Jelenleg hogy áll a Pz Kpfw VII?
Nerfelték, buffolták vagy csak stagnál?
Az általános véleményeteket kérem a használhatóságáról!
Köszönöm előre is!
Tier 10-es német heavy nyeremény tank, melyet a 2. CW kampányon lehetett először megszerezni. A 9.17.1-es patchben jelentős buffot kapott az ágyúja és a frontpáncélja. Jelenleg közel 13000 játékos garázsában található meg a EU szerveren.
Mint már említettem a 9.17.1-es patchben buffolták az ágyút is, így már nem csak a nevében (15 cm KwK. L/38) egyezik meg az E 100 nagy ágyújával, hanem minden más tulajdonságban is.
750/750/950-es alfa mellé 246/334/85 (AP/HEAT/HE) mm átütés társul. Felszerelve és BiA-s legénységgel 16,51 másodperc a töltési ideje. Percenként 2726 sebzés kiosztásra képes, Tier 10-es heavyk között ezzel a középmezőnyben szerepel. Az ágyú nem nevezhető túl pontosnak, 0,37 m a szórása 100 méteren, a célzási idő pedig 2,66 másodperc. Menet közben nem célszerű lövöldözni, elég csekély az esély, hogy eltaláljuk, illetve átütjük az ellenséges járműveket.
A lövedékek elég lassan szállnak, az AP és a HE lőszerek 757 métert, míg a HEAT lőszer 606 métert tesz meg másodpercenként. Ebből következik, hogy távoli célpontokat nem érdemes HEAT-tel puffogtatni. A löveg függőleges kitéríthetősége -7/+17 fok, ez elég kellemesnek nevezhető.
Ami még lényeges, hogy a korábbi 24-hez képest most már 35 lőszert vihetünk magunkkal, így már nem kell fukarkodni a HE lőszerek számán sem.
Felmerül még egy kérdés, hogy mire is elég az alap átütés? A lenti videóban jól látható, a legtöbb T10-es tank gyengepontjait gond nélkül átüti az AP lőszer is.
200/160/120 mm. A toronyfront vastagsága nagyon kevésnek tűnik, de a kialakítása miatt az effektív értékek 400 mm-nél kezdődnek. Szemből 3 helyen lehet esélyünk a torony átütésére. A lövegpajzs mellet mindkét oldalon 1-1 félkörív található, itt már 230 mm-es átütéssel beüthetjük. Viszont csata közben ezeket a részeket elég nehézkes eltalálni.
Másik gyengepont a torony tetején található kupola. A VK-nál alacsonyabb tankokkal nincs sok rálátásunk a kupolára és 290 mm-es átütés alatt nem is érdemes ezzel próbálkozni. Hasonló magasságú tankoknak 260 mm átütés is elegendő lehet a kupola átütéséhez.
Oldalról már sokkal könnyebb átlőni a tornyot, mindössze 170-es átütés szükséges hozzá. Hátulról csak a torony közepét érdemes puffogtatni, a torony szélei itt is elérik a 260-270 mm effektív páncélértéket.
A torony forgási sebessége 19,63 fok/másodperc, ez nagyon lassú, azonos szinten csak a Mausnak fordul lassabban a tornya. Az alap látótávolság 400 m, ez standard érték T10-ben.
Mivel hátsótornyos tankról van szó, ezért domharcra nem igazán alkalmas, de sík terepen, roncsok, törmelékhalmazok mögé beállva igazán jó hulldown tankká válik.
A frontja kapott +40 mm páncélt, így felesleges is beszélni róla, lehetetlen beütni. A hasa, ha szemben állunk vele akkor 260 mm effektív páncélértékkel bír (ez persze attól is függ milyen magas tankkal játszunk), ezért a heavyknek célszerű prémium lőszert betölteni a biztos átütésért. Ha nem pontosan szemben állunk vele, akkor még a 280-290 mm átütés is kevésnek bizonyulhat. A hasát 2 csík fogja közre, az alsó csíkot max. a páncélvadászok tudják átütni prémium lőszerrel. A felső csík 300 mm, így azt minden prémium lőszer átüti.
A tank oldala 160 mm-es, ez nagyon jónak számít, csak a Mausnak erősebb az oldalsó páncélja. Fontos is az erős oldalpáncél, mivel hátsótornyos tank, ezért elsősorban sidescrapelésre tudjuk használni. Megfelelő beforgatás esetén akár 400-500 mm effektív páncélértéket is elérhetünk. Ilyenkor csak az oldalán lévő kis kidudorodásnál érdemes lőni:
A bejelölt részt még alap lőszerrel is át tudjuk ütni (230 mm).
Hátul 120-200 mm között mozog a páncélérték, nem lehet probléma az átütéssel.
Nem mondanám modulérzékeny tanknak, talán a motor az ami gyakrabban sérül, de ez nem is csoda: német tankról van szó, tehát a VK-nál is a tank elejébe lett elhelyezve a motor.
