Csak úgy gondoltam és megnéztem, látszik, hogy a legelején még 5 fps-sel mendegéltem a régi gépemmel a wotot (kb 1-3 hónap, de csak tier4 volt a max)
(most jutott eszembe, hogy 7 naponta frissít, ezért nem találtam a hetit, gondolom később lesz fent)
Ez az örök kérdés. Pont így voltam én is. Én új acc-ot indítottam. (És bejött, teljesen meg vagyok elégedve.) Visszatérve rád. A gond nem veled van, hanem a magas csata számoddal.
Erre az oldalra belépsz, beütöd a jelenlegi adataidat, az elérni kívánt szintet, az oldal pedig kiszámolja, hogy mennyi csatára van ehhez szükség. Meg vicces megjegyzéseket is tesz, például ilyeneket: "Time to reroll".
Ennek az oldalnak a használatával te magad döntheted el, hogy van e értelme javítgatni a statisztikádat.
Letöltöttem innen (erről a honlapról) és feltelepítettem a játékba ahogy kell (ahogy eddig minden játék-verzióban is csináltam) a "Csapattársba nem lőhetsz" (Safe Shot) MOD-ot, de sajnos utána kétszer is eltaláltam a csapattársaimat, véletlenül.
Ezután a másik magyar nyelvű W.o.T.-os honlapról is feltelepítettem ugyanezt a MOD-ot, majd utána, egy kavarodásban ismét eltaláltam a csapattársamat, ez sem volt szándékos.
Ezért azt gondolom, hogy ezek a MOD-ok (vagy ez a 2 ugyanaz a MOD?) hibásak vagy valami gond van velük.
Tapasztalta ezt valaki más is?
Akinek fel van telepítve, tenne egy próbát egy csatában egy csapattársán... bocs, hogy ezt javaslom, de másképp nem hiszem, hogy tesztelni lehetne ezt a MOD-ot.
Hogyan lehetne kijavítani ezt a hibát?
Eddig egyetlen játék-verzióban sem volt gondom ezzel a MOD-dal, többször megakadályozta a csapattársaim meglövését, most miért nem működik?
Szándákosan csak ha bal ALT billentyűt nyomod tudod meglőni a csapatársad (rá célozva) kapásból,vagy ,ha be sétál a lövedéked elé kivédhetetlen. Nem kell csapat társon próbálni ,várd míg ki lőnek egy tankot s abban a pillanatban próbálj rá lőni max 2-4 másodpercen belül ha nem enged akkor mükszik.
A másik próba ,a szemetebb mód menj le ki tierbe 1,2,3 ott észre sem veszik ha seggbe lövöd,de tankara célozz ne lánctalpra,azt hiszem láncolást néha be engedi.
És nem tudom ha a fő link alatt lévőt töltötted le az nem ment nálunk sem,alatta be van linkelve tőlem egy data.hu-s linken egy működő.
Sziasztok!
Sajnos nem működik.
Kipróbáltam alacsony Tier-ben a 3 változatot, erről a honlapról a 2 letöltési/telepítési lehetőséget és a másik honlapról is, ahol van 1 (vagy ugyanez, mint ezen a honlapon?) és simán seggbelövök bárkit a csapatomból, szándékosan, ha ebből a "védelem"-ből valamelyik fel van telepítve.
Akinek van működő ilyen 9.5 MOD-ja, idemásolná a linket, ahonnan le bírom tölteni, illetve, ha valakinek lenne 9.4 MOD-ja azt a linket is megköszönném... mert a 9.5 tesztszerveren, amikor a 9.4 MOD-okat próbáltam, simán működött ez a "védelem", de nem találok sehol 9.4 MOD-ot.
Tudja valaki, mi ez a hiba, miért jelentkezik, másoknál hibátlanul működik?
aha...átverés:(
köszi a választ most már akkor tiszta. legalább jó pénzt hoz...
köszi mindenkinek
Nem átverés. Nem összekeverted a prém. accounttal? Az hozz 50%-al több XP-t.
olvasd el a elit státusz lehetövé teszi részt lassan és egyből és gondold át mire gondolnak.....én spec a napi 1x-i ingyen xp-re. ez viccelt meg mert két értelmű
Köszönöm a tippeket.Kezd körvonalazódni a dolog .
