Jelenleg

16
látogatónk van

2017. szeptember 19. 06:01

WOT Blitz ismertető

(13 szavazat)
12 hozzászólás

A World of Tanks Blitz a jól ismert PC-s és konzolos verziók mobilos változata. A játék 2014 májusában jelent meg először iOS mobiltelefonokra és tabletekre, decemberben pedig Androidra. Ezt követően 1 évvel később, 2015 decemberétől a játék már elérhető Windows 7, 8, 8.1, 10 és Mac OS X operációs rendszereken is. A Blitz a megjelenése óta töretlen népszerűségnek örvend, hála a jól kidolgozott játékmechanikájának, a folyamatosan megjelenő új tartalmaknak és fejlődésnek. A játék 2016 őszétől eSportnak számít.

A grafika fejlődése (balra a jelenlegi, jobbra a kezdetleges modell)

A játékról

A WoT Blitz egy ingyenesen játszható tankos MMO, ami a touch controlra épül, de már PC-n is elérhető, érintős mivoltjának köszönhetően, gyakorlatilag bárhol játszható.

Minden csatában 7 játékos méri össze a tudását 7 másik játékossal, így a Wargaming féle csapatjátékok közül ez a változat dolgozik a legkevesebb fővel csapatonként, ami minden játékos szerepét kiemelkedően fontossá teszi az ütközetekben.

Itt is megtalálhatóak a többi verzióból jól ismert tankosztályok (kivéve az artykat) és elemek (néhol kisebb-nagyobb eltéréssel), mint például a legénységképzés, a klánok, az RNG, a tank ágak, stb. Jelenleg 3 különböző csatamódban tehetik próbára magukat a játékosok: Encounter, Supremacy és a rangsorolt csatamód. A játékban nagyjából 300 különböző tank, valamint 21 pálya áll rendelkezésünkre jelenleg ahhoz, hogy megvillantsuk képességeinket.

Frissítések

A játék egyik alapja a folyamatos fejlődés és újítás. Az új verziók nagyjából 5 hetente jelennek meg, amik új tartalmakat hoznak a játékba, hol kisebb, hol nagyobb változásokat eredményezve. Ezek jellemzően új pályák, tank ágak, festések.

A játékon belüli főmenüben és a weboldalon folyamatosan értesülhetnek a játékosok az újdonságokról és hírekről.

Egyéni statisztikák

A játékban lehetőségünk van a különböző statisztikáink megtekintésére, mint például a találati és győzelmi arányunk, átlagsebzésünk és kitüntetéseink adott tankokkal. Ezek a statisztikák folyamatosan frissülnek és egy átfogó képet adhatnak a jelenlegi tudásunkról, fejlődésünkről, eredményeinkről.

Ezen a felületen található meg a Military Honour értékelés, ami egy 0-tól 5 csillagig terjedő skálán mozog. A lényege hogy egy képet mutasson az adott játékos viselkedéséről és játékáról a csatákban. Ez az értékelés más játékosok visszajelzése és nem egzakt számok alapján alakul.

Játékmódok

Encounter csatamód

Sokáig ez volt a játékban az egyetlen játszható játékmód. A csatában egyetlen bázis található (általában a pálya közepén), amelyre ráállva a számláló elindul és amint eléri a 100 pontot a játéknak vége. Minél több jármű áll a bázison az adott csapatból, annál gyorsabban gyűlnek a pontok. A számláló lenullázható, ha a foglaló tankok(at) találat vagy akár modulsebzés ér. A játék természetesen úgy is megnyerhető, ha az ellenfél csapatában az összes tank megsemmisül. A maximum játékidő 7 perc.

Supremacy csatamód

Ez a játékmód 2016 nyarán került be a 3.0-ás verzióval és csak tier V-től elérhető. Ebben a játékban általában 3 (néhány pályán 4) bázis található. Minden csapat 300 pontról indul. Egy bázis befoglalása 15 másodpercbe kerül ha 1 tank áll rá, azonban ez annál gyorsabb, minél többen foglalják. Egy befoglalt bázis minden 2 másodpercben 5 pontot ad annak a csapatnak aki foglalja. A bázisok bármikor visszafoglalhatóak a másik csapattól. Továbbá ha egy tank megsemmisül, akkor a csapata veszt 30-40 közötti pontmennyiséget, az ellenfél csapata pedig ezzel egyenértékű pontszámmal gazdagodik. Az a csapat nyer, amelyik eléri az 1000 pontot vagy megsemmisíti az ellenfél összes tankját. A Supremacy különlegessége továbbá hogy minél több pontot szerzel a csapatodnak, annál több XP-t kapsz, ezáltal alkalmasabb az XP gyűjtésre mint az Encounter csatamód. A maximum játékidő itt is 7 perc, valamint lehetőség van a beállításokban a Supremacy játékmód kikapcsolására. Néhány pálya nem rendelkezik Supremacy játékmóddal, ezek a pályák: Mines, Mirage.

Ranked csatamód

Ez a csatamód 2017 júliusában, a 4.0-ás frissítéssel került a játékba és csak bizonyos szezonokban elérhető. A játék Encounter vagy Supremacy csatákban zajlik. A játékosok egy adott pontszámmal rendelkeznek, ennek a kezdőértéke a játékosok győzelmi arányából számolódik. Ezek után a pontszám a vesztes és győztes csatáinktól függően változik. Ez a játékmód csak tier IX és X-es járművekkel elérhető, valamint különleges matchmaking-gel rendelkezik.

Az MM jellemzői:

  • a járművek szintje és a szakaszok száma egyenlő (például ha az egyik csapatban van 5 tier X-es tank és 1 szakasz, akkor a másik csapatban is ugyanígy lesz)
  • a csapatok közt a járműtípusok mennyiségének különbsége nem nagyobb 1-nél (például ha az egyik csapatban van 2 medium tank a másik csapatban is lesz minimum 1, maximum 3)
  • az azonos járműtípusok maximum száma 4, mindkét csapatban (például 4 nehéz tanknál nem lehet több egyik csapatban sem)
  • a két csapat összpontszáma közel azonos mennyiségű

Hogy Ranked csatamódban vehess részt, ki kell azt választanod a "Battle" gomb alatt. Ha két játékos szakaszban szeretne játszani akkor a pontszámuk közötti különbség nem lehet nagyobb 1000-nél.

Pontszámok alapján 5 ligába vannak sorolva a játékosok:

  • Bronze: 0-tól 2000-ig
  • Silver: 2000-től 3000-ig
  • Gold: 3000-től 4000-ig
  • Platinum: 4000-től 5000-ig
  • Diamond: 5000 felett

Minden játékos pontszáma megtekinthető a statisztikáiknál, valamint a teljes ranglista is a játék weboldalán, ahol látható melyik játékos hányadik helyezésnél tart. A Gold, Platinum és Diamond ligákban bónusz jár a kredit bevételre, szám szerint +17, +34 és +100%.

Gyakorlószoba (Training room)

Lehetőségünk van gyakorlószobákat létrehozni, ahol általunk választott pályán és csatamódban indíthatunk csatát és a csapatok elosztásáról is mi dönthetünk. Mindkét csapatban maximum 7 játékos és 2 nézelődő lehet. A szobának adhatunk címet és leírást, valamint jelszót is.

Tournamentek

A tournament-ek lényegében a játék eSport részlege, ahol adott klánok adott időpontban mérhetik össze erejüket. Jelenleg tier szerint 3 kategóriára vannak bontva: tier VI, tier VIII és tier X. Típusuk szerint további 3 kategória van: Bronze, Silver, Gold. Bronze tournament-en a Silver tournament-re szerezhetünk jegyet, Silverben pedig a Gold tournament-re. A jutalmak jelentősek, több millió kredit, valamint gold és boosterek is szerezhetőek, helyezéstől, tiertől és típustól függően. Néha speciális tournament-ek is megjelennek, például 1v1 küzdelmek. A játék első komoly eSport rendezvénye a 2016-os Twister Cup volt, ahol a régió nyertese kiutazhatott New Yorkba, hogy megmérkőzhessen a másik három kontinens győztes klánjával.

Jellemzően ezeken a speciális bajnokságokon a touch control-os, tehát az érintő kijelzős játékosokra építenek a készítők, hiszen a legmagasabb ingame díjazású tornákon csak ezeknek a csapatoknak fogadják el a regisztrációját (lásd: Twister Cup 2016).

Legénység

Egy új tank vásárlásakor három lehetőség közül választhatunk: 50%-os, 75%-os vagy 100%-os legénységet veszünk bele. A 100%-os legénységet goldért, a 75%-ost pedig kreditért lehet megvenni. Az 50 és 75%-os legénység XP gyűjtéssel 100%-osra fejleszthető.

