Bevezetés
2016 decemberében a 0.9.17-es patch keretében megérkeztek a svéd harckocsik. Az ággal ismerkedőknek ajánlom még elolvasni a cikkben „kistesóként” emlegetett T6-os svéd prémium Strv m/42-57 Alt A.2 elemzését. Az elemzés adott pontjain táblázatba foglalva megtaláljátok még Jackal_hun által a T7 közepes tankok királya címmel megkoronázott Comet és T20 paramétereit is, és az elemzés végén kiderül, hogy történt-e trónfosztás azóta (lesni nem ér, tessék végigolvasni az egészet!).
Grind (avagy minden kezdet nehéz)
Mielőtt rátérnék a lényegre, gyorsan tisztázzuk a tank kifejlesztésének menetét. A legtöbb tankkal ellentétben ahhoz, hogy a Leo-ra felszerelhessük a „top” (legtöbb XP-t igénylő) ágyút, nem kell kifejlesztenünk a jobb tornyot, ugyanis az az ágyú után következik. Hogy mit is jelent ez a gyakorlatban? Mint tudjuk, a fejlettebb torony több HP-t és páncélt, nagyobb látótávot és jobb ágyúkarakterisztikákat jelent. Ahhoz, hogy az ágyú a maximumot nyújtsa, mindenképpen ki kell fejlesztenünk a 105 milliméteres ágyút még akkor is, ha nem is akarjuk azt használni.
Készüljünk fel arra, hogy a tank stock állapotában kíméletlenül büntet. Jobban járunk, ha szabad XP-vel egyből megváltjuk magunkat, ugyanis a két motor (17.500 XP), a lánctalp (8.700 XP), a 105 mm-es ágyú (16.700 XP) és a torony (8.550 XP) nélkül hamar meg fogjuk utálni a Leo-t. Jó hír viszont, hogy a 75 milliméteres ágyú és a rádió kifejlesztésével már nem kell vesződnünk, ugyanis ezeket örököljük elődünktől.
Paraméterek
Ágyú
Leo | T20 | Comet | ||
---|---|---|---|---|
Kaliber | 75 mm | 105 mm | 90 mm | 77 mm |
Átütés | 148/200/38 mm | 155/194/53 mm | 160/243/45 mm | 148/202/38 mm |
Sebzés | 150/150/185 hp | 300/300/410 hp | 240/240/320 hp | 140/140/190 hp |
DPM | 2086 hp/perc | 1669 hp/perc | 1598 hp/perc | 2246 hp/perc |
Töltési idő | 4,3 mp | 10,8 mp | 9 mp | 3,7 mp |
Célzási idő | 1,73 mp | 2,88 mp | 2,21 mp | 2,21 mp |
Pontosság | 0,32 m/100m | 0,4 m/100m | 0,36 m/100m | 0,33 m/100m |
Ágyúsüllyedés | -10°/+15° | -10°/+15° | -10°/+25° | -12°/+20° |
Lőszer sebesség | 925/1160/840 m/s | 785/930/785 m/s | 853/1066/853 m/s | 785/981/785 m/s |
Lőszer mennyiség | 50 db | 35 db | 48 db | 61 db |
A tank kétféle ágyúval is használható: egy 75 és egy 105 milliméteressel. A fenti táblázatot elnézve elmondható, hogy a két ágyú kísértetiesen hasonlít a T20 és a Comet lövegére. Az úgynevezett „top löveg” nevével ellentétben rosszabb statisztikával bír a 75 millimétereshez képest, amit a hatalmas alfa sebzésével kompenzál. A 75 milliméteres ágyú viszont minimális átütés (-7 mm) feladásáért cserébe mérföldekkel jobb karakterisztikával kecsegtet, ami nagyban megkönnyíti a top löveg után ácsingózok dolgát. A tankkal játszott több mint 250 meccsem során viszont végig a 75 milliméterest használtam és mindenkinek ugyanezt javaslom. Következzék hát e Comet-klón ágyú bemutatása.
Átütésünk szegényes 148/200/38 (AP/APCR/HE) mm, amit már megszokhattunk ezen szint közepes tankjaitól. Szerencsére kapunk egy 200 milliméteres APCR prémium lőszert, amivel még T9-ben is úgy-ahogy, de el tudunk boldogulni (sajnos a T20-szal ellentétben itt nem szaladt el a ló a fejlesztőkkel a prémium lőszer átütése kapcsán). A lőszer ára 145/2800/90 kredit darabonként, sajnos viszont a borsós árú prémium lőszer gyakran fog húzós számlát eredményezni.
A tank egyik legnagyobb hiányossága a szűkös lőszerkapacitás, konkrétan mindössze 50 lőszert vihetünk magunkkal. Én 25/25/0 felállást használtam, amivel maximum 5.650-től 11.280-ig terjedő sebzést érhetünk el, de sajnos gyenge átütésünkből kifolyólag jó pár lövésünk biztos le fog pattanni.
Az ágyú legkirályabb tulajdonsága egyértelműen a célzás sebessége és a pontosság, számszerűleg 0,32 méter 100 méterenként, amihez mindössze egy 1,73 másodperces célzási idő társul. Ez azt eredményezi, hogy a tank akár mesterlövészkedésre is használható, aminek egyedül a lőszerkapacitás szab határt. Az ágyú nem csak papíron, hanem játék közben is pontosnak érződik, a gyors célzás pedig a hirtelen kapáslövéseknél nyújt felbecsülhetetlen segítséget. Apropó kapáslövések, eszméletlen kapáslövéseim fűződnek a Leo-hoz: néhány, már-már lehetetlen mozgás közben eleresztett találat után felmerült bennem a gondolat, hogy talán az RNG gyanúsan is kegyes hozzám.
Alaplőszerünk egy korrekt 925 m/másodperces sebességgel száguld, míg az APCR és HE lőszer 1160/840 m/másodperccel repül. A kezdeti 2086-os DPM-ünket egy töltésgyorsítóval és szellőzéssel 2370, BiA-val 2422 sebzés/percre tornázhatjuk. Kávéval és fahéjas zsemlével a DPM 2527-re növelhető.
A svéd ág kiváló ágyúsüllyedésű tankokkal lett beharangozva, amiből szegény Leo „csak” -10°-os süllyedést és +15°-os emelkedést kapott. Utóbbi a tank egyik gyengepontja, ami miatt egy domb lábánál gyakran nem fogjuk tudni elég magasra emelni az ágyút.
Mozgás közben 100-200 méteren belül még viszonylag pontosak vagyunk, ami nagyban megkönnyíti a gyors tankok üldözését.
Összegezve, a 75 milliméteres ágyú egy Comet koppintásként is felfogható, ami a kezesebb használatért cserébe gyengébb DPM-mel rendelkezik. Azt gondolom, hogy a 105 milliméteres ágyú a T20 játékstílusával kombinálva életképes alternatívát jelenthet, de véleményem szerint a +7 milliméternyi átütés és a magasabb sebzés nem ér annyit, hogy az ágyú egyéb rossz statisztikáit elviseljük.
Torony
Leo | T20 | Comet | |
---|---|---|---|
Páncél | 70/30/20 mm | 88/63/63 mm | 101/63/57 mm |
Forgási sebesség | 35,46 °/mp | 43,81 °/mp | 47,98 °/mp |
Látótáv | 370 méter | 390 méter | 380 méter |
Dundi tornyunk 70/30/20 mm páncélt kapott elöl, oldalt és hátul, ami a testpáncélhoz hasonlóan ezen a szinten már senkit nem hat meg. Szerencsére szemből a torony és a kupola „annyira” nem nagy, hogy dombharc közben az ellenség célzás nélkül azonnal eltalálja. A torony tetején 200+ mm körül mozgó effektív értéket kapunk, ami automatikus lepattanót is jelent egyben, köszönhetően az extrém szögelésnek. A probléma csak az, hogy ez csak a torony elenyésző része, eltalálása szerencseszámba megy.
A toronyforgás közepes 35,46 fok/másodperc. Mint a táblázatban látható, eléggé lemarad a két riválisától, amit még tetéz az is, hogy a torony könnyen sérül. A lőszerrekesz szerencsére nem érzékeny, bár néha megesik, hogy megsérül (biztonságos elhelyezés sosem árt).
Az alap látótávunk 370 méter, amit távcső és fokozott szellőzés használatával 415,7 méterre, BiA-val 424,4 méterre, kávéval és fahéjas buktával 441,9 méterre javíthatunk. Mint fentebb láthatjuk, riválisaink mind nagyobb látótávval rendelkeznek, de ez a 370 méter sem egy elhanyagolható fegyvertény megfelelően képzett legényekkel. Fontos így hát belátnunk, hogy a látótáv maximalizálása elengedhetetlen a tank hatékony használatához.
Felépítmény, rádió
Leo | T20 | Comet | |
---|---|---|---|
HP | 1100 | 1100 | 1150 |
Páncél | 70/30/20 mm | 63/50/38 mm | 76/42/31 mm |
Tömeg | 25,1 t | 30,8 t | 32,7 t |
Rádió | 710 méter | 641 méter | 730 méter |
Álca | 18,62/14,69/4,36/3,44% | 16,04/12,05/3,82/2,87% | 14,9/11,19/3,68/2,76% |
Sajnos a Strv m/42-57 Alt A.2 elemzésemben leírtakat kell ismételnem: „minőségi svéd acél Kínából importálva.” Számszerűleg 70/30/20 mm elöl, oldalt és hátul, így a kistesóhoz képest kapunk +15 mm frontpácélt, de ennek ellenére mégis kicsivel könnyebek vagyunk nála (25,1 vs. 25,9 t). A tank felszerelve is mindössze 25,5 tonna, ezért az ütközéseket messziről kerüljük, máskülönben búcsút inthetünk HP-nk nagyjának. Életerőnk a szinten átlagos 1100 HP. A négyfős legénységből leggyakrabban a vezető halálozik el, de összességében a tank nem igazán modulérzékeny és a legények is jól bírják a strapát.
Alap álcaértékünk 18,62%, ami mozgás közben 14,69%-ra, álló jármű lövésekor 4,36%-ra, mozgó esetén 3,44%-ra csökken. Álcafestéssel és teljes álca skillel megspékelve a 7-es tier legsunyibb közepes tankjává válhatunk. Ugyan véleményem szerintem a szint legélvezetesebb tankja még mindig az E 25, de a bokrok és fedezékek ügyes kihasználásával a Leo is képes nindzsa módján láthatatlanul csipegetni az ellent.
A T6-tól örökölt rádiónk 710 méteres hatótávjával szinte sosem fog cserbenhagyni minket.
Motor, felfüggesztés
Leo | T20 | Comet | |
---|---|---|---|
Végsebesség | 60 km/h | 56 km/h | 51,5 km/h |
Tolatási sebesség | 20 km/h | 20 km/h | 18 km/h |
Fordulási sebesség | 39,6 °/mp | 38,6 °/mp | 37,6 °/mp |
Talajellenállás | 0,96/1,05/1,63 | 0,96/1,05/1,63 | 0,96/1,05/1,82 |
A tank végsebessége 60 km/h, amit egy rövid gyorsulás után már tűzen-vízen át tart. A Leo szerencsére nem örökölte a kistesó piromániáját és motorja sem sérül olyan gyakran (hála a motor 247 HP-jának). A DB 605 névre hallgató 500 lóerős motorunk kombinálva a 25,1 tonnánkkal egy szuper 19,92 LE/t-s fajlagos teljesítményt eredményez, amivel Volvoként csaphatjuk el az ellent.
Tolatni 20 km/h-ával tudunk, ami kombinálva alacsony tömegünkkel és jó gyorsulásunkkal szemtelenül gyors dombról kikukucskálást-visszabújást eredményez.
A motor kigyulladásának esélye 20%, ennek ellenére a hátulról érkező találatok kivételével ritkán gyullad. Természetesen, ha épp kiválóságjelet húzunk és a tűzoltót nagyjavítóra/pótkajára cseréltük, akkor a kisördög biztosan alánk fog pörkölni majd párszol. A bátrabbak használhatják tűzoltókészülék nélkül, a többieknek viszont automata tűzoltó használata javasolt.
A felfüggesztés forgása 39,6 fok/másodperc, ami nagyobb sebesség mellett néha alaposan visszafogja a tankot, főleg durvább talajon. A rejtett talajellenállási adataink közepesek, számszerűleg: 0,96/1,05/1,63.
Ajánlott játékstílus
Összegezzük a fentieket: van egy gyors, ám papír páncélzattal rendelkező, megbízható és kiegyensúlyozott ágyúval felszerelt közepes tankunk, ami felderítésre is használható. A javasolt játékstílust az MM szerint két csoportba osztom: T7-8 és T9-es meccsekre.
