Hát nyolcas prém tankot már csak kredit farmolásra is vennék, de nem hiszem, hogy 175 pen-el ez túlságosan menne ezért tölteném az apcr-t főleg T10-ben, az meg ugye viszi a kreditet.
Ezt a kérdést több oldalról is meg lehet közelíteni, de kezdjük azzal, hogy a 10-esig eleresztett tankok esetében ez annyit jelent hogy berakhat olyan csatába amiben van tízes tank, de azért a kilences, nyolcas, hetes a jellemző.
Ehhez képest engem rakott be olyan csatába aufklarung pantherrel (ami hetes), ahol rajtam kívül csak tízes tank volt.
Ilyen csatában nyilván nem a te feladatod, hogy kinyírd az összes tízest, ugyanakkor van egy rakás kilences-tízes, ami puhány (Leo PT-a, Leo, waffentrógerek, artyk), vagy csak frontból kemény (M103). Nyilván nem kell leállni emberkedni egy Maussal, E100-al, IS-7-el, de ha ügyesen tolod akkor mondjuk leláncolgatod őket, az artyk, TD-k pedig teszik a dolgukat. Ez a nyilván nem kell leállni emberkedni szabály egy nagy rakás nem prém tankra is igaz. Meglátod, feléd néz, van neki annyi páncélja mint derült égen kék árnyalat, megfordulsz, elmégy.
Ezen felül, szerintem a 8-as, nem limites prémek MM súlyozása még mindig jelentősen kedvezőbb, mint a normál tankoké. Képzeld el a szitut, amikor alap IS-3-al, alap toronnyal és mondjuk az IS-ről áthozott 100-as ágyúval bekerülsz 10-esek közé és veled szemben van 1 e100, 1 maus és 2 IS-7...
https://tanks.gg/tank/chi-se