Igen csak akkor meg a megmaradt tank nem lesz olyan jó, mint komoly legénységgel. Én is most gondolkodom, hogy megtartsam-e a KV1S-t, mert elit lett, de 75%-os legénységgel nem fog úgy muzsikálni, mint 100%-os, majdnem 2 skilles csapattal, abban pedig nem lesz akkora élvezet, amiért megtartanám. Na mindegy ez az én gondom.
lehet, de azzal a csapattársaid szopatod magasabb szinten ha ott mész 75%-os legénységgel, illetve skillek nélkül.
Tier 6 felett nem szoktam kezdő legénységet alkalmazni. Szerintem onnan nem szabad. Egyszer tettem meg, amikor akciós volt a Tigris, de egy nap alatt fullos volt a legénység.
Én már tier v-ös gépekre is 75%-os legénységet szoktam tenni. Az alacsony tier-ű gépeknél meg mostanában azt csinálom, hogy beleültetek valami magasabb szintű, azonos típusú gép legénységét, pár ezer XP-t azokkal is össze lehet szedni és jobbak, mint az 50%-os csapat.
12 éve 4 hónapja - 12 éve 4 hónapja#4410Írta: GunnersHun
Megválaszolva: GunnersHun
Nos a hétvégén meglett a nagy cső és a nagy motor is. Mit is mondjak, eszméletlen lett vele a játék. Kicsit tanulni kell még vele, hogy melyik pályán hova kell/lehet vele menni, de így is durva.
Mínuszos köröm vele alig volt pedig mentem vele pár kört:)
3 lövés és vereség esetén is plusszos a kör. És még nincs rajta sem ventillátor sem töltésgyorsító. Elképesztő, hogy milyen egyszerű vele 1500 sebzést kiosztani. Mozgékony is.
Egy IS-t sírba vittem még a kis motorral egy ház körül fogócskázva, 1000 bele ment.
Szóval eddig nagyon tetszik, néha bosszantó, hogy valamelyik lövés miért nem megy be de ez inkább a WG hibája. Tegnap széles vigyorral játszottam egész este, na jó az Indien Pzel is jól ment.
És még nincs rajta sem ventillátor sem töltésgyorsító. Elképesztő, hogy milyen egyszerű vele 1500 sebzést kiosztani. Mozgékony is.
Hallod, nem vagy egy xp király. Én maxos felszerelés és fogyóeszköz nélkül el sem indulok egy tankkal. Pláne nem hatos szinten. Érdemes várni és termelni egy alacsonyabb tankkal, amíg mindenre lesz pénz. A 75%-os képzésre is.
Én már tier v-ös gépekre is 75%-os legénységet szoktam tenni. Az alacsony tier-ű gépeknél meg mostanában azt csinálom, hogy beleültetek valami magasabb szintű, azonos típusú gép legénységét, pár ezer XP-t azokkal is össze lehet szedni és jobbak, mint az 50%-os csapat.
Egyetértek. Én is így csinálom, ha valamilyen okból újra megveszek egy vonalon egy kisebb szintű tankot. Egy másik tankból átültetett 90% feletti csapat még az elszenvedett büntetéssel együtt is jobban muzsikál, mint akár egy 75%-os, amire egyébként költenél 80-100k kreditet.
Én KV1S-el tegnap jártam úgy, hogy az ellenség éppen 3 tankkal foglalt én próbáltam őket megakadályozni egy T14-el közösen, a T14-et kilőtték én kilőttem az ellen T14-ét és sebeztem egy Matilda BP-t, akit az artynk kiszedett. Maradtam 1vs1 egy KV1S-el, akit meglőttem, 340 hp-ja maradt és töltés idejére elbújtam a T14 roncsa mögé, a KV1S megindult felém, én betöltöttem és fedezékből kibújva kb. 60 méterről oldalba lőttem a KV1S-t, erre lepattanó, Ő odaért és 1 lövéssel kiszedett, a csatát emiatt buktuk, mert ugye a 175 pen nem viszi át oldalról a KV1S-t. Ennek ellenére szeretem a gépet, a következő csatában kiszedtem vele egy Tigert, egy Cometet és egy Jagdpanther-t.
És még nincs rajta sem ventillátor sem töltésgyorsító. Elképesztő, hogy milyen egyszerű vele 1500 sebzést kiosztani. Mozgékony is.
Hallod, nem vagy egy xp király. Én maxos felszerelés és fogyóeszköz nélkül el sem indulok egy tankkal. Pláne nem hatos szinten. Érdemes várni és termelni egy alacsonyabb tankkal, amíg mindenre lesz pénz. A 75%-os képzésre is.
xp király? Nem egészen értem mire utalsz ezzel?
