Jelenleg

22
látogatónk van

2019. január 16. 07:32

Tank elemzés: Object 279 early

(91 szavazat)
32 hozzászólás

Történelem

Ez a tank sok téren nem szokványos... kezdjük talán ott, hogy nem is így hívják. Az Object 279 a leningrádi L. S. Troyanov harckocsitervező 1959-es műve, amely 1960-ban végleg le is került a porondról, elsősorban Nyikita Hruscsov miatt, aki minden 37 tonnánál nehezebb tankot nemkívánatosnak nyilvánított, egyrészt azért, mert jómaga az irányítható rakétákkal felszerelt harcjárműveket részesítette előnyben a hagyományos típussal szemben, de másodsorban azért, mert a teszteken gyakran meghibásodó járművek a legtöbb orosz hídon át sem tudtak kelni a súlyuk miatt, ami egy esetleges háborúban nagy problémát jelenhetett volna.

Az Object 279 (e) nevében az (e) az early szót rövidíti, azaz az Object 279 (e) esetében az Object 279 korai változatát vagy prototípusát gondolnánk hogy a kódnév mögött rejtőzködik. Nos, a helyzet az, hogy amit mi a játékban Object 279 (e)-ként ismerünk, az a valóságban az Object 726 névre hallgatott, és ugyan a tesztelése és tervezése során szerzett információkat felhasználták az Object 279 építésekor, valójában igen kevés dolog miatt tekinthetnénk erre a tankra, mint az Object 279 közvetlen elődjére.

Az Object 726-ot tehát 1947-48-ban fejlesztette ki a már említett L. S. Troyanov, aki egy teljesen újfajta koncepciót szeretett volna megvalósítani. Tervei szerint az Object 726 négy lánctalppal rendelkezett volna, amelyek közül kettő sérülésének esetén is tovább tudott volna mozogni. Ennek a megoldásnak, illetve az alacsonyra beépített motornak és üzemanyagtartályoknak köszönhetően az Object 726 nagy mobilitással rendelkezett volna, legalábbis a súlyához képest. Mivel a motor és az üzemanyag a tank teste alá került, így több hely maradt a legénységnek és a lőszernek, illetve egy fejlesztett autoloadernek is maradt volna hely a toronyban. Egy működő prototípus el is készült 1952-re, amelyen tesztelték a tank manőverezhetőségét. Ez megmutatta, hogy a tank valóban el tudja érni a megálmodott értékeket, a minisztériumi jóváhagyás hiánya miatt azonban az Object 726 sohasem került sorozatgyártásba.

Bevezetés

A játékban az Object 279 (e) a második személyes küldetéssorozat harmadik és egyben utolsó jutalomtankja, és mivel a megszerzéséhez túl kell verekedni magunkat a Chimera küldetéssorozatán - ahol egy csatában kell kiemelkedőt teljesíteni -, illetve az Object 279 (e) küldetések többsége nagyon nehéz és sorozatosan kiemelkedő teljesítményt követel meg a játékostól, így elmondható, hogy az egyéni játékosok számára jelen pillanatban a legnehezebben megszerezhető tankról van szó, tekintve a tankarzenált, ami a sokféle küldetés teljesítéséhez elvárt. Én egy barátom felhasználóján teljesítettem a küldetéseket, akinek szinte az összes tier X-es normál tank a garázsában van, mégis rengeteg időbe és próbálkozásba került, mire a tank a garázsba gördült. A cikk írásának pillanatában 130 ilyen tank van az EU szerveren, az összes szerveren együttvéve pedig kevesebb, mint 1000, ez is jól mutatja ritkaságát. Mégis azt kell mondjam, hogy minden percet megér a küldetésekre fordított idő... lássuk, miért is!

Paraméterek

Ágyú

Az ágyúnk a 122 mm-es M62-T2A, amely 258/340/68 AP/HEAT/HE átütés mellett 440/440/530 sebzésre képes. Teszi mindezt úgy, hogy az ágyú a megfelelő felszereléssel és legénységgel 0,33-as pontosságra képes 2,2 másodperces célzásidő mellett. Mivel a tank nem száguld 60-nal, illetve a mozgás és toronyforgatás közbeni szétesés minimális, így elmondhatjuk, hogy oda lövünk, ahova szeretnénk. A lövedékek 940/920/940 m/s sebességgel szállnak, ami nem a leggyorsabb, de abszolút egy olyan érték, amivel együtt lehet élni.

Újratöltésünk BIA-t, töltésgyorsítót, fokozott szellőzést és pótkaját használva 8,31 másodperc, ami 3176-os DPM-et ad a tanknak. Ezt a legelvetemültebbek a kötvényért kapható felszerelésekkel és direktívával még letornászhatják egészen 7,76 másodpercig (3401-es DPM), ami egy egészen elképesztő érték, az orosz nehezek közül a legjobb és nem sokkal marad el a két kínai nehéztől, a WZ-111 5A-tól és a 113-tól sem.

A csőlehajlás -5 fok, a csőemelkedés 15 fok, a kettő közül inkább a lehajlás a problémásabb, de az emelkedéssel is akadhatnak problémák kirívó esetekben. Mivel egy kép többet mond minden szónál, ezért összehasonlítottam az összes orosz és kínai szinttársával az alapértékeket.

Látható, hogy sem DPM-ben, sem alfasebzésben, sem átütésben nem ez a tank a legjobb, de mindben az élmezőnyben van. Összességében azt gondolom, hogy ugyan az ágyú nem különleges, de amit tud, azt megbízhatóan hozza, nem kergeti a használóját őrületbe.

A tankba 40 lőszer fér, tehát lehet elég szabadon tologatni a csúszkákat. Mivel elég sok a teljes tier X-es csata manapság, így én 18 AP + 20 HEAT + 2 HE felállást gondolok minimálisnak, de amennyiben valaki a saját teljesítményének maximalizálására törekszik, abban az esetben én már inkább a 8 AP + 30 HEAT + 2 HE elosztást választanám.

Torony

A nyers adatok szerint szemből 330 mm, oldalról 140 mm, hátulról 90 mm vastagságú. Mivel orosz, ezért lekerekített, így ezek az értékek jelentősen megnövekednek, amennyiben nem pontosan merőlegesen lövünk rá. Alapvetően elmondható, hogy csupán a két kupola lőhető be tier X-es tankok számára alaplőszerrel, mindkettő 210 mm vastag és viszonylag kicsi. A 330 körüli prémium lőszer átütés körülbelül 30-40% eséllyel viszi be a tornyot az ágyú mellett, ha eltalálja, de ha csak egy picit is arrébb találjuk el a tornyot, gyakorlatilag esélytelen a sebző találat.

Ami veszélyes tud lenni a toronyra a gyakorlatban, az a prém lőszert spammelő tier X TD, mert alaplőszerrel egyik tanknak sincs 20%-nál nagyobb átütési esélye, illetve ott vannak a kupolák, amiket lehet lőni, csak a torony mozgatásával a tankban ülő játékos rendkívül nehézzé teheti mindkét gyenge pont eltalálását. Alacsonyabb tierű tankokban ülve csak a kupola beütésére lehet esélyünk.

A tank tornya 28 fokot fordul másodpercenként, ami elégséges, illetve alapesetben 400 méter látótávunk van, mindkettő átlagos érték tier X-ben, pótkaját, szellőzést és BIA-t használva ez felmegy 434 méterre, ez teljesen elfogadható és a jelenlegi pályákon nem lesz gondunk vele.

Felépítmény

Szemből 185 mm, oldalról 120 mm, hátulról 90 mm. Ez eddig rendben is lenne, de le is van kerekítve, hasonlóan az Object 907-hez, és itt kezdődnek a problémák. Ugyanis a megszokott alsó frontlemez - ami a játékban lévő szinte összes tanknál gyenge pont - itt nem létezik. A lánctalpak közötti rész ugyanis spaced armor, azaz azt lőve nem fogjuk sebezni a tankot. Marad tehát a felső frontlemez. Amennyiben egy szinten vagyunk vele és 258-as átütésünk van, a következő esélyünk van átütni:

A tier X-es nehezek és közepesek alaplőszerrel tehát 30-40%-os átütési eséllyel lőnek rá a tanktest közepére, ami a test legkönnyebben beüthető része. Nézzünk rá ugyanerre a tankra, ezúttal 340 átütésű HEAT lőszerrel, ami egy átlagos tier X-es tank prémium lőszere:

A tanktest közepén 300-320 effektív páncélvastagsággal találkozunk, amit 70%-os valószínűséggel tudunk átütni. Kifele vándorolva ez az érték szépen csökken, 50%-ra, majd tovább, a tanktest széleit eltaláló lövés pedig már lepattan az extrém szög miatt.

A testpáncél gyengesége akkor mutatkozik meg, ha felülről nézünk rá a felépítményre. Ha az ellenfél tankja akár csak egy kicsivel magasabb, az effektív értékek már lecsökkennek 250 mm környékére, amit egy tier X tank már simán beüt, míg egy picit magasabbról nézve pedig már a következő kép fogad minket 258 átütéssel:

Vagyis a tank testpáncéljának átütésére a legegyszerűbb mód az, ha jóval felette vagyunk az ellenséges 279 (e)-nek. Ez pedig a pályák legnagyobb többségén nem igazán jön szóba.

Amennyiben az ellenfél 279 (e) sidescrape pozícióban lő ránk, a következő átütési esélyeink vannak, megint 340 átütésű HEAT lőszert használva:

Vagyis, a vállpáncél gyenge, leginkább az alsó része. Az alsó zöld rész 270-290 mm között van ebben a szögben és 70-80% eséllyel ütjük át, a citromsárga-zöld részek felette már 300-310 mm-es páncéllal rendelkeznek és az átütési esély is lecsökken 50-60%-ra. Levonhatjuk tehát a következtetést, hogy még a tier X-es alaplőszerekkel is nehezen sebezhető a tank sidescrape pozícióban, hát még alacsonyabb szintű harckocsiknak.

A tank oldalába kerülve is vigyáznunk kell amennyiben AP vagy APCR lőszert használunk, ugyanis a tanktest jelentős része még egészen kellemes szögben is pattanó, természetesen 90 fokban rálőve nincsen semmilyen probléma, de a képen ábrázolt szögben az oldalán bárhol vagy lánctalpat lőve szinte minden X-es tanknak tudunk sebzést bevinni és láncolni... csakhogy ez a 279 (e)...

(A képen a tanktest lilával jelzett része automatikus pattanó AP/APCR lőszerrel, HEAT-tel beüthető, a fekete karikával jelzett rész 210 mm vastagságú, így beüthető, oda kell lőni.)

A tank hátába kerülve vigyáznunk kell, hogy ne a lekerekített széleket találjuk el - mert az mindenféle lőszerrel pattan -, hanem az egyenes, függőleges hátsó részt.

Meglátásom szerint a 279 (e) páncéljával a legnagyobb probléma az, hogy a prémium lőszert nem lövő tankoknak parányi esélyük van átütni szemből, amennyiben nem a kupolát találják el, a tier VIII-IX tankok gyakorlatilag csak a kupolán ütik be megbízhatóan, és még a tier X-ben átlagos 340 HEAT is csak átlagos átütési esélyt biztosít a legtöbb esetben, HA ismerjük és el is találjuk a tanktest gyenge pontját.

Motor

A 850 lóerős V-11-NC motor 12%-os gyulladási eséllyel várja, hogy elérd vele a 40 km/h-s végsebességet. A tank elég könnyen felgyorsul 30-32-re, ott azonban megáll, hegyet mászni is lassúcska, egyáltalán nem rendelkezik az orosz és kínai társainál megszokott sebességgel, inkább a Super Conquerorra hasonlít ebben a tekintetben.

Alapvetően a meccs végjátékában valamivel kevesebb sebzéshez ér oda, mint társai, a lassúságának köszönhetően. 

Felfüggesztés

30 fokot fordul másodpercenként, ez a torony 28-as fordulási sebességével együtt elég ahhoz, hogy bármilyen körülöttünk forgó közepes tankot le tudjunk követni, ha nem vagyunk láncolva. Egy T-100 LT az apró méretével és fürgeségével viszont gondot okozhat.

