Jelenleg

23
látogatónk van

2017. szeptember 12. 06:52

Rangsorolt csaták: Szeptember 18-án kezdődik az új szezon

(11 szavazat)
38 hozzászólás

A játékmód az első fordulós tesztek és a visszajelzések alapján átdolgozásra került, mely módosításokról közlünk most Veletek egy részletesebb leírást.

A 2. szezonban megvizsgáltuk a rang rendszert, az MM szabályokat és az általános beállításokat is, hogy a legjobb helyezéséket biztosíthassuk azoknak, akik hétről-hétre jó teljesítményt nyújtanak a játékmódban.

Csatlakozás a versengésbe

Karikázzátok be a szeptember 18-át a naptárban, aznap 18 órakor ugyanis kezdetét veszi a rangsorolt csaták 2. szezonja. A részvételhez nincs más dolgotok, mint egy tier X-es tankkal a csatamód legördülőben a rangsorolt csatákat kiválasztani:

Ne feledjétek, a rangsorolt csaták hétköznap 18-24 óra között, hétvégén pedig 16-24 óra között érhetőek el (az időszak változásáról értesíteni fogunk Titeket, már ha változna).

Legfőbb változások

Az első szezon után meghökkentünk a legjobb játékosok teljesítményén és kitartásán, a verseny puszta intenzitása is elképesztő volt! És ami a legfontosabb, sok visszajelzést kapunk a közösségtől és hogy összeállíthattunk egy lényegi statisztikai mintát ezáltal. A segítségetekkel megtudtuk hogy a játékmódban hol van szüksége bővítésre és változtatásra és hogy hogyan szervezhetjük meg jobban a szezonokat úgy, hogy igazán élvezetes élményt nyújtson mindazoknak, akik a módban kívánják tesztelni képességeiket.

Szezon hossz

A szezon 4 hétre történő kinyújtása aláásta a mód fun faktorát. A rangsorolt játékmód nem egy maraton, azért úgy döntöttünk hogy a szezonokat három 7 napos szakaszra osztjuk.

Sráfok

A sráfok megszerzési mechanizmusa a háttérbe szorul a rangsorolt csaták újdonságának árnyékában, ami az első szezonban meg is mutatkozott. A módot egy nagy egyedi hozzájárulási forma köré szerettük volna felépíteni, mely a győzelemre ösztönzi a csapatokat, ugyanakkor nem akartuk, hogy a csapat erőfeszítéseinek hiánya visszatartson Titeket. Ezért adtunk sráfot a vesztes csapat legjobb 3 játékosának is, ami elsőre igazságosnak tűnik. De ha egy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a dolgot, ez a döntés lecsökkentette a győzelmek valós értékét, márpedig ez a legfontosabb a dolog, játékmódtól függetlenül. Ez kissé meg is könnyítette a ranglétrán való előrejutást, ami kisebb kihívást is jelentett az 5-ös rang eléréséhez. Ezért felülvizsgáltuk a szabályokat, hogy a győzelem megléte visszakerüljön a középpontba és hogy ez megnövelje a kihívás szintjét.

Sráfok megszerzése a 2. szezonban:

  • A győztes csapat - XP alapján - első 10 játékosa kap egy sráfot.
  • A győztes csapat utolsó 5 és a vesztes csapat első 5 játékosának sráfjai nem változnak.
  • A vesztes csapat utolsó 10 játékosa elveszít egy sráfot.

Ezek a változások a csapatjáték fontosságát hivatottak kiemelni és annak megerősítését támogatják majd, mivel az egyéni jó teljesítmény így önmagában nem mindig fog egy plusz sráfot is jelenteni.

Egy másik fontos kérdés amire a fenti módosítások jótékonyan hathatnak, az a pech-szériák megléte, mikor is a gyenge csapatteljesítmény miatt sokan feladták a csapatjátékot és az egyéni teljesítményükre összpontosítottak, ami sokszor a csata elvesztéséhez is vezethetett.

Személyes és jármű rangok

Az 5. rang elérése nem jelentett igazi kihívást a tapasztaltabb játékosoknak, a sráfok megszerzési módjának változásai pedig nyújtanak erre megoldást. Ezért még tovább mentünk és megváltoztattuk a rangok mögötti mechanizmust és a rangok eléréshez szükséges sráfok számát is.