Sajnos az 1,1 millióba kerülne és most nincs kedvem ennyit elkölteni így is egész jó. Majd megkeresi azt a tank magának. bár van 6 millám de E75 vásárlás előtt állok és valamiért nem szeretem, ha 5 millió alá csökken a pénzem. Azt nem mondtam, hogy nem sebzek 1500-nál többet csak azért ezzel a csővel átlagban könnyű összehozni, szinte 3 lövés.
És még nincs rajta sem ventillátor sem töltésgyorsító. Elképesztő, hogy milyen egyszerű vele 1500 sebzést kiosztani. Mozgékony is.
xp király? Nem egészen értem mire utalsz ezzel?
Sajnos az 1,1 millióba kerülne és most nincs kedvem ennyit elkölteni így is egész jó. Majd megkeresi azt a tank magának. bár van 6 millám de E75 vásárlás előtt állok és valamiért nem szeretem, ha 5 millió alá csökken a pénzem. Azt nem mondtam, hogy nem sebzek 1500-nál többet csak azért ezzel a csővel átlagban könnyű összehozni, szinte 3 lövés.
Ha van pénzed, kötelező felrakni a felszereléseket! Pláne egy kv1-s-nél rengeteget számít a töltés és célzásgyorsító! Magadat és a csapatodat szívatod ha ennyivel szerényebb képességű a tank.Csak egyszer kell megvenni, és utána 10 aranyért át tudod rakni a következő tankodra. 10 arany az kb. 10 forint ennyi még a kezdő bónuszból is összejön. Szerintem nagyon érdemes ezeket felpakolni. A tank is jobban termel, ha jól fel van szerelve. De te tudod, ha velem szemben állsz nekem csak jó, ha 10%-al lassabban töltesz és lassabban célzol.
Célzásgyorsító van rajta azt áttettem a T49-ről. A hétvégén kapja meg a töltésgyorsítót. De mivel meg fog maradni, így ráérek fejlesztgetni.
Remélem a 8.6 nem fogja elrontani, ha már megvettem.
Mindenesetre nagyon fun tank, nekem legalábbis. Élvezet vele játszani, de még tapasztalni kell vele a játékstílust. Bosszantó, hogy mindig ellopják előlem a Top Gunt.
Hát nekem KV1S-el tegnap megint felemás napom volt, 1. meccsen lepattantam egy Crusaderről!!!!. Végül is csak majdnem 4-szer akkor a penem, mint a Crusader max páncélja, utána 2. meccsen tűzpárbajt vívtam egy másik KV1S-el én belelőttem, majd ő lőtt belém, utána én lőttem, de maradt 100hp-ja, Ő persze a 2. lövésével kiszedett, mivel későn húzodtam fedezékbe, persze értem, hogy a sebzés +-25%, de akkor is idegesítő volt. Mindkét csatát buktuk. Aztán jött a 3. csata, ahol tier VIII-ban 4 killel és 2500 sebzéssel zártam, persze, hogy imádom ezt a gépet.

Tudod mit "szeretek" ennél a tanknál. Amikor valamilyen tanknak az oldalába lövök egy "enemy hit"-et vagy "penetration"-t. Na kössz mondom a 400 dmg helyett semmi.
De tényleg vannak érdekes dolgok, amikor a vk3001p-t nem tudtam szemből meglőni kettőből.
Ennek ellenére nagyon megszerettem, mondjuk csak ezért a tankért kezdtem el az orosz ágat. Kíváncsiságból mint ellenfél felbosszantott mindig így elkezdtem.
Még a med ágon gondolkozok most.

Hàt tènyleg az egyik legjobb hatos! Nekem is ott van a garimban, viszont IS3-ig ne àllj meg mert kötelező...
A med rèsz meg egyre jobb lesz. Èn T-54-nèl jàrok de ez valami àllat! Egyetlen nehezen emèszthető tank van ezen a vonalon szerintem ami a T-43. Valahogy nem volt olyan jó mint a 34-85, meg a kedvenc(T-44) de nem volt kin szenvedès! Màr alig vàrom a 62-t
Pàr napja, szemben àlltunk vele egy sarkon csiki-csuki közben, adtunk neki kb 10 lepattanót! Èn IS8-cal haver T57heavy-vel, pedig a kukàt a tetejèn ès a hasàt is lőttük!!
Na most ugye hull180mm torony szintèn, de mèg a kupakról is pattogott... miközben az M62 268-t üt àt az 57hevi meg 269-t!!
viszont sikerült oldalba lönöm 2 nullàs hitet meg egy tracket! hurrà hurrà
Mire kifejlesztem tuti szarrà csapjàk azt is