A zárt teszten nem rég debütáló új szovjet IX-es nehéz tank két körös nerfelésen is átesett azóta. Íme a részletek:
Szerda hajnalban 45 percig állni fognak a szerverek egy újabb javítófolt érkezése miatt.
A 8 nemzet esemény pontszámítási hibáinak zöme javításra került, néhány további korrekciója pedig hamarosan megtörténik. A megszerzett pontok hozzáadásra kerültek a csapatokhoz, ahogy kell. Néhány pont és XP még hibásan jelenik meg a rekord tabellán, de a végleges javítás és újraszámítás után ezek is helyreállnak majd. Köszönik a türelmünket és támogatásunkat, cserébe a 8 nemzet esemény minden résztvevője kap egy pótellátmányt minden nemzethez.
Ha minden jól megy, jövő héten elindul az 1.7-es verzió nyilvános teszt szervere, mellyel már mi is tesztelhetjük majd a dupla ágyús mechanizmust. A verzió élesítésének dátuma valamikor december elejére várható majd.
Idén nem lesz Halloween, legalábbis a kedvenc játékunkban nem. Anton Pankov (WG műveleti igazgató) hivatalos közleménye szerint nem sikerült elhárítaniuk minden technikai problémát az eventtel kapcsolatban, egy bugokkal teli kiadást pedig nem akartak kiadni, ezért inkább úgy döntöttek, hogy idén nem tartják meg a Halloween eventet (az újak ezen a linken megnézhetik a tavalyi eventet, hogy nagyjából miről is lett volna szó).
Habár a világ már nagyjában ünnepli a Halloweent, a WG-nél "technikai okok miatt" kicsit csúszni fog az ehhez kapcsolódó event.