Személyes rang: 1-3-5-7-9. Egy sráfra van szükséged ahhoz hogy elindítsd felemelkedésed, de ahogy haladsz előre, annál nehezebb dolgod lesz majd. Az 3-as rangra lépéshez 5, a 4-eshez 7, míg az 5-öshöz már 9 sráfra lesz szükséged. A rangok száma ugyanaz marad.

Jármű rangok: Mostantól 5 sráfra lesz szükséges a következő rang megszerzéséhez, függetlenül attól hogy épp milyen ranggal rendelkezel.

Olyan rangsor rendszert próbálunk így felépíteni, amiben az 5-ös szint eléréséhez jó teljesítményre és sok erőfeszítésre lesz szükség.

Matchmaking

A csapatok összeállításának módja fokozottan gondoskodott arról, hogy élvezetesebbé tegye a játékot és egyenlőre esélyt biztosítson mindkét csapat számára a győzelem eléréséhez:

  • Jármű típusok: Mostantól az MM a csapatokat a közepes és nehéz tankok számával egyensúlyozza majd ki.
  • SPG-k: Ahogy az 1. szezon a vége felé közeledett, majd minden csatában 3 SPG volt oldalanként. Láttuk az ezzel kapcsolatos aggályokat a fórumokon és az összegyűjtött adatok igazolták is ezeket, ezért az új szezonban már csak maximum 2 SPG kerülhet majd egy csapatba.
  • Térkép sorsolás: A térkép-duplázódások számának csökkentése érdekében felülvizsgáltuk a térkép rotációt és a mögötte dolgozó mechanizmust. Azon térképeket pedig eltávolítottuk, melyek bizonyítottan alkalmatlanok ehhez a játékmódhoz és játékmenethez. A 2. szezonban a következő térképek lesznek elérhetőek: Karelia, Malinovka, Himmelsdorf, Prokhorovka, Ensk, Lakeville, Mines, Murovanka, Erlenberg, Siegfried Line, Abbey, Swamp, Westfield, Sand River, El Halluf, Airfield, Fjords, Fisherman's Bay, Arctic Region, Highway, Serene Coast, Tundra, Windstorm, Paris, Pilsen.

Jutalmak és bevételek

Értékes visszajelzéseket kaptunk a jutalmazási rendszerről és a gazdaságról. A 2. szezonban a rangsorolt csaták új lehetőséget kínálnak majd a bevételek növelésére, a felülvizsgált szakasz jutalmakkal pedig több kötvényt szerezhettek majd anélkül, hogy meg kellene várnotok a szezon végét.

Küldetések: A speciális rangsorolt küldetés naponta egyszer volt elérhető, aminek kicsit visszatartó ereje lehetett. Ettől most megszabadultunk és mostantól naponta 3x is teljesíthetitek a küldetést, ebből 2x nagyobb jutalomért. Ezen felül "dolgozhatsz" a harci küldetéseket és kihívásokon anélkül, hogy el kellene hagynod a rangsorolt csatamódot. Jól hallottad, a normál küldetések elérhetőek lesznek a rangsorolt csatamódban is.

Jutalom az elkötelezettségért
Cél
Végezz a top 10 alap XP szerző közt a csapatodban
Jutalom
  • 50.000 kredit
  • 1 db Nagy elsősegélycsomag
  • 1 db Nagy javítókészlet
  • 1 db Automata tűzoltókészülék
Korlátozás
  • Rangsorolt csatamódban
  • Naponta 3x teljesíthető

Szakasz jutalmak: Ha a kötvényekre hajtotok, jó hírünk van. Az 5-ös rang elérése a szakasz végén 1.000 kötvényt jelent majd számotokra. Erről kicsit részletesebben:

Szezon jutalmak: A szezon során nyújtott kiemelkedő teljesítmény kötvényekkel és egyéb értékes cuccokkal lesz majd jutalmazva, melyek mértéke az elért rangtól és a ranglistán a 3. szakasz végén elfoglalt helyezéstől függ majd.

Jelvények: Az ligákhoz csatlakozva egyedi jelvényeket kaphattok majd, melyek páratlan teljesítményeteket tükrözik majd. Ezek eltérnek majd az 1. szezonos jelvényektől.

Mastery Badges: A nagyszerű teljesítmény még több előnnyel jár majd, hisz a 2. szezontól kezdődően a rangsorolt csatákban is megszerezhetőek lesznek a ezek.