Amikor az MM fénye kegyesen ránk ragyog (T7-8), ragadjuk meg az alkalmat és éljünk vele! Fejlettebb legénységgel a light-ok számának függvényében bátran menjünk spot-olni. Amennyiben sok a szövetséges light vagy épp egy közülük jobb játékos (aki nem használ XVM-et, annak a kiválóságjelek nyújtanak támpontot), hagyjuk érvényesülni és inkább a sebzés maximalizálásán munkálkodjunk (nem úgy, mint én a videó első csatájában). Gyorsan lövő ágyunk maximális kihasználása érdekében szerezzük meg a pálya kulcspontjait, ahonnét rálátunk a bázisról kiguruló lassabb ellenséges tankokra. 60 km/h-ás végsebességünk lehetővé teszi, hogy a legtöbb rázós szituációból kiszabadulhassunk: ha kezd talpunk alatt izzani a talaj, spuri onnan! A Leo-nak a dimbes-dombos, cserjés-bokros pályák kedveznek a legjobban, ahol kihasználhatja álcáját és látótávját. Kedvező MM esetén nyugodtan lehetünk agresszívek, de sose feledjük, hogy páncél hiányában semmi nem óv meg hibáinktól.
T9-ben átvedlünk támogató-mesterlövésszé. Pontos ágyunkat kihasználva támogassuk közepes tankjainkat lehetőleg HP-nkat óvva, és ha nincsenek könnyű tankok, megpróbálkozhatunk passzív spot-tal is. Ne sajnáljuk a prémium lőszert: 150 mm átütéssel ezen a szinten már egyes közepes tankok átütésével is akadályba ütközünk, „gold ammo” hiányában így jelentős sebzéstől esünk el.
Gun mark (avagy nem minden arany, ami fénylik)
Valljuk be őszintén, a tankok csövén virító balták, csíkok és csillagok mérhetetlenül hizlalják az ember máját. A svéd tervezők pedig rátesznek még erre egy lapáttal és arany csíkokkal gyönyörködtetik szemeinket. A kistesón az elemzés megírásáig sajnos nem sikerült felfestenem a harmadik csíkot, ezért is akartam ezúttal mindenképpen megszerezni azt. Biztos sokatoknak feltűnt már, hogy a Leo szimplán magas sebzésre csak ritkán ad Tank Ászt és a szint átlagához képest sokkal magasabb alap XP szükséges az ász megszerzéséhez. Ez azért van, mert az új nemzetek magasabb (T7+) szintű tankjaival kezdetben nagyobb arányban játszanak a jobb játékosok, de az idő múlásával és a játékosok számának növekedésével ez a jelenség meg fog szűnni.
Aki viszont kiválóságjel-húzásra adná a fejét, jegyezze meg egy életre, hogy mindössze a sebzés hajszolásával magasabb szinteken szinte lehetetlen elérni a bűvös 95%-ot. A spot (+track) damage ugyanolyan fontos a százalék szinten tartásában és növelésében, mint maga a sebzés. Most pedig jöjjön pár nekem bevált (de lehet, hogy hozzád éppen nem passzoló) tipp:
- Csataütközet játékmód bekapcsolása: A játékmódban sokkal hosszabb ideig tart a bázis elfoglalása, ami már önmagában kiküszöböli a „vezetünk, de capelünk” mentalitást, valamint a pályákon valamivel könnyebb spot-olni.
- Fejlesztett visszajelzések bekapcsolása: Valószínűleg a modokat nem használók többsége már aktívan használja ezt a rendkívül hasznos újítást. A sebzés, spot sebzés és pattintott lövések számának pontos mutatása elengedhetetlen kelléke a teljesítményorientált játéknak.
- Az első lövedék mindig gold. Nem tudhatjuk hogy milyen tankkal találkozunk elsőként, ezért inkább válasszuk a biztosabb sebzést, utána ráérünk gondolkozni a lőszerválasztáson.
- Közelharcban törekedjünk leláncolni az ellenséget, spot sebzést gyűjtve ezzel.
