Bevezetés
Sziasztok, előző alkalommal a KV-3-at vettem górcső alá, most az egyetlen vásárolt járgányomat, egy Tier 4-es prémium tankot fogok ismertetni veletek.
Megismerkedés
Néha szoktam alacsonyabb szinteken játszani, és kiverte a szememet minden alkalommal ez a ritkaság. Gondolkodtam, hogy miben különbözhet a mezei T-28-tól és összeraktam. Egy T-28 toronyban egy KV-1 ágyú nagyon brutális dolgokat tud eredményezni (ez volt az F-30). Maga a jármű nem volt drága, 6 euróba (1865 forintba) került. Ha jól emlékszem, valami legénység képző akció keretein belül lehetett megvenni. Ez egy időszakos vétel volt, tehát nem állandó a Shop-ban.
Történelmi háttér
Maga a T-28 a Szovjetunióban az 1930-as években gyártott multitornyos/háromtornyú (a világon az első) közepes tank volt. Feladata a gyalogság támogatása volt elsődlegesen. Az első nagy sorozatban gyártott közepes tankok egyike (503-at gyártottak belőle). Egy rövid csövű 76 millis (76 mm KT-28) ágyúval és 4 vagy 5 DT géppuskával fegyverezték fel. Csak az utolsó széria, mintegy 250 jármű kapott 76 mm-es L-10 löveget. Nem számított különösen mozgékonynak még egy 500 lóerős motorral sem, nagy volt és sebezhető. Ezt a típust a szovjet-finn háborúban is alkalmazták (itt vált nyilvánvalóvá a páncél hiánya), a T-34-gyel együtt is bevetették a '41-es nyári harcokban.
Altípusaiból több is létezett, a T-28E (más néven T-28C) maximális páncélja 80 mm-re növekedett, és 23 km/h tempót tudott elérni (tulajdonképpen egy nehéz tankot csináltak belőle). Volt egy olyan, ami T-28-85 néven futott, ez erősebb fegyverzettel, az F-30-as ágyúval állt csatasorba. Ami a játékban található, az elvileg egy olyan T-28E, amit felszereltek ezzel az ágyúval. A WG szerint nincs arról semmi forrás, hogy ez a fajta T-28E csatasorba állt 1940 körül. Őt is összehasonlítom a párjával, a T-28-cal.
Az elsők között gyártott T-28-as a 76 mm-es KT-28 löveggel
A T-28E a 76 mm-es L-10-es ágyúval felszerelve
Paraméterek
Ágyú
Prém tankhoz hűen csak egy ágyúnk van, de nem is akármilyen! Tessék megkapaszkodni, a KV-1 top lövegét, a 85 mm-es F-30-at kaptuk meg! Igen, egy tier 5-ös tank ágyúja tier 4-ben, ami sok kellemetlen pillanatot fog okozni oda, és vissza is.
A T-28-85
A 85 mm-es F-30 paraméterei:
- Tűzgyorsaság: 10,26 lövés/perc (100%-os legénységgel)
- Újratöltés ideje: 5,85/5,26/5,15 mp
- Átütés: 120/161/44 mm (AP/APCR/HE)
- Átütés vesztés 100 m-ként: 3/5,25/0 mm (AP/APCR/HE)
- Sebzés: 160/160/280 HP (AP/APCR/HE)
- Szórás: 41 cm/100 m
- Célzási idő: 3,07 mp
- Lövedék sebessége: 792/990/792 m/s (AP/APCR/HE)
- Sebzés percenként: 1641/1823,5 (töltésgyorsítóval) / 1865 (+szellőzéssel)
- Robbanási sugár: 1,32 méter (HE)
Szerintem ez az ágyú tier 4-ben némiképp erős. Hogy miért? Van egy szuper átütésünk, amit csak a Páncélozott Erőd (alias Matilda) tud űberelni 1 mm-rel. Az APCR is nagyon jó pennel rendelkezik, csak a kreditért megvehető "kistesó’" tud többet 28 mm-rel, de neki csak 57 mm a kalibere, ami messzire lövésnél sokat számít.
Általános lista az olyan tankokra, amik ellen már indokolt lehet az APCR (az aláhúzottakra kell is):
Tier 5
AT 2 (csakis a kupola), KV-220-2, O-I Experimental.
Tier 6
Churchill 7, AT 8, T-150, T-34-85M, M6, M4A3E2, Thunderbolt, VK 36.01 H, ARL 44, O-I, Tigris, VK 30.02 (M).
Megemlítem a robbanó lőszert, ami tiszteletet parancsoló. 44 mm-es átütéssel a papír tankokat meg lehet küldeni, mert senki nem szeret szerintem (és szerintetek sem) kapni egy 280-at. Aztán, megy majd a szitkozódás, de azzal nem kell törődni, ahogy a reportolásokkal sem, át kell rajtuk siklani. Plusz előny a nagy robbanási kör, ami imád modulokat szétszedni.
A ROF az alfájához képest még egész jó, de DPM-ről ez már nem mondható el, amivel hátulról a negyedik, csak a SARL, a Matilda (nem sokkal) és az ST vz. 39 marad mögötte. Megjegyzem, hogy a T-28, a Lago, a Pz IV A, meg az ST vz. 39 bontható stabilan HE-vel szemből. Az alfánk határozza meg a játékstílust.
Sajnos minden jónak egyszer vége szakad, ahogy most is, ez itt a szórással kezdődik. Szellőzéssel a 40 centis szórás a nagy batár tankok ellen talán okés, de könyörgöm, nem miniegerek ellen, amik akár 60 és 80 km/h között is száguldozhatnak (jó, egy KV-1 ágyútól ne várjunk csodát). Bár néha nagyon meg lehet benne bízni, néha viszont nagyon nem. A kapáslövéseket csak 50, maximum 100 méterig lehet elengedni, ezen túl el kell felejteni a lövést. Pontosabban meg lehet próbálni, de nem ajánlott.
Célzásidő... na ez egy katasztrófa, ebben csak a tüzérek és a troll löveges Sav m/43 gyengébbek. Tuningolási lehetőség van, csak erre el kell költeni minimum 500.000 kreditet, de javallott még plusz 150.000-et is, plusz BiA, Sima utazás és Pillanatkép. Így az elért célzási idő: 2,67 mp. Ez még mindig tré, de tűrhetőbb mint volt. Ne várjunk tőle egy Pz. S35 féle csodát.
Talán az utolsó probléma a lőszer sebessége. 792 semmit meg nem hazudtoló méter másodpercenként, ami hagy némi kivetnivalót maga után (nem is keveset). Távolra tud zavaró lenni, de meg lehet szokni. APCR esetén ez 990 m/s, ami már normális, csak ne sajnáljuk rá a pénzt. A Matilda ezen értéke nagyon OP: 1341 m/s.
A lőszer ára 109/2800/98 kreditet fog felemészteni. Van 100 darab, én 80/0/20 arányban kaptam meg a WG-től, de az ideális szerintem 75/15/10. Az ágyúkitéríthetőség tipikusan szovjet, +25 fok felfelé, ami bőven elég, de a süllyedés csak -5 fok (T-28 -6 fokot tud, ami érezhető). Ezzel nem leszünk még a buckák barátja sem.
Utolsó megjegyzés a menet közbeni szórás, ami gyenge (0,26), torony és test forgás közben sem jobb (0,26).
Torony
Mit tudunk a T-28-ról? Papír. Itt mi a helyzet? Nem sokkal jobb: 50/40/40 mm. Jó, mondhatjátok hogy közel kétszer erősebb, a forma picit hajaz rá, de ez senkit ne tévesszen meg! Van egy "lövegpajzs" 50 mm-es vastagsággal, néhol ez felmegy 100 mm környékére, de sokat ne várjunk tőle. Van egy géppuska, ami szintén gyenge pont, függőleges szögben 50 mm-es.
Hiába jó aránylag a torony formája, ez nem fog túl nagy effektív páncélt adni nekünk: 50 a pajzs mellett, 50-65 a közepén és 70-110 a legszélén. Az talán jó hír, hogy nincs kupola vagy valami másodlagos torony rajta (Lee/Grant tulajok). Bár csúcsosodik rajta két periszkóp vagy valami hasonló, de ezek legalább nem hitboxok.
A látótávunk 350 méter, ami 4-es szinten egész jó, csak a Luchs/Stuart/Pz. 38 Na trió lát messzebbre. Aki el szeretne lenni tier 6-ban, az tegyen fel Távcsövet (385 méter), de a Szellőzés és BiA is elég (365 m), elvetemültek akár a Felderítőre és Helyzetfelismerésre is ráugorhatnak (383,25 m). Ezzel magunknak is tudunk spotolni, ami előnyünkre válhat.
