Az EMIL 1951 a svéd hadsereg 50-es években futó EMIL projektjének egy nehéz tank prototípusa. A fejlesztést komoly tudományos kutatás előzte meg, a tank minden szükséges jellemzőjét képletekkel számolták ki. El is készült egy tervezet belőle, de annak további fejlesztését a későbbi verziók favorizálása miatt végül megszüntették.
Bár még csak néhány hét telt el az 1.4-es verzió bevezetése óta, de az 1.4.1-es szuperteszt is már majdnem kész a továbblépésre. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy az 1.4.1-es nyitott teszt szervert is igen hamar megkaphatjuk, akár már a holnap vagy pénteken.
Az 1.4.1 inkább csak egy átfogó javítás lesz, mint teljes értékű új verzió, tele térkép és játékmechanikai javításokkal, de kevés új tartalommal. A jelenlegi állás (szuperteszt) szerint egyelőre csak néhány új prémium tank kerül majd be, illetve a következő térképeken módosítanak: Ensk, Westfield, Fisherman’s Bay, Mountain Pass, Serene Coast, Paris, Pilsen, Glacier, Hinterland, Widepark.
Következzen a márciusi hivatalos előrejelzés a várható akciókkal és kedvezményekkel kapcsolatban, mely alapján talán kicsit mindenki előre tud majd tervezni és a megfelelő időpontban elkölteni a kínkeservesen megkeresett kreditjét vagy épp aranyát:
Íme az 1.4.1-gyel érkező új testreszabási elemek (matrica 150, felirat és EU embléma 50 arany):
Emellett az utolsó javítófolttal karneváli elemek is bekerültek a kliens fájljai közé:
Másfél éve már hírt adtunk az új szovjet VIII-as prémium TD érkezéséről, sőt, néhány szerencsés már az éles szerveren is tesztelhette anno, utána azonban mély csend ülepedett a tankra. Egészen idáig, ugyanis a minap megjelent a szuperteszten, hogy újult lendülettel próbáljon bekerülni a játékba. Hajtás után a régi-új paraméterek: