Jelenleg

33
látogatónk van

Általános hírek

(10 szavazat)
13 hozzászólás

Tegnap élesedett a felderítő küldetés mód, melynek kereteit belül új, még fejlesztés alatt álló térképeket tesztelhettünk és véleményezhettünk. Sajnos azonban mikor ezen mód MM-jén dolgoztak, nem vették figyelembe a könnyített MM-es VIII-as prémium tankokat, így ezek a tankok simán bekerülhettek akár X-es csatába is. Amiatt meg kell szakítanunk az első szakaszt és némi szünetre van szükségünk ahhoz, hogy a megfelelő módosításokat végrehajtsuk. Az eddigi eredmények mentésre kerülnek, elnézést kérünk a kellemetlenségért.

(20 szavazat)
5 hozzászólás

Megérkezett a hivatalos előrejelzés az augusztusi akciókról és eseményekről:

(23 szavazat)
38 hozzászólás

A wotclue szerint augusztus végén új tank maratonra számíthatunk, aminek végső jutalma egy Tier VIII-as prémium tank lesz. A hivatalos hír augusztus második felében érkezhet meg, a maraton maga pedig vagy 20-a vagy 27-e környékén indulhat majd.

(27 szavazat)
21 hozzászólás

Az új játékmód az 1.13-mal került be a játékba, azonban egy hiba miatt szüneteltetve lett, mostanáig.

(14 szavazat)
7 hozzászólás

A következő jutalmak közül választhatunk kettőt:

  •   VIII ⋅ Chrysler K: 10 napos bérlet és 15% kedvezmény
  •   VIII ⋅ HWK 30: 10 napos bérlet és 15% kedvezmény
  •   VII ⋅ T26E3 Eagle 7: 10 napos bérlet és 20% kedvezmény
  •   VII ⋅ Krupp-Steyr Waffentrager: 10 napos bérlet és 20% kedvezmény
  • 5 db 5x-ös győzelmi XP küldetés
  • 5 db Kóla

Emellett a választáskor megkapjuk a következő jutalmakat is (képek a hajtás után):

  • Egyedi 2D stílus, matricák és medálok
  • 1 napos prémium fiók
  • 5 db 5x-ös győzelmi XP küldetés
  • Egy új küldetéscsomag, ami újabb jutalmakkal kecsegtet
(12 szavazat)
7 hozzászólás

Megérkezett a hivatalos előrejelzés az októberi akciókról és eseményekről:

(13 szavazat)
9 hozzászólás

Megérkezett a hivatalos előrejelzés a novemberi akciókról és eseményekről:

(21 szavazat)
7 hozzászólás

A tegnapi micro patch-csel bekerültek a kliensbe az idei téli garázs fájljai is, benne az adventi naptárral. December 1-től várhatóak majd.

(21 szavazat)
4 hozzászólás

Megérkezett a hivatalos előrejelzés a decemberi eseményözönről:

(9 szavazat)
8 hozzászólás

Csütörtöktől majd a lootboxokból nyitható brit VIII-as Caliban heavy kapott még egy kisebb "csinosítást", ezúttal buff formájában:

  • Lőszerek betöltési ideje a táron belül: 4 3,75 s
  • Célzási sebesség: 4,31 3,93 s
  • Az álcán is növeltek picit de gyakorlati hatása semmi (nehéz tank ugye)
(14 szavazat)
9 hozzászólás

Rendre: Vz. 55, Object 268 Version 4, XM551 Sheridan, FV4005 Stage II, ST-II, Rinoceronte

(6 szavazat)
62 hozzászólás

Az esemény lényege, hogy WOT-os tartalmak nézésével különféle dropokhoz, ajándékokhoz juthatunk.

(7 szavazat)
6 hozzászólás

M4-85 - Tier V szovjet közepes tank. 1943-44-ben a szovjet mérnökök azon dolgoztak, hogy feljavítsák a Vörös hadseregben szolgáló különféle harckocsik jellemzőit. Azt fontolgatták, hogy erősebb fegyvereket építenek a tankokba, mindezt a Lend-Lease program keretein belül. Az egyik ilyen ígéretes projekt az amerikai M4A2 amerikai med T-34 toronnyal és 85mm-es ágyúval történő felszerelése volt.

(14 szavazat)
16 hozzászólás

Megérkezett a hivatalos előrejelzés a februári eseményözönről:

© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.