Elindul az idei téli tank maraton, mely ismételten 10, kétféleképpen is teljesíthető küldetésből áll, végső jutalma pedig egy M54 Renegade Tier VIII-as amerikai nehéz tank.
Ma újabb javítófolt érkezett, a modokat nem érinti, csak néhány kisebb technikai problémát javítanak vele.
Tegnap indult újra a Sandbox szerver és egészen december 9-ig tesztelhetőek rajta az SPG-k legfrissebb módosításai. Az előző iterációban egy új sebzési mechanizmust tesztelhettünk, most azonban a lőszereket gyúrja át kicsit a WG:
Három SPG lőszertípus lesz:
A tavalyi évhez hasonlóan idén is meg leszünk jutalmazva (november 28-án) az alapján, hogy milyen régen regisztráltunk a WOT-ba. Nem lesz más dolgunk, mint hogy belépjünk a játékba és csak tartsuk a markunkat az ajándéközön alá, minek része lesz majd a lenti impozáns, egyedi stílusú Hellcat tank is:
A közelgő Black Friday esemény részeként a RU szerveren szinte minden a prémium shopban kapható dologra jelentős árkedvezmények érkeztek. Emellett a RU szerver kapott egy "prize box" nevű cuccot is, ami egy exkluzív jutalomprogram része a szerveren, és a 7 napos prémium fiók mellett 3 küldetést is ad, melyek igen értékes további jutalmakkal vannak feltöltve (10k free XP, kredit, stb.). Reméljük nálunk is hamarosan érkezik valami hasonló, meglátjuk.
A vasat a VNII-100 fejlesztette ki. Az előzetes terv 1954 február-márciusában került bemutatásra. A tankok szolgálatba helyezték, majd 25 évvel később alapos modernizáláson esett át: aknaelhárító háló, plusz üzemanyagtartályok, dinamikus védelmi egységek, füstgránát-kilövő rendszer és a legfejlettebb tűzvezető rendszerek. Az Oplot-M rakétarendszert a tank tornyába telepítették. Ezenkívül a tank vízalatti vezetőrendszerrel (ATV) is fel lett szerelve.
Battlefield 2D style