Jelenleg

35
látogatónk van

2017. máj. 4. 09:38

T29 - Elemzés

Írta:
(89 szavazat)
33 hozzászólás

Bevezetés - A játék egyik ikonja

Az amerikai heavy ág VII-es szintű képviselője a T29, egy igazi ikon a WOT-ban, és véleményem szerint talán az egyik legjobban használható nehéz tank, amely nem riad meg a magasabb szintű ellenfelektől sem.

A történelem nyomában

A T29-es nehéz harckocsi egy amerikai kísérleti harckocsi volt, melynek fejlesztése 1944 márciusában kezdődött el. A fő cél az volt, hogy eredményesen tudják felvenni a harcot az új német páncélosokkal (elsősorban a Párduccal és a Tigris I-gyel). A 45 tonnás T26E3 (M26 Pershing) harckocsi fegyverzete és páncélzata azonban elégtelennek bizonyult már a Tigris II-vel szemben, melynek a tömege megközelítette a 70 tonnát. A T29-es nem lett kész az európai háború végéig, azonban fontos szerepet töltött be a háború után mint kísérleti eszköz az új mérnöki elképzelésekhez. 

A T29-es egy meghosszabbított T26E3 alvázra épült, és erősebb páncélzattal, egy 750 lóerős Ford motorral, valamint egy teljesen új toronnyal volt felszerelve, melybe a nagy kezdősebességű 105 mm-es T5 típusú löveget szerelték be. Az új harcjármű tömege 70 tonna körül alakult, és egyértelműen képes lett volna felvenni a harcot a Tigris II-vel mind tűzerő, mind páncélvédettség tekintetében.

T5E1 105 mm-es páncéltörő ágyú

A T29-es fejlesztésével párhuzamosan futó T30-as projekt lényegében teljesen megegyezett az előbbivel, de a fő fegyverzetet egy 155 mm-es T7 típusú ágyú képezte, valamint erősebb motorral volt felszerelve, és a személyzet kiegészült egy fővel, aki a főlöveg újratöltését segítette.

1945-ben, miután a háború véget ért Európában, a T29-es és a T30-as "korlátozott beszerzés" fokozatba lett besorolva, valamint rendeltek egy kis sorozatot is belőlük arra hivatkozva, hogy az erős főlöveg és a vastag páncélzat hasznos lehet még a japán bunkerek elleni harcokban. A Szárazföldi Erők parancsnoksága azonban aggályát fejezte ki a nehéz harckocsik alkalmazhatóságát illetően, a háború pedig befejeződött, mielőtt a probléma megoldódott volna. Így végül csak néhány kísérleti jármű került legyártásra.

T29 a Patton múzeum udvarán Kentucky Ft Knox

A T29-es utolsó változata a T34-es nehéz harckocsi volt (nem összetévesztendő a szovjet T-34-es közepes harckocsival), melynek 120 mm-es lövege az akkori 120 mm-es légvédelmi lövegen alapult. Csupán két prototípus épült, ebből az egyiket egy legyártott T29-esből, a másikat egy T30-asból alakították át. Az előzőekhez hasonlóan a háború vége a fejlesztések leállítását eredményezte, de ezen harcjárművek rendkívül hasznos tapasztalatokkal szolgáltak a későbbi M103-as nehéz harckocsi fejlesztésekor.

Paraméterek

Felfüggesztés és motor

A tank teljes kifejlesztése nem kevés XP-t fog felemészteni, tekintettel arra, hogy felfüggesztésből két fajta van, motorból három, lövegből szintén három, míg toronyból is van fejlesztett. Amint ezeken átrágtuk magunkat, igazi fenevaddá változik a jó öreg T29. Felesleges adatokkal nem foglak benneteket untatni, éppen ezért csak az elit tank adatait fogom említeni.

Fejlesztésünket mindenképpen a felfüggesztéssel kezdjük, mivel csak az új fogja elbírni a többi fejlesztett modulok súlyát. A T84E3-as felfüggesztés hozza a megszokott nehéz tankos értékeket, azaz 25 fok/mp fordulási sebességgel rendelkezünk, ami ugyan elmarad az IS 35 fok/mp értékétől, de jobb mint a KV-3 19 fokos értéke (nagyjából megegyezik a Tigris I-ével). Talajellenállási értékei is megfelelnek a nagy átlagnak:

  T29 IS KV-3 Tigris
Kemény talaj 1,05 1,05 1,05 1,15
Közepes talaj 1,44 1,34 1,34 1,34
Puha talaj 2,49 2,21 2,21 2,78

A felfüggesztés után mindenféleképpen cseréljük le a 720 lóerős Ford Gaz motort legalább a következő szintűre, mert az alap motorral elég szenvedős a játék. A 720 LE motorteljesítmény szinte semmire nem elég a közel 65 tonnás tanknál, ahogy a középső motor 750 lóereje sem nagyon. Száguldó erőddé még a harmadik motorral sem válik a tank, de a 800 lóerős Continental motor már elfogadhatóan gyorsítja fel a tankot a 35 km/h-s előremeneti és a 12 km/h-s hátrameneti sebességre.

Páncélzat

Maga a tank 1250 HP életerővel rendelkezik, ami ugyan kevesebb mint a Tigris I 1500 vagy a Black Prince 1450 HP-ja, de bőven kárpótol minket ezért a torony páncélozottsága. A test páncélzata nem kiemelkedő, szemből 102 mm, oldalt kifejezetten kevés a 76 mm-es érték, míg hátul 51 mm-es védettséggel rendelkezik. Ezeket az adatokat jóval felülmúlják a brit Black Prince 152/92/50, de főleg a japán O-Ni 175/70/150 mm-es értékei. Ettől függetlenül lehet vele sidescrape pozíciót felvenni, de érzékeny a túlforgatásra. A torony 27 fok/mp-ces fordulási sebességgel képes lekövetni az elsuhanó ellenfeleket.

Azért a 76 mm-es értéktől nem kell elborzadni, mert ha a képen látható szögben tartjuk a testünket, akkor az oldaláról is elég rendesen tudunk pattintani, hála a 290 mm-es effektív értéknek.

A tank brutalitása a toronypáncélzatnál mutatkozik meg igazán. Saját tierjében verhetetlen a 279,4 mm-es frontérték, ezt csak megközelíteni tudja a Black Prince 240 és az O-Ni a 200 mm-e, bár a japán oldalsó és hátsó védelme jobb (150/150 mm), mint a jenki tanké (127/102 mm). Hogy mennyire is erős a toronypáncélja, nézzük meg egy táblázatban, ahol is nem saját tierű, hanem egy szinttel nagyobb társaival hasonlítom össze:

  T29 T34 IS-3
Front 279 mm 279 mm 249 mm
Oldala 127 mm 127 mm 172 mm
Hátulja 102 mm 203 mm 100 mm

Látható, hogy a tank védettsége torony ügyileg a 8-as, de még a 9-es nehéz tankokkal is fel tudja venni a versenyt. Amennyiben sík terepen el tudjuk dugni valamilyen tereptárgy mögé a testünket, azzal erős fejfájást tudjuk okozni ellenfeleinknek.

A tank igazi "hulldown" harcos, ilyenkor csak a tornyunk látszódik ki a domb mögül és a vékony parancsnoki kupolát leszámítva szinte esélyük sincs a sebzésünkre. A parancsnoki kupolát védhetjük az elé felemelt lövegünkkel is. Hulldown esetén azonban ügyeljünk arra, hogy ne menjünk ki túlságosan a domb mögül, mert - mint minden amerikai tanknál - a másik gyenge pontja a tornyunknak az úgynevezett toronygyűrű (ahol a torony a testtel találkozik). Látótávunk 380 méter, ami jónak számít ebben a nehéz mezőnyben. Rádiónk 775 m hatótávval rendelkezik.

Löveg

Háromféle ágyunk van a tankhoz, abból az első 76 mm-est nem ajánlom, már csak azért sem, mivel az M6-ról már megvan a 90 mm-es GUN M3 elnevezésű ágyú. Ennek az alap AP átütése 160 mm, míg az APCR lőszeré 243 mm, 240-es sebzés mellett. Ezzel saját tierjében többé-kevésbé használható, de sok visszatartó ereje nem lesz a tanknak. Amennyiben sikerült kiszenvedni a top ágyút (GUN 105 mm T5E1), akkor megkapjuk a játék egyik legjobban élvezhető és játszható tankját: a fullos T29-t. Mivel a tankhoz a BIA+Töltésgyorsító+Venti kombinációt ajánlanám, nézzük meg egy táblázatban, hogyan is változnak a löveg paraméterei ezzel a kombinációval:

  GUN 105 mm T5E1 soft BIA+Venti+Töltésgyorsító
Átütés (AP/APCR/HE) 198/245/53 mm ua.
DPM 1756/1756/2305 HP/perc 2060/2060/2704 HP/perc
Sebzés 320/320/420 HP ua.
Lövedék sebesség 945/1181/945 m/s ua.
ROF 5,49 lövés/perc 6,44 lövés/perc
Töltési idő 10,93 mp 9,23 mp
Pontosság 0,4 m/100m 0,39 m/100m
Célzási idő 2,21 mp 2,11 mp
Ágyú vertikális kitéríthetőség -10/+15 fok ua.
Lőszer kapacitás 63 db ua.

DPM-ünk nem a legjobb a 7-es nehezek között, eléggé a hátsó fertályban kullog, csak az AMX M4 45 és az O-Ni képes picit kevesebbre:

  T29 AMX M4 45 IS KV-3 Tiger I Black Prince O-Ni
DPM 1756 HP/perc 1746 HP/perc 1983 HP/perc 1983 HP/perc 2241 HP/perc 1877 HP/perc 1720 HP/perc

Ágyúnk pontosságával nagy gond nincsen, bár nem éri el a német és angol rokon 0,33-as értékét, de mégis csak jobb mint a sztálini verziók 0,44-es értéke. Hulldown-hoz kiváló partner az ágyú -10 fokos süllyedési értéke, ezt csak az O-Ni és a Jean-Pierre vezette AMX M4 45 tudja produkálni. Megfelelő célzásismerettel rendelkezve 7-8-as szinten elég az AP lőszer legtöbbször, de 9-es ütközetekben már elkél az APCR segítsége is, bár ott már inkább a támogató szerep fekszik a tanknak.

Ajánlott játékstílus

Top tierként és akár 8-as nehezek ellen is mindenféleképpen a frontvonal tolását javasolnám vele, ehhez jó társ az ágyú és a toronypáncél is. Azzal azért számoljunk, hogy a nagy tömeg és a gyenge lóerő/tonna arány miatt hegymenetben jelentősen lelassul tankunk, illetve a fordulása is lassabb lesz puha talajon. Keressük a hulldown pozíciókat, és ha elhelyezkedtünk, legény legyen a talpán aki elbánik velünk ebben az ideális szituációban.

Ha sidescrapelünk vele, a tank elején lévő géppuskanyílást dugjuk el, mert az gyenge pontnak számít.

Ha az MM szerint az alsóházba kerültünk, akkor váltsunk támogató szerepre, és inkább a második vonalat javasolnám. Ilyenkor mehetünk a közepes tankok után is akár, mert hozzájuk meg van a páncélzatunk és az átütésünk is. Ha tudjuk, kerüljük el azon szituációkat, mikor a med-light tankok körbeforgathatnak minket, mert oldalról és hátulról könnyen sebezhetőek vagyunk, már csak a forgási sebességünk miatt is. Ilyen esetekben próbáljuk meg valamilyen tereptárgynak tolni a tank hátulját, így már nem képesek körbeautózni minket.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Fokozott szellőzés
  • Töltésgyorsító
  • Vertikális stabilizátor

Ajánlott fogyóeszközök

Legénységi tagoknál a lövész és a vezető szokta bedobni a gyeplőt, míg moduloknál főleg a lőszerrekesz illetve az ágyú szokott sérülni.