Szezon vezetők és ligák

Az előző szezonhoz hasonlóan a végső ranglista 3 ligára oszlik majd:

  • Legjobb 10%: Liga I
  • A következő 15%: Liga II
  • A következő 25%: Liga III

A legjobb helyek elfoglalásához azonban a játékosoknak előírt minimum rang pontokat kell majd szerezniük a szezon során:

  • 1. szakasz: 4 rang pont
  • 2. szakasz: 8 rang pont
  • 3. szakasz: 12 rang pont
Utoljára frissítve: 2017. szeptember 12. 09:45

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    S4nsSk1ll
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="Laci66"]Az hogy a szüzmáriába van hogy top 3. sebzőként nyertes csatában a 11 helyre rangsorol és nincs előrehaladás?[/quote]

    Valószínűleg nem magadnak spotoltál... :izmena:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Laci66
    • Tankos
    · 6 éve
    Az hogy a szüzmáriába van hogy top 3. sebzőként nyertes csatában a 11 helyre rangsorol és nincs előrehaladás?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ce1018
    • Tankos
    · 6 éve
    "[i]Az 5. rang elérése nem jelentett igazi kihívást a tapasztaltabb játékosoknak, a sráfok megszerzési módjának változásai pedig nyújtanak erre megoldást.[/i]"

    Ebben benne van a WG felfogása....ha tehát a tapasztalt játékosoknak valami könnyű, akkor nehezítsünk...nem baj, hogy a maradék 80% többet fog szenvedni...Nem tudom miért nem lehet csinálni 3 ligát ebből, bronz, ezüst arany....mindenhol lenne rang ugyanúgy, de a zMM personal rating, vagy wn8 alapján sorsolna be....bronz piros-narancs, ezüst citrom-zöld, arany kék-lila...ha nem lennének agyaggalambok akkor a proknak is nehezebb dolga lehetne....
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    esefi
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="laciqwer1"]
    valahogy egyetértek, ezt a játékot nem sebzésre(wn8) játszák, hanem gyözelemre, ahogy a fociban is nem a jo játék a lényeg hanem az , hogy melyik csapat rug golt.[/quote]

    Ja tényleg! A foci is úgy működik, hogy 100 000 játékosból random összehoznak 2x15 játékost, adnak nekik 15 percet (átlagosan max 7 percet valóságosan), aztán ebből lesz az aranycsapat.

    [quote name="laciqwer1"]
    melyik esl ligánál vagy e-sport -nál van az , wotban hogy a teljesitményt, dijazák és nem a gyözelmet ?[/quote]

    Feltűnt, hogy nem random választják a csapattagokat?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Mr. Crimetime
    • Tankos
    · 6 éve
    Értem én értem én, de miért nem azzal foglalkoznak hogy újra lehessen szakaszban játszani? Ne legyen állandó plusz két tier, és azt, hogy egy random mechanizmus ne segítse az egyik csapatot illetve ödönkét, aki anyuci pénzén megvette az összes prémium tankot, de még segg hülye a játékhoz és hogy kedve legyen, ott ahol bekéne menjen a lövedék, atomjaira darabokra kéne szakadjon, természetesen lepattan, ő meg belő ott ahol nem szabadna...
    Majd ha ezen segítenek, érdekelnek ezek az információk, de addig, szarok bele..!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    laciqwer1
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="redstorm72"]Most komolyan az a baj, hogy egy versenyben, módban nyerni kell? :-|
    Mégis mit várnak itt egyesek, hogy játssz egy csatát és rögtön ugorjunk a ranglétra tetejére?

    Szörnyű, hogy megkövetelik a győzelmet és még azt is, hogy jól is játsszak :troll2:

    Ennyi erővel, aki kijut az olimpiára az kapjon rögtön aranyérmet, hisz nem az számít, hogy mennyivel vagy jobb a másiknál. ------> Ja bocs de az számít

    Egy páran most tanulják meg, hogy az életben nincs minden ingyen :troll2:[/quote]
    valahogy egyetértek, ezt a játékot nem sebzésre(wn8) játszák, hanem gyözelemre, ahogy a fociban is nem a jo játék a lényeg hanem az , hogy melyik csapat rug golt.

    #31
    Hunyadi_Loveszdandar
    melyik esl ligánál vagy e-sport -nál van az , wotban hogy a teljesitményt, dijazák és nem a gyözelmet ?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    esefi
    • Tankos
    · 6 éve
    Nem tudom, kitől kapnak ezek visszajelzést.
    Ez rosszabb, mint volt.

