Jelenleg

26
látogatónk van

TOBORZÓ szövegek

6 éve 2 hónapja - 6 éve 2 hónapja #265432 Írta: rotkcaj
Megválaszolva: rotkcaj

Nekem is megvan a véleményem róluk.Felhívtam a figyelmet az egyik tagjukra, de úgy tűnik nem zavarja őket a jelenléte, vagyis náluk elfogadott...


A vezetővel még nem beszéltem erről TS-en, de jeleztem neki üziben, amire még nem reagált.
Az említett személyt viszont megkérdeztem, és azt mondta, hogy tanult a hibájából. Egyértelmű, hogy ellenőrizni nem tudom, használ-e ő, vagy más ilyen módokat. Én csak a szavának hihetek. Másra ott a WG és a rendszerei.
Én sem régóta vagyok ezzel a csapattal, de TS-en még nem volt szó arról, hogy ki milyen tiltott módokat használ. Azt tudom, hogy én semmilyent. Scheff is képes módok nélkül szuperül játszani, nekem is olykor összejön. Ebben ő követendő példa számomra.

És én is elítélem a módok általi csalást, az account megosztásával járó csalást is, nem beszélve az account kereskedésről. Sajnos az utóbbi kettő még nem forbidden ezen a portálon, sem a legtöbb magyar klánban.
Ennyit a sárdobálásról.
Téma zárolva.
6 éve 2 hónapja #265433 Írta: singes
Megválaszolva: singes

Figyelem: Spoiler!
ez a közösség nem készült fel arra, hogy a játékot játéknak, örömforrásnak lássa...

Figyelem: Spoiler!


Szerintem ne általánosíts mindenkire. Ha jól látom, 3 embert írt hsz-t, és csöppet többen regeltek, illetve beszélgetnek nap mint nap. ;)
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: rotkcaj
Téma zárolva.
6 éve 2 hónapja #265434 Írta: rotkcaj
Megválaszolva: rotkcaj

Szerintem ne általánosíts mindenkire. Ha jól látom, 3 embert írt hsz-t, és csöppet többen regeltek, illetve beszélgetnek nap mint nap. ;)

You are right man. shaking
Téma zárolva.
6 éve 2 hónapja #265467 Írta: f3f64c6821528cf5b60f8a448c537a14
Megválaszolva: f3f64c6821528cf5b60f8a448c537a14

Szerintem ne általánosíts mindenkire. Ha jól látom, 3 embert írt hsz-t, és csöppet többen regeltek, illetve beszélgetnek nap mint nap. ;)

You are right man. shaking


Nekem kimondottan tetszett a toborzószöveg.
Volt benne fantázia, és nagyon örülök neki, hogy így írtad meg.
Téma zárolva.
6 éve 1 hónapja - 6 éve 1 hónapja #266157 Írta: KamizZa
Megválaszolva: KamizZa
Sziasztok a XV. Légió [LEGXV] aktív CW/SH képes klántársat keres!!!
Feltételeink:
• 18. életévedet betöltötted (kivétel lehetséges)
• 2 db tier8-as tank cw/sh képes
• 1 db tier10-as tank cw/sh képes
• Csapatjátékos
• TeamSpeak3 használat
Amit kínálunk:
• Átlag életkor 30+
• aktív CW/SH csaták
• napiszinten esti órákba sh bónuszok aktiválása
• jó hangulatú társasság
• saját TS szerver
TS címünk:
ts1.clans.hu:10145
Ha érdekel akkor keresd TS-n vagy játékban:
NoNaZ6
KamizZa
Téma zárolva.
6 éve 1 hónapja - 6 éve 1 hónapja #267683 Írta: Echiron
Megválaszolva: Echiron
Üdvözlet mindenkinek.

A F0W-E aktív tagokat keres Cw-re és SH-ra.

Jelenleg tier 8-as Cw-n veszünk részt így olyan is jöhet aki jelenleg híján van a tier X-nek de a többi követelménynek megfelel. Peferált 8-as tankok.: Light: Wz, M41, B-C; Heavy: Defender, IS-3, Patriot, T-32, Liberte; TD: Scorpion-G, Strv, kínai td-k.

Követelményeink:
Owerall + recent WN8 ~3750 (tehát a kettő összegének 3750 körül kell lennie akármilyen arányban)
Havi 1000+ kocka SH-ban
TS használat játék alatt (18:00 után)
Heti 3 nap aktivitás
CW-n SH-n való rendszeres részvétel

Amit kínálunk:
Egy most szerveződő hangulatos közösségbe való csatlakozást
Esélyt a továbbiakban a F0W-ba való bekerüléshez
Kredit bónuszt, exp boostot
CW-n szerzett gold osztást (még aznap CW után utaljuk a jelenlét függvényében)

Szeretnénk a testvérklánunkhoz, a F0W -hoz méltó közösséggé és csapattá válni. A Cw kampányon és az Sh-n is eredményesen szerepelni.