A torony forgási sebesség korrekt, 41,7 és 43,6 fokot tesz meg másodpercenként (Szellőzés és Elit alakulat). Ha valami Speedy Gonzales megtámad, akkor érdemes testtel is utánafordulni (gondolok itt Pz. 1C-re, A-20-ra, ELC-re, Chaffee-re, MT-25-re, Type 64-re).
Felépítmény
50/40/50 mm, ez se tévesszen meg senkit, elég furcsán van megoldva a test páncélzata.
A fekete egyszerű homogén páncél, a kék pedig üreges páncél
Ebből azt a következtetést lehet elvonni, hogy a has a sofőr "doboza", és a két rádiós tornyának a frontja kapja meg a max. páncélt. Picit T1 Heavy feelingje van, mert a hasi lemez erősebb, mint a felső (a T-28 páncélja sem különb ennél, csak vékonyabb). A francia tank tulajokat (Tier 4-ig az alap ágyús kollégákra gondolok, kivétel a B1, S35, SARL 42, meg a TD-k) lehet idegesíteni ezzel (volt, hogy egy AMX 40 nem a 75 millis ágyúval lőtte az alsó lemezemet, és pattant). Egyszerűen nem nagyon fognak rólunk pattanni, kivéve a kis géppuskákat és a 2 cm alatti gépágyúkat, meg a fhanszia 37 milliseket.
Az oldala sem rossz, mert a track-nél 10 mm-es rétegelt páncél van, amiből jöhetne valami kis oldalazós taktika, de van az oldalán egy fránya doboz.
Az oldala (a harmadik 40 mm a "doboz")
Ha a dobozka (ami elölről és hátulról 20 mm vastag) rétegelt páncél lenne, vagy olyan lenne mint a két periszkóp (vagyis nem hitbox), akkor mondhatnák hogy okés, de így ahogy van necces. A lánctalp környéke elég érdekesen van ellátva páncéllal. A hátulja is csak 50 mm, de ez is (hogy is mondjam) csóri módon van megoldva. Hogy miért? Itt a válasz: A hátsó hajtó görgő magasságáig tart ez az extra 30 mm, de hogy ez meg legyen csavarva, csak a függőleges lemez kapja ezt meg.
Figyelemre méltó méretekkel rendelkezik a tank, az álcázási értékei ehhez igazodnak: 12,43%/3,11% (mozdulatlan állapot/lövés után), 9,35%/2,34% (mozgás közben/lövés után). Ezekkel igencsak a sor végén van, csak a T-28-at és a SARL 42-t előzi meg.
Utolsó infók: Van 380 HP-nk, amivel nem hivatalosan "a legtöbb életerővel rendelkező T4 közepes tank". A másik a rádió, ami név szerint 71-TK-3, 313 méter hatósugárral, ami viccet félretéve kukába való. A tesó 375 métert tud (nem sokkal jobb), de a csúcs az a németek 740 métere.
A hátsó traktus
Összefoglalva, a páncél csak elöl és bizonyos értelemben oldalt ér valamit, valamint a torony területén, de meg van ott is a gyenge láncszem.
Motor
A mozgékonyság az első terület, ahol igazán hátrányt szenved tesójához képest.
Az M-17 egyik verziója, egész pontosan az M-17L 1,445 r/min hajtja meg ezt a behemótot. Ez az erőforrás is 500 pacit mozgósít, mint a tesóban, csak itt van egy bökkenő, mégpedig a tank súlya. Amíg a T-28 17 tonna, ez 33 (!!!), így hiába a motor, a fajlagos teljesítmény csak 15,15 LE/t és erre még rátesz a talajellenállás is.
A sebessége is gyenguska, előre 35 km/h, pedig úgy gyorsul, mint aki 40 fölött is tudna menni, csak valami idétlen balanszméter ezt megakadályozza. Hátrafelé már más a helyzet, 20 km/h a tolatási végsebesség és ezt is aránylag gyorsan el is éri. Tulajdonképpen egy rugalmasabb nehéz tank mozgékonyságával rendelkezünk.
Hegynek felfele nem nagyon szeret menni, himmelsdorf-i emelkedőn 12-14 km/h-val cammog.
A gyulladási esélye 20%. Bár én annyit nem szenvedtem emiatt, azért az Automata tűzoltó ajánlott, a kis kézi csak azoknak akik gyorsan reagálnak (a Megelőző karbantartás is jól jöhet). Jó szovjet tankhoz híven van flamótartály, amit el szoktak lőni, de ez nem krónikus betegsége.
Felfüggesztés
37,5 fokot fordul másodpercenként, ami nemcsak a tesónktól, hanem a kategória átlagától is elmarad.