  • Kis javítókészlet/Nagy javítókészlet
  • Kis elsősegélycsomag
  • Tűzoltó, vagy ha bevállaljuk egy esetleges gyulladás következményeit, mehet a pótellátmány is.

Ajánlott legénységi képzettségek

  • Parancsnok: Javítás + 6.érzék + BIA
  • Lövész: Javítás + Fegyverkovács + BIA
  • Vezető: Javítás + Sima utazás + BIA
  • Rádiós: Javítás + Helyzetfelismerés + BIA
  • Töltő: Javítás + Biztonságos elhelyezés + BIA
  • Töltő: Javítás + Megérzés + BIA

WN8

Mint a fenti képes is látható, a tank kiválóan használható eredményeink javítására, mert valljuk be őszintén, az 5-6 sebző lövés azért nem egy mission impossible.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Jó ágyúsüllyedés
  • Jó célzási idő
  • Kiemelkedő toronypáncél
  • Fun faktor

Hátrányai

  • Alacsony DPM
  • Lőszerrekesz sérülékenység
  • Kevés az ágyú emelkedési szöge
  • Nehézkes mozgás, főleg emelkedőn

Összegzés

A T29-cel kapunk egy igazi nehéz tankot. Bár egy elemzésnek objektívnek kell lennie, azért annyi személyes véleményt belecsempésznék, hogy a játék egyik legjobban használható tankjának tartom, amihez még Fun faktor is társulhat, megfelelő használat esetén persze. Ezeket figyelembe véve bátran ajánlom  mindenkinek, főleg első nagyobb tierű nehéz tanknak, mert megtudja bocsájtani és korrigálni tudja esetleges hibáinkat.

Videók

Végül két videó, melyek megmutatják mit lehet kezdeni ezzel a tankkal két pálya típuson, valamint még egy, ami egy összehasonlító anyag az IS-sel:


