Nyomtatás
2018. július 13. 07:06

Rangsorolt csaták: 2. szezon (07.26-08.16)

(17 szavazat)
39 hozzászólás

Hamarosan elkezdődik a rangsorolt csaták második szezonja, így ismét lehetőségünk nyílik majd arra, hogy a velünk egy szintű játékosokkal mérhessük össze tudásunkat.

Az új szezonra vonatkozó részletekről a cikkben olvashattok:

Az új szezon július 26-tól augusztus 16-ig tart majd és ugyanazon szabályok lesznek rajta érvényben, mint az előző szezonban: 15 rang, stráfok, 3 liga és rang-védelmi rendszer.

Az XP szerzésről részletesebben

Az előző szezonban sok játékost összezavart a tapasztalati pontok csata utáni eloszlása és számítása. Gyakran előfordultak olyan helyzetek, mikor egy játékos a csata alatt elért eredményeivel felülmúlta csapattársait, de végül a végső helyezések mégis megváltoztak. Ezért döntöttünk úgy, hogy kicsit több információt adunk a csata utáni eredmény ablakról, ami részletesen megmutatja, hogy a játékos által kapott tapasztalati pont hogyan is jött ki:

  • A csata eredmény ablakon egy új fül jelenik meg a részletes statisztikai szekcióban.
  • Az össz megszerzett XP három kategóriába sorolható. A kategóriák fölé víve a kurzort, megjelenik majd az elért XP pontok listája.

1. Sebzés és megsemmisítés

  • Az ellenséges tankoknak okozott sebzés
  • A tank moduloknak okozott sebzés
  • Kilőtt tankok
  • Egy bónusz a csapat össz sebzése után

Az utolsó összetevő minden csapattag számára ugyanannyi és nem befolyásolja a csatavégi helyezést.

2. Hozzájárulások

  • Sebzés hozzájárulás felderítés, láncolás és kábítás által.
  • Bázis foglalása vagy védelme.
  • Az ellenséges járművek első felderítése

3. Aktív harci tevékenységek

  • Ilyen például a lövés leadása az ellenséges bizonyos sugarán belül, az ellenséges tűz bizonyos sugarán belüli tartózkodás, stb.

Ez a kategória egy győztes csatát követően meglehetősen kicsi részét teszi majd ki a teljes XP-nek, vesztes csata esetében azonban már lényeges összetevő lehet.

A kategóriák kijelzése a következőképpen fog kinézni:

Szabályok

A változatlan szabályok ellenére vegyük át ismét azokat.

Előrehaladásunk 15 egymást követő szintből áll, szintenként különböző számú megszerzendő stráffal:

A rangok védelme - Pajzsok

  • Ha a jelenlegi rang védett és a pajzsnak még elegendő tartóssága van, a játékos akkor is megtartja a rangját, ha közben elveszít egy stráfot.
  • A pajzs tartósságát a stráfok elvesztése csökkenti.
  • Egy újonnan megszerzett stráf teljesen feltölti a pajzs tartósságát.
  • 5. szintnél a pajzs teljesen elveszíti a tartósságát 3 csatát követően, melyekben rangot veszítettünk.
  • 10. szintnél a pajzs teljesen elveszíti a tartósságát 2 csatát követően, melyekben rangot veszítettünk.
  • 13. szintnél a pajzs teljesen elveszíti a tartósságát 1 csatát követően, melyekben rangot veszítettünk.

Stráfok

  • A győztes csapat 1-3. helyezettje 2 stráfot kap.
  • A győztes csapat 4-10. és a vesztes csapat 1. helyezettje 1 stráfot kap.
  • A győztes csapat 11-15. és a vesztes csapat 2-5. helyezettje megtarthat egy stráfot.
  • A vesztes csapat 6-15. helyezettje elveszít egy stráfot.
  • Döntetlen esetén a vesztes csapat kondíciói vonatkoznak mindkét csapatra.
  • Ha több játékos szerez ugyanannyi XP-t a csatában, akkor mindannyiuk megtartja/megkapja az érintett stráfot.
  • Egy extrém rossz teljesítmények során (pl. 0 szerzett XP) a játékos elveszít egy stráfot, függetlenül a csata végkimenetelétől.

Rangok

  • 15 rang érhető el.
  • Az 1. és 15. rang állandó.

MM

  • Az MM a 2 rang legnagyobb eltéréseit szem előtt tartva próbálja meg összerakni a két csapatot. Ha ez nem sikerül, akkor lazít a korlátokon.
  • A csapatokba mindig ugyanannyi játékos kerül egy adott szintről.
  • A csapatok összeállításánál az MM nem veszi figyelembe a pontokat.
  • Ha az MM 5 percen belül nem tud két csapatot összerakni, a csata nem jön létre és a játékosok visszakerülnek a garázsba.

Pontok

  • Minden új rang 1 pontot ér.
  • Minden új jármű rang 1 pontot ér.
  • Egy pont csak az először megszerzett új rangokért jár. Ha ugyanazt a szintet érjük el ismét, azért nem kapunk még egyszer pontot.

Jármű rang pontok

  • A 15. szint elérését követően a játékosok képessé válnak a jármű rang pontok megszerzésére.
  • A jármű rang pontok végtelenek.
  • Miután megszerzünk egy jármű rang pontot, a stráfos előrehaladás újrakezdődik ugyanazon a rangon.
  • A jármű rang pontok nem kötődnek egy adott járműhöz, minden jármű osztozik rajtuk.
  • A jármű rang pontok közti stráfok száma: 5.

Szezon vezetők

  • A játékosok pozíciója a szezonvezetők rangsorában a szezon alatt megszerzett pontjaik számától függ.
  • Ha két játékosnak ugyanannyi megszerzett pontja van, akkor a következő paraméterek lesznek még figyelembe véve:
    • Rangsorolt csata hatékonyság
    • Átlag sebzés a módban
    • Átlag XP (prém fiók nélkül)
    • Sebzés hozzájárulás
  • Ha mind az 5 paraméter megegyezik, akkor minden játékos a legmagasabb helyére kerül a ligában.
  • A Szezon vezetők ranglistája a kliensben és a hivatalos weboldalon is elérhető.
  • A ranglista onnantól él, mihelyst legalább 10 játékos felkerül rá.
  • A ranglista naponta frissül.
  • A szezon vezetők 4 csoportra oszlanak:
    • Liga I: top 10%
    • Liga II: következő 15%
    • Liga III: következő 25%
    • A játékosok, akik nem kerültek be a vezetők közé

Jutalmak

Rangokért járó jutalmak

 

Szezon jutalmak

A szezon jutalmak a szezon vége után 14 nappal kerülnek majd jóváírásra. A jutalmak jóváírásához be kell majd jelentkezni a kliensbe a szezon végét követő 180 napon belül.

Térképek

A rangsorolt csaták a következő térképeken zajlanak majd:

  • Karelia, Malinovka, Himmelsdorf, Prohorovka, Ensk, Lakeville, Murovanka, Siegfried Line, Cliff, Abbey, Westfield, El Hallouf, Airfield, Redshire, Steppes, Fisherman's Bay, Arctic Region, Live Oaks, Serene Coast, Tundra, Paris
    Glacier
Utoljára frissítve: 2018. július 13. 07:52

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    K6000
    • Tankos
    · 5 éve
    33 db tier 10-es tank van a garázsomban. Az előző eseményen a league II-ig jutottam, a stratégia most sem fog sokat változni. Rank 4-5 ig type 5 gyakorlatilag arannyal, mert kell a damage az eredményhez + S.Conqueror ha a type bent van a csatában. Rank 5 felett nekem 113 (akinek van IS7) + S.Conqueror páros és szigorúan frontvonal.
    A S.Conqueror hihetetlenül eredményes rank 10 felett (mást nem is viszek) a torony elképesztően sok apcr lőszert tud elnyelni :-)
    Viszont szegény S.Conqueror nem tud érvényesülni alacsony rank csatákban mert ott még bőven rohangálnak tankok nagy kaliberű ágyúkkal HE lőszert lövöldözve. (Sőt még néhányan ARTY-val is nyomják)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    pucer7
    • Tankos
    · 5 éve
    nekem Obj140 volt az alap a rankinga, neha TVP es is7 .
    Sarga jatekoskent eloszor probaltam rankingot amultkor, de nagyon tetszett. Az elejen nem tudtam hova tenni magam de aztan kialakult a obj140-el a lacolos-sebzos kozremukodeses jatekstilus ami kifizetodo volt. Nem loktem sorra a 4k sebezesek de hasznos tudtam lenni es 13as szintig jutottam el ahol sokszor meg is kaptam a kerdest " obj140 te hogy a f. jutottal el ide? " gondolom a nem tul acelos statom ugrasztotta ki az uriemberekbol ezt a kedves kerdest ))
    na azota van 430u es S.Conq is , szoval az obj140el egyutt erre a 3 tankra fogok oszpontositani es a cel a 14ik szint
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Kammerermarci
    • Tankos
    · 5 éve
    [quote name="ittakaracsony"]hát ha valakinek megvan a kukásautó és van vele egy normális átlag dmg-je akkor az tudja, hogy az a tank addig használható amég nem villantják mivel egyből fókuszt kap és jobb esetben megúszod pár kritikussal meg pár száz maradék hp-val de rosszabb esetben instant garázsmenet. Papírnehezék, ha valamivel campelni kell NYÍLT PÁLYÁN a 10-es tdk közül akkor ez pont az... de városban lehet heavyzni vele azt én is játszani szoktam.[/quote]
    Itt a karácsony! Karácsony 4 prezident!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Bobbykah
    • Tankos
    · 5 éve
    Sokan írták az SC-t hogy jó rankedra. Addig jó mig kihasználod a lövegsüllyedést különben a tornya semmit sem ért (nekem 3ból 2 mindig bement) heat ellen. Ha jól emlékszem 20as rangot értem el SC, Is7 és 430U hármassal. Medek tény hogy kiszorulnak a magasabb szinteken, de okosba lehet velük alkotni.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    · 5 éve
    [quote name="Ergil"][quote name="StahanoW"]...[/quote]
    Ajánlom még Yzn3-t. Álltalában zenét hallgat és így utólag nehezen nézhető, de sokat játszik, nyugodt és értelmesen kommentálja a döntéseit.[/quote]

    Na, ma akkor megnézem őt is, hátha. Köszi a tippet!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Ergil
    • Tankos
    · 5 éve
    [quote name="StahanoW"]...[/quote]
    Ajánlom még Yzn3-t. Álltalában zenét hallgat és így utólag nehezen nézhető, de sokat játszik, nyugodt és értelmesen kommentálja a döntéseit.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    freezer
    • Tankos
    · 5 éve
    [quote name="perretz"]QB erőssége nem abban van, ahogy játszik, sokan vannak jobbak nála, hanem abban, hogy mellette mit és hogyan mond. Rendkívül kompetens, értelmes játékos. Ezt az vonalat leginkább Scheff követi, nemzetközi szintet is beleértve. Dakillzor és többnyire Skill4ltu kommunikációja is kimerül abban, hogy ... noob ... noob. Skill4ltu kiejtésétől feláll a szőr a hátamon [/quote]

    TRAAAAK!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    · 5 éve
    [quote name="perretz"]QB erőssége nem abban van, ahogy játszik, sokan vannak jobbak nála, hanem abban, hogy mellette mit és hogyan mond. Rendkívül kompetens, értelmes játékos. Ezt az vonalat leginkább Scheff követi, nemzetközi szintet is beleértve. Dakillzor és többnyire Skill4ltu kommunikációja is kimerül abban, hogy ... noob ... noob. Skill4ltu kiejtésétől feláll a szőr a hátamon [/quote]

    Hallanád akkor Dezt... még a karod is az égnek állna a szőröddel együtt

    Circon-t, QB-t, néha Dez-t szoktam nézni, nagyritkán MarkGFL-t (Aging Jedi). Néha Dakit, már ahol nem a konstans rage és üvöltés járja át az egészet :P.

    Jingles-t nem ajánlom WoT téren, sokszor tele van pontatlansággal és tévedésekkel több videója is. Van amibe igaza van, de van amikor marhaságot mond (bár mondja azt is, hogy nem jár utána a dolgoknak :P ). Attól függetlenül nagyon szeretem nézni, mert (szerintem) iszonyatosan jó előadó. Max WoWs miatt érdemes nézni, manapság azzal foglalkozik leginkább.

    Utóbbi időben felfedeztem az AES-t is, viszont egyelőre nem tudok róluk véleményt mondani. Viccesnek eddig nagyon vicces :P

    ****

    Sokszor az a fő probléma, hogy a játék alap mechanizmusaival sincs tisztában sok játékos, és az ehhez tartozó videókat, amik java részét maga a Wargaming adott ki, meg se nézték egyszer sem. Addig meg szerintem kár ajánlani bárkit is, mert nem fogják érteni, mi miért van... persze ez is csak személyes vélemény.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    perretz
    • Tankos
    · 5 éve
    QB erőssége nem abban van, ahogy játszik, sokan vannak jobbak nála, hanem abban, hogy mellette mit és hogyan mond. Rendkívül kompetens, értelmes játékos. Ezt az vonalat leginkább Scheff követi, nemzetközi szintet is beleértve. Dakillzor és többnyire Skill4ltu kommunikációja is kimerül abban, hogy ... noob ... noob. Skill4ltu kiejtésétől feláll a szőr a hátamon
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Ergil
    • Tankos
    · 5 éve
    Tapasztalatom szerint olyan tankkal érdemes menni, amivel tudod tolni a frontot. Egyszerűen kell az XP, hogy saját magad lásd az ellenfelet. Ha olyan tankkal mész ami lassú vagy rá van utalva a csapatra, akkor hullámzóbb teljesítményt fogsz futni, ami itt nem kifizetődő.
    A teszt ranked szezonban pl. nekem nagyon jól működött a BC/50B, de az előzőben (első) sokkal jobban ment az IS-7-tel pedig azt kevésbé szeretem. A tárasokkal egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy az első 3-4 percben pattogjak/misseljek/helyezkedjek.
    Persze ez szubjektív, azzal játsz, amivel tudsz és szeretsz.

Legfrissebbek a szerzőtől: Jacktor