- Egy-egy arty-szeretetcsomag után a megum.in weboldal segít ellazulni.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
- Közepes-kaliberű tank töltésgyorsító
- Távcső
- Fokozott szellőzés 2. szint
Ajánlott fogyóeszközök
- Kis javítókészlet
- Kis elsősegélycsomag
- Automata tűzoltókészülék/pótellátmány
Ajánlott legénységi képzettségek
- Parancsnok: 6. érzék + Álca + Elit alakulat
- Lövegkezelő: Álca + Pillanatkép + Elit alakulat
- Vezető: Álca + Sima utazás + Elit alakulat
- Töltő: Álca + Biztonságos elhelyezés + Elit alakulat
Érdemes újraosztani a 2. sort Elit alakulatra, majd egy azonnali aktiválódó képességsorral folytatni (pl. álca/javítás).
Bevétel, WN8
A vbaddict.net adatai szerint átlagosan mínusz 5.970 kredittel és 905 sebzéssel zárnak a játékosok egy csata után. Mivel a tank néha igen prémium lőszer igényes (különösen a T9-es meccsekben), ezért alkalmanként a -30.000 körüli számla sem ritka egy szorosabb vereség után.
Mivel egy rendkívül új ágról van szó, ezért a fejlesztési fa tankjainak WN8 értékei korántsem mondhatóak még kőbevésettnek. Ennek ellenére a Leo-val (hasonlóan a használhatóbb T7-es gépekhez) viszonylag könnyen eszméletlen eredményeket produkálhatunk. A 263 csatám alatt összesöpört 1.730-as átlagsebzésemet 4000 WN8-cal honorálta a képlet, ami valljuk be őszintén, legtöbbünk számára nem elérhetetlen.
Előnyök és hátrányok
Előnyei
- Kiváló ágyú és ágyúkarakterisztika
- Jó ágyúsüllyedés
- Jó mozgékonyság, gyorsulás
- Jó álca, király svéd álcafestések
- Jó látótáv (fejlett legénységgel)
Hátrányai
- Papír test- és toronypácélzat
- Gyenge ágyúemelkedés
- Gyenge átütés (prémiumlőszer igényes)
- Kevés lőszer
- Közepes látótáv (gyenge legénységgel)
Kiknek ajánlott
Az esetlegesen felmerülő viták elejét véve előre leszögezném, hogy a trió (Leo, Comet, T20) minhárom tagjával játszottam már pár száz csatát és mindegyik tankra meg van a 3. kiválóságjel (az utóbbi kettőn a saját account-omon), szóval annyira hozzá nem értő már nem lehetek.
Most, hogy ezen is túl vagyunk, hirdessünk ítéletet! Hogy kinek ajánlom a tankot? Mindenkinek, aki egy kicsit is ráérzett már a papír közepes tankokkal való játékra. Kezdőknek, a közepes tankokkal még ismerkedőknek változatlanul az orosz vagy a Pershing-ág (T20) az ajánlott, de a rutinosabb játékosoknak örömhírrel szolgálhatok: a csehszlovák csorbát kiküszöbölve új királya van a T7-es közepes tankoknak! A Leo magán hordozza a tökéletes médium tank minden szükséges jegyét (a páncélt leszámítva): mozgékonyság, jó álca és látótáv egy szuper ágyúval kombinálva.
Tudom, hogy ez így elsőre erősen szubjektívnek tűnik, de véleményem szerint a Leo méltán megérdemli ezt a címet. Ugyan nem túl költséghatékony vele a játék, de a játékélmény (hasonlóan két vetélytársához) kárpótol mindenért. Érezz rá a vele való játék ízére és az Emil I-ig tartó út csak egy szempillantásnak fog tűnni!
Köszönetnyilvánítás
F3rmi (alias BiO_rOo_BOT) az elemzés mecénásaként ismét tökéletes körülményeket teremtett az írás megszületéséhez, köszönet érte! Továbbá köszönet illeti Night_V_aRe-t a fenti kép készítésében nyújtott segítségért. Természetesen Bodzy sem maradhat ki, akinek gondos iparosmunkája nélkül csorbult volna az elemzés audiovizuális tartalma. Köszönet mindannyitoknak! bicmac11
Statisztikai és egyéb adatok forrása: tanks.gg, vbaddict.net és a játék kliense (0.9.17), 2017. január 20-i lekérdezéssel.
Videók
Az elemzést írta: bicmac11
https://wot-record.com/
itt 3500 volt a ...
erre le van ...