Felvétellel kapcsolatban írj rám itt vagy ingame illetve keresheted Zsukov55 -ot.

TS cím: 158.69.111.10:10045
:thx3:
Téma zárolva.
6 éve 1 hónapja - 6 éve 1 hónapja #268450 Írta: Echiron
Megválaszolva: Echiron

Üdvözlet mindenkinek.

A F0W-E aktív tagokat keres Cw-re és SH-ra.

Jelenleg tier 8-as Cw-n veszünk részt így olyan is jöhet aki jelenleg híján van a tier X-nek de a többi követelménynek megfelel. Peferált 8-as tankok.: Light: Wz, M41, B-C; Heavy: Defender, IS-3, Patriot, T-32, Liberte; TD: Scorpion-G, Strv, kínai td-k.

Követelményeink:
Owerall + recent WN8 ~3750 (tehát a kettő összegének 3750 körül kell lennie akármilyen arányban)
Havi 1000+ kocka SH-ban
TS használat játék alatt (18:00 után)
Heti 3 nap aktivitás
CW-n SH-n való rendszeres részvétel

Amit kínálunk:
Egy most szerveződő hangulatos közösségbe való csatlakozást
Esélyt a továbbiakban a F0W-ba való bekerüléshez
Kredit bónuszt, exp boostot
CW-n szerzett gold osztást (még aznap CW után utaljuk a jelenlét függvényében)

Szeretnénk a testvérklánunkhoz, a F0W -hoz méltó közösséggé és csapattá válni. A Cw kampányon és az Sh-n is eredményesen szerepelni.

Felvétellel kapcsolatban írj rám itt vagy ingame illetve keresheted Zsukov55 -ot.

TS cím: 158.69.111.10:10045
:thx3:


A klán 2 hét alatt sikeres csapattá fejlődött. Rengeteg új tagot köszönthettünk, sokan innen jöttek (köszönet az oldalak a lehetőségért, hogy lehet itt "reklámozni"). Feljutottunk a térképre, területünk és fix gold hozamunk van. Napi 3-400 goldot oszthattam szét a cw-n résztvevő tagok közt minden egyes területért vívott csata után! Cw-n ~70% győzelmi arányunk van! Jelenleg a tier VIII-as ragsor top 100 klánjában is benne vagyunk. (jelenleg 93.)
Ha klánt keresel, nálunk még van hely! Ha megfelelsz a követelményeknek, jelentkezz. Mi már tettünk le valamit az asztalra.
Téma zárolva.
5 éve 8 hónapja #279411 Írta: szabuci
Megválaszolva: szabuci
Ha nem vagy gyáva izzó acélt irányítani köztünk a helyed! Ha a honod harcba hív, kezed alatt izzó acélt ne kíméld! Szemedbe tűz kezedbe pusztító acél, ellenséged remeg ha csak rád néz. Ha elindul a csapat utánuk semmi és senki éppen nem marad! Aktív játékosok jelentkezését várjuk, aki érzi hogy többre hívatott itt a lehetőség hogy bizonyítson! A klánunk 2017.november 23-án alakult. követelmények:
- Discord használata kötelező!
- Ha klán meghívó megy, köteles vagy válaszolni hogy tudsz e jönni vagy nem, ha nem akkor egy rövid indoklást kérünk hogy miért nem.
Harmadik meghívó után, nem kapunk választ azonnali kizárás lép érvénybe.
Ha megjött a H-A-L szól a harsona gyere csatába te jó cimbora, Ha elindul a csapatunk kőköbön nem marad! Együtt sírunk, nevetünk! Velünk vagy, vagy ellenünk?!
-Jutalmak: Minden hétvégén személyes tartalékokat aktiválunk, ha szeretnéd kihasználni akkor legyél fenn. :)
Havonta a klánon belüli versenyt rendezünk.
Jutalmak: Aki a legjobb eredményt éri el azt Prémiummal és egyebekkel jutalmazzunk.
-A kevésbé tapasztalt játékosokat segítjük a fejlődésben!
Jeletkezéseket az alábbi játékosoknál tehetitek meg: ragadozo75, mumus76, pusztito99, Lasszo.
By Hungarian Avengers League!
Téma zárolva.
5 éve 8 hónapja #279446 Írta: Thothem
Megválaszolva: Thothem
Sok sikert!

/OFF
/nooffense
A HAL 9000 megpróbálta kinyírni a legénységet, mivel úgy gondolta, veszélyeztetik a küldetést.


Kőköbön = kő kövön
Téma zárolva.
5 éve 8 hónapja #279447 Írta: freezer
Megválaszolva: freezer

Sok sikert!

/OFF
/nooffense
A HAL 9000 megpróbálta kinyírni a legénységet, mivel úgy gondolta, veszélyeztetik a küldetést.