2500 HP-val rendelkezik a tank, ez szintén közepes értéknek számít a 10-es heavy tankok között.
Mivel sok páncél található a tankon, ezért az alap forgási sebesség nem túl jó, mindössze 24 fok/másodperc. Talajellenállása kemény és közepes talajon tűrhető, viszont a mocsaras területeket kerüljük el, ha lehetséges.
Egy 1200 lóerős motor jutott a 120 tonnás behemótnak, így 10 LE/t a fajlagos teljesítménye, ami nem túl acélos érték. Mivel elég nagy mértékű buffot kapott, ezért a maximális sebességet 43-ról 33 km/h-ra nerfelték. Ez azonban nem annyira fájdalmas, mivel sík terepen max. 35-36 km/h-s sebességet ért el, szóval a járulékos veszteség kb. 3 km/h. Kemény, sík terepen viszonylag hamar eléri a maximum sebességét, viszont a hegymászást jobb elkerülni vele. Tolatási sebesség 15 km/h, úgy gondolom ez nem rossz egy ilyen nagy tanktól.
A gyulladási esély 12%. Volt már, hogy 1 csatában 2x is felgyújtottak, de alapvetően nem mondanám gyúlékony tanknak.
Első vonalas tank. Mindig toljuk vagy tartsuk a frontot, a páncélnak köszönhetően sokat kibírunk. Amikor csak lehet forgassuk be a tank testét, így még nehezebb célpont leszünk az ellenfélnek.
Próbáljunk mindig a pályák városi részére menni, a nagy nyílt terepeket pedig kerüljük el, ott csak ingyen sebzés leszünk az ellenfélnek.
Magas tankról van szó, ezért ne engedjük, hogy az alacsonyabb tankok mellénk jöjjenek, mivel így nem látunk rájuk és max. a tornyukat tudjuk lőni. Ha mégis mellénk kerülnek, akkor célszerű kihasználni a tank súlyát és a falra tolni az ellenfelet, vagy valamilyen tereptárggyal lehúzni magunkról.
A magasságnak van még egy hátránya, mégpedig az, hogy az alacsonyabb tankok hasának nagyobb az effektív páncélértéke közelről, így pl. egy IS-7 hasát 50 méteren belül esélytelen átütni alap lőszerrel. Ilyenkor a lámpa környékét érdemes meglőni, de azt is inkább HEAT lőszerrel.
Mivel nagy kaliberű ágyúval van felszerelve a tank, a HE lőszerről sem szabad megfeledkezni. Kevés életerővel rendelkező, beásott tankokat megpróbálhatjuk repeszlövedékkel is kiszedni, jó eséllyel kilőjük még a legjobban páncélozott ellenfeleket is.
120 tonnás a tank, így nyugodtan rammolhatunk is, a legtöbb ellenfél biztosan többet sebződik az ütközéstől mint mi.
A pocsék ágyúja miatt eddig nem nagyon lehetett látni CW-ken, de most a buff után egyre többel futhatunk össze a városi pályákon. SH-ban szerintem továbbra sem lesz helye, oda sokkal mobilisabb tankok kellenek.
Nyereménytank státusszal rendelkezik, így nincs szükség külön legénységre, bármelyik német heavy legénysége áthelyezhető a tankba büntetés nélkül. Én pl. az E 100 legénységét tettem a tankba:
Átlag bevételről nem tudok konkrétumot mondani, most buffolták az átütést, így jóval kevesebb gold lőszert igényel, mint korábban. Ha nem full golddal toljuk, és nincs sok szélnek eresztett lövésünk, akkor nem nehéz plusz kredittel zárni a csatát. Ez persze attól is függ mennyi életerőpontot buktunk a csatában.
Azoknak a játékosoknak ajánlom, akik szeretik a közelharcot, és szeretik az úttörő/úttorlasz stílust. Alapvető játéktudást igényel a tank, mint pl. sidescrapelés, tankok gyengepont ismerete. Ha ezekkel tisztában vagyunk, és alkalmazni is tudjuk a csatákban, akkor egy igazán klassz tankot kapunk, amellyel akár csatákat is le tudunk hozni, meg tudunk nyerni.
A 9.17.1-es patchben bekerült egy új német 10-es heavy tank is a Pz.Kpfw.VII. Ugyanazzal a felépítménnyel rendelkezik mint a VK, csak az ágyúban tér el a nyereménytanktól. Eredetileg az ágyú is megegyezett volna, de a VK tulajok nem örültek a copy-paste tanknak, ezért módosítottak a lövegen.
Szóval ugyanazon a felépítményen osztoznak különböző lövegekkel, de vajon melyik lehet a jobb és hatékonyabb tank hasonló szituációkban? Íme az összehasonlítás:
Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya, számomra a nagyobb alfa sebzés fontosabb heavy tanknál, így nálam a VK a nyerő.
Az elemzést írta: Hunter9956/Hunti
NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!
https://wot-record.com/
itt 3500 volt a ...