Bevezetés - A kétarcú Janus
Miért kétarcú ez a tank? Mert egyszerre kapjuk meg a játék egyik leggyorsabb és a leglassabb tankját vele egyszerre. Ezt az anomáliát mutatja be eme szösszenet.
A 9.17-es verzióval megérkeztek a játékba a svéd tankok. Kaptunk egy light-med-heavy ágat és egy TD vonalat. A TD vonal a 8-as szintig nem mutat eltérést a többi nemzetnél megismerttel, viszont az ág 8-9-10-es képviselői egy a játékon belül eddig ismeretlen megoldással örvendeztettek meg bennünket. Ezeket a tankokat ugyanis kétféle módban is használhatjuk: utazó és ostrom módban, amit a hidropneumatikus felfüggesztésük tesz lehetővé.
A történelmi háttér
Megszokhattuk, hogy ahogy haladunk felfelé egy ágon, úgy kerülünk egyre közelebb időben is napjainkhoz. A svéd TD ág azonban ebben is eltérést mutat, ugyanis az UDES 03-at az STRV 103 leváltására akarták kifejleszteni, ami ugye ennek az ágnak a 9-es képviselője.
UDES volt annak a tervező és kutató gárdának a neve, akik a korai '70-es években egy olcsóbb, könnyebb és jobb alternatívát kerestek az Strv. 103 felváltására. Az új projekt vezető tervezőjének a neve Sven Berg volt. Az új projektekre 1,8 millió svéd koronát szántak (ez kb. 8 millió amerikai dollár). A technika kifejlesztésében több vállalkozás is részt vett, köztük a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának (FMV) vezetősége, amely felelős volt az új anyag létrehozásáért és feldolgozásáért. Azonban végül technológiai, gazdasági és egyéb okok miatt az FMV kénytelen volt a projektjeit átadni a Hägglunds és Bofors vállalatoknak, amelyekre eredetileg a munka egy része lett volna rábízva. A fejlesztés fő szempontjai voltak a súly: kb 20 tonna, a legénység száma: 2-3 fő, 30 lóerő/tonna fajlagos teljesítmény és hogy lehetőleg meglévő komponenseket építsenek bele, a költségek csökkentése érdekében. Ezzel a projekttel az STRV 103 egyik hibáját is megpróbálták kiküszöbölni, nevezetesen a lejtőn lefelé történő rossz tüzelési képességet. Az ő egyik tervük volt a játékon belüli UDES 03, amiből 2 db prototípus épült, melyekkel 1973-ig kísérleteztek, amikor úgy döntöttek, hogy inkább egy tornyos változatot, az UDES 14-et részesítik előnyben.
És akkor nézzük is mit kapunk a játékon belül, miután elköltöttük a 104.500 XP-nket és megvettük a tankot 2.620.000 ezüstért.
A prototípus 1972-ben
Paraméterek és tulajdonságok
Utazó és ostrom mód
Ezen lehetőséggel ennél a tanknál találkozhatunk először a játékban. A hidropneumatikus felfüggesztés révén itt nem a löveg emelkedik és süllyed, hanem a tank hátulja végzi el ezt a funkciót, kb. mint egy nyújtózkodó kismacska, aki a mellső lábát előre nyújtva emeli fel a hátsóját. A két mód között az "X" gomb megnyomásával tudunk váltani állóhelyzetben, a művelet végrehajtásához szükséges idő pedig 2 mp. Aki a TS-t esetleg "X"-szel aktiválja, az állítsa át valamelyik parancsot, mert így sok kellemetlenségtől kímélheti meg magát játék közben. Utazó módban is tudunk tüzelni, de ilyenkor nincs ágyúsüllyedésünk és magasabb a töltési időnk is.
Utazó és ostrom mód:
Páncélzat
Azt hiszem ez a leggyorsabban kivesézhető eleme a tanknak, mivel páncélja az szinte nincs is. A lenti kép is jól mutatja, hogy az átlag 20 mm-es érték néhol belelendül és felveszi akár a 30 mm-es álomvastagságot is, ami nem sok ugyan, de legalább marha kevés is. Mindenki átüti még az is aki nem akarja. A vékony páncél miatt a tank érzékenyen reagál a robbanó lövedékekre, a nagyobb kaliberű támadások esetén képes egy lövéstől kapitulálni. A páncélzat hiányát előszeretettel használják ki az égi áldást osztók is, akiknek a nevét ugye nem mondjuk ki...
Annyit azért érdemes megemlíteni, hogy - bár acélfalat nem ezzel a tankkal fogjuk szerezni - amennyiben az ellenfél automata célzással lövöldöz ránk, akkor jó eséllyel a tank elején lévő ék alakot fogja eltalálni, amit a képen nyíllal jelöltem. Ez a tank egyetlen olyan része, amivel tudunk esetleg pattintani.
Látótávja alapból 350 méter ami nem a legfényesebb a 8-as TD-k mezőnyében. A rádió hatótávja 880 méter ez több szót nem is érdemel. A gyulladás esélye 12%, de robbanó lövedékekre szerintem ennél érzékenyebben reagál.
