MT-25 - Sztálin szúnyog
Ezt a tankot a T-34-es ágból lehet kihúzni és ha nem kerültél ki fontos modulokat, hanem kifejlesztettél mindent, akkor egy rövid ugrás után lehetőséged van arra, hogy az MT-25 tulajdonosa legyél. Ezen az ágon behúzhatod, az örök klasszikus T-34-85-öt és a kicsit furcsa A-43-at, attól függően, hogy milyen stílusban akarsz a továbbiakban harcolni.
Az orosz ágnál ezen a szinten – egyébiránt az amerikainál is – célszerű minden modult kifejleszteni, mert a későbbiekben a hasznodra válhat.
Első kanyarban én a T-34-85 ágra fókuszáltam és ezen a vonalon fejlesztettem ki mindent, így gyakorlatilag minden rendelkezésemre állt ahhoz, hogy ezt a kis bestiát kihúzzam.
A tankról
Az MT-25 egy klasszikus spotter tank, a spotter tankok előnyei nélkül. Mit is jelent ez? Amíg például az ELC AMX-nél adott a kis profil, ezzel egyben a remek álca és a relatív nagy átütésű és sebzésű ágyú, addig mit is kapunk ezen a szinten?
Alapból – ha korábban nem fejlesztettük egyáltalán az orosz ágat – kapunk egy 500 lóerős motort (V-2K) és ha a A-20-as ágon jövünk, akkor egy tier V-ös táras 37mm-es ágyút, alap toronnyal és alap 350m-es látótávval. Ha a T-50-es ágon jövünk, akkor adott a tier IV-es 45mm-es löveg is, de tekintettel arra hogy 6-os spotterek vagyunk, ezek csak arra alkalmasak magasabb tier-ben, hogy kollégáink festését megkarcoljuk.
A cél az legyen, hogy a T-34-ben mindent kifejlesztünk, leginkább a későbbi barátunkat, az 57 mm-es ZiS-4-et, „belive me”, később áldani fogod.
Mit is tud a kis géppuska tier 5-ben: 112/189/29 páncél átütés, 85/85/95 sebzés és 0,34 pontosság, valamint 2,3 célzás idő, ami t5-ben kiválónak mondható, t6-ban elfér, de ahogy említettem az MT-25 egy 6-os szpotter, amely vígan felkerülhet 7-8, de akár 9-es szintre is, ahol az ágyú csak polírozásra lehet alkalmas.
A fenti ágyú statokat megkapod 6-ban is, de annak esélye, hogy top tier legyél annyi, mint hogy a trójai faló Epsomi Derby-t nyerjen. Ha nem vagy mazochista és/vagy nem a [link törölve]-on szocializálódtál, ne is szenvedj az alap motorral és alap toronnyal, hanem free xp-ből fejlessz ki mindent. Az első és legfontosabb a motor, majd a lánctalp és az új torony. Ha minden klappolt, akkor a rádió és a top ágyú már korábbról rendelkezésedre áll.
Fun Factory
Mindenünk meg van ahhoz, hogy a fent említett szinteken, de még alsóbbakban is bolondot csináljunk az ellenből. A V-16M 700 lóerős motorja (mely az LTTB-n is kiváló), 72 km/h-val repíti a kis szúnyogunkat, ami mind saját, mind magasabb szinten a legjobbak közé tartozik. Szemben a francia csodákkal (ELC AMX, AMX 12t), jobban gyorsul, jobban fordul, esetleg a Chaffee veszi fel vele a versenyt tier 5-ből, de másban utol nem éri. A 27,8 LE/t tiszteletet parancsol, robbanékonnyá teszi a járművet, míg a T37-ben 500 LE-s (21,39 LE/t), az AMX 12t-ben pedig egy 250 LE-s (20,54 LE/t) motor dohog, addig t6-ban ezzel a motorral mi leszünk a spotterek Ferrarija.
Mobilitás
A tankunk nagy (5 fős legénység van benne), így passzív szpotternek nem nagyon alkalmas, bár nem lehetetlen; ez inkább annak ajánlatos, aki sokat játszott a Need for Speed-del (fiataloknak: autóversenyzős játék), kirohansz, szpottolsz, cikk-cakk, és vissza a front vonal mögé. Persze, ha adott a kellő skill, akkor passzívnak is lehet használni, én leginkább hibridként (álcaháló, BIA, optika, álca skill) használom.
És mi is a fun factor, azon kívül hogy rettegsz egy bokorban és az ISU-152 vagy az Object 704 BL-10-esét szpottolod passzívból? Pontosan ez, hiszen Te mindent látsz, de téged senki sem és amikor eljön az időd, akkor annyira robbanékony és gyors vagy, hogy nincs aki meglőjön.
Kóbor TD-ket, egyedül kószáló nehéz tankokat – arty csemegéről nem is beszélve –, de a lassabb med-eket is bármikor flankelheted és megeheted.
A Szúnyog
Kétszer kettő, néha öt, de az MT-25-nél mindig négy. Fejlesztett toronynál az alap látó táv 370 m, amit BIA-val, szellőzéssel, optikával és pótellátmánnyal 450 méterre lehet feltornászni. Ehhez még jöhet a parancsnoki látótáv növelő, vagy rádiós helyzetfelismerés skill, szóval maximum kb. 470 m a csúcs.