Egy fullra feljesztett legénység esetében a további XP a skillek fejlesztésére használható. Minden tanktípushoz 5 fejleszthető skill tartozik, kivéve a könnyű tankokat. A skilleknek jelenleg 6 szintjük van, ami minél magasabb, annál nagyobb bónuszt ad. Megjegyzés: a skill bónuszok minden tankosztályra hatással vannak.

Eventek

A játékban egyre gyakoribbá váltak az eventek, ahol a játékosok különböző prémium tankokat szerezhetnek a sok egyéb jutalom mellett (kredit, gold, boosterek, stb.). Az első event 2015 őszén jelent meg, ahol a Tankenstein nevű jármű volt megszerezhető. A Blitz a történelmi hűség mellett nagy mértékben épít a szórakoztatásra, ennek
köszönhetően már több ízben kollaborált más játékokkal vagy sorozatokkal. Ilyen például a “Girls und Panzer” vagy a “Valkirya Chronicles”, így nem csak történelemhű tankok találhatóak a játékban, hanem fantázia tankok is.

Felszerelések

Ez az egyik legnagyobb eltérés a PC-s változathoz képest. 3 helyett 9 felszerelést is felrakhatunk a tankunkra, valamint a fogyócikkek mellé úgynevezett provision-öket is vásárolhatunk, amik jelentősen feljavítják a járművek tulajdonságait. Az első 3 felszerelést kreditért oldhatjuk fel, a másik 6-ot pedig úgynevezett spare parts-ok
ellenében. Minden más (lőszer, festés, stb.) kreditért megvásárolható.

Easter Eggs

A játék rengeteg easter egg-et tartalmaz, melyek utalásokat tartalmaznak a jövőbeli frissítésekre, filmekre, sorozatokra, stb. Szinte mindegyik pályán találkozhatunk velük.

Modolás

A játékot lehetőségünk van modolni, rengeteg mod található a játékhoz. Léteznek hang modok (ágyú, legénység, stb.), célkeresztek, hangárak, tank skinek és még sok egyéb. Az egyik legjobb és leghasznosabb applikáció ehhez a BlitzModder, ami elérhető a Play áruházban (jellemzően csak az Android és Windows platform modolható).


Írta: Jakovlev és Ahajdu

Közreműködött: Gamer bázis

Megjelent: 23928 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. szeptember 19. 09:23

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    jagdpanzer78
    • Tankos
    · 1 éve
    hali én már régen WOT-ozom de a BLITZ még új és a játék a sima WOT játékosnevet adta meg tudom e változtatni és ha igen hogy?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    horvath890330
    • Tankos
    · 5 éve
    Sziasztok. Egy kis segítséget szeretnék kérni. Jatszuk egy ideje már word of thanks blitz-et de csak androidos telefonon. Szeretnénk aranyat vásárolni bankartyaval, osztrák kártyánk van, de itthon is lehet használni. A játék meg nem fogadja el. Esetleg valakinek v.mi tipp???
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Hökömlevente
    • Tankos
    · 6 éve
    Szeretnék egy pár észrevételt írni a Blitzről. Nem régi -kb ez év márciusa óta játszom vele - Itt hatványosan érezteti hatását a csapat játék. Aki elkóborol az elveszett legyen az heavy vagy gyors light pillanatok alatt megeszik. Az sem működik mindig - ahogy eddig tapasztaltam - hogy a heavyk és a gyors "lábú med.-ek lightok külön-külön groupban nyomulnak. Jóval kissebb pályák vannak a "normál" Wot-nál elbújni csak időlegesen lehet max a játékidő egyharmadáig. Ezt a TD-k miatt írtam mivel a fix csöves TD járművekkel elég nehéz emiatt a játék. 2 Gyors mozgású light vagy med (pl: leopard, vagy Cromwell) pillanatok alatt elfogyaszt egy nála magasabb tierben levő fix csöves járművet. Igaz mozgásukat/forgásukat lehet kompenzálni extra kiegészítőkkel és arányaiban sokkal olcsóbbak mint a WOT-ban, de ebben a játékban a kempelő TD gyorsan a garázsban végzi.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Fosmester
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="Orin_95"][quote name="Fosmester"]2015 decemberétől a játék már elérhető Windows 7, 8, 8.1, 10 és Mac OS X operációs rendszereken is

    Valóban elérhető win7 rendszerrel? Hol?[/quote]