Életereje 1000 HP, ami majdnem a legkevesebb a szintjén (SU-101: 990), és véleményem szerint itt azért ráférne egy kis buff.
Felfüggesztés és motor
Elmondható, hogy már a belépő motor és felfüggesztés is használható. Motor esetében a fejlesztett 550 lóerős, ami 50-nel erősebb mint az alap. Mindkettő sebessége megegyezik, előre 70 km/h, hátrafelé pedig 50 km/h!! Tehát ezzel nem csak támadni lehet, hanem menekülni is. Apropó menekülés: tolatási sebességének köszönhetően nem kell időt pazarolni arra hogy megforduljunk, hanem simán elég ha rükvercbe tesszük a sebváltót. Ezzel kapcsolatban volt egy emlékezetes pillanatom amikor is egy BC 25t tárazás közben megpróbált leforogni, de képtelen volt rá, mert gyorsabban tolattam, mint ahogy Ő előrefelé tudott haladni.
Sérült motor esetén a váltás az ostrom és utazó mód között nem működik egészen addig, míg meg nem javítjuk a motort, illetve ha sérült (sárga) marad, akkor több ideig fog tartani az átváltás.
Tapasztalatom szerint elég hamar ledobja a láncot és ez ennél a tanknál - főleg ha az ostrom módban ér minket - akár a játék végét is jelentheti. Mire megjavítjuk a láncot és visszaváltunk utazó módra, már kapjuk is a legtöbbször a következő találatot.
A tank forgási sebessége 29,2 fok/mp utazó módban, míg ostrom módban 12 fok/mp körüli értékre emlékszem.
Ostrom módba váltás esetén a tank sebessége mindkét irányba 5 km/h értékre korlátozódik.
A fejlesztett lánctalp talajellenállási értékei egész kellemesek:
- Kemény talajon: 1,25
- Közepes talajon: 1,34
- Puha talajon: 2,30
Löveg
A sebesség után ez a második kellemes tulajdonsága a tanknak. Két ágyú között választhatunk: a nyolcas szintű 9 cm kan m/f és a kilences 10.5 cm kan UDES03 között. Az alábbi táblázat mutatja a két ágyú értékeit:
9 cm kan m/f (AP/HEAT/HE) | 10.5 cm kan UDES03 (APCR/APCR/HE) | |
---|---|---|
Átütés | 210/250/45 mm | 288/330/53 mm |
DPM AP/APCR/HE (utazó mód) | 2115/2115/2820 HP/perc | 2085/2085/2567 HP/perc |
Sebzés AP/APCR/HE | 240/240/320 HP | 390/390/480 HP |
Lövedék sebesség | 1275/950/750 m/s | 1385/1560/640 m/s |
Tűzgyorsaság (utazó mód) | 8,81 lövés/perc | 5,35 lövés/perc |
Töltési sebesség (utazó mód) | 6,81 mp | 11,2 mp |
Pontosság | 0,34 m/100m | 0,34 m/100m |
Célzási idő (utazó mód) | 2,88 mp | 2,88 mp |
Ágyúemelkedés (ostrom mód) | -14/+20 fok | -14/+20 fok |
Lőszer kapacitás | 48 db | 40 db |
A fenti töltésidőből nyugodtan levehetünk kb 1,5 másodpercet, mert ostrom módban annyival hamarabb tölt be az ágyúnk. Én töltésgyorsítóval használom a tankot, így ez az érték alap legénység esetében most jelenleg 8,5 mp körüli (10.5 cm). Ezt viszont BIA, pótellátmány és egyéb finomságok révén még lejjebb tudjuk vinni.
Maga a célzási idő nem a legkellemesebb, láttunk már jobbat is, viszont ezt ellensúlyozza a 9-es ágyú lövedékének sebessége. Ilyen értékekkel a svédek bejövetele előtt nem igen találkoztunk: 1385 illetve 1560(!!) m/s. Ez a lövedék nem fogja azt mondani az ellenfélnek "Ne mozdulj, várj míg oda érek!". Ránézel, célzol, lősz és találsz. A fejlesztett ágyú mindkét páncéltörő lövedéke APCR, annak minden jó és rossz tulajdonságával együtt.
Mint az EMIL I elemzésnél is írtam, az APCR lőszer kapcsán azért érdemes két dolgot is megemlíteni:
- Hiába jobb az átütése, néha képes bizonyos szögben tartott páncélokról lepattanni.
- A lőtávolság függvényében veszít az átütéséből, mint ahogyan a lenti két kép is mutatja a fejlesztett 10.5 cm-es kan UDES 03 ágyú alaplőszere és prémium lőszere esetében:
Oldalirányú lövegkitéríthetőségről szinte nem is beszélhetünk (2-2 fok), a többit a tank mozgatásával kell pótolnunk. Nem kell azonban megijedni, mert ha csak az egérrel követjük a mozgó ellenfelet, sem az álca értéket sem a periszkóp segítő hatását nem veszítjük el!
Tier 8-9-ben nem igazán igényli a drágább lőszert. Amennyiben ellenfélként találkoztok vele, nyugodtan töltsétek be a robbanó lövedéket, amit mind az UDES 03, mind az STRV 103 is meg fog "köszönni" nektek a vékony páncélzata miatt. Sebzés, plusz pár modul, plusz egy-két legénységi tag. Én a kilences ágyút 23/13/4-es kiosztással használom.
Álca
Ha valaki emlékszik a nagy TD nerf előtti Hellcat-re, az UDES 03 hasonló feelinggel rendelkezik, mint az akkori láthatatlan cicusok. Tierjében nincs ellenfele az álca tekintetében, mint ahogyan a lenti kép is mutatja. Az 1-10 tierű TD-k között is az előkelő 4. helyen áll a maga 26,1%-os értékével, az Ikv 72, a Renault UE 57 és az Alecto mögött. Még a sokszor láthatatlannak titulált E 25-öt is veri (25,14).
Tüzelés utáni álcaértéke is messze tierjének legjobbja:
Ajánlott játékstílus
A tank sebességéből adódóan kiválóan alkalmas a gyors pozíciófoglalásra, de arra azért ügyeljünk, hogy ne a könnyű illetve közepes tankjaink előtt érjünk a frontvonalba, mert a látótávunk ebben nem fog megtámogatni bennünket. Sok csatában láttam, hogy az UDES-sel előre rohantak és lövés nélkül mentek a garázsba, mert az ellenfél felderítői jól helyezkedtek, így ők már látták az UDES-t, miközben az meg senkit sem derített fel.
Én ezzel a tankkal a medeket szoktam a látóhatárról követni, kihasználva azok jó látótávját. Igyekszem a kirajzolási távolság széléről osztani a sebzést, mert így elkerülhetem az esetleges felderítést, annak minden kellemetlen szövődményével együtt. Dimbes-dombos vidéken igyekszem egy mélyedésben meghúzni magamat, így el tudom rejteni a tankom alját és nagyon vékony felületet mutatok csak az ellenfél felé.
Amennyiben figyeljük a csata alakulását, a tank jó társ egy új pozíció felvételében, akár a térkép másik felén is. A tank kialakítása miatt nagy tempónál kerüljük a bukkanókat és sziklákat, mert a magas súlypont miatt könnyen felborulunk és szinte sosem fogunk tudni visszafordulni ezt követően.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
Itt én a klasszikus TD setupot ajánlanám:
- Álcaháló
- Periszkóp
- Ventilátor/Töltésgyorsító
Ajánlott fogyóeszközök
- Automata tűzoltókészülék/Nagy javítókészlet
- Kis javítókészlet
- Kis elsősegélycsomag
Ajánlott legénységi képzettségek
Bár egy hasonlóan lapos TD-re első körben az álcázást szoktuk javasolni, de a lánc ledobási érzékenység miatt én a javítást ajánlanám helyette kezdésnek:
- Parancsnok: Javítás Álcázás, BIA
- Lövész: Javítás, Álcázás, BIA
- Vezető: Javítás, Álcázás, BIA
Előnyök és hátrányok
Előnyei
- Jó sebesség (hátrafelé is)
- Jó ágyú
- Jó lövedék sebesség
- Jó csőlehajlás
- Kiemelkedő álcaérték
Hátrányai
- Szinte nincs páncél
- Könnyen gyullad
- Arty csemege a vékony páncél miatt
- Érzékeny a láncolásra
- Hosszú célzási idő
- Kevés HP
Elvárt WN8
Ha meglőjük a saját HP-nkat, akkor már zöldek lettünk. 4 találat esetében kékülünk, míg nem egészen 2000 sebzés esetében már a lilák táborában sütögethetjük pecsenyénket.
Kiknek nem ajánlom?
Nem leszek ezzel közönség kedvenc, de azoknak nem ajánlom, akik nem tudnak a játékmenetben történő változásokra időben reagálni, akik nem látnak a kistérképen.
Kinek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik a rejtőzködő életmódot, és mindemellett együtt tudnak élni a játékkal, képesek újragondolni a taktikát.
Személyes összegzés
Minden negatív tulajdonsága ellenére én kedvelem a tankot, mivel kicsit kilóg a sorból és a TD-k között egy egyedi stílusra tanít meg, amit alkalomadtán alkalmazni lehet más páncélvadászoknál is.
Videók
Az első saját átlagos csatákat mutat meg, míg a második egy ritka kör 12 killel nejo12 tolmácsolásában. Utóbbi megmutatja, hogy bár gyors a tank, nem kell mindig rohanni vele...
Az elemzést írta: Bodzy
Kérdezem én tőled, számít-e matematikailag, hogy ...
Ahhoz, hogy ...
Láttam a multkori Type elemzésedet is, szerintem - ha ...
Nagyon halk a felvétel bármely más youtube csatornához képest, ...