Az álcája a szintjén alsó-közép páholyban helyezkedik el a többi szpotterhez képest, ezért - és mert nagyobb tier-be kerülhet - nem alkalmas kizárólag passzív szpotternek, viszont ha az ellenfél oldalába vagy hátba kerül, akkor viszket mint a szúnyogcsípés. A 112-es átütés ezüsttel oldalról, de hátulról még tier 8-ban is elégséges lehet, amely mellett átlagban 85 sebzést oszt ki a moszkitó 2,02 mp alatt (ventilátor, BIA és pótellátmánnyal). Hozzátenném, hogy tapasztalatom szerint a legtöbb táras tank lövések közötti ideje hosszabb vagy megegyezik a mi töltési időnkkel, amihez nálunk gyakorlatilag unlimited ammo jár, mert goldra nincs nagyon szükséged és a lőszerből egyszerűen nem tudsz kifogyni. Persze egy 8-as csatában indokolt lehet a gold, de ilyen csatában neked nem a sebzés osztás a feladatod.
Álca értékek
Fájdalom
Mivel egy szúnyogról van szó, ami kellemetlen és adott estben halálos is lehet, ne is gondolkodj automata tűzoltóban vagy nagy javítókészletben, mert teljesen felesleges, hiszen az 570 hp-d magasabb szinteken egy lövést jelent az ellennek. Mint minden szpotternek a szúnyognak sem a páncélozottság az erőssége, talán csak arra elég, hogy a vezetőnek ne menjen a szemébe a muslinca.
A nagy láncoknak és görgőknek köszönhetően képes megenni lövéseket (M103 cheater-ezett már emiatt) és futkorászás közben is pattintottam Super Pershing lövését a tornyomról, de ekkor csak elrebegtem egy „hála az RNG-nek” imát és hajtottam tovább, ezzel ne nagyon számoljon senki.
Páncélzat:
- elöl: 45 mm
- oldalt: 40 mm
- hátul: 40 mm
Torony páncélzat:
- elöl: 45 mm
- oldalt: 45 mm
- hátul: 45 mm
Előnyök
Senki nem hiszi hogy komolyabb ellenfél vagy és nem is foglalkoznak veled, de mire rájönnek arra hogy halálos is lehetsz, már késő. A csata első felében keress egy bokrot és üldögélj, vagy aktívban szaladgálj, deríts fel mindenkit, majd a közepe-vége felé rohanj ki a front mögé, mint Zrínyi Szigetvárból és oszd az áldást. Ilyenkor már akadhatnak neked is egylövéses tankok, vagy magányos TD-k, lomha Tigrisek, melyeket az auto-aim beiktatásával körbe-karikába lefuthatsz. Kizárólag annak ajánlott, aki már gyakorlottabb a szpotterek kezelésében, az MT-25-nél nincs lehetőség hibázni, egyenes a garázs menet.
A tank a CW-s liebling, a T-54 ltw. egyik állomása, így a skilles legénység követelmény hozzá, hacsak nem akarod végig sírni a fejlesztést odáig, majd elérve azt a teljes játékot uninstallálni.
Legények
- Parancsnok: 6.érzék + BIA + Álcázás + Felderítő/javítás
- Lövegkezelő: Álcázás + BIA + Pillanatkép + Javítás
- Vezető: Álcázás + BIA + Sima utazás + Offroad vezetés
- Rádiós: Álcázás + BIA + Helyzetfelismerés + Javítás
- Töltő: Álcázás + BIA + Javítás + Biztonságos elhelyezés
A WG-től a leggonoszabb, hogy sem az LTTB-nél, sem a T-54 ltw.-nél nincs rádiós, csak 4 legényesek a tankok, így érdemes lehet az LTTB-nél (átképzéssel) már a parancsnoknál húzni a helyzetfelismerést.
Felszereltség (aktív-passzív szpotter hibrid)
- Álcaháló/töltésgyorsító
- Optika
- Ventilátor
- Kis javítókészlet
- Kis elsősegélycsomag
- Pótellátmány/Import olaj
Fent mindenféle statisztikákat meg összehasonlításokat vadásztam össze (Köszi Jacktor ;), de azt kell hogy mondjam, hogy szerintem egy mezei WOT usernek - amely én is vagyok - ezek nem sokat mondanak.
Említek egy példát: Prohorovkán a szokásos spot bokorban (ha jól rémlik E1-ben) üldögélek és lesem az ellent, persze jó szokás szerint kevés a támogató TD vagy tank és szépen-lassan, de biztosan megindulnak. Gyomrom a torkomban nyomogatom én az F7-t, meg a „T”-t, de persze a lemmingek teljesen máshol keringenek. Megmoccanni nem merek, lőni meg minek is? A szép vaksi TD-k és heavy-k az út felém eső oldalán elmennek mellettem, úgy hogy észre se vesznek. Mit jelent ez százalékokban, arányokban és távolságokban? Gőzöm sincs, de megúsztam a 89%-os camo skilles legénységgel és álcahálóval, no meg a pótellátmánnyal. Malinovkán szintén spot bokorba rohanás, még 50%-os camo skilles legénységgel... mondanom sem kell, nem értem oda.
Kinek ajánlott?
Röviden: mindenkinek, aki a T-54 ltw. felé igyekezne. Hosszabban: azoknak, akik már tapasztaltabbak a szpotterek kezelésében és élvezik a sebességet, meg azt hogy mindenkiből bolondot tudnak csinálni egy-egy jobb adottságú térképen. Első – és ez idáig egyetlen – három csillagos tankom, ezért én megtartottam a garázsban, annak ellenére hogy ezt tankot nem szokták sem CW-re sem SH-ra vinni. Stat paddereknek is jó lehet, tekintettel arra, hogy ha meglövöd a saját hp-d akkor már kék is lehetsz, nagyobb sebzéssel a lila-unicum sem elérhetetlen.
Videó
Az elemzést írta: Schutzehun
Források:
https://wot-record.com/
itt 3500 volt a ...
erre le van ...