Hamarosan megkezdődik Minszk egy új verziójának tesztelése a zárt teszt szerveren. A térkép második verziója kisebb lesz (900x900) és a fő összecsapási zóna is áthelyezésre kerül. A változtatások célja, hogy növeljék a felderítés fontosságát és hogy növeljék a pálya nyitott részein gyorsabb járművek aktivitását. Emellett a rombolható objektumok szám is jelentősen csökkentve lesz, mi által a terek még nyitottabbá válnak a tűzharcok tekintetében.
A kisebb távolságok rákényszerítik majd a csapatokat az összehangolt, egy irányba történő mozgásra, még több taktikai lehetőséget és kimenetelt teremtve ezáltal. A városi blokkok mérete és helye még egyáltalán nem végleges, ezek még további vizsgálatok tárgyait képezik.
Morphelot (Ronit) 2016-ban veszítette el közösségünk, egy autóbaleset miatt, melyben vétlen résztvevő volt. Akkor határozta el közösségünk, hogy szeretnénk méltóképpen megemlékezni arra az emberre, aki emberiességével, szorgalmával, tenni akarásával akár példaképet is állíthatna a mai rohanó világunkban.
*Lőszerek betöltési sebessége: 3 s
Megerősítést nyert, hogy holnap, azaz csütörtökön indul a fadíszítős, lootboxolós őrület. Hogy mi ez, arról már írtunk itt és itt.
A tank elemzése. Ne feledjétek, az ajánlat 11200 aranyért is megvásárolható a kliensben!
A tank elemzése. Ne feledjétek, az ajánlat 7750 aranyért is megvásárolható a kliensben!
Ma hajnalban érkezik az 1.3-as verzió, ezért 2:30-tól 10 óráig állnak a szerverek. Az újítások és változtatások listáját a cikkben olvashatjátok:
https://tanks.gg/tank/chi-se