Jelenleg

33
látogatónk van

2017. január 23. 07:56

Leo - Elemzés

(86 szavazat)
44 hozzászólás

Bevezetés

2016 decemberében a 0.9.17-es patch keretében megérkeztek a svéd harckocsik. Az ággal ismerkedőknek ajánlom még elolvasni a cikkben „kistesóként” emlegetett T6-os svéd prémium Strv m/42-57 Alt A.2 elemzését. Az elemzés adott pontjain táblázatba foglalva megtaláljátok még Jackal_hun által a T7 közepes tankok királya címmel megkoronázott Comet és T20 paramétereit is, és az elemzés végén kiderül, hogy történt-e trónfosztás azóta (lesni nem ér, tessék végigolvasni az egészet!).

Grind (avagy minden kezdet nehéz)

Mielőtt rátérnék a lényegre, gyorsan tisztázzuk a tank kifejlesztésének menetét. A legtöbb tankkal ellentétben ahhoz, hogy a Leo-ra felszerelhessük a „top” (legtöbb XP-t igénylő) ágyút, nem kell kifejlesztenünk a jobb tornyot, ugyanis az az ágyú után következik. Hogy mit is jelent ez a gyakorlatban? Mint tudjuk, a fejlettebb torony több HP-t és páncélt, nagyobb látótávot és jobb ágyúkarakterisztikákat jelent. Ahhoz, hogy az ágyú a maximumot nyújtsa, mindenképpen ki kell fejlesztenünk a 105 milliméteres ágyút még akkor is, ha nem is akarjuk azt használni. 

Készüljünk fel arra, hogy a tank stock állapotában kíméletlenül büntet. Jobban járunk, ha szabad XP-vel egyből megváltjuk magunkat, ugyanis a két motor (17.500 XP), a lánctalp (8.700 XP), a 105 mm-es ágyú (16.700 XP) és a torony (8.550 XP) nélkül hamar meg fogjuk utálni a Leo-t. Jó hír viszont, hogy a 75 milliméteres ágyú és a rádió kifejlesztésével már nem kell vesződnünk, ugyanis ezeket örököljük elődünktől.

Paraméterek

Ágyú

  Leo T20 Comet
Kaliber 75 mm 105 mm 90 mm 77 mm
Átütés 148/200/38 mm 155/194/53 mm 160/243/45 mm 148/202/38 mm
Sebzés 150/150/185 hp 300/300/410 hp 240/240/320 hp 140/140/190 hp
DPM 2086 hp/perc 1669 hp/perc 1598 hp/perc 2246 hp/perc
Töltési idő 4,3 mp 10,8 mp 9 mp 3,7 mp
Célzási idő 1,73 mp 2,88 mp 2,21 mp 2,21 mp
Pontosság 0,32 m/100m 0,4 m/100m 0,36 m/100m 0,33 m/100m
Ágyúsüllyedés -10°/+15° -10°/+15° -10°/+25° -12°/+20°
Lőszer sebesség 925/1160/840 m/s 785/930/785 m/s 853/1066/853 m/s 785/981/785 m/s
Lőszer mennyiség 50 db 35 db 48 db 61 db

A tank kétféle ágyúval is használható: egy 75 és egy 105 milliméteressel. A fenti táblázatot elnézve elmondható, hogy a két ágyú kísértetiesen hasonlít a T20 és a Comet lövegére. Az úgynevezett „top löveg” nevével ellentétben rosszabb statisztikával bír a 75 millimétereshez képest, amit a hatalmas alfa sebzésével kompenzál. A 75 milliméteres ágyú viszont minimális átütés (-7 mm) feladásáért cserébe mérföldekkel jobb karakterisztikával kecsegtet, ami nagyban megkönnyíti a top löveg után ácsingózok dolgát. A tankkal játszott több mint 250 meccsem során viszont végig a 75 milliméterest használtam és mindenkinek ugyanezt javaslom. Következzék hát e Comet-klón ágyú bemutatása.

Átütésünk szegényes 148/200/38 (AP/APCR/HE) mm, amit már megszokhattunk ezen szint közepes tankjaitól. Szerencsére kapunk egy 200 milliméteres APCR prémium lőszert, amivel még T9-ben is úgy-ahogy, de el tudunk boldogulni (sajnos a T20-szal ellentétben itt nem szaladt el a ló a fejlesztőkkel a prémium lőszer átütése kapcsán). A lőszer ára 145/2800/90 kredit darabonként, sajnos viszont a borsós árú prémium lőszer gyakran fog húzós számlát eredményezni. 

A tank egyik legnagyobb hiányossága a szűkös lőszerkapacitás, konkrétan mindössze 50 lőszert vihetünk magunkkal. Én 25/25/0 felállást használtam, amivel maximum 5.650-től 11.280-ig terjedő sebzést érhetünk el, de sajnos gyenge átütésünkből kifolyólag jó pár lövésünk biztos le fog pattanni.

Az ágyú legkirályabb tulajdonsága egyértelműen a célzás sebessége és a pontosság, számszerűleg 0,32 méter 100 méterenként, amihez mindössze egy 1,73 másodperces célzási idő társul. Ez azt eredményezi, hogy a tank akár mesterlövészkedésre is használható, aminek egyedül a lőszerkapacitás szab határt. Az ágyú nem csak papíron, hanem játék közben is pontosnak érződik, a gyors célzás pedig a hirtelen kapáslövéseknél nyújt felbecsülhetetlen segítséget. Apropó kapáslövések, eszméletlen kapáslövéseim fűződnek a Leo-hoz: néhány, már-már lehetetlen mozgás közben eleresztett találat után felmerült bennem a gondolat, hogy talán az RNG gyanúsan is kegyes hozzám.

Alaplőszerünk egy korrekt 925 m/másodperces sebességgel száguld, míg az APCR és HE lőszer 1160/840 m/másodperccel repül. A kezdeti 2086-os DPM-ünket egy töltésgyorsítóval és szellőzéssel 2370, BiA-val 2422 sebzés/percre tornázhatjuk. Kávéval és fahéjas zsemlével a DPM 2527-re növelhető.

A svéd ág kiváló ágyúsüllyedésű tankokkal lett beharangozva, amiből szegény Leo „csak” -10°-os süllyedést és +15°-os emelkedést kapott. Utóbbi a tank egyik gyengepontja, ami miatt egy domb lábánál gyakran nem fogjuk tudni elég magasra emelni az ágyút.

Mozgás közben 100-200 méteren belül még viszonylag pontosak vagyunk, ami nagyban megkönnyíti a gyors tankok üldözését.

Összegezve, a 75 milliméteres ágyú egy Comet koppintásként is felfogható, ami a kezesebb használatért cserébe gyengébb DPM-mel rendelkezik. Azt gondolom, hogy a 105 milliméteres ágyú a T20 játékstílusával kombinálva életképes alternatívát jelenthet, de véleményem szerint a +7 milliméternyi átütés és a magasabb sebzés nem ér annyit, hogy az ágyú egyéb rossz statisztikáit elviseljük.

Torony

  Leo T20 Comet
Páncél 70/30/20 mm 88/63/63 mm 101/63/57 mm
Forgási sebesség 35,46 °/mp 43,81 °/mp 47,98 °/mp
Látótáv 370 méter 390 méter 380 méter

Dundi tornyunk 70/30/20 mm páncélt kapott elöl, oldalt és hátul, ami a testpáncélhoz hasonlóan ezen a szinten már senkit nem hat meg. Szerencsére szemből a torony és a kupola „annyira” nem nagy, hogy dombharc közben az ellenség célzás nélkül azonnal eltalálja. A torony tetején 200+ mm körül mozgó effektív értéket kapunk, ami automatikus lepattanót is jelent egyben, köszönhetően az extrém szögelésnek. A probléma csak az, hogy ez csak a torony elenyésző része, eltalálása szerencseszámba megy.

A toronyforgás közepes 35,46 fok/másodperc. Mint a táblázatban látható, eléggé lemarad a két riválisától, amit még tetéz az is, hogy a torony könnyen sérül. A lőszerrekesz szerencsére nem érzékeny, bár néha megesik, hogy megsérül (biztonságos elhelyezés sosem árt). 

Az alap látótávunk 370 méter, amit távcső és fokozott szellőzés használatával 415,7 méterre, BiA-val 424,4 méterre, kávéval és fahéjas buktával 441,9 méterre javíthatunk. Mint fentebb láthatjuk, riválisaink mind nagyobb látótávval rendelkeznek, de ez a 370 méter sem egy elhanyagolható fegyvertény megfelelően képzett legényekkel. Fontos így hát belátnunk, hogy a látótáv maximalizálása elengedhetetlen a tank hatékony használatához.

Felépítmény, rádió

  Leo T20 Comet
HP 1100 1100 1150
Páncél 70/30/20 mm 63/50/38 mm 76/42/31 mm
Tömeg 25,1 t 30,8 t 32,7 t
Rádió 710 méter 641 méter 730 méter
Álca 18,62/14,69/4,36/3,44% 16,04/12,05/3,82/2,87% 14,9/11,19/3,68/2,76%

Sajnos a Strv m/42-57 Alt A.2 elemzésemben leírtakat kell ismételnem: „minőségi svéd acél Kínából importálva.” Számszerűleg 70/30/20 mm elöl, oldalt és hátul, így a kistesóhoz képest kapunk +15 mm frontpácélt, de ennek ellenére mégis kicsivel könnyebek vagyunk nála (25,1 vs. 25,9 t). A tank felszerelve is mindössze 25,5 tonna, ezért az ütközéseket messziről kerüljük, máskülönben búcsút inthetünk HP-nk nagyjának. Életerőnk a szinten átlagos 1100 HP. A négyfős legénységből leggyakrabban a vezető halálozik el, de összességében a tank nem igazán modulérzékeny és a legények is jól bírják a strapát.

Alap álcaértékünk 18,62%, ami mozgás közben 14,69%-ra, álló jármű lövésekor 4,36%-ra, mozgó esetén 3,44%-ra csökken. Álcafestéssel és teljes álca skillel megspékelve a 7-es tier legsunyibb közepes tankjává válhatunk. Ugyan véleményem szerintem a szint legélvezetesebb tankja még mindig az E 25, de a bokrok és fedezékek ügyes kihasználásával a Leo is képes nindzsa módján láthatatlanul csipegetni az ellent.

A T6-tól örökölt rádiónk 710 méteres hatótávjával szinte sosem fog cserbenhagyni minket.

Motor, felfüggesztés

  Leo T20 Comet
Végsebesség 60 km/h 56 km/h 51,5 km/h
Tolatási sebesség 20 km/h 20 km/h 18 km/h
Fordulási sebesség 39,6 °/mp 38,6 °/mp 37,6 °/mp
Talajellenállás 0,96/1,05/1,63 0,96/1,05/1,63 0,96/1,05/1,82

A tank végsebessége 60 km/h, amit egy rövid gyorsulás után már tűzen-vízen át tart. A Leo szerencsére nem örökölte a kistesó piromániáját és motorja sem sérül olyan gyakran (hála a motor 247 HP-jának). A DB 605 névre hallgató 500 lóerős motorunk kombinálva a 25,1 tonnánkkal egy szuper 19,92 LE/t-s fajlagos teljesítményt eredményez, amivel Volvoként csaphatjuk el az ellent.

Tolatni 20 km/h-ával tudunk, ami kombinálva alacsony tömegünkkel és jó gyorsulásunkkal szemtelenül gyors dombról kikukucskálást-visszabújást eredményez.

A motor kigyulladásának esélye 20%, ennek ellenére a hátulról érkező találatok kivételével ritkán gyullad. Természetesen, ha épp kiválóságjelet húzunk és a tűzoltót nagyjavítóra/pótkajára cseréltük, akkor a kisördög biztosan alánk fog pörkölni majd párszol. A bátrabbak használhatják tűzoltókészülék nélkül, a többieknek viszont automata tűzoltó használata javasolt.

