Jelenleg 953 vendég és 15 tag online

2018. január 08., hétfő 07:34

Type 61 - Elemzés

Írta:
Értékelés:
(44 szavazat)

Előszó - Type 61, a "szegény ember Patton-je"

Történelmi háttér

A II. Világháború utáni japán harckocsi fejlesztések szemmel láthatóan is az amerikai mintát kezdték el követni, így az 50-es, 60-as évek japán tankjai, az M26 Pershing és az M46/47 Patton harckocsik módosított alvázára épültek. A Type 61 fejlesztése 1955-ben kezdődött meg és 1961-ig tartott a Mitsubishi Heavy Industries keze alatt. A harckocsi súlya mindössze 35 tonna volt, fő fegyverzete pedig egy 90 mm L/52-es ágyú. Végsebessége 45 km/h-ban maximalizálódott, viszont amerikai kortársaival szemben a hatótávolsága a jenki változat közel duplája, 200 km volt. A Type 61 1961-ben állt hadrendbe és egészen 2000-ig szolgált. Összesen 560 db épült belőle. 

Bevezetés

A japán ágon előre haladva a Chi-Ri-ig kb. egy kaptafára épültek a tankok. OdinHUN mester anno ezt nagyon találóan meg is jegyezte: „Tier 4 óta ugyanazzal a tankkal játszom, csak mindig rárakják a set_scale 1.5-öt aztán nesze neked ott az új tank...

Hát igen, kár is lenne tagadni. Tier 8-ban szerencsére ezzel a hagyománnyal már szakítottak a fejlesztők és következett az STA-1, amelynél már beütött az amerikai jelleg, így érezhettük is, hogy ez bizony egy papír Pershing, de itt a Type 61-nél ez még inkább megmutatkozik, viszont a fejlesztők ügyeltek arra, hogy a tank, még ha hasonló is, de ne legyen jobb, mint az M46 Patton.

Modulfejlesztés

Elsőként a lánctalp kifejlesztése legyen a cél, legjobb, ha szabad XP-t nyomunk el rá, hiszen így felpakolhatjuk rögtön a felszereléseket is. Amint ez megvan, jöhet a torony majd az ágyú és a legvégén a motor. A Type 61 grindje a nagy tűzgyorsaságú alap ágyúnak köszönhetően kellemes, viszont később mindenképp felüdülés a nagyobb alfájú és átütésű top ágyú felszerelése, illetve a fejlesztett motor is hoz némi plusz mozgékonyságot ami igencsak jól jön. A fejlesztett rádióról majd később ejtünk szót.

A zöld modulokat a STA-1-ről hozza, a többit unlockolni kell.

Paraméterek

Előre szólok, akarva akaratlanul is, de hasonlítani fogom a tankot az M46-hoz, hiszen formára és stílusra is nagyon hasonló a két tank karakterisztikája.

Ágyú

Miután az ember megveszi a Type 61-et, kap egy, az STA-1-hez nagyon hasonló tankot. A stock ágyú ugyanaz a 90 mm Gun Type 61, amit már az elődön top ágyúként használtunk. 218 mm átütésű AP és 275 mm átütésű HEAT lőszerekkel dolgozunk és már hozzá is teszem, hogy az M46 Patton TOP(!) ágyújának az átütése is ennyi AP-val. Az ágyú alfa sebzése 240, ahogy azt már megszokhattuk, viszont hogy ez a t9-ben is ütőképes maradjon, nagyobb tűzgyorsaságot kapott, 10 lövést percenként.

A pontosság 0,36-os 100 méteren és a célzásidő is remek, 1,7 mp alatt szűkül. A top torony felszerelésével az ágyú tűzgyorsasága tovább nő 12 lövés/percre, amit még tovább növelhetünk felszerelésekkel (Töltésgyorsító és Ventilátor) és legénységi skillezéssel (BiA) illetve Pótellátmánnyal. Így (még mindig a stock ágyúval) képesek vagyunk 15,16 lövést leadni percenként, ami 3638-as DPM-et jelent, az ágyú 3,96 mp alatt tölt be (Pótellátmány nélkül 4,13 még ez is remek). Egyedül a lőszerek sebessége az, ami ebben a tierben már lassúnak számít és sokszor megnehezíti a mozgó célpontok eltalálását, mivel mindhárom lőszertípus csupán 914 métert tesz meg másodpercenként. Nem véletlenül részleteztem ennyire a stock ágyú karakterisztikát, hiszen így a t9-es közepesek mezőnyében a stock Type 61 képes a legnagyobb DPM érték elérésére. Az átütés HEAT-tel kombinálva és okosan használva (pl. IS-7, E 100 oldalára nem lövünk HEAT-et, viszi az AP is) mindenre elég, tehát elmondható, hogy egy nagyon jól használható stock ágyút kaptunk. Ezzel az ágyúval remek móka kifejleszteni először a lánctalpakat és a tornyot, majd végül a top ágyút.

105 mm Rifled Gun, ezzel a rendkívül fantáziadús elnevezéssel képviselteti magát a top löveg, amely már a tierben megszokott 390-es alfával aprít, és bár a DPM csökken az előző ágyúhoz képes, de a nagyobb alfa nagyobb fear factort is jelent. Az alaplőszer APCR, tehát rendkívül jó kezdősebességű, egész pontosan 1478 métert tesz meg 1 másodperc alatt és 258 mm-nyi páncél átütésére képes, így egyedüli probléma csak az superheavyk és TD-k frontja lehet, oda viszont betölthetjük a 330 mm átütésű HEAT lőszert, darabját mindössze 4800 kreditért, ez már „csak” 1173 métert tesz meg másodpercenként. Nagyon földhöz vágni anyagilag viszont így sem fog a tank, hiszen a lőszerkészlete igen kicsi, mindösszesen 32 lövedék elhelyezésére alkalmas, így eleinte sokat variáltam a lőszerelosztással, de a 20/10/2 később egész jól beállt és bevált. Két repeszt (53 mm átütés, 480 sebzés) úgy voltam vele azért rakok, mert sokszor jól jön a Grille 15 ág TD-ire, vagy egyéb papír tankokra. Mindemellett a nagyobb távolságokra leadott lövéseknél ahol pár HP-ról kell lelopnunk mondjuk egy E5-öt, sokszor jobb, ha odavágunk neki egy repeszt, mert még a HEAT-tel sem egyszerű kb. 400 méterről weak spotot lőni és az alacsony lőszerkészlet miatt nem éri meg vagy 4x próbálkozni. Bár a pontossági mutatója 0,36 m, de még beszűkült állapotban is képes olykor félrehordani (ezt a betegséget persze az STB-1 is megörökli). Egy könnyed Venti/Töltésgyorsító/BiA/Pót kajás összeállítással a pontossági érték 0,32-re javul, az alap, standardnak nevezhető 2,3 mp-es célzásidőből 2,02 mp lesz, és az alap 6 lövés/perc 7,58-ra szökik fel, ezzel 7,91 mp alatt tölt. Ezen összetevőkkel a maximálisan kihozható DPM 2956, nos, ez így a középmezőny alja, és jócskán elmarad a kategória éllovasától, az M46-tól.

Menet közben érdemes-e tüzelnünk? Lássuk: 0,14-es alap szórásérték, mozgás, forgás és toronyforgás közben. Vegyünk ezekhez egy Vertikális stabilizátort és legénységi képzést, ezzel ez az érték 0,11-re csökkenthető. Hol áll a tankunk ezzel az M46 Pattonhöz képest? Naná, hogy a jenki ebben is ránk ver, neki a standard értéke ez a mi „kimaxolt” 0,11-ünk, de egyébként olyan so-so kategória, tehát azért egy 200 méteres lő táv alatt már biztosabb a találat, és ha épp nem weaket találunk az se baj, a 258-as pen elég sok mindent könnyedén átvisz.

Torony

STA-4 toronnyal kezd a masina, majd +10 méter látótávért, +100 HP-ért és egy nagyobb stock tűzgyorsaságért felpattintjuk a Type 61 tornyot (na, itt sem erőltették meg magukat a srácok a modulelnevezésekkel). Ja és a top torony még az álcaértékünket is növeli.

A torony leginkább szembetűnő pontja a hatalmas parancsnoki kupola, de igazán ez nem is kupola, nyugodtan nevezhetjük mini toronynak és amíg nem érzünk rá a stílusára igencsak frusztráló tud lenni. Van ugyanis -10° negatív kitéríthetősége a rá szerelt ágyúnak (bár hátranézve csak -3°), a torony pedig viszonylag lapos és formás, aztán kaptunk erre egy hatalmas csillagvizsgálót. Toronypáncél ugye nincs, tehát amúgy sem tartanánk kint a tornyot, de ez a kupola, a peek-a-boo hulldown játékstílust is nehezíti, főleg ha már sniper módban érkezünk, hogy mihamarabb becélozhassuk a domb mögött tanyázó ellent. Szóval, ha óvatlanok vagyunk, és épp felénk figyelnek, simán ellőhetik a kupolánkat mielőtt még az ágyúval rájuk látnánk. Ugyanez igaz visszafelé vonulva is, ezért próbáljunk mindig úgy kimozdulni a buckák mögül, hogy közben oldalirányú mozgást is végzünk, nem csak vertikálist. Egyébként csak első ránézésre szörnyű a dolog, később hozzá lehet szokni és együtt élni ezzel a „hibával”, ha belejövünk, olyan 30-40 csata után már szinte fel sem tűnik.

Az ágyú emelési értéke nem túl magas, mindösszesen +13°, így ami a STA-1-gyel is kellemetlen volt, az itt is az lesz. Tehát az ágyúkitéríthetőségről elmondható, hogy lefele nézve királyság, bocsánat, úgy értem császárság, felfelé nézve pedig egy rendkívül behatárolt érzés, majdhogynem oszcilláló torony jelleg. Ez számomra sokszor még a kitüremkedő kupolánál is bosszantóbb volt.

A toronypáncélzat 70/60/35 mm-es, elöl pedig az ágyú körül van valamicske lövegpajzs is, de vegyétek úgy, hogy nem szóltam róla, mert szinte minden átüti és sokszor az ide érkező találatok sárgítják az ágyút is. A toronyforgás átlagos, 42°/mp, a látótáv pedig szintén szintátlag 400 méter ami a megfelelő legénységi skillezéssel és pótkajával (optika nélkül) maximum 456 méterre húzható fel.

Tanktest

Tulajdonképpen ugyanolyan papír, mint a STA-1-é, és épp olyan modul érzékeny is. A tankon minden modul ellőhető viszonylag könnyedén, még egy erősebb ugratás is gallyra vág valamit rajta. A rend kedvéért leírom, hogy a páncélzat 55/35/25 mm „vastag” de legalább frontban döntött kicsit, ami arra elég, hogy ne repesszel küldje befele minden jött ment, arra ott van az oldala és a fara. Ugye azt már meg sem kell említenem, hogy milyen károkat képes okozni egy arty találat?! Nos a helyzet az, hogy még a tier 7-esek is igen komoly károkat képesek okozni, a tier 8-9-esekről már nem is beszélve, ja de még tier 10-be is megyünk, szóval az sem sokkal kellemesebb.

Beszéljünk egy kicsit a legénységről is. Ugye a toronyban a kupolán keresztül könnyen kiüthető a parancsnok, a lövegpajzsot átlőve pedig a lövész, idelent a testben pedig a vezető igyekszik minden második frontra bekapott lövést levenni mellel. A töltőt kihagytam volna? Nyugi ő is hullik elégszer. Persze nem kell ahhoz arty találat, hogy a HP veszteség mellett valami még be is sárguljon, elég egy nagyobb alfás TD vagy Heavy és már hullanak is a modulok, legénységi tagok, hogy a repeszhuszárokat már meg se említsem. Szóval a tanktesttel úgy kell bánni, mint egy hímes tojással, amikor csak tehetjük, rejtsük el.



Ide szokás írni még a camo értéket, amit ennél a tanknál a torony rovására kapunk, hiszen hiába keskeny és rövid viszonylag a tank, de a torony 1/3-ad részét az extra kupola teszi ki, emiatt rendkívül magas is, és így az álcája is extra alacsony. Csak az E 50 rosszabb nála ezen a téren. Egy 6. érzék mellé társított 3/4-es álcaskillezéssel az alap 9,21% egészen 14,94%-ig húzható, amivel máris életképesebb a dolog. BiA, Szellőzés, Pótkaja, Álcafestés és a Parancsnok camo skillezése kombóval ezt 21,17%-ra lehet feltornászni, de így még a mozgás közbeni is felhúzható 16,63%-ra. HP pool-ja 1700-as, ami valamivel átlag felettinek tekinthető.



Rádiófejlesztésnél elég ha megállunk a stock rádiónál, hatótávolsága 720 méter és mindössze 70 kg, aztán erre jönne rá 9500 XP-ért a „top”, ami igaz 750 méteres hatótávú, de 150 kg is mindemellett. Tehát akinek van egy kicsi sütnivalója könnyedén beláthatja, hogy ezért a 30 méter többletért teljesen felesleges kifejleszteni egy nehezebb rádiót.

Felfüggesztés

Mekkora poén lenne már, ha a stock és a top lánctalp is a toronyhoz hasonlóan az STA-4 és Type 61 nevet kapná ugye? Nos igen, nem sok fantázia maradt már a fejlesztőkben így az ág végéhez érve. A Type 61 ezen a ponton a tier 9 medek élmezőnyhöz csatlakozik, hiszen 10 fokot ver az M46 forgási sebességére, egész kiváló 48 °/mp értékével. Talajellenállása már valamivel átlag alatti, de még e tekintetben is jobb, mint a Patton. Számszerűsítve 0,96 kemény, 1,06 közepes és 2,11 puha talajon, ebből tisztán látszik, hogy legfőképp a nehezen járható vizes-mocsaras területek lassítják le leginkább.

Motor

A top motor a Mitsubishi 12HM21WT névre hallgat (a stock is csak egy karakterben tér el ettől), a modul 607 lóerős, teljes felszereltség mellett 17,45 lóerő jut egy. A tank végsebessége 47 km/h, már csak azért is ennyi, mert az M46-é 48 km/h és nehogy már a ’klón’ gyorsabb legyen. Dinamikája kellemes, az erőforrásnak köszönhetően a tank hegymászói készségei pedig átlagosak, ami jól jön a hulldown pozíciók elfoglalásakor. Tolatni 20 km/h-val képes. Gyúlékonysága 12%, de ha elkövetjük azt a hibát, hogy hagyjuk meglőni az oldalát és a farát, akkor azért tud gyulladni. Mégis bőven a vállalható kategória, szóval aki teheti, annak én javaslom az Onigiri névre hallgató pótellátmányt a Tűzoltó helyett. 

Ajánlott játékstílus

Akár csak az M46 Patton, ez is egy igazi kis mindenes tank lehetne egy határozottabb toronypáncéllal, így viszont jóval több óvatosságot igényel papír mivolta és modulérzékenységei miatt, szóval fűszerezzük meg egy kis francia tankos jelleggel.

Foglaljuk egy picit össze mit tudunk: Van egy rendkívül vékony, már-már könnyű tank páncélzatú, közepesen gyors és dinamikus tankunk, kis álcával, kis lőszerkészlettel, a torony tetején egy hatalmas kupolával és igencsak szűkös ágyúemelési mutatóval. Ezzel szemben a tank gyorsan forog, jó a látótávja, jó az ágyúsüllyedése, nagy átütésű APCR lőszert használ, papíron megfelelően pontos és a nagyobb alfájú medek közé sorolható. Gyakorlatilag csupán 2 ponton jobb ez a tank, mint az M46, ezek egyike az alap, nagy átütésű APCR lőszer és ugye még HEAT-ünk is van, na és valamivel jobban forog, minden másban rosszabb, mint a Patton, de ettől függetlenül az összhatás kellemes.

Mondhatjuk azt, hogy egy igazi multifunkcionális közepes tank játékstílus az, amit alkalmaznunk kell, franciás óvatossággal fűszerezve. Ahogy Solo kapitány is mondta: „Tartsd a távolságot, de ne vegyék észre, hogy tartod a távolságot”. Érdemes a spot és a render kör közti határon mozogni, hiszen az álcánk nem valami fényes, illetve ha közelebb is merészkedünk, akkor mindig legyen a közelünkben elérhető fedezék is. A hulldownosabb terep ugyan fekszik neki, viszont az ilyen helyekre ne első vonalban érkezzünk. Inkább egy távolságibb support pozíciót vegyünk fel és a jó ágyúsüllyedést és a dombokat csak arra használjuk, hogy a tanktestet elrejtsük és minél kisebb felületet mutassunk meg magunkból míg tüzelünk. Ha már ránk figyelnek, de tudunk hulldown-ból csipegetni, akkor a pozíciónkból érdemes fél-oldalvást kinézni, hogy ezzel megnehezítsük a parancsnoki kupola ellövését. Ha mindez kis távolságon történik, akkor a snapshotok is azért úgy elég magabiztosa bemennek, nagyobb távolságra tüzelve pedig ha jól helyezkedtünk nem kapunk spotot a lövés előtt, szóval lesz idő a célzásra. Városi sarokról sarokra történő közelharcban és a dogfight-okban legtöbb meddel szemben alulmarad, mivel a tank DPM-e amolyan szürke eminenciás, így az 1v1 pofozkodást a páncél hiányában a nálunk nagyobb DPM-ű tankokkal kerüljük.

Persze vannak olyan mapok ahol közelebb is merészkedhetünk a frontvonalhoz úgy, hogy közben arty safe-ben és hulldownban is maradunk. Például Sand River G7-es szektora védés módban, vagy El Halluf C2 és B3 szektora hulldownban, a heavy-kez supportolva, peek-a-boo jelleggel. Ha nincs arty akkor viszont a klasszikus hulldown med pozíciók is elfoglalhatók, persze ilyenkor érdemes valakit magunk elé engedni aki a sebzést felveszi és blokkolja, meg úgy nagy általánosságban is, nem szerencsés ezzel a tankkal egyedül maradni egy-egy kulcspozícióban.

A lőszerkészlet menedzselésével is ésszel kell dolgoznunk, hiszen mindössze 32 lőszerünk van. Amikor úgy jön ki a lépés érdemes hadrendbe állítani a magunkkal cipelt 2 repeszlőszert is (ahogy ez a videón is látható), a csaták vége felé papír TD-k és német/francia artyk levadászására tökéletes. A blind shotokkal csak óvatosan, 1-1 még nyilván belefér, de az olyan mapokon mint mondjuk Prokhorovka, Malinovka, Murovanka vagy Sand River (ahol azért mindig van mit lőni és rendszerint hosszabbra nyúlnak a csaták) érdemes spórolni a lőszerrel, hiszen előfordulhat hogy elfogy.

A Type 61 mobilitása megfelelő, a gyorsulása egyenletes és a végsebességét is szépen tartja. Nem egy BC 25t AP és nem is egy Skoda T 50, de nem is kell, hogy az legyen. Szerepköréhez mérten a mobilitása megfelelő és jól kihasználható, viszont soha ne becsüljük túl a mobilitást, hiszen ha mégsem sikerül időben kereket oldani egy már-már elbukott oldalról, akkor hamar lenulláznak minket. A HP-nkra vigyázni ebben a tankban nekünk kell, hiszen a páncélzat nem fog rá, a modulokra pedig szintén, a nem túl fontos modulokra ne szórjuk a javítókészletet, mert később csúnyán megnézhetjük magunkat egy sérült motorral vagy ágyúval.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Vertikális stabilizátor
  • Közepes kaliberű töltésgyorsító
  • Közepes szintű szellőzés

Ajánlott fogyóeszközök

  • Nagy elsősegélycsomag
  • Nagy javítókészlet
  • Automatikus tűzoltókészülék vagy Pótellátmány (mellé Megelőző karbantartás skill ajánlott)

Persze ez nem kötelező leosztás, kredit hiányában megteszi a kis javító és kis elsősegély is, csak sokszor kellemetlen tud lenni, ha mondjuk egy arty splash következtében több modul is sérül.