Az elemzést írta: Bodzy

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:40

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    pepe0419
    • Tankos
    · 3 éve
    Mióta ilyen modulérzékeny ez a tank? Szinte minden lövés, átütő/HE elvisz egy egy legénységi tagot. Még kis sebzést okozó arty lövés is viszi a vezetőt vagy a rádióst, vagy a parancsnokot.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Carrad25
    • Tankos
    · 4 éve
    Hát azért töbszőr előfordult hogy egy black prince kinyirt
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Carrad25
    • Tankos
    · 4 éve
    Ennyit a t29-ről nekem egy német tiger p - van és kb 10 - szer futottam vele szembe de mindig kinyirtam, meg van ennek is a gyenge pontja
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      charliefirpo_2018
      • Tankos
      · 4 éve
      Én nem írnám le a helyedben,mert nyolcas tankot is keményen meg lehet vele szivatni úgy hogy az emberkének a tetristől is elmenne a kedve...A kisebb ágyúval játszottam vele hát meglepődtem mennyire brutál tud lenni
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        Carrad25
        • Tankos
        · 4 éve
        Tévedtem ezzel a tankkal kapcsolatban bocsánat mindenkitől mert még sosem volt nekem ilyen és ma lett meg mert kiváncsi voltam rá, és nagyon jó a tier 7 legjobbja
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Tekagi
    • Tankos
    · 5 éve
    Sziasztok énnemrégen vásároltam vissza, s most nem értem anno miért adtam el Mentorom a Brit 7-el játszik s még 8-as csatában is tudunk érvényesülni Persze leirtak szerint szereltem fel. Nagyon rossz játékos vagyok de ezzel elvagyok
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    luperator
    • Tankos
    · 6 éve
    Eddig a legjobb hetes nehéz, amivel játszom... Kis ágyú alap torony az XP-t inkább motorra költöttem az elemzés alapján. Az alap ágyú teljesen rendben van, kb 6 másodperces újratöltés, mint a T26e5 csak a pen kevesebb. Jó hulldown helyen nagyon tud büntetni... Az első tíz csatában kb 3000 wn8-am volt vele, azóta pár tier 9 csata segített benne, hogy ne érezzem magam unikumnak :troll2:
    Nagyon szeretem és szerintem marad is a garázsban, annyira kezdőbarát és használható darab.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Grande__Reagel
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="bicskeiz"][quote name="Grande__Reagel"]
    Hát mit tudom én... top t7-8ban még okés a sideolás. Próbáld meg, de igazából nem arra lett kitalálva. Hulldown ezerrel, olyankor még a 9esek sem nagyon tudnak veled mit kezdeni, max repesszel megcsiklandoznak kicsit.[/quote]
    A tudatos jatekom elso nehez tankja, meg csak tanulgatom a hulldown helyeket. De ha epp rossz helyre vonszoltam oda magam, akkor is probalnam menteni a helyzetet, azert kerdeztem.[/quote]
    Nos, ilyen helyzetben még mindig jobb a sideolás, mintha a frontodat mutogatni. Szóval ha nincs más lehetőséged, akkor persze, próbálgasd. Ha végülis ezzel megtanulsz türhetően sideolni, akkor egy erre valóban alkalmas tankban gyerekjáték lesz :-)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    bicskeiz
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="Grande__Reagel"]
    Hát mit tudom én... top t7-8ban még okés a sideolás. Próbáld meg, de igazából nem arra lett kitalálva. Hulldown ezerrel, olyankor még a 9esek sem nagyon tudnak veled mit kezdeni, max repesszel megcsiklandoznak kicsit.[/quote]
    A tudatos jatekom elso nehez tankja, meg csak tanulgatom a hulldown helyeket. De ha epp rossz helyre vonszoltam oda magam, akkor is probalnam menteni a helyzetet, azert kerdeztem.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Grande__Reagel
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="bicskeiz"][quote name="Grande__Reagel"][quote name="bicskeiz"]A hozzáértők mit ajánlanak fejlesztési sorrendnek? Freeből kihúztam a 90-es ágyút, meg a lánctalpat (rádió nem is olyan fontos, meg volt is), de ezután? A motorok, vagy inkább a torony+105ös?[/quote]
    Torony, ágyú... a motor nélkül eléggé szárazföldi bálnamozgása van, de még mindig inkább, minthogy téged szanaszét lőjenek, amíg te nem lősz át senkit. :-)[/quote]
    Koszonom!
    Backwards sidescrapet erdemes vele probalgatni?[/quote]
    Hát mit tudom én... top t7-8ban még okés a sideolás. Próbáld meg, de igazából nem arra lett kitalálva. Hulldown ezerrel, olyankor még a 9esek sem nagyon tudnak veled mit kezdeni, max repesszel megcsiklandoznak kicsit.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    bicskeiz
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="Grande__Reagel"][quote name="bicskeiz"]A hozzáértők mit ajánlanak fejlesztési sorrendnek? Freeből kihúztam a 90-es ágyút, meg a lánctalpat (rádió nem is olyan fontos, meg volt is), de ezután? A motorok, vagy inkább a torony+105ös?[/quote]
    Torony, ágyú... a motor nélkül eléggé szárazföldi bálnamozgása van, de még mindig inkább, minthogy téged szanaszét lőjenek, amíg te nem lősz át senkit. :-)[/quote]
    Koszonom!
    Backwards sidescrapet erdemes vele probalgatni?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Grande__Reagel
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="bicskeiz"]A hozzáértők mit ajánlanak fejlesztési sorrendnek? Freeből kihúztam a 90-es ágyút, meg a lánctalpat (rádió nem is olyan fontos, meg volt is), de ezután? A motorok, vagy inkább a torony+105ös?[/quote]
    Torony, ágyú... a motor nélkül eléggé szárazföldi bálnamozgása van, de még mindig inkább, minthogy téged szanaszét lőjenek, amíg te nem lősz át senkit. :-)

Kapcsolódó elemek

  • {youtube}GYpMH2mdD2A&hd=1|650|370{/youtube}

Tovább a kategóriában: « M6 - Elemzés T26E5 - Elemzés »
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.