Érdemes megemlíteni, hogy négy lánctalpa van a tanknak, ezért amennyiben egyet lelövünk, az azon az oldalon lévő párja is leesik, viszont a 279 (e) egy kis javítókészlet felhasználásával is javítja az egy oldalon lévő mindkét lánctalpat, nagy javítókészlettel pedig természetesen az összeset.

Ajánlott játékstílus

Habár kicsit lassú, amennyiben pozícióba ér, a játék jelenlegi legjobb közelharcos tankja. Amennyiben hulldown pozícióba kerül, csak a kupolát lehet beütni, de a testpáncélja is elég erős a szemből jövő lövések nagy részének lepattintására, az oldalpáncélja és a hátulja pedig troll, habár nem annyira, mint egy IS-7-é. A jelenlegi pályákon ő a király, mert onnantól kezdve, hogy megérkezik a csatába, gyakorlatilag a pályán lévő legerősebb tankká válik, nagy mértékben tudja befolyásolni a csata kimenetelét az ágyújának és a frontjának köszönhetően.

A 279 (e) legnagyobb ellensége a nagy kaliberű repeszt lövő ágyúk, úgymint japán nehezek, FV TD-k és alapvetően minden ami repeszt lő rá. A tankban ülve tehát elsődleges prioritás ezen célpontok levadászása, aztán a magas prémiumátütéssel rendelkező tankok, a többi tank pedig csak a kupolán keresztül tudja átütni szemből úgyis, tehát maradhatnak a sor végére.

Mivel jutalomtank és jelenleg ritka mint a fehér holló, ezért az artyk fokozottan szeretik meglőni. A torony tetejének hátsó része és a motorháztető tud eredményezni beütő artytalálatokat, ezért a tankban ülve fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy artysafe pozícióban próbáljunk játszani.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

A töltésgyorsító egyértelműen kötelező minden tankra amire feltehető, a vertikális stabilizátor javítja az ágyú szórását, a harmadik helyre pedig személyes preferencia hogy fokozott szellőzést teszünk a kis bónuszért (amit mindenhez ad) vagy optikát az extra látótávért. Én fokozott szellőzést tennék rá, mert nagyon kevés az olyan eset, amikor nekem kellene spotolnom ebben a tankban, ugyanakkor egy nyílt pályán végjátékban nagyon szükséges és akár meccsdöntő tényező lehet az optika.

Ajánlott fogyóeszközök

Az automatikus tűzoltóra nincs igazán szükség, mert kevésszer ég a tank, ha van tűzoltó skill a legénységen, abszolút nyugodtan kirakhatjuk pótkajáért cserébe. Ha nincsen, akkor is erősen meggondolandó a pótellátmány használata. A maradék két helyre nagy javító és nagy elsősegély, mert gyorsabban teszi fel a láncot nagy javítóval, illetve a nagy elsősegély miatt kevesebb ideig leszünk kábítva és kisebb eséllyel hal meg legénységi tag artytól.

Ajánlott legénységi képzettségek

Ha valaki eljutott oda, hogy 279 (e)-je legyen, akkor jó eséllyel átemelhet egy már kiváló legénységet, hiszen ez egy jutalomtank, tehát büntetés nélkül belerakható bármelyik más orosz nehéz legénysége. Az IS-7 kivételével mindegyik tier X szovjet nehéznek ugyanaz a legénységi kiosztása, mint a 279 (e)-nek, de az IS-7-ben is csak egy extra töltő van, tehát ez sem okozhat problémát.

Ajánlott legénységi képzettségek:

  • Parancsnok: BIA/6. érzék/Javítás/Tűzoltás
  • Lövész: BIA/Javítás/Tűzoltás/Snap shot
  • Vezető: BIA/Javítás/Tűzoltás/Sima utazás
  • Töltő: BIA/Javítás/Tűzoltás/Biztonságos elhelyezés

Bevétel

Tier X-es tankról lévén szó, nem farmolni járunk be vele randomba, de ha szeretjük a HEAT-et, a nagy fogyócikkeket és a pótkaját, akkor simán össze tud vele jönni -50-60 ezer kredit egy vereség után. Szerintem ez felvállalható ennél a tanknál.

Előnyök és hátrányok

Előnyök

  • A szovjet X-es nehezek közül a legjobb DPM
  • Jó ágyústatisztikák, megbízhatóan eltalálja a célpontokat
  • A tornya és a felső frontja rendkívül erős, nincs alsó frontpáncélja
  • Nem lehet lánctalp+sebzést lőni a tanknak

Hátrányok

  • A végjátékban a sebzés után futáshoz nem elég gyors
  • A csőlehajlása miatt gyakran ügyeskedni kell, nem minden pozíció használható vele
  • Könnyen lehet vele kapni permatracket, mert lassan javítja a láncát
  • Az artyk szeretik fókuszálni
  • Nagyon, nagyon nehéz kihúzni

Kiknek ajánlott?

Annak, aki legalább lila szinten képes játszani, és rengeteg tier X-es tankja van a garázsában a küldetésekre, mert csak és kizárólag jó játékkal és nagy garázzsal van esély arra, hogy valaki megszerezze ezt a tankot, ellenkező esetben jóval hosszabb szenvedés vezet el hozzá. Ha pedig már megvan, akkor a jelenlegi játék egyik legélvezhetőbb és legerősebb tankja. 

Videó

Szerintem ez a kör nagyon jól mutatja be, mire is képes a tank a megfelelő kezekben.


Az elemzést írta: Serious_Black

Utoljára frissítve: 2019. január 16. 08:21

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ce1018
    • Tankos
    · 1 éve
    Meg lett a bestia. Nagyon jó tank. Olyan Obi Van-os. You have to have the high ground. XDDViszont csak ma 3 ammo racket kaptem 1000 körüli sebzésről. Az utolsóban nem is volt sárga a lőszer, hanem egyből kupak. Valszín kapott előtte lövést mert 980 hp-t lőtt le rólam a tornyommal együtt. Tényleg ennyire necces az ammo rackje? Biztos elhelyezés ki van húzva 100%-ra
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    FleiszG
    • Tankos
    · 2 éve
    Sziasztok!
    Kb 3-4 hònapja van meg a tank. Igaz csak CW-s megmozdulasokon hasznaltam mèg csak, de ott egyàltalàn nem tűnik olyan erősnek. A chifi fölötte van, de egyes pàlyàkon az E3 is kemènyebbnek èrződik.
    Persze nem vagyok olyan jò jàtèkos ès ezèrt èrzem ìgu.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      RockyRuciano
      • Tankos
      · 2 éve
      „nem tűnik olyan erősnek” – légyszi ne nevettesd ki magad! ! Akkor szerinted melyik tank jó?
      Meg annak is megvan a diszkrét bája, amikor CW-n területért menő csatán az ellen felsorakoztat mondjuk 8 Chifi-t + 6 earlyt ---- a klán szegénylegénye „hüjegyereke” (sic!) meg hoz egy 260-t, mert tegnap a kilőtték és még zárolva van.
      Azért használd egészséggel.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    AMD5
    • Tankos
    · 2 éve
    Ennek a tanknak a beceneve az ebola, az unicum játékosok számára. Vajon miért? .
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      ZoliH85
      • Tankos
      · 2 éve
      te minden nap tudsz valami hülyeséget beírni ide az oldalra?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    k3ok
    • Tankos
    · 4 éve
    Én is csak megerősíteni tudom, hogy a CW-n, illetve rangsorolt csatákban 340-es pennel rendelkező HEAT lövedékkel igazán könnyedén lebontható. Nyilván a jó játékosok nagyon szépen tudják dönteni a frontot, illetve, ha egy kis domb, vagy kőrakáson meg tudják emelni a tank elejét nagyon szépen tud pattintani, azonban nagy átlagban kimondható, hogy az előbb említett lövedékek nagy gyengéi, ha a front közepét továbbá a kupolát találják el vele.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    atis123Juve
    • Tankos
    · 4 éve
    csak azt tudnám hogy árnyaljuk a képet, hogy mint a legtöbb helyen az igazság most is nagyjából a két véglet között van. Nem könnyen belőhető, de képzettebb játékosoknak 340-es heattel szaladgáló tankokkal nem okoz gondot. CW-n, nyomuláson elvárás a 279 beütése. Mindössze annyit kell tudni, hogy a középső pont hogyan vándorol a tank forgatása során. Amit ellenfélként tudok mondani, az az hogy az a 3-4 pattintás, sokszor egy a különbséget jelentheti egy kompetitív csatában.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    szabo92
    • Tankos
    · 4 éve
    200 csata után elmondhatom, hogy abszolút nem op tank, nem értek egyet az elemzéssel, miszerint szemből csak a kupola lőhető be, gold-al barki belövi kb bárhol, még a tornyot is, arty mágnes es kegyetlen a legénység (az ezermester skill kötelező rá) illetve az ammo érzékenysége (nincs is jobb mikor szemből egy lövéssel a garázsba küldenek).
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      Clutch
      • Tankos
      · 2 éve
      Zárjuk rövidre...Earlyvel, csifivel 4k alatti dpg az user error
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      RockyRuciano
      • Tankos
      · 2 éve
      Megkérdezem, mi akkor az OP tank? Van ebben a játékban egyáltalán OP tank vagy csak átlagtankok vannak?? Hja, meg televan szarokkal???
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        Artyom1986
        • Tankos
        · 2 éve
        Ne röhögtessetek már. ez a tank OP.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      charliefirpo_2018
      • Tankos
      · 2 éve
      Nekem nincs meg, de amit láttam lehet nem is kell. T 95el eltaláltam a vállpáncélnál, repült a kupak, Grille 15 szintén, de a medek ha rárohannak akkor is vége a dalnak.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      szabo92
      • Tankos
      · 2 éve
      Ezt csak úgy itt hagynám.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    charliefirpo_2018
    • Tankos
    · 4 éve
    Ezért a tankért lehet küzdeni rendesen,mire meglesz addigra a Wg lehúzza a rolót
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Commander_Markhusz
    • Tankos
    · 5 éve
    Ha egy kicsit is hasonlít a statja és karakterisztikája az Armored Warfaroséra, akkor isten mentsen attól, hogy találkozzak vele, de aki megcsinálta a küldiket, használja egézséggel
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Szamóca
    • Tankos
    · 5 éve
    Jó volt olvasni a cikket, gratula a tank megszerzéséért... Személy szerint 4-5 alkalommal találkoztam ezzel a jószággal. Egyszer egy lapos füves pályán nyomult velünk, a spot után mindenki őt lőtte mindennel, elég hamar el is hullott... Ellenfélként láttam többször (3-4) is, akkor vagy csőpályán, vagy városi pályán sikerült szembekapni őfelségét. 1, azaz 1 alkalommal tudtam sebezni az új orosz TD (SU-130 PM) alap lőszerével ütöttem be a frontját kb. középen. Egyébként menetből mindenkit ledarált a saját oldalán, módszeresen haladva. Kb olyan érzés volt, mint amikor a Terminátor első részében Schwarzi intézte a rendőröket. .. Esélytelen. Ennél a szerkezetnél a fair play szabályai ismeretlenek.