Kőköbön = kő kövön


De hiszen ők is azt csinálják :D
Aki veszélyezteti a klán küldetését, azt likvidálják :D

"Harmadik meghívó után, nem kapunk választ azonnali kizárás lép érvénybe."

Csak vicc amúgy :), teljesen jogos.
Téma zárolva.
5 éve 8 hónapja #279448 Írta: Snoke
Megválaszolva: Snoke

Kőköbön = kő kövön


Másik topikban valaki "arra hajaz" (hasonlít) helyett "arra vajaz" nagyszerű kifejezést használta és mikor ezt megemlítettem, az volt a reakció, hogy "látom te is ilyen maximalista hülye vagy" :d3:
Téma zárolva.
5 éve 6 hónapja - 5 éve 6 hónapja #282988 Írta: Palex_xD
Megválaszolva: Palex_xD
Sziasztok!

Tegnap létrehoztunk egy klánt és tagokat keresünk.
Név:FEDE

Relax and remember:It's just a game!

Célunk egy kötöttségek nélküli klán létrehozása.Szabályaink egyszerűek:
Amit elvárunk:

Életkorod haladja meg a 20-at.Felső határ nincs.
Tier 6-os SH képes tank
Tier 8-as SH képes tank
Wn8 recent legyen zöld:)

Ami nem kell:
Nem lesz kötelező SH,se semmi amihez épp nincs kedved.
Nem kötelező mikofon,Discord, TS3.Ha akarsz beszélni beszélsz,ha nem nem!(Mi Discordot használunk)
A legfontosabb hogy nincs arcoskodás,egymás cikizése,WN8-al foglalkozás,ordibálás!
Aki ezt megszegi legyen az akárki,azonnal repül!

Ha lesz kocka húzzuk az épületeket és toljuk a bónuszokat,CW meg ilyen nincs tervben.
Ha kérdésetek van írjatok itt vagy keressetek játékon belül,persze opció az is ha csak elkülditek a jelentkezést.

Üdv:
Call_me_palex
Téma zárolva.
5 éve 6 hónapja #282995 Írta: AntTheZ
Megválaszolva: AntTheZ
Nem CW orientált klán keresi játékos társait.

Sziasztok!


Mivel a főoldalon is téma újra előveszem én is.

Mindenkit örömmel várunk a ROTON-ba, aki szívesen tartozna valahová és megosztaná velünk tapasztalatát, társaságát vagy aki belefáradt a rengeteg kötelezettségbe. (Nálunk 2 van: a discord használat és havi 15 a klánnal lejátszott SH, hogy az erőd is épüljön.)
Szerintünk az együtt játszás a lényeg, és hogy el tudj menni csapatozni, ha meguntad a randomot.
Minél többen leszünk annál egyszerűbb számodra elfogadható időpontot találni.
Felvétel mindenkinél egyéni elbírálás alapján történik.
ROTON – keressetek ránk! Sokan vagyunk innen a wotinfo-ról, biztos lesz ismerős név.
30-an vagyunk, 30+ átlag életkorral. Igazodunk a munkához, életbeosztáshoz.
Ha van kedved csatlakozni írj privit itt vagy a játékban nekem, vagy a klán valamelyik vezetőjének.
Jó játékot, Sok sikert!

U.I.
(Mindenki olvasson privát üzenetet)
Téma zárolva.
5 éve 5 hónapja #283286 Írta: eXile_clown
Megválaszolva: eXile_clown
Sziasztok, HU-BA (Hunyadi Mátyás Fekete Serege) klán tagfelvételt hírdet. Klánunk még ropogós, éppen csak kihűlt a kezünk alatt a billentyűzet. Lassan szeretnénk felépíteni a csapatot és majd CW-ket is vívni, akár versenyekre menni. Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, akkor annyit kérnénk Tőled, hogy a TS3-at használd, amikor játszol, legyél minimum 16 éves és minimum 2 db tier VI és ha lehet tier VIII tankod, illetve minimum 800 WN8-as értékelésed legyen 5000 lejátszott csatával. Dolgozol vagy tanulsz? Semmi baj, mi sem tudunk fent lenni 0-24-ben, heti 3-4 alkalommal legyél elérhető. Fejlődni szeretnénk, nem visszahúzni egymást, együtt gurulni pedig mindig élvezetesebb. Ha szeretnél egy jól működő, közös erővel fejlődő csapatot alkotni, akkor várunk sok szeretettel!
Játékban várjuk a megkeresesésed!
nagyzsoldos
Taki8
eXile_clown
Köszönöm, ha végigolvastad!
További szép napot és jó vadászatot minden Parancsnoknak! ;)
Téma zárolva.
5 éve 5 hónapja - 5 éve 5 hónapja #283308 Írta: zabos1
Megválaszolva: zabos1
Nos már meg is szűnt.Este még tag voltam reggel már nem és a klán is meg szűnt.Szép volt FEDE.
Téma zárolva.
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.