    Steamen fent van ingyenes játékként. Én onnan szedtem le.[/quote]

    valóban működik stream-en keresztül, nagyon szépen köszönöm az infót.
    azt hiszem át is térek rá, a wot szerintem úgyis haldoklik, a Blitz-et, meg bárhová vihetem magammal az Android miatt(az ágyba is míg párom sorozatozik). nagyobb tierben, ahová jobb reakció idő kell, ott lesz az asztali gép. Szuper!!! Mégegyszer köszönöm az infót!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Kaszas58
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="konczlaca"][quote name="Kaszas58"]Meg irhattal volna, ez nem teljesen leiras a blitzrol (de egyebkent jo, en is terveztem eggyet, de rajottem, hogy nem vagyok egy nagy kolto ), en szemely szerint hianyolom:
    -A tankok atlagos statisztikainak valtozasat (Kicsi szinten tobb, nagyobb szinten kevesebb HP)
    -A gold loszer kevesebbet sebez
    -Reszletes fogyocikk es ellatmany bemutatas (Adrenalin, mindenes csomag), valamint a festesek
    -A napi kuldetesek, a napi "dupla" szorzok, a premium ido tokenek es a bonusz ladak
    -Egy event lezajlasanak reszletes bemutatasa
    Szerintem lehet meg bele mit irni, hagy ismerjek meg az emberek az itteni "Kánaánt" és kapjanak kedved egy kis próbára [/quote]

    A tankok átfogó statjairól, az equipmentek hatásairól, provisionokról, szorzókról, lőszerekről lesznek majd bővebb leírások. Mindegyik event más így amit az egyikről leírunk, az a másikra nem biztos hogy igaz lesz[/quote]
    Egyvalami kozos bennuk: a tokoneket a napi kuldik melle kapjuk
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    konczlaca
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="Kaszas58"]Meg irhattal volna, ez nem teljesen leiras a blitzrol (de egyebkent jo, en is terveztem eggyet, de rajottem, hogy nem vagyok egy nagy kolto ), en szemely szerint hianyolom:
    -A tankok atlagos statisztikainak valtozasat (Kicsi szinten tobb, nagyobb szinten kevesebb HP)
    -A gold loszer kevesebbet sebez
    -Reszletes fogyocikk es ellatmany bemutatas (Adrenalin, mindenes csomag), valamint a festesek
    -A napi kuldetesek, a napi "dupla" szorzok, a premium ido tokenek es a bonusz ladak
    -Egy event lezajlasanak reszletes bemutatasa
    Szerintem lehet meg bele mit irni, hagy ismerjek meg az emberek az itteni "Kánaánt" és kapjanak kedved egy kis próbára [/quote]

    A tankok átfogó statjairól, az equipmentek hatásairól, provisionokról, szorzókról, lőszerekről lesznek majd bővebb leírások. Mindegyik event más így amit az egyikről leírunk, az a másikra nem biztos hogy igaz lesz
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Orin_95
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="Fosmester"]2015 decemberétől a játék már elérhető Windows 7, 8, 8.1, 10 és Mac OS X operációs rendszereken is

    Valóban elérhető win7 rendszerrel? Hol?[/quote]

    Steamen fent van ingyenes játékként. Én onnan szedtem le.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Fosmester
    • Tankos
    · 6 éve
    2015 decemberétől a játék már elérhető Windows 7, 8, 8.1, 10 és Mac OS X operációs rendszereken is

    Valóban elérhető win7 rendszerrel? Hol?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Kaszas58
    • Tankos
    · 6 éve
    Meg irhattal volna, ez nem teljesen leiras a blitzrol (de egyebkent jo, en is terveztem eggyet, de rajottem, hogy nem vagyok egy nagy kolto ), en szemely szerint hianyolom:
    -A tankok atlagos statisztikainak valtozasat (Kicsi szinten tobb, nagyobb szinten kevesebb HP)
    -A gold loszer kevesebbet sebez
    -Reszletes fogyocikk es ellatmany bemutatas (Adrenalin, mindenes csomag), valamint a festesek
    -A napi kuldetesek, a napi "dupla" szorzok, a premium ido tokenek es a bonusz ladak
    -Egy event lezajlasanak reszletes bemutatasa
    Szerintem lehet meg bele mit irni, hagy ismerjek meg az emberek az itteni "Kánaánt" és kapjanak kedved egy kis próbára
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Orin_95
    • Tankos
    · 6 éve
    Tényleg elég fun tud lenni pcről játszva. Ha jól emlékszem a második csatámra össze is szedtem mind a 7 killt. "Csúcson kell abbahagyni" felkiálltással az is volt az utolsó köröm. :d2:
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.