Harckocsikkal, nevükkel ellentétben, nem csak a harctereken lehet találkozni. Más célokra is fel lehet őket használni, mint például a magyar „Big Wind” tűzoltójármű. A mai posztban olyan járművekről lehet olvasni, amik szintén nem a harctéri szereplésüknek köszönhetően lettek híresek.
1945. Július 16.
Norris Bradbury, a bombát összeszerelő tudóscsoport vezetője a Gadgettel pózol
Az Amerikai Egyesült Államok hadserege 05:29:45-kor felrobbantotta első nukleáris fegyverét, a "Gadget" becenevű atombombát a Manhattan Terv részeként. A kísérlet a Jornada del Muerto sivatagban történt, 56 kilométerre az új-mexikói Soccorotól, az akkori USAAF Alamogordo bombázó lőtéren. A detonáció utáni sugárzás mérését a los alamosi tudósok végezték a hadsereg segítségével.
A járművek felszerelései
A két Sherman egyike
A robbantás után nem sokkal két darab fehérre festett és 5 cm vastag ólomréteggel belülről bevont M4 Sherman harckocsi megindult a robbanás kráterébe. Ez az ólomréteg 12 tonnával növelte meg a tankok tömegét. A járműveken saját oxigéntartály és 2 darab Watts-féle sugárzásmérő eszköz volt, amik 0.1 és 100 R/h közötti értékek között mértek. Ezek az eszközök a tankok elején, a talajtól 60 cm-re voltak elhelyezve. Egy harmadik mérőeszköz a tankok tetején volt, a negyedik pedig a tankokban volt. A módosított páncélosokat a robbantás előtt a Los Alamosi Tudományos Laboratóriumban használták Radiolanthinum mérések során. A tankokban 2 darab belső kamra volt kialakítva az 5 cm vastag ólomfalakból, hogy megvédjék a sofőrt és a megfigyelőt a sugárzástól. A tank fenekén volt egy csapóajtó, aminek a segítségével talajmintát lehetett gyűjteni. Az adatokat a tank legénysége rádión továbbította át a központba.
A másik Sherman. Látható rajta a Watts-féle sugárzásmérő eszköz és az oxigéntartály is.
A mérés menete
A robbantás helyszíne a teszt után
Egy órával a detonáció után a tankok megkezdték első útjukat 9 kilométerre a krátertől délre és megközelítették a krátert egészen 100 méterre. A második út 8,5 órával a robbanás után történt, ekkor már 27 méterre jutottak a krátertől. A tankban ülő tudósok észrevették, hogy a 30 méter magas acéltorony, amire a bombát rögzítették, eltűnt. Csak a beton talapzat és az abból kiálló acélcsonkok maradtak meg. A kráter átmérője 730 méter volt, mélysége néhol elérte a 3 métert. A robbanás során keletkezett hőnek köszönhetően a torony körüli homok jáde színű üveggé olvadt össze. Ezt az atomikus üveget Atomsite-nak nevezték el, de később Trinitite-re átkeresztelték. Herbert L. Anderson, az egyik tudós, aki talajmintát vizsgált, 7-10 röntgennyi sugármennyiségnek volt kitéve, az egyik tank sofőrje, aki 3 alkalommal közelítette meg a krátert, pedig 13-15 röntgennek volt kitéve. Ma egy Amerikában élő embert évente átlagosan 0,6 röntgen sugárzás ér.