Ha van egy kis kredited, mostantól nem lesz. Féláras fogyóeszközök és felszerelések, valamint tartalékokat és fogyócuccokat ontó küldetések várnak ránk a hétvégén:
Most 2 napon át megszerezhető az FCM 36 Pak 40 Tier III-as francia prémium TD, két csomagban is:
Következzen az októberi hivatalos előrejelzés a várható akciókkal és kedvezményekkel kapcsolatban, mely alapján talán kicsit mindenki előre tud majd tervezni és a megfelelő időpontban elkölteni a kínkeservesen megkeresett kreditjét vagy épp aranyát:
A csomag nemzetenként vásárolható meg. Tartalma az arany és tartalékok mellett egy 100%-os Battle Brotherhood skill-lel és a következő képzettséghez elegendő XP-vel rendelkező legénység, mely egy adott tankra van kiképezve, azaz pl. ha a szovjet legényeket nem a T-54-be szeretnéd ültetni, akkor máris használhatod a csomagban lévő aranyat az átképzésre.
Úgy tűnik, hogy a németek újabb Tier VIII-as prémium TD-je hamarosan megérkezik a boltba is, az ára pedig 35 € körül lesz. HP-ja nem sok lesz, ahogy páncélja sem, de megy majd mind a meszes, illetve kialakításából adódóan valószínűleg az álcája is igen jó lesz. A VIII-as E 25, durung ágyúval? Paraméterek a hajtás után:
Kisebb módosításon esnek át a lengyel tankok kiválóság jelei. A változtatás minimális, kapnak némi sötét hátteret, gondolom hogy a világosabb textúrákon is jól láthatóak legyenek:
Írtunk már a szupertesztre bekerült T-50-2-ről, nemrég azonban máris némi módosításon, konkrétan mozgás buffon és egy minimális pontosság nerfen esett át a tank (zárójelben az előző érték):
A mai napon 6:30-tól kb. 25 percre állnak a szerverek a negyedik 1.1-es micro patch miatt, mellyel a következő problémákat javítják: