
Bevezető
A KV-2 egy kis szériában gyártott, módosított toronnyal készített KV-1. 1940-ben mindössze 334 darabot gyártottak belőle és 1941 végére jóformán mind harcképtelenné vált. Rettentő lassúak voltak és páncélzatuk jószerivel a háború első felében volt effektív a német PZ III és PZ IV gépek ellen ideértve a KV-1 nehéz harckocsit is. A szovjet hadigépezet sokkal inkább preferálta a T-34 közepes harckocsit és ezt a számok is bizonyítják, a KV-1 és KV-2-ből alig több mint 3.000 készült, míg a T-34 harckocsiból több mint 30.000.
Paraméterek
Ágyú
A fő lövege a 152 mm M-10. A játék hőskorában a 107mm ZiS-6-tal volt rettentő népszerű Tier V-ben, kisebb életerővel. A löveg AP / prémium AP / HE lőszerekkel gazdálkodik. A legnagyobb hiba, amit el lehet követni, hogy az ember AP-t tölt be. Van olyan helyzet, amikor megéri prémium AP-t lőni, de az nagyon ritka és könnyen visszafelé sülhet el. Alapvetően kijelenthető, hogy ennek a lövegnek a lőszere a HE.
Átlagos sebzése/átütése 910/86 mm(!) a HE lövedékkel, 700/110 mm AP-vel és 700/136 mm a prémium AP lövedékkel.
Az ágyú pontossága 0,6 és a célzási idő is kiemelkedően magas: 4 másodperc. A KV-2-ben a játékos megtanulja a türelem és precizitás képességet, lévén percenként 2,5 lövedéket lehet vele lőni, ami 24 másodperces betöltést jelent. Ez ventilációval, töltésgyorsítóval és testvériséggel levihető 19,81 másodpercre. 36 lőszert tölthetsz a tankba, ami elegendő, hogy akár az egész ellenséges csapatot nagyjából kétszer elimináld, így 1-2 prémium lőszer igazán belefér a készletbe. Az ágyúcső függőleges kitéríthetősége -7°/+18°.
Torony
A torony hatalmas és rendkívül pocsékul páncélozott. 75 mm vastag a front része és a lövegpajzson kívül könnyen sebezhető, lévén teljesen sima a felülete. A torony oldala és hátulja 70 mm páncélt kapott és ez is hasonlóan sima, mint a front. A látótávolsága 330 méter, ami ezen a szinten kínosan alacsony és emiatt sem szabad vele egyedül menni. A torony másodpercenként csupán 16 fokot tud fordulni. A tank körvonala óriási, ezért nagyon könnyű célpontot jelent akárkinek.
Felépítmény
Az életereje 860 HP ami átlagosnak mondható. A törzs páncélzata megegyezik a KV-1 harckocsin megszokottal. 75 mm homlokpáncél, amit 85 mm átütéssel át lehet szakítani, magabiztos átütéshez viszont olyan 110 mm körüli átütés szükséges arra az esetre, ha az ellenfél gyémánt alakzatba állítja a tankot. A lánctalpai hasonlóan jól eszik meg a lőszert mint a KV-1 teszi. Az oldalsó páncél szintén 70 mm, ha sidescrape technikát akarsz alkalmazni, maximum 70° szöget állíthatsz be. A front páncél legnagyobb és legegyszerűbben átlőhető pontja a torony.
Felfüggesztés
A rettenetesen erős lövege miatt a gép rendkívül lassan tud mozogni a játéktéren, ezzel is kompenzálva az egyetlen erősségét. A test fordulási sebessége 18°/s, ami kínosan alacsony érték és jelentősen csökkenti a túlélési esélyeket közelharc esetén. Az alap lánctalpra minden szükséges felszerelést felpakolhattok, nem fogtok súly limitációba ütközni.
Motor
A legerősebb motorja a V-5, ami a maga 600 lóerős teljesítményével sem képes elfogadható tempóra gyorsítani a tankot. Az alap motorral nehézkesen fogjátok elérni a frontvonalat. Végsebessége 35 km/h, amit kemény és sík terepen hosszú nekifutással elérhet, de a jellemző tempó 8 és 25 km/h között mozog lévén a súly/LE aránya 11,53 LE/t.