Ajánlott legénységi képzettségek

Itt azért már illik legalább 2-3 skillnél járni. Első körben 6. érzék mellé egy full álcával kezdünk, majd jöhetnek a hasznos skillek: Helyzetfelismerés, Pillanatkép, Sima utazás. Aztán ha a 2. skill is kész, jöhet az újraosztás BiA, illetve 6. érzék+álca skillekkel. Lényegében egy klasszikus medes összeállítás, de érdemes kicsit előre gondolkodni az STB-1-re. 4 skillt követően valahogy így kell kinéznie:

  • Parancsnok: BiA + 6. érzék + Helyzetfelismerés + Felderítő
  • Lövész: BiA + Álca + Pillanatkép + Javítás
  • Vezető: BiA + Álca + Sima utazás + Offroad vezetés/Javítás
  • Töltő: BiA + Álca + Biztonságos elhelyezés + Javítás

Bevétel

Tier 9-ben vagyunk, de szerencsére nagy az alaplőszerünk átütése így goldot sem sokat fogunk fogyasztani, ráadásul a lőszerkészlet is kicsi, nem támogatja a blind shotokra támaszkodást, viszont modul érzékeny és papír a kicsike, szóval amit esetlegesen a kevesebb arany lőszerrel megspórolunk elmegy a fogyócikk feltöltésre és javításra, tehát egy átlagos 9-es közepes tank átlagos bevételével és kiadásával számoljunk.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Remek ágyúsüllyedés
  • Nagy sebességű APCR alaplőszer
  • Nagy átütés
  • Nagy látótáv
  • Gyors alváz és megfelelően gyors toronyforgás
  • Megfelelő mozgékonyság
  • Megfelelő ágyústabilizáció

Hátrányai

  • Hasznavehetetlen páncélzat
  • Gyenge álca érték
  • Szűkös ágyúemelkedés
  • Kis lőszerkészlet
  • Hatalmas és papír parancsnoki kupola
  • Modulérzékenység

Kiknek ajánlott

Mivel kicsit olyan francia tankos a jellege, ezért a hibatűrő készségei is jóval kisebbek, mint mondjuk egy T-54-é, így a valamivel tapasztaltabb és papír tankokkal is játszani tudó közösségnek ajánlanám. Azoknak ajánlom, akik képesek folyamatosan követni a csata folyását és a kellő időben képesek átpozicionálni a pálya biztosabb, de még a frontvonalat szemmel tartó pontjaira.

Kinek nem ajánlott

Kezdőknek. Bár erre már rájöhetett az aki ezen az ágon eljutott idáig, gyakorlatilag végig modul érzékeny és papír tankokban ülünk, átlagos és átlag alatti camoval és mozgékonysággal, szóval, ha nem tudsz ezzel együtt élni, inkább válassz másik ágat.

Videók


Az elemzést írta: Nortonor

Megjelent: 4791 alkalommal Utoljára frissítve: 2018. január 08., hétfő 08:06

Nincs jogod kommentelni.

Hozzászólások   

#17 ce1018 2018-01-10 10:42
Jó az elemzés, de most őszintén!!! Egy 34 tonnás tanknál azon szarakodni, hogy a jobb rádió 70 kilóval több? Az a tank súlyának 0,002% -a. Kb. olyan, mint azon vitatkozni, hogy bevetés előtt elküldöd e a legénységet pisilni, vagy sem. Mellesleg lehet hogy több annak a rádiónak az életpontja, tehát kevesebbszer sárgul, vagy lövik el.

HA csak arra értette az elemző, hogy a tankot átugorjuk és kár rá a 9.5K XP akkor észrevétel visszavonva.
#16 joker24 2018-01-10 02:09
Ebben a tankban lehet mégis valami. Egy időben azt tűztem ki magam elé célnak, hogy minél több tankra megcsinálom az ászt, de olyan kikötéssel, hogy maximum 50 csatám van rá. Egyfajta szórakozás volt, meg motiváció. Volt pár mumus tank, de mind közül az obj416 meg a type61 voltak a legkeményebb diók. Csak másod osztály jött össze ezekkel, pedig megtöltöttem prémium lőszerrel, amíg próbálkoztam és voltak elég szép sebzéseim, de nem mertem velük agresszív lenni, talán azon csúszott el. Ahogy néztem a második bemutatott csata is csak első osztály, pedig kilences tankban majdnem 1200 alap xp az eléggé sok.
jano: nem értem a problémádat a második csatával. Ezen a térképen ebben a módban mégis hova menjen szerinted egy papír tank? Ha kicsit is agresszívebb az elején, akkor szétszedik pillanatok alatt. Így meg kihasználta a pontos ágyút és amúgy is volt elől elég spotter. A megfelelő ütemben indult meg, amikor már volt mozgástere és nem arról szólt a csata, hogy fél pillanat alatt spotot kap és össztüzet. Ha arra gondolsz, hogy miért nem kukucskált középen, akkor azt felejtsd el nagyon gyorsan, ott semeddig nem maradt volna életben. Ráadásul van neki egy méretes parancsnoki belépője, ami megnehezíti a hull down játékot vele. Ha balra mész az elején, akkor szétlövik az oldaladat, ha jobbra, akkor meg ott meg lehet rekedni túl sokáig úgy, hogy nincs is normális célpont, amit lőhetsz. A csata lényege az ellenfél hp-jának és tankjainak a lenullázása lehetőség szerint, ha a foglalást csak a szükséges rossznak tartom. Ilyen szempontból, ha van elég spotoló tank középen és egy pontos, jó átütésű ágyú a tankon, akkor oda kell menni, ahonnan a legtöbb sebzést ki lehet osztani, ebben semmi hiba nincs. Azt is tudni kell, hogy mikor kell onnan tovább állni, de ezt a játékos jól megérezte.
Én nem tudom, de hogy mindig valakinek valami nyígja kell legyen bármilyen videót bemutatnak itt, már tényleg unalmas egy kicsit. Ha te annyira érzed a gépet, akkor csinálj videót, hogy arra cseréljék ki, ha ennyire böki a csőrödet.
#15 farkasjano 2018-01-09 14:49
Idézet - farkasjano:
Idézet - páncélos:
Idézet - DaisetsuHUN:
Egy kicsit megosztanám a saját tapasztalataimat.

Nekem ez a tank gyötrelem volt. Igazából elég gyorsan ráéreztem (kezdőként) a japán tankokra. A Chi-nu, Chi-to, Chi-ri tankokat nagyon szerettem. Emlékszem a Chi-tóval volt meg először a 7 frag. :) Egy szó, mint száz: szerettem a japán ágat, amíg el nem érkeztem a STA-1-ig. A STA-1 egy nagyon nagy csalódás volt számomra, alig bírtam vele játszani. Mivel motivált az, hogy végig vigyem a japán ágat, így elkínlódtam vele, de sok jó emléket nem szerzett. Tudom, hogy Chi-ri nagyon rossz tank tier 7-ben, de mégis azzal játszottam inkább, mert azzal tudtam. A STA-1-et nem szerettem különösebben, de akadtak jó csatáim vele. (pl.: első Fadin medál)

Kis kínlódásokkal, de megszereztem a Type 61-et. De ilyen hasznavehetetlen tankot én nem pipáltam! Azt hittem, hogy a STA-1 után jobb lesz minden, de NEM. Az ágyúi szinte semmit nem vittek át, alig sebeztem. Kb. bármi áttudott lőni engem és egyszerűen sehogy sem tudtam érvényesülni a csatákban. Igaz, hogy ekkor még 1 éve se játszottam a WOT-tal, így még nem volt annyi tapasztalatom, mint most közel 4 év után. De akkor az egész japán ágból kiábrándultam, a X-es tierig meg el se jutottam. Keveset játszottam ezzel a retekkel, de azt is utáltam....

Jó lett az ismertető, de sajnos ez a tank nagyon nem az én világom volt. Tudok közepesekkel játszani, de ez a legrosszabb közepes tankom volt. Utáltam.

Veled ellentétben én imádom ezt a tankot. Megfelelően képzett legénységgel és taktikával öröm vele az élet. Megelőző karbantartás képesség, biztonságos elhelyezés ,BIA, javítás és a modulérzékenysége is a tűrhető kategóriába kerül. A nagyon gyors lövedéknek köszönhetően a"kibújok lövök és vissza" kiválóan működik, és néha még pattintok is. Elég gyakran előfordul, hogy egy jó csapatban 3000 bevitt találat mellet sérülés nélkül megúszom a csatát. Igaz az is, hogy a "piroskák" mellet elég gyorsan elvérezhetek. Randomban nagyon csapatfüggő a teljesítménye a "kicsikének".


Hozzád hasonlóan én is azok közé tartozom, akik szeretik ezt a tankot és pozitív véleménnyel vannak róla!
Olyannyira, hogy én el sem adtam a STB-1 megvételét követően, mert az egyik KEDVENC tankom! (igaz sajnos a sok grind miatt nem nagyon mentem vele mostanában :sad: )

Egyébként nagyon jó kis elemzés, gratulálok én is hozzá a készítőjének!



Megnéztem végre a két videót az elemzés végén és amit a másodikban láttam, az elszomorított, de nem kicsit!
TOP tankként a sziklán a TD pozícióban campelve játszani szerintem az nagyon durva és szégyen. Én biztosan nem raktam volna fel bemutató videónak ezt a csatát! Értem, hogy nem egy betonbunker, na de akkor se kelljen már a leghátsó sorban ücsörögve snipeolgatni egy TOP tankkal!
Kár volt megnézni azt a videót, mert így teljesen elrontotta az összhatást, ami kialakult bennem az elemzést illetően. :sad:
#14 Hector 72 2018-01-09 14:05
Én is csatlakozom azokhoz, akiknek nincs jó véleménye erről a gépről. A top ágyú szerintem jó, de nagyon papír a gép, és ráadásul a mozgékonysága sem az igazi, a torony tetején lévő kupola elképesztő, hiába a jó csőlehajlás. Semmit sem ér, mert a kupola akkora, mint az alexandriai világítótorony és természetesen full papír ez is.
Arannyal jól használható az alap löveg, na éppen ezért használhatatlan, mert csak arannyal használható. Hiába ontja magából a lőszert ha semmit nem üt át szemből.
Alig vártam, hogy megszabaduljak tőle. Nem véletlen, hogy alig találkozni vele, pedig rengeteg med van manapság. Az utána következő STB szerintem jobb, bár az sem a kategóriája csúcsa, az is ritkán látható.
#13 Angelus1991ster 2018-01-08 19:23
"a lőszerkészlete igen kicsi, mindösszesen 32 lövedék " :troll2:

Tier 9-es modernizált japán Turán III :D
#12 MegaJani 2018-01-08 17:45
"A top motor a Mitsubishi 12HM21WT névre hallgat"
"Mitsubishi 12HM21WT"
"12HM21WT"

"WT"

NANI?! :o
(amúgy a LE/T arányban kimaradt a "tonnára kifejezés ;-) )
#11 farkasjano 2018-01-08 15:43
Idézet - páncélos:
Idézet - DaisetsuHUN:
Egy kicsit megosztanám a saját tapasztalataimat.