A felfüggesztés forgása 39,6 fok/másodperc, ami nagyobb sebesség mellett néha alaposan visszafogja a tankot, főleg durvább talajon. A rejtett talajellenállási adataink közepesek, számszerűleg: 0,96/1,05/1,63.

Ajánlott játékstílus

Összegezzük a fentieket: van egy gyors, ám papír páncélzattal rendelkező, megbízható és kiegyensúlyozott ágyúval felszerelt közepes tankunk, ami felderítésre is használható. A javasolt játékstílust az MM szerint két csoportba osztom: T7-8 és T9-es meccsekre. 

Amikor az MM fénye kegyesen ránk ragyog (T7-8), ragadjuk meg az alkalmat és éljünk vele! Fejlettebb legénységgel a light-ok számának függvényében bátran menjünk spot-olni. Amennyiben sok a szövetséges light vagy épp egy közülük jobb játékos (aki nem használ XVM-et, annak a kiválóságjelek nyújtanak támpontot), hagyjuk érvényesülni és inkább a sebzés maximalizálásán munkálkodjunk (nem úgy, mint én a videó első csatájában). Gyorsan lövő ágyunk maximális kihasználása érdekében szerezzük meg a pálya kulcspontjait, ahonnét rálátunk a bázisról kiguruló lassabb ellenséges tankokra. 60 km/h-ás végsebességünk lehetővé teszi, hogy a legtöbb rázós szituációból kiszabadulhassunk: ha kezd talpunk alatt izzani a talaj, spuri onnan! A Leo-nak a dimbes-dombos, cserjés-bokros pályák kedveznek a legjobban, ahol kihasználhatja álcáját és látótávját. Kedvező MM esetén nyugodtan lehetünk agresszívek, de sose feledjük, hogy páncél hiányában semmi nem óv meg hibáinktól.

T9-ben átvedlünk támogató-mesterlövésszé. Pontos ágyunkat kihasználva támogassuk közepes tankjainkat lehetőleg HP-nkat óvva, és ha nincsenek könnyű tankok, megpróbálkozhatunk passzív spot-tal is. Ne sajnáljuk a prémium lőszert: 150 mm átütéssel ezen a szinten már egyes közepes tankok átütésével is akadályba ütközünk, „gold ammo” hiányában így jelentős sebzéstől esünk el.

Gun mark (avagy nem minden arany, ami fénylik)

Valljuk be őszintén, a tankok csövén virító balták, csíkok és csillagok mérhetetlenül hizlalják az ember máját. A svéd tervezők pedig rátesznek még erre egy lapáttal és arany csíkokkal gyönyörködtetik szemeinket. A kistesón az elemzés megírásáig sajnos nem sikerült felfestenem a harmadik csíkot, ezért is akartam ezúttal mindenképpen megszerezni azt. Biztos sokatoknak feltűnt már, hogy a Leo szimplán magas sebzésre csak ritkán ad Tank Ászt és a szint átlagához képest sokkal magasabb alap XP szükséges az ász megszerzéséhez. Ez azért van, mert az új nemzetek magasabb (T7+) szintű tankjaival kezdetben nagyobb arányban játszanak a jobb játékosok, de az idő múlásával és a játékosok számának növekedésével ez a jelenség meg fog szűnni.

