A nyári kiárusítás keretein belül augusztus 5-ig pár naponta újabb és újabb tankokhoz juthatunk majd hozzá kedvezményes áron a Prémium Shop-ban. A mai ajánlat a következő:
Következzen az augusztusi hivatalos előrejelzés a várható akciókkal és kedvezményekkel kapcsolatban, mely alapján talán kicsit mindenki előre tud majd tervezni és a megfelelő időpontban elkölteni a kínkeservesen megkeresett kreditjét vagy épp aranyát:
A T26E3 Eagle 7 (technikai megnevezése: M26 Cologne) amerikai tier VII-es közepes tank a 2018-as kölni Gamescom ideje alatt (08.21-25.) válik majd elérhetővé számunkra. A tankot 5 fős legénység irányítja majd, és igen, ugyanúgy tier VII-es, mint a T26E3, de még véletlenül se keverjük össze a két járművet!
A jelenleg is futó teszt szerver egyik legnagyobb újítása az átalakított in-game prémium shop, ahol már olyan előre összeállított csomagokat is megvásárolhatunk majd, amilyenekkel eddig nem találkozhattunk még.
Az első almenü a karbantartás, ahol olyan felszereléseket találhatunk meg csomagba foglalva, mint pl. a töltésgyorsító vagy a célzásgyorsító. Ezekhez eddig csak külön-külön juthattunk hozzá, tegyük hozzá igen borsos áron, így csomagban azonban kapunk némi kedvezményt az összárból:
Az idén hat éves mezőtúri East Fest július 24-28. között kerül megrendezésre. Kelet-Magyarország legdinamikusabban fejlődő könnyűzenei rendezvénye 2017-ben már átlépte az ötvenezres látogatószámot. A rendezvény hét zenei helyszínén több mint száz hazai előadó és külföldi sztárvendég lép fel, de a zenei programok mellett a Városi Strand, rengeteg sportolási lehetőség, változatos játékok, Civil Falu, stand up és egyéb előadások teszik tartalmassá a napközbeni szórakozást. Ettől az évtől a programkínálatban megjelenik a gaming, esport tematika is, az Esport Universum által kivitt Lay’s E-Sport Zone sátorban.
Kaptunk néhány új képet a június elején már beharangozott új Grand Battles (Nagy csata) térképről, ami egy erősen "szovjetes" beütésű map, és itt-ott felfedezhetőek rajta más térképek úgymond újrahasznosított részei is. Lehetséges hogy a városi blokk kap még némi változtatást, mivel sokakat összezavart az eredeti felépítése, illetve a bázis környéki területek is kapnak még némi plusz fedezéket.
Augusztus végén indul a Gamescom, Európa legrangosabb évente megrendezett gamer eseménye, minek alkalmából - mint már megszokhattuk - a WG is előrukkol pár újdonsággal. Nos, idén a T26E3 Cologne (vagy Eagle, a név még nem végleges) tankot lesz majd lehetőségünk a garázsunkba állítani az esemény ideje alatt, amiről a történelmi kép mellett van már egy 3D modellünk és pár paraméterünk is, íme:
Mint már tudjuk, a WG-nek erősen viszket az ujja a szovjet top tier nehéz tankok háza táján is. Nos, a jelenleg is futó teszt kliensben a következő módosított és új tank modellekre bukkantak játékostársaink: