Előszó
Amikor elkezdtem játszani a WoT-tal, egy ismerősöm ajánlotta a WT auf E100-at, később pedig sok jót hallottam az RHM Borsig TD-ről, ezért kezdtem el ennek az ágnak a fejlesztését. A Nashorn és az St. Emil toronynélküli tankok után felüdülés volt játszani a Borsig-gal, ahol a torony miatt már nem kellett folyamatosan testtel ráfordulnom az ellenfélre (elvesztve ezzel az álcahálót, ami az egyik legfontosabb dolog, hogy életben maradjunk ezzel a papírtankkal) és kezdetét vehette a sniperkedős bokorharcos üzemmód :) (ami így leírva nagyon egyszerűnek tűnik, viszont egyáltalán nem az. Később még előveszem ezt)
Paraméterek
Ágyú
Nem véletlen hivatkoztam a Borsigra, ugyanis kezdésnek annak a két ágyúját kapjuk meg a tankunkra. Néhány apró változás, hogy a 12,8 cm Kanone 44 L/55 kicsit gyorsabban tölt és a célzásidő 2,3 mp-ről 2,1-re csökkent, de a többi értéke változatlan, azaz 246/311/65 mm átütése (normál/gold/HE) és 490/490/630 HP sebzése van. A 15 cm Pak L/29.5, aminek 215/334/85 mm az átütése (AP/APCR/HEAT) és 750/750/950 a sebzése, szintén gyorsabban tölt kicsivel, mint a Borsigon és a célzásideje is csökkent 0,2 mp-cel, de ennyiben ki is merül a különbség.
Ami igazán jó TD-vé teszi ezt a masinát, az a tankunk top ágyúja, név szerint a 12,8 cm Kanone L/61, melynek 276/352/65 átütése és 560/560/700 sebzése van. Tier 9-hez elérve már jó eséllyel ismerjük a tankok gyengepontjait, ahová a 276 mm átütése bőven elég lesz, de ha mégsem lenne az, a 352 mm gold APCR lőszer megoldja a problémát.
A szórása 0,33m 100 méteren, ami igazán jónak mondható, viszont (főleg a pontosság nerf óta) ne lepődjünk meg, ha jó pár lövés alá/fölé/mellé száll. A célzásidő 2,1 mp, azaz szinte nem is kell várni, azonnal lőhetünk. Töltésgyorsítóval, 100%-os legénységgel 10 mp a töltésidő, BiA-val ezt még lejjebb tornázhatjuk, így kapjuk meg a 3300 fölötti DPM-et, ami azért jelentős visszatartó erővel bír egy-egy fronton.
40 lőszert vihetünk magunkkal, ami nekem még sosem fogyott el, szóval nyugodtan elereszthetünk néhány blind shotot is.
Kifejleszthetünk egy negyedik ágyút is ezen a tankon, ami a 15 cm Pak L/38 névre hallgat, adatai pedig 235/334/85 átütés és 750/750/950 sebzés, 0,38m szórás 100 méteren és 2,5 mp töltésidő. Én már a Borsigon is a kisebb alfájú, de gyorsabb, pontosabb löveget használtam, mivel a sniperkedéshez az a jobb és az igazat megvallva, egy ehhez hasonló papírtankkal nyilván nem az első sorban fogsz rohangálni, ezért én ezt ajánlom.
Torony
Páncélzatról nem igazán érdemes beszélni, mivel akárcsak a test, így a torony is papírból van, tehát, ami eltalál az sebezni is fog. A toronyforgási sebesség 18 fok/mp, ami elég lassú, szóval a testtel is fordulni kell, ha egy light vagy med tank le akar forogni. Az ágyú negatív irányú kitéríthetősége előre csekély -2 fok, viszont ha elfordítjuk oldalra a tornyot és úgy nézünk le, akkor a -2 fok egyből -5-re emelkedik, ami még továbbra is kevés, de jóval kedvezőbb pozíciókat teremt nekünk. Esetleg még úgy nyerhetünk csőlehajlást, ha feltolatunk egy kisebb dombra, vagy emelkedőre, mert a pozitív irányú függőleges ágyú kitéríthetősége valami brutális.
Felépítmény
80/30/20 papíron a "páncélunk", szóval ahogy fentebb is írtam, ami eltalál az sebezni fog. Több mint 300 csatát játszottam le ezzel a tankkal, ebből egy alkalomra emlékszem, amikor pattintottam egy lövést, illetve 4-5 olyan eset volt, amikor a lánctalpam nyelte be. Tehát mindig valami szilárd fedezék közelében álljunk pozícióba, már csak azért is, mert az artyk kedvelt célpontja a papírteste és a nyitottsága miatt.


A motor elől helyezkedik el, tehát a szemből jövő találatok jó eséllyel elviszik azt, ráadásul gyakran le is láncolnak mellé. Mivel a torony a tank hátsó részén helyezkedik el, ezért érdemes kitolatva nézelődni a fedezék mögül, mert így előremenetben gyorsabban el tudunk bújni. A látótávja 370 méter, az alap álcaértéke pedig 15,67%, ami mindennel együtt feltolható 48%-ra is (bokor nélkül). Nem jellemző, hogy csak úgy a semmi közepén felspotolnak, de abban legyünk biztosak, hogy majdnem minden lövés után villanni fog a lámpa.


Felfüggesztés
Itt van egy nagy probléma, ugyanis az alap lánctalpra semmi nem megy fel. Se álcaháló, se töltésgyorsító, se a jobb ágyú, szóval vagy elköltünk 22.500 free xp-t, vagy szenvedősen kihúzzuk. A forgási sebesség 32 fok/mp, ami lehetővé teszi, hogy ne forogjanak le minket, de ha a lánc sérült, akkor érezhetően lassul a forgásunk is.
Motor
Egy 400 lóerős Maybach HL 100 motort kapott a tank, ami 20% eséllyel gyullad és 38 km/h végsebességre képes. A valóságban inkább ez olyan 30 km/h körüli, ami azért elég jó, sok kiváló helyre oda tudunk érni, mielőtt valaki felspotolna minket. Jó néhány esetben gyújtottak ki, de annyira nem jellemző, hogy az automata tűzoltókészülék szükséges legyen.

Ajánlott játékstílus
Igazából két felé venném ezt, mert van az alap eset, amikor a háttérben vagyunk és kihasználva a DPM-et valamint a viszonylag pontos ágyút sokat segíthetünk a csapatunkon, ám ehhez ismerni kell a pályákon azokat a helyeket, ahol van fedezék, van bokor, és ami a legfontosabb, tudunk mire lőni (fentebb már írtam, az ágyúsüllyedés sok esetben lesz akadályozó tényező).
Ugyanakkor a másik stílus, amit sok esetben alkalmaztam, hogy a nehéztankok mögött a második, harmadik sorban lopakodtam és onnan sebeztem a szembe jövő ellenfeleket. Kiváltképp városi pályákon működött ez, ahol ráadásul oldalba, jobb esetben hátba lehetett támadni az ellenséges harckocsikat. Mire az E 100 és a hasonló lassú gépek észrevesznek és rád fordulnak, kettőt is lőhetsz akár, és azzal hogy elvonod a figyelmüket, a saját heavyket tudod segíteni, mert így feléjük mutatják az oldalukat, ami könnyebben átlőhető. Én azt mondom ki kell próbálni mindkettő játékstílust és mindenki eldöntheti, melyik a szimpatikusabb.
Ha valaki a "trollgun-t" részesíti előnyben, annak szintén inkább a második opciót ajánlanám, mert a viszonylag nagy szórása miatt kevés eséllyel tudunk sniperkedni, ha pedig mozgó célpontot akarunk eltalálni, az egy valóságos rémálom 350-400 méter felett. Fentebb már írtam, hogy a tankunk hátsótornyos kialakítású, így érdemes, vagyis inkább kötelező kitolatva felállni egy fedezékhez, mert így kevesebb látszik a járműből, ráadásul előre menetben gyorsabban be tudunk gurulni a szikla mögé. Jó dolog ám akár 900-at is sebezni az ellenfélbe a 750 átlagsebzésű ágyúval, de utána kb. 16 másodpercig védtelenek vagyunk, tehát mindig legyen a közelünkben csapattárs.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
- Első és legfontosabb az álcaháló
- majd periszkóp
- és harmadiknak töltésgyorsító
Ajánlott fogyóeszközök
- Nagy javítókészlet (Arty találatnál, vagy szemből jövő lövésnél gyakran több modul is elszáll)
- Kis elsősegély csomag (bár a nagy se lenne pazarlás, de nekem a kicsi majdnem mindig elég volt)
- Kézi tűzoltókészülék
Ajánlott legénységi képzettségek
Elsőnek parancsnok hatodik érzék (jó tudni, hogy egy bokorban állva mikor látnak meg téged), többiek álca, parancsnoknak másodiknak álca, többieknek különböző skillek (kuplungégető, biztonságos elhelyezés stb.). Harmadik körben pedig mehet a full BiA.
Átlagos bevétel
Van egy jó ágyunk, amivel nem nehéz 3-4k sebzés fölé menni, illetve egyáltalán nem igényli a drága gold lőszer használatát, szóval még prémium nélkül is ki lehet hozni pluszban a dolgot, prémiummal pedig 30-40k is jöhet egy jó körből (5k sebzés vagy afölött).
Előnyök és hátrányok
Előnyei
- Remek ágyú
- Rendkívül jó DPM
- TD-hez képest mozgékony
- Jó álcaérték
- Nem igényli a gold lőszert, így elkerülhetőek vele a nagyon mínuszos körök
Hátrányai
- Papír tank
- Szemből jövő találatnál motor + lánctalp sérülés gyakori
- Arty-mágnes
- a 15 cm-es löveg használata költséges a sok gold lőszer miatt
Kiknek ajánlott
Egyáltalán nem vagyok pro játékos, de olvasva a hozzászólásokat, nézve a videókat, úgy látom, hogy sokan gondolják azt, miszerint a TD-k csak campelnek egy bokorban és x másodpercenként csak klikkelgetnek, és mi ebben az izgalmas, és bárki meg tudja csinálni... Nos ez egyáltalán nem igaz (szerintem :P), főleg az ilyen papír TD-nél, ahol sok mindenre kell odafigyelni. Megfelelő helyet találni, ahonnan szabadon lehet lőni az ellenfelet, ugyanakkor van fedezék is, mert a lámpa majdnem mindig villan. Ráadásul akár 50 méterre, akár 500-ra van az ellenfél tankja, célozni ugyanúgy kell, főleg ha nagyobb távolságból lövünk, mert az átütésünk csökken, míg a szórásunk pedig nő.
Ugyanakkor ahogy fentebb írtam, a WT auf Pz. IV nem csak egy bokorharcos TD, lehet vele közelről, azaz a másod/harmadsorban is támogatni a csapatunkat és a DPM miatt sok helyzetben kerülünk ki győztesen (nyilván nem egy full életű medet vagy E 100-at kell célba venni).
Összességében véve ez egy nagyon játszható TD és ezután következik a WT auf E100, egy igazi szörnyeteg - megfelelő kezekben. Még csak pár csatát mentem vele, de már látszik, hogy egészen más mint egy normál páncélvadász. Sok száz csata fog kelleni, mire teljesen kiismeri és megtanulja az ember a használatot, de szerintem megéri a fáradságot - akárcsak ez az egész fejlesztési ág :)
Az elemzést írta: Ashigaka
7018, ...