    6800+ sebzéssel fejezte be, fele HP megvolt még neki a végén. Aki ezt a tankot kitalálta és a játékba betette, az egy aljas szemétláda volt. Mert ez a tank szinte sebezhetetlen. Ráadásul annyira könnyű megszerezni, mint sebezni. Személy szerint ha meglátok valakit ezzel a szarral mászkálni, rögtön kapja tőlem a fókuszt és hála a cikknek, most már lehet, hogy be is tudom ütni.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      PiciMaci
      • Tankos
      · 5 éve
      Ha olyan könnyű lenne megszerezni mindenkinek ilyen lenne.
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        Neon Puma
        • Tankos
        · 5 éve
        Nem érted amit olvasol!
        " Mert ez a tank szinte sebezhetetlen. Ráadásul annyira könnyű megszerezni, mint sebezni."
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          PiciMaci
          • Tankos
          · 5 éve
          Valóban
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ggamer4
    • Tankos
    · 5 éve
    Elnézést, egy minimális OFF jön:
    Melyik modpack tartalmazza és/vagy hogy hívják azt a modot amely kiírja csata közben hogy, milyen kitüntetést értél el? Itt a videóban is villant például amikor kilőtt 3 tankot, aztán a topgunnál, nagykalibernél és az utolsó arty kilövése után mutatta a Radley Walterst is, de mást is mutatott, én csak azt említettem amire emlékszem.
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.