Aki viszont kiválóságjel-húzásra adná a fejét, jegyezze meg egy életre, hogy mindössze a sebzés hajszolásával magasabb szinteken szinte lehetetlen elérni a bűvös 95%-ot. A spot (+track) damage ugyanolyan fontos a százalék szinten tartásában és növelésében, mint maga a sebzés. Most pedig jöjjön pár nekem bevált (de lehet, hogy hozzád éppen nem passzoló) tipp:

  • Csataütközet játékmód bekapcsolása: A játékmódban sokkal hosszabb ideig tart a bázis elfoglalása, ami már önmagában kiküszöböli a „vezetünk, de capelünk” mentalitást, valamint a pályákon valamivel könnyebb spot-olni.
  • Fejlesztett visszajelzések bekapcsolása: Valószínűleg a modokat nem használók többsége már aktívan használja ezt a rendkívül hasznos újítást. A sebzés, spot sebzés és pattintott lövések számának pontos mutatása elengedhetetlen kelléke a teljesítményorientált játéknak.
  • Az első lövedék mindig gold. Nem tudhatjuk hogy milyen tankkal találkozunk elsőként, ezért inkább válasszuk a biztosabb sebzést, utána ráérünk gondolkozni a lőszerválasztáson.
  • Közelharcban törekedjünk leláncolni az ellenséget, spot sebzést gyűjtve ezzel.
  • Egy-egy arty-szeretetcsomag után a megum.in weboldal segít ellazulni.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Közepes-kaliberű tank töltésgyorsító
  • Távcső
  • Fokozott szellőzés 2. szint

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kis javítókészlet
  • Kis elsősegélycsomag
  • Automata tűzoltókészülék/pótellátmány

Ajánlott legénységi képzettségek

  • Parancsnok: 6. érzék + Álca + Elit alakulat
  • Lövegkezelő: Álca + Pillanatkép + Elit alakulat
  • Vezető: Álca + Sima utazás + Elit alakulat
  • Töltő: Álca + Biztonságos elhelyezés + Elit alakulat

Érdemes újraosztani a 2. sort Elit alakulatra, majd egy azonnali aktiválódó képességsorral folytatni (pl. álca/javítás).

Bevétel, WN8

A vbaddict.net adatai szerint átlagosan mínusz 5.970 kredittel és 905 sebzéssel zárnak a játékosok egy csata után. Mivel a tank néha igen prémium lőszer igényes (különösen a T9-es meccsekben), ezért alkalmanként a -30.000 körüli számla sem ritka egy szorosabb vereség után.

Mivel egy rendkívül új ágról van szó, ezért a fejlesztési fa tankjainak WN8 értékei korántsem mondhatóak még kőbevésettnek. Ennek ellenére a Leo-val (hasonlóan a használhatóbb T7-es gépekhez) viszonylag könnyen eszméletlen eredményeket produkálhatunk. A 263 csatám alatt összesöpört 1.730-as átlagsebzésemet 4000 WN8-cal honorálta a képlet, ami valljuk be őszintén, legtöbbünk számára nem elérhetetlen.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Kiváló ágyú és ágyúkarakterisztika
  • Jó ágyúsüllyedés
  • Jó mozgékonyság, gyorsulás 
  • Jó álca, király svéd álcafestések
  • Jó látótáv (fejlett legénységgel)

Hátrányai

  • Papír test- és toronypácélzat
  • Gyenge ágyúemelkedés
  • Gyenge átütés (prémiumlőszer igényes)
  • Kevés lőszer 
  • Közepes látótáv (gyenge legénységgel)

Kiknek ajánlott

Az esetlegesen felmerülő viták elejét véve előre leszögezném, hogy a trió (Leo, Comet, T20) minhárom tagjával játszottam már pár száz csatát és mindegyik tankra meg van a 3. kiválóságjel (az utóbbi kettőn a saját account-omon), szóval annyira hozzá nem értő már nem lehetek.

Most, hogy ezen is túl vagyunk, hirdessünk ítéletet! Hogy kinek ajánlom a tankot? Mindenkinek, aki egy kicsit is ráérzett már a papír közepes tankokkal való játékra. Kezdőknek, a közepes tankokkal még ismerkedőknek változatlanul az orosz vagy a Pershing-ág (T20) az ajánlott, de a rutinosabb játékosoknak örömhírrel szolgálhatok: a csehszlovák csorbát kiküszöbölve új királya van a T7-es közepes tankoknak! A Leo magán hordozza a tökéletes médium tank minden szükséges jegyét (a páncélt leszámítva): mozgékonyság, jó álca és látótáv egy szuper ágyúval kombinálva.

Tudom, hogy ez így elsőre erősen szubjektívnek tűnik, de véleményem szerint a Leo méltán megérdemli ezt a címet. Ugyan nem túl költséghatékony vele a játék, de a játékélmény (hasonlóan két vetélytársához) kárpótol mindenért. Érezz rá a vele való játék ízére és az Emil I-ig tartó út csak egy szempillantásnak fog tűnni!

Köszönetnyilvánítás

F3rmi (alias BiO_rOo_BOT) az elemzés mecénásaként ismét tökéletes körülményeket teremtett az írás megszületéséhez, köszönet érte! Továbbá köszönet illeti Night_V_aRe-t a fenti kép készítésében nyújtott segítségért. Természetesen Bodzy sem maradhat ki, akinek gondos iparosmunkája nélkül csorbult volna az elemzés audiovizuális tartalma. Köszönet mindannyitoknak! bicmac11

Statisztikai és egyéb adatok forrása: tanks.gg, vbaddict.net és a játék kliense (0.9.17), 2017. január 20-i lekérdezéssel.

Videók


Az elemzést írta: bicmac11

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:05

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    rttrenato
    • Tankos
    · 2 éve
    Oké, hogy most a Kranvagen ága ToTT, de ennyire kellemes stockos tank nagyon kevés van. 2 csatám van vele eddig, és persze nem töketlen legényekkel, meg rendesen felszerelve, de remekül vizsgázik eddig, az, hogy nem sikerült nyernem vele, azt inkább a csapatnak rónám fel. Ami vicces, hogy a szintjén csak a lightok nem képesek AP-vel a motort hátulról ellőni, ezért könnyen gyullad(a második csatában egy T78 tudott a seggemre jönni), én benn hagynám az automata tűzoltót, valamint kicsit idegörlőnek tűnik, hogy alap lánccal inkább megy előre, mint fordul, de legalább a torony kellemesen gyors.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    f48c63b96e31b3d2b952c1aa783a8b73
    • Tankos
    · 2 éve
    Azokhoz a feltételekhez ami ennek a tanknak kell hogy érvényesüljön bármilyen más tankkal jó eredményt lehetne elérni.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      f48c63b96e31b3d2b952c1aa783a8b73
      • Tankos
      · 2 éve
      Borzalmas! Ha az Emil I vagy UDES miatt rákényszerülsz csak spotra használd. Távcső és periszkóp ajánlót. Álca amit csak lehet szintén rá kell pakolni. Az egyetlen pozitívum a Leoban a mozgása de az is CSAK kifejlesztve. Sok kitartást!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    KamizZa
    • Tankos
    · 5 éve
    Elviselhető a tank, ha bedob Tier IX akkor érdemes beállni sniperezni egy bokorba 75mm ágyúval.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    szkzs76
    • Tankos
    · 5 éve
    Hááát, nekem egyelőre, kb 25 csatával a hátam mögött nagyon vegyesek az érzéseim és tapasztalataim ezzel a tankkal, persze ehhez a legutóbbi 9-es vereség széria is hozzájárul.

    A legnagyobb baj vele szerintem, hogy nincs hozzá való ágyú.

    A 75-nek túl kicsi az alfája, ez szerintem azért baj, mert túl gyakran kell elő bújni a fedezékből, de páncél meg nincs, .

    A 10,5-ös ágyú szépen sebez, ha nem kell közelharcba keveredni, mert akkor meg az alacsony dpm okozhat gondot.

    Jelen felszereltséggel nekem 3,56s alatt tölt a 75-ös, és 8,46 alatt a 10,5-ös, egy olyan ágyú kellene, ami sebez mondjuk 220-at, és tölt 5-5,5 sec alatt. Ez arányosan megegyezne a 75-ös dpm-jével, vagy egy kicsit alacsonyabb lenne, de szerintem sokkal jobban illene ehhez a tankhoz.

    Ja, és +10m látótáv.
    (Amúgy meg normális MM kellene, hogy ne legyenek ilyen 9-es vereség szériák, a seregnyi tomato miatt. )
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Gyuszopapa
    • Tankos
    · 5 éve
    [quote name="hunwotan"][quote name="Gyuszopapa"]Ez szó szerint egy hulladék.Persze drágalőszer spammel és prémfogyócikkel biztos jó.[/quote]
    ne adj isten még játszani is tud akkor aztán ... (Azért mert egyeseknek nem megy vele nem kell szidni )[/quote]
    Ja persze mindenkinek más a jó.Nekem például az nem tetszik hogy szemből ha eltalálnak instant motor lövés van.Most ez álltalában lánc-al együtt jön.Melyik ujjamat harapjam meg szerinted.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    hunwotan
    • Tankos
    · 5 éve
    [quote name="Gyuszopapa"]Ez szó szerint egy hulladék.Persze drágalőszer spammel és prémfogyócikkel biztos jó.[/quote]
    ne adj isten még játszani is tud akkor aztán ... (Azért mert egyeseknek nem megy vele nem kell szidni )
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Gyuszopapa
    • Tankos
    · 5 éve
    Ez szó szerint egy hulladék.Persze drágalőszer spammel és prémfogyócikkel biztos jó.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Jocek89
    • Tankos
    · 6 éve
    Akinél nem működik ez a tank, az ne hallgasson az elemzésre, válassza nyugodtan a nagyágyút. Teljesen beszűkülve simán lehet vele távoli lövéseket leadni. A kisebb löveg sebzése ezen a szinten már elfogadhatatlan, ráadásul sok a városi pálya, nincs mindenhol lehetőség bokrokból lődözni messziről az ellen oldalát. Megfelelő felszereléssel, biás legénységgel 9,29 alatt betölt, és egyáltalán nem olyan szar, mint amit az olvasottak alapján képzeltek. Nekem óriási pozitív csalódás volt, amikor átszereltem. A 75-ös ágyú gold nélkül tier 8-9-ben csak ugatja a csatát, kb lightot játszottam vele, hogy legalább spotsebzés legyen. Meccs végi 1v1, 1v2 szituációkban a 150-es sebzés nevetséges, senki nem ijed meg tőle. Nagyon megtetszett újabban a járgány, bátran merem állítani, hogy aki csalódott benne, nem akar rengeteget goldozni, vagy csak nem szupersztár játékos, az tényleg próbálja ki a vastagabb csövet. Érdemes. Viszont valóban, ahogy olvasható is, célszerű ezt azt free xp-ből beszerezni, mert a stock grind borzalmas, amíg nincs meg a kellő mobilitása teljesen használhatatlan ez a tank, pláne a kis pöcsköszörű löveggel.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    YelloWarrior
    • Tankos
    · 6 éve
    Sima lőszer mellett egy hasonló átütésű T-43 vagy KV-13 jobb, mivel azok vagy mozgékonyabbak vagy van legalább páncéljuk ami pár troll lepattanást tudnak okozni....ez meg papír.

    Az hogy nekem is lett vele gunmark, pedig nem tudok vele különösebben játszani...azt mutatja hogy másoknak se jön be annyira a "T7 királya"....
    Egy szűk csoport Ellenkirálya ez maximum....jó sok arannyal megtámogatva
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Yan-Chi
    • Tankos
    · 6 éve
    Szigorúan a saját véleményem a tankról, nem vitázva egyetlen másképp gondolkodóval sem:
    Ez egy retyó, tré, rutyma, gané, trágya, hulladék, fos, undormány, kacat, katasztrófa, rémálom, istencsapása, büntetés, szégyen, csókafészek, rom, ramaty. :wb:
    Ha játszom vele - értsd: használni próbálom - a mai napig felsírok álmomból. :yk:
    Soha, semmilyen tankkal még ennyit nem csiszolódott a káromkodásbeli szókincsem.
    Most már kicsit jobban vagyok... :-x
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.