Elérkeztünk végre a fent említett talajellenálláshoz is: 1,25/1,53/2,68 (kemény/közepes/lágy talajon). Ennél gyengébb értékeket más 4-es közepes nem tud felmutatni (ez hozza magával, hogy legyen a sofőrnek Off-Road vezetése)! A láncot nem szokták azonnal lelőni, csak a repesz és a hasonszőrű kaliberű lövegek (85 mm körül).
Ajánlott játékstílus
Tier 4
Lehet bátran vinni az első vonalra. Mivel ezen a szinten mindent átütünk, nem kell a "WN8" lőszert bevetni. Nyílt pályán keressünk valami szilárd fedezéket, ami mindig jól jön. Városi pályán alkalmazzuk az ún. peek-a-boo taktikát, azaz kimegyünk, lövünk és visszavonulunk. Ilyen esetben próbáljunk valami oldalazó vagy olyan éles szöget felvenni, hogy az ellennek ne legyen sok esélye átütni, mivel ebben a páncélban nem igazán szabad megbízni.
Ilyen esetben az alsó lemez automata pattanószög (130 mm min. ), a felső is (75 mm minimum, de 105 mm-nél nagyobb löveg overmatch-eli). A géppuska torony, amit egyedül át lehet lőni, de az is 104 mm-nél kezdődik.
Lehetőleg ne menjünk egyedül sehova, mert gyors garázsmenet lehet a vége. Amit még meg kell említenem, hogy óvakodjunk a Hetzer-ek és Sav m/43-ak társaságától, mert AP-val be tudnak minket lőni (10,5 centis szivargyújtó). Az 1v1 szituációkat csak okosan csináljuk (ha nem látjuk értelmét, akkor ne vállaljuk be). Ha van lehetőségünk, akkor a HP-dús tankokat lőjük, mert a kill vadászat következtében elveszhet az alfánk "ereje".
Tier 5
Itt vegyünk vissza az arcunkból. Főleg az első vonal mögött kell operálnunk, de ez nem azt jelenti, hogy valahol egy bokorban hátul mesterlövészkedünk. Lehet a fenti módszert alkalmazni ÓVATOSAN, de ne csak egy fedezék mögül peek-a-boo-zzunk, hanem változatos helyekről lepjük meg áldozatainkat. Amennyire lehet, próbáljunk meg az oldalukba kerülni.
Tier 6
Na ez az a szint, amit nem neki találtak ki. Mondjuk az új MM segített neki, mert csak 3 hatos szintű tankkal találkozik. Itt abszolút a támogató szerepkört indokolt felvenni. Ha olyan tankba ütjük bele az orrunkat, amit nem tudunk egykönnyen penetrálni, akkor ne habozzunk, töltsünk APCR-t. Ha ránk esik egy könnyű vagy közepes tank, addig sebezzük amíg meg nem halunk. Papír tankok esetén meg töltsük be a repesz lőszert.
Azt a támogató stílussal kapcsolatban azért közlöm veletek, hogy az optimális táv legfeljebb 350-400 m, mert ezen a disztancián még van esély arra, hogy el is találunk valamit, efelett viszont csupán RNGesus-ban bízhatunk. A hulldown-t nagyon ne erőltessük, mert nincs hozzá ágyúsüllyedésünk.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
- Töltésgyorsító
- Célzásgyorsító
- Szellőzés
Talán még a Távcső az, ami meggondolandó, aki kicserélné, az a Szellőzés helyére tegye fel.
Ajánlott fogyóeszközök
- Kis javítókészlet
- Kis elsősegélycsomag
- Automata tűzoltókészülék
Pótellátmánnyal még nem mentem, de aki bátor és szeretne kísérletezni, az úgy is képezze a legényeket/lányokat.
