és nem szabad eszetlenül első sorba kerülni ott sem, mert boldog boldogtalan belő. Sőt én azt mondom a második sor sem feltétlenül jó. Az elején támogatni kell! Nem szabad hogy veled foglalkozzanak! Viszont ha sikerült elrejteni, akkor később a 200-300 hps nagy vasakat is meg lehet vele enni a végjátékban, mert könnyen körbe lehet autózni őket, jól forog a torony is és közelre pontos az ágyúja is. Könnyen lehet meccset fordítani vele. A tankászos köröm, az elején nagyon durva buktának tűnt, végül éppen hogy lemaradtam a topgunról és konkrétan a táras ágyújának köszönhetően fordítottuk meg a meccset. Arcba tolni jó, nagy távolságra viszont nem, főleg addig, míg össze nem szűkült ráadásul hajlamos az első lőszert eldobni. Sajnos az rng nagyon ki tud vele babrálni. Stock ágyúval sem szenvedés, de azzal azért nem az igazi. A C gomb használatára én is azt mondom hogy kötelező!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Gaunt93
    • Tankos
    · 6 éve
    ...Sosem felejtem el, amikor egyszer egy városi csata utolsó perceiben a sarok mögül sebzett vadként előretörő, hátsó tornyos orosz szörnyszülött mellém lőtt, megpróbált lerammolni, de feltolt a falra. A Skoda így olyan 70 fokos szögbe került, én meg beletáraztam a ruszki törzsének tetőlemezébe. Volt rajta olyan 250hp, azt a három skúló simán kinullázta. Az az anyázás, amit kaptam... :trollol:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Commander_Markhusz
    • Tankos
    · 7 éve
    Szerény véleményem szerint ez a Skoda T25 nem olyan borzalmas, ha már megvan a nagyobb ágyú, jol kell vele helyezkedni T8 ellen mondjuk mazsola de T7et még átdurrant sima lőszerrel is.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Commander_Markhusz
    • Tankos
    · 7 éve
    Gyenge idegzetűeknek nem ajánlom
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    dabombgirl
    • Tankos
    · 7 éve
    Amúgy nem olyan borzalmas a T-34/100, bár az első pár csatám katasztrófa volt vele, már a T25/2-t idézte, ami nekem a top1 használhatatlan tank. Semmit nem ütött át a T-34/100 ágyuja, kilőttek 0 sebzéssel. Aztán elkezdtem goldot használni, pedig soha nem szoktam, és azzal belejöttem, megvolt a sikerélmény. Most már gold nélkül használom, még ha tier 9-be dob is be. Tény, hogy nem a legbarátságosabb tank, de rá kell érezni a stílusára. Nekem mondjuk ez a csehszlovák ág az első med ágam, tehát duplán nehéz helyzetben voltam, de már tényleg nincs bajom ezzel a tankkal. Kíváncsi vagyok, a TVP VTU milyen lesz, 16 ezer XP és megtudom.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    F1rst
    • Tankos
    · 7 éve
    Ez egy egész jó kis tank, nekem nagyon tetszett.Viszont ami ez után jön.....A táras tank után a sima ágyú rémálom, főleg ha nem free xp-zed ki a láncot, és a nagyobb ágyút(mert az a 126 átütés semmire nem elég kb).Remélem a tvp vtu
    jobb lesz.Aki teheti t34-100 al ne játszon 1 percet sem, mert én már most szívből gyűlölöm ezt a tankot...kb semmire nem jó,inkább free xp-ze ki a következő tankot, mert kín szenvedés ezzel bármit is csinálni..
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Hunavaria
    • Tankos
    · 7 éve
    Elkövettem azt a hibát, hogy történelmi tankokra hajtottam. Tigris, T34, IS, Cromwell stb. Mert ezek a "mesebeli" tankok úgy fel vannak turbózva, hogy kész rémálom saját tier-jükbe összetalálkozni velük. Az egész csehszlovák ág mesebeli". Azt hittem van valami valóság-alapjuk. "Még prototípus sem készült belőle" stb. Tudom ez csak játék.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    759bf67b8a3c2acd0d53cc4b2ffbdbd8
    • Kiképző
    • Tankos
    · 7 éve
    [img]http://kepfeltoltes.hu/160715/shot_228_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img]
    Táras ágyú nélkül ilyen nem lesz!

    Az elemzés több ponton hibás/abszurd. Klán háború felesleges. Nincs haszna, ágyú karakterisztika pontatlan, néhol erősen túlozva van a pontatlanság irányba...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    HUN_Sector
    • Tankos
    · 7 éve
    Jól van, köszi. Akkor holnap nekiesek.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    LazarusShield
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="HUN_Sector"]Mennyire életképes a nem auto loaderes ágyúval?[/quote]

    Ha arra vagy kíváncsi, hogy szenvedős-e rá kifarmolni a táras ágyút akkor passzolok mert én free xp-ből tettem rá annak idején minden modult (valamikor tavaly decemberben), de ha már ki van rá fejlesztve a táras ágyú akkor nem lehet az alternatívája a másik ágyú. Egyszerűen annyira jól működött a tárassal - jobb célzásidő, jobb pontosság, ott a burst damage előnye, rövid újratárazás (8 sec) -, hogy a másik szóba sem jöhetett nálam.
    De mindenképp megéri kifejleszteni, mert T6 egyik legjobb, ha nem a legjobb tankja (szerintem jobb a Cromwellnél is).

Legfrissebbek a szerzőtől: Nortonor