Nekem ez a tank gyötrelem volt. Igazából elég gyorsan ráéreztem (kezdőként) a japán tankokra. A Chi-nu, Chi-to, Chi-ri tankokat nagyon szerettem. Emlékszem a Chi-tóval volt meg először a 7 frag. :) Egy szó, mint száz: szerettem a japán ágat, amíg el nem érkeztem a STA-1-ig. A STA-1 egy nagyon nagy csalódás volt számomra, alig bírtam vele játszani. Mivel motivált az, hogy végig vigyem a japán ágat, így elkínlódtam vele, de sok jó emléket nem szerzett. Tudom, hogy Chi-ri nagyon rossz tank tier 7-ben, de mégis azzal játszottam inkább, mert azzal tudtam. A STA-1-et nem szerettem különösebben, de akadtak jó csatáim vele. (pl.: első Fadin medál)

Kis kínlódásokkal, de megszereztem a Type 61-et. De ilyen hasznavehetetlen tankot én nem pipáltam! Azt hittem, hogy a STA-1 után jobb lesz minden, de NEM. Az ágyúi szinte semmit nem vittek át, alig sebeztem. Kb. bármi áttudott lőni engem és egyszerűen sehogy sem tudtam érvényesülni a csatákban. Igaz, hogy ekkor még 1 éve se játszottam a WOT-tal, így még nem volt annyi tapasztalatom, mint most közel 4 év után. De akkor az egész japán ágból kiábrándultam, a X-es tierig meg el se jutottam. Keveset játszottam ezzel a retekkel, de azt is utáltam....

Jó lett az ismertető, de sajnos ez a tank nagyon nem az én világom volt. Tudok közepesekkel játszani, de ez a legrosszabb közepes tankom volt. Utáltam.

Veled ellentétben én imádom ezt a tankot. Megfelelően képzett legénységgel és taktikával öröm vele az élet. Megelőző karbantartás képesség, biztonságos elhelyezés ,BIA, javítás és a modulérzékenysége is a tűrhető kategóriába kerül. A nagyon gyors lövedéknek köszönhetően a"kibújok lövök és vissza" kiválóan működik, és néha még pattintok is. Elég gyakran előfordul, hogy egy jó csapatban 3000 bevitt találat mellet sérülés nélkül megúszom a csatát. Igaz az is, hogy a "piroskák" mellet elég gyorsan elvérezhetek. Randomban nagyon csapatfüggő a teljesítménye a "kicsikének".


Hozzád hasonlóan én is azok közé tartozom, akik szeretik ezt a tankot és pozitív véleménnyel vannak róla!
Olyannyira, hogy én el sem adtam a STB-1 megvételét követően, mert az egyik KEDVENC tankom! (igaz sajnos a sok grind miatt nem nagyon mentem vele mostanában :sad: )

Egyébként nagyon jó kis elemzés, gratulálok én is hozzá a készítőjének!
#10 Tindalos 2018-01-08 14:04
Végre egy létező tank! :)

(Kedvelem mert pontos kis dög!)
#9 LazarusShield 2018-01-08 13:56
Kb. két éve a bevásárlólistán van, valami mindig elsőbbséget kapott vele szemben. Szürke közepesnek tűnt nekem mindig is az elemzések, vélemények alapján.
#8 páncélos 2018-01-08 12:06
Idézet - DaisetsuHUN:
Egy kicsit megosztanám a saját tapasztalataimat.

Nekem ez a tank gyötrelem volt. Igazából elég gyorsan ráéreztem (kezdőként) a japán tankokra. A Chi-nu, Chi-to, Chi-ri tankokat nagyon szerettem. Emlékszem a Chi-tóval volt meg először a 7 frag. :) Egy szó, mint száz: szerettem a japán ágat, amíg el nem érkeztem a STA-1-ig. A STA-1 egy nagyon nagy csalódás volt számomra, alig bírtam vele játszani. Mivel motivált az, hogy végig vigyem a japán ágat, így elkínlódtam vele, de sok jó emléket nem szerzett. Tudom, hogy Chi-ri nagyon rossz tank tier 7-ben, de mégis azzal játszottam inkább, mert azzal tudtam. A STA-1-et nem szerettem különösebben, de akadtak jó csatáim vele. (pl.: első Fadin medál)

Kis kínlódásokkal, de megszereztem a Type 61-et. De ilyen hasznavehetetlen tankot én nem pipáltam! Azt hittem, hogy a STA-1 után jobb lesz minden, de NEM. Az ágyúi szinte semmit nem vittek át, alig sebeztem. Kb. bármi áttudott lőni engem és egyszerűen sehogy sem tudtam érvényesülni a csatákban. Igaz, hogy ekkor még 1 éve se játszottam a WOT-tal, így még nem volt annyi tapasztalatom, mint most közel 4 év után. De akkor az egész japán ágból kiábrándultam, a X-es tierig meg el se jutottam. Keveset játszottam ezzel a retekkel, de azt is utáltam....