Ajánlott legénységi képzettségek
A következők abban az esetben vehetőek alapul, ha külön hozzá képezzük a legénységet:
- Parancsnok: Elit alakulat – Javítás – Felderítő – Hatodik érzék
- Lövész: Elit alakulat – Javítás – Pillanatkép – Mesterlövész
- Sofőr: Elit alakulat – Javítás – Sima utazás/Megelőző karbantartás – Off-Road vezetés/Kuplungégető
- Rádiós: Elit alakulat – Javítás – Helyzetfelismerés – Álcázás
- Rádiós: Elit alakulat – Javítás – Rádió jel erősítés – Álcázás
- Töltő: Elit alakulat – Javítás – Biztonságos elhelyezés – Adrenalin roham
Én így találom jónak, a BiA az minden miatt (DPM, célzási idő, pontosság, mozgékonyság, látótáv, rádió hatósugár) kell, a javítás a ROF machine járgányok miatt elengedhetetlen + növeli a túlélési esélyeinket, a Rádió jel erősítése a gyenge rádiónk miatt szükséges, a Pillanatkép és Sima utazás javítja a célzási időnket, a többi meg további segítséget ad. Aki szeretné növelni az álcáját, az sem egy rossz ötlet, mert így álló helyzetben 22,59%, menet közben 16,99% lesz és lövés után sem megy 5% alá semmilyen esetben!
Bevétel és WN8
Saját tapasztalataimat írom le:
- Győzelem, 4 felderített tank, 1.306 sebzés és 3 kill hozott bruttó 24.700 kreditet.
- Győzelem, 76 sebzés támogatás által, 1.386 sebzés és 5 kill hozott bruttó 27.170 kreditet.
- Győzelem, 1 felderített tank, 1.889 sebzés és 1 kill hozott bruttó 30 ezret (mindhárom csata T5).
Még ha nem is csinálsz semmit és kilőnek (javítási költség gyakorlatilag nincs: 2000 kredit), még akkor is pluszban maradsz. Tier 6-ban is kereshetsz sok pénzt, de az APCR spammolás megeheti a profitot.
A tank WN8 hozama elég tekintélyes: 250 sebzéstől sárga, 325-től zöld, 500-tól kék és 600-tól lila, ami a 160-as alfát tekintve 4 lövés. Ez szerintem egy teljesíthető szint!
Előnyök és hátrányok
Előnyei
- Alfa sebzés
- Átütés (T6-ban sincs meglőve)
- 380 HP, ami egy, maximum két hibát megenged
- Jól keres
- Legénységhúzásra kiváló
- Statpad lehetőség
- Szintjéhez képest jó látótáv
- NEM papír a páncél
- 100 lőszer
- Tűrhetően forog (test és torony egyaránt)
- Van a torony tetején egy csillag (nem vicc, de inkább érdekesség)
Hátrányai
- Percenkénti sebzés
- Pontosság és célzási idő
- Lassú lövedék
- Némiképp lassú, megfejelve a gyenge talajellenállással
- Rádió (szovjeteknél T2-ben van ilyen)
- A plusz páncél nem ér sokat
- Nagyritkán egy lövés után fejét veszti (lerepül a torony)
- Nagy méretekkel rendelkezik (nem nehéz elvéteni)
Kiknek ajánlott
Őszintén? Bárkinek. Annak is, akinek kell a legénységhúzásra, annak is, akinek egy kreditgyártó kisiparosra van szüksége, annak is, aki az első prémium tankján gondolkodik. Illetve annak is, aki esetleg terrorizálni akarja a kisebb szintűeket, és nem utolsó sorban a gyűjtőknek is. Nem egy kifejezetten gyakori járgány, valószínű azért, mert csak legénységképzős akcióknál, Karácsonykor vagy egyéb egyedi esemény alkalmával (évforduló, stb.) lehet hozzájutni. Nyilván vannak hibái, de ha képes vele az ember együtt élni, akkor hálás kis masina válik belőle.
Hogy megéri-e a pénzét a normál társával szemben? Meg. Ezért a pénzért kap az ember egy olyan tankot, ami olyan löveggel van megáldva, ami még Tier 6-ban sem vall szégyent (az alfájának van visszatartó ereje), van egy troll jellegű páncélja (hirtelen mozgásokkal rejtélyes lepattanókat lehet szerezni), hát a mobilitása az nem élvonalbeli, de nem is egy Matilda, Valentine vagy AMX 40 szerzet. Van egy tök jó alap látótávja, amit lehet még fejleszteni és nem utolsó sorban jól keres (össze lehet vele hozni egy Tier 8-as tank árát is). Én jó szívvel ajánlom ezt a gyűjtői égkövet minden tankbarátnak.
Videó
Az első az egy 2 az 1-ben, mert 2 eredményes csatát láthattok.
A másodikban meg Quickybaby véleményét hallgathatjátok meg (a feliratozást kapcsoljátok be, némi segítséget nyújthat):
A két testvér összehasonlítása
A zöld érték a jobb, egyezés estén pedig sárga a cellák színe:
Az elemzést írta: Gamer Patrik
https://wot-record.com/
itt 3500 volt a ...