    De a legrosszabb benne a kötvény. Még jó, hogy azért már nem is kell rangsoroltba menni.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Hunyadi_Loveszdandar
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="redstorm72"]Most komolyan az a baj, hogy egy versenyben, módban nyerni kell? :-|
    Mégis mit várnak itt egyesek, hogy játssz egy csatát és rögtön ugorjunk a ranglétra tetejére?
    Szörnyű, hogy megkövetelik a győzelmet és még azt is, hogy jól is játsszak :troll2:
    Ennyi erővel, aki kijut az olimpiára az kapjon rögtön aranyérmet, hisz nem az számít, hogy mennyivel vagy jobb a másiknál. ------> Ja bocs de az számít
    Egy páran most tanulják meg, hogy az életben nincs minden ingyen :troll2:[/quote]

    Üres lózung amit mondasz. A versenyeken a teljesítményt jutalmazzák... A rangsorolt csatákban meg teljesítmény sem kell, hogy előre juss.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    wasur
    • Tankos
    · 6 éve
    Lacika 222 mindenkinek megmondta a tutit és mindenki tök hülye hozzá. Akkor ezt is megbeszéltük srácok...
    Én speciel imádom és jót röhögök az ilyen kis tudálékos gyerekeken. Nem jött be az élet? ezek után már egy kibaszott játék sem jön be? Akkor ugassunk le mindenkit fórumon!
    Ez annyira jó magyar szokás hogy már tényleg csak nevetni lehet rajta, nehogy már valaki le merje írni a véleményét mert egy Lacika222 mindig lesben áll és belédnyomja az okosságot!
    hát ezen beszarok... :-D
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Ace of spades
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="redstorm72"]Most komolyan az a baj, hogy egy versenyben, módban nyerni kell? :-|
    Mégis mit várnak itt egyesek, hogy játssz egy csatát és rögtön ugorjunk a ranglétra tetejére?

    Szörnyű, hogy megkövetelik a győzelmet és még azt is, hogy jól is játsszak :troll2:

    Ennyi erővel, aki kijut az olimpiára az kapjon rögtön aranyérmet, hisz nem az számít, hogy mennyivel vagy jobb a másiknál. ------> Ja bocs de az számít

    Egy páran most tanulják meg, hogy az életben nincs minden ingyen :troll2:[/quote]
    Ekkora demagógiát is ritkán olvasni... ja ezen a fórumon nem is annyira. Nem "aranyéremért" reklamálnak az emberek, hanem azért, hogy - a példánál maradva - megérje sportolni. Egy spanyol másodosztályú focista sem fogja CR7 fizetését követelni, de ingyen nem fog neked szaladgálni. Itt pedig erre hajaz a dolog: a 95% nem-profi pucsítson be letolt gatyával az 5% profinak a nagy semmiért. Amúgy hogy a győzelem számítana a rangoknál? Én még úgy emlékszem, hogy ezt a játékmódot arra hozták létre, hogy az egyéni teljesítményeket díjazzák. Vannak szervezett játékmódok, ahol a csapatot díjazzák győzelem alapján, de ez nem az, illetve nem úgy lett kitalálva. Nem is igazságos az olyan csapat teljesítménye alapján díjazni az egyént, amely csapat összetételére nem lehet hatással. Még Randomban is ha szerzel medált, "győztesként" jössz ki kreditben, XP-ben etc.

Kapcsolódó elemek

  • rang1.jpg
    rang2.jpg
    rang3.jpg
    rang4.jpg
    rang5.jpg
    rang6.jpg
    rang7.jpg
    rang8.jpg
    rang9.jpg
    rang10.jpg
    rang11.jpg
    previous arrow
    next arrow
    rang1.jpg
    rang2.jpg
    rang3.jpg
    rang4.jpg
    rang5.jpg
    rang6.jpg
    rang7.jpg
    rang8.jpg
    rang9.jpg
    rang10.jpg
    rang11.jpg
    previous arrow
    next arrow
    Exit full screenEnter Full screen
  • Belefáradtál a méltó ellenfelek keresésébe? Hétfő 10 órától válnak elérhetővé a Rangsorolt csaták a kliensben, melyekben mindig a hozzád hasonló teljesítményt nyújtó játékosokkal és játékosok ellen szállhatsz majd harcba. Íme a részletek:

© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.