Jó lett az ismertető, de sajnos ez a tank nagyon nem az én világom volt. Tudok közepesekkel játszani, de ez a legrosszabb közepes tankom volt. Utáltam.

Veled ellentétben én imádom ezt a tankot. Megfelelően képzett legénységgel és taktikával öröm vele az élet. Megelőző karbantartás képesség, biztonságos elhelyezés ,BIA, javítás és a modulérzékenysége is a tűrhető kategóriába kerül. A nagyon gyors lövedéknek köszönhetően a"kibújok lövök és vissza" kiválóan működik, és néha még pattintok is. Elég gyakran előfordul, hogy egy jó csapatban 3000 bevitt találat mellet sérülés nélkül megúszom a csatát. Igaz az is, hogy a "piroskák" mellet elég gyorsan elvérezhetek. Randomban nagyon csapatfüggő a teljesítménye a "kicsikének".
#7 Aquaflow 2018-01-08 11:04
Idézet - miszterq:
Én jól megvagyok a Type61-el. A nagy ágyút rá se tettem. Megtalálva a megfelelő support helyeket, kihasználható a hatalmas DPM. Már majdnem olyan mint ha táras ágyúval lőne az ember, nem egyszer track+sebzéssel garázsba küldve az ellent. Gold csak pár darab van benne. Nyilván ha az ember rosszul helyezkedik akkor könnyen garázs a vége. De mivel nem veszik olyan komolyan ezért könnyebb a support vele. Sokszor csalt mosolyt az arcomra szóval nekem fun tank. :spaz:


Nekem még csak ki van fejlesztve, nem vettem meg, de hasonlókat gondolok róla, mint a ST-1ről vagy a Chi-Nu Kai-ról. Ha megtalálod vele az összhangot és egy kicsit ráérzel akkor tényleg még szórakoztató is. Az átütéseik nem mindig jók, de néha kifejezetten jók, lehet vele szeletelni az ellent.
#6 miszterq 2018-01-08 10:30
Én jól megvagyok a Type61-el. A nagy ágyút rá se tettem. Megtalálva a megfelelő support helyeket, kihasználható a hatalmas DPM. Már majdnem olyan mint ha táras ágyúval lőne az ember, nem egyszer track+sebzéssel garázsba küldve az ellent. Gold csak pár darab van benne. Nyilván ha az ember rosszul helyezkedik akkor könnyen garázs a vége. De mivel nem veszik olyan komolyan ezért könnyebb a support vele. Sokszor csalt mosolyt az arcomra szóval nekem fun tank. :spaz:
#5 Gomezz007 2018-01-08 09:41
Nagyon jók és kidolgoztattak szoktak lenne ezek az elemzések , köszönjük!!!
A videók egy kicsit lehetnének reálisabbak! Mert nem az jellemző, hogy a 9-es járművel a hetesek közé raknak! Jó lenne ilyenkor olyan videót is felrakni ahol az aktuálisan elemzett jármű a "tornasor" alján van!
#4 DaisetsuHUN 2018-01-08 09:40
Egy kicsit megosztanám a saját tapasztalataimat.

Nekem ez a tank gyötrelem volt. Igazából elég gyorsan ráéreztem (kezdőként) a japán tankokra. A Chi-nu, Chi-to, Chi-ri tankokat nagyon szerettem. Emlékszem a Chi-tóval volt meg először a 7 frag. :) Egy szó, mint száz: szerettem a japán ágat, amíg el nem érkeztem a STA-1-ig. A STA-1 egy nagyon nagy csalódás volt számomra, alig bírtam vele játszani. Mivel motivált az, hogy végig vigyem a japán ágat, így elkínlódtam vele, de sok jó emléket nem szerzett. Tudom, hogy Chi-ri nagyon rossz tank tier 7-ben, de mégis azzal játszottam inkább, mert azzal tudtam. A STA-1-et nem szerettem különösebben, de akadtak jó csatáim vele. (pl.: első Fadin medál)

Kis kínlódásokkal, de megszereztem a Type 61-et. De ilyen hasznavehetetlen tankot én nem pipáltam! Azt hittem, hogy a STA-1 után jobb lesz minden, de NEM. Az ágyúi szinte semmit nem vittek át, alig sebeztem. Kb. bármi áttudott lőni engem és egyszerűen sehogy sem tudtam érvényesülni a csatákban. Igaz, hogy ekkor még 1 éve se játszottam a WOT-tal, így még nem volt annyi tapasztalatom, mint most közel 4 év után. De akkor az egész japán ágból kiábrándultam, a X-es tierig meg el se jutottam. Keveset játszottam ezzel a retekkel, de azt is utáltam....

Jó lett az ismertető, de sajnos ez a tank nagyon nem az én világom volt. Tudok közepesekkel játszani, de ez a legrosszabb közepes tankom volt. Utáltam.
#3 ttaamm74 2018-01-08 09:40
Végre,itt a nagyszerű elemzés,már nagyon régen vártuk,köszönjük.

Wotinfo Collection a Media Markt-ban

WOTINFO TV KÖVETKEZŐ ADÁSIG MÉG:

Fórum hozzászólások (WoT)

Hasznos oldalak

WOTINFO CHAT/VOICE CSATORNA

Aktuális akciók, események

WML WEEKEND CUP 3V3 #35 | TIER 6

Cikk hozzászólások