A japcsival eleve nem szemezgettem, a kínaival már inkább, de inkább csak balkézről .
Ami még forgott a fejemben, de mégsem javasolta senki, az a francia vonal.A Bulldog kétségtelenül nagyon vonzó jószág, de egyrészt fontosabb a teljes ág, mint egy-egy esetleg egekig emelkedő darabja, másrészt tartok azért tőle hogy a WB-t előbb-utóbb herélik.Az angol sem lett agyonajánlgatva, így marad az orosz meg a német.Ezeknél ráadásul már T5-6-ig felfutottam a homályzónás időkben, úgyhogy free sem kellene sok.Egyelőre úgy fest, német lesz belőle...
Köszi a választ.
Szóval jutalom tank..Mondjuk szerény véleményem de rohadt idegesítőek
annyit pontosítanék, hogy:
- a legtöbb pontot elérő 11e játékos választhatta a tankot (M60, VK72 és Obj907-ből egyet)
- sztem olyan 8-9e lehet a száma az Obj907-nek (aki nem választott, alapból az Obj-t kapta)
A tankot oldalról és a tornyának felső részét bárhol könnyű belőni. Szemből a test trükkös a szögek miatt, de azt is be lehet lőni.
Last edit: 10 éve 9 hónapja by Hunyadi_Loveszdandar.
aha...átverés:(
köszi a választ most már akkor tiszta. legalább jó pénzt hoz...
köszi mindenkinek
Nem átverés. Nem összekeverted a prém. accounttal? Az hozz 50%-al több XP-t.
olvasd el a elit státusz lehetövé teszi részt lassan és egyből és gondold át mire gondolnak.....én spec a napi 1x-i ingyen xp-re. ez viccelt meg mert két értelmű
Sztem ha értelmezési problémákkal küzdesz illetve lusta vagy utánaolvasni a dolgoknak az nem a WG hibája.
Az a mondta azt jelenti hogy nem kell elitre fejleszteni ahhoz hogy free XP-t termelj vele, hanem megveszed és az első csatától kezdve azt kapsz, nem mint a creditért vehető járműveken amiket előbb fullosra ki kell fejleszteni plusz a következő tankot.
De ha ezt nem sikerült így értelmezni akkor is ott az árulkodó "váltsd át" kifejezés.
Azt meg hogy a napi első csatáét én abszolut nem látom a leírásban, nem is értem azt honnan szedted.
Igen, valóban mindössze erről van szó, de a megfogalmazás kétségtelenül kicsit gyíkra sikeredett.Ha beszúrtak volna az első elé egy "már"-t, sokkal érthetőbb és egyértelműbb lenne a dolog.
Csak én jártam ma így, hogy megy a csata, majd hirtelen minden megáll, szerverlag jelző full piros, majd másodpercekkel később tovább folytatódik minden, normálisan? Ma 3-szor jött elő, egyszer pedig kapcsolat szakadásom is volt, szerencsémre nem lőttek ki az újra bejelentkezés alatt.
Csak én jártam ma így, hogy megy a csata, majd hirtelen minden megáll, szerverlag jelző full piros, majd másodpercekkel később tovább folytatódik minden, normálisan? Ma 3-szor jött elő, egyszer pedig kapcsolat szakadásom is volt, szerencsémre nem lőttek ki az újra bejelentkezés alatt.
Tegnap 3 alkalommal volt ilyen nalam is..Eu1 eu2- tök mind1.
Ha valaki tud segítsen Pls, egyszerűen eltűnt a "fejlesztés lehetőség" a játékból. Semmit nem tudok kifejleszteni, sem tankot, sem ágyút, motort,rádiót egyszóval eltűnt a "fejlesztés gomb".
Wot legyalul, teljesen kíírtva mindenhonnan, utána tiszta telepítés, no mod. és megintcsak hiányzik...
Valakinek van ötlete?
https://tanks.gg/tank/chi-se