Ajánlott játékstílus
Úgy vélem, hogy az egyetlen előnyét sikeresen kompenzálta a Wargaming, azonban megfelelő kezekben rettenetesen OP a szerkezet. Soha se menj egyedül. A tank lassú, lassan fordul, alacsony a látótávolsága, rettenetesen hosszú a betöltés ideje is.
Próbálj meg az 1. vonalba kerülni és csak akkor mutatkozni, amikor az ellenségre fogsz lőni. Érdemes kivárni, amíg az ellenség elsüti az ágyút és a védtelen momentumában lecsapni rá. Ezzel a géppel egyáltalán nem szoktam sidescrape technikát alkalmazni, egyenesen hajtok ki a sarkokon a következő módon:
- tornyot előre az ellenfél irányába fordítani
- tempomatot 1. fokozatba
- megáll
- amikor a célzó kör rászűkül az ellenfélre azonnal tűz, így kicsi a valószínűsége, hogy sebezni fognak
A játék elején megspórolt életerő a végjátékban kritikus fontossággal bír főleg ebben a lassú bálnában. Ha az ellenfél kellően közel van és izoláltan tudok vele csatázni, akkor mérlegelem azt, hogy van-e olyan gyenge pontja, amit átlövök. Ebben az esetben kivárom a 4 másodpercet és megengedem, hogy 1 lövést leadjon rám.
Egyáltalán nem érzi magát rosszul Tier VIII-ban sem. Ugyanúgy képes 3-400 sebzést leadni, mint tier VI-ban. Személy szerint jobban szeretem VIII-as csatákban használni. Ezekben az esetekben 3.000 sebzés elérése egyáltalán nem extrém és a tank ász megszerzésének egyik legegyszerűbb módja. Stratégia ugyanaz, mint Tier VI-ban.
A fejlesztésről pár szó
Fejlesztése egy faék bonyolultságával vetekszik. Az alap lánctalpra felszerelhető a top löveg, amihez nem kell a fejlesztett MT-2 torony. Ezt követően ki-ki ízlésének megfelelően fejlesztheti tovább a szerkezetet, én a motorral kezdeném.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
Csak és kizárólag Ventiláció / Töltésgyorsító / Célzásgyorsító
Ajánlott fogyóeszközök
- Kis javítókészlet, Kis elsősegélycsomag, Kézi tűzoltókészülék
Ajánlott legénységi képzettségek
- Parancsnok: 6. érzék / testvériség / javítás
- Lövész: javítás / testvériség / biztos kéz
- Sofőr: javítás / testvériség / sima futás
- Rádiós: javítás / testvériség / helyzetfelismerés
- Töltő 1: biztonságos elhelyezés / testvériség / javítás *
- Töltő 2: adrenalin roham / testvériség / javítás *
* ha költesz aranyat a legénységtag képességeinek nullázására, akkor javítás/testvériség után reset, így nem leszel túl sokáig láncolva a csatamezőn.
Bevétel
A KV-2 átlagos bevétele körönként +6.427 kredit standard felhasználói fiók esetén.
Előnyök és hátrányok
Előnyei
- Óriásit sebző ágyú
Hátrányai
- Lassú
- Gyengén páncélozott
- Hatalmas profil
- Hosszú betöltési idő
- Kicsi látótávolság
Kiknek ajánlott
Tapasztalt játékosoknak, akik jártasak közepes és nehéz tankok kezelésében. Az ő kezükben ez egy halálos fegyver. A megfelelő helyen, a megfelelő időben kell vele megjelenni, úgy lehet vele kiemelkedő eredményeket elérni. Mindenképp csapatjátékosoknak javasolt, egymaga nagyon ritkán tud érvényesülni, lévén páncélzata nagyon gyér.
Ez a tank lehetőséget nyújt átjutni a tüzérségi ágra, így az első 6 önjáró löveget ki lehet kerülni.
Videó
{youtube}AaYfdB2aWD0|690|420{/youtube}
Az elemzést írta: Sanyee
7018, ...