
Bevezetés
Az de rég volt, hogy elemzést írtam. Remélem jól fog végződni :) Komolyra fordítva a szót.
A BC-12t vagy Bagette Chatillon 12 t a 9.18-as frissítéssel érkezett a játékba. Ekkor került fel a t8-as AMX 13 90 tier 9-be, ez pedig átvette hűlt helyét tier 8-ban. Ez alapjában változtatta meg mindkét tank játékstílusát, de mivel a 13 90-ről már Rosszpénz írt egy velős elemzést, így nekem szerencsére már csak ez maradt.
Mint a kliensben is olvasható, ez is a jármű tervrajz-tankok csoportjából került ki. 1940-ben vetették papírra a tank tervrajzát, de még prototípus sem épült belőle.
Paraméterek
Ágyú
A tank ágyúja egy Canone de vo 1000m/s (vagy micsoda). Én maradnék a top 75mm-es megnevezésnél.
Az átütése egy korrekt 170/210/38 mm, ami tierjében elégséges. Gondoljunk bele, hogy a 13 90 tier 10-ben szuperált ennyivel (már aki nem full gold-dal tolta :). Sebzése szintén korrekt 170/170/260 HP. Mivel táras ágyúról van szó, ezért érdemes megemlítenem az 1 tárból kitolható sebzést is, ami 4x170=680 HP. A töltési ideje BIA/Venti/pótkaja mellett 17,41 mp. Táron belüli töltése 2,21 mp. Ezek az értékek szépek és jók. Egy a bibi, hogy francia ágyú. Bezony! Most jön egy kis feketeleves.
Összességében a célzási ideje és a pontossága nem rossz. Számokban kifejezve 2 mp és 0,33 m/100m, azonban kellemesen be tudnak kábulni a legények a sült csigák illatától, vagy épp a csigák nyálkája miatt csúszik néha meg a célzó. Ki tudja? Az biztos, hogy ha snipeolni akarunk vele, akkor ez nem a mi tankunk lesz. (Az értékek BIA/Ventilátor/pótkaja/Vertikális stabilizátor mellet lettek mérve).
Viszont ami pozitívum, hogy ugyanannyi idő alatt tölt be, mint ahogy szűkül. Magyarán mondva, nem kell a lőszerbetöltés után még a beszűkülésre is várni, hanem ténylegesen 6,8 mp alatt ki tudjuk üríteni a 3 lőszert a tárból (már ha a célpont nem mozog közben).
További soft statok: Menet és a torony forgatása közben az ágyúnak 0,47-es pontossága van, míg a test forgásakor "csak" 0,45-re romlik az alap értékünk. Nekem érzésre minden 2. lövés bemegy 200 méteren belül menet közben, de a relatíve kevés lőszer miatt nem nagyon ajánlom ezt a fajta játékstílust.
Nem esett szó a DPM-ről, így hát pótolnám. Még mindig BIA/Venti/pótkaja mellett használva 1743 HP-t oszthatunk ki percenként, elméletben. Ezzel a könnyű tankok DPM listájának alsó részén helyezkedik el, de mivel táras ágyúja van, így ez nem meglepő.
Lőszertípusai: AP: 1000 m/s, APCR: 1250 m/s, HE: 1000 m/s. A lőszerkiosztást 36/12-ben állapítottam meg. HE-t csak azért nem rakok bele, mivel:
- Táras tank
- 52 lőszer fér bele, ami kifogyhat
- 38 mm tier 8-9-10-ben? Néhány artyt sem lehet átütni vele, akkor meg mire?
Összességében az ágyú egy korrekt darab a tankon. Tipikusan franciás és tipikusan táras.
Torony
Egy klasszikustól idézve:
"Szokásos nesze semmi fogd meg jól toronypáncél 25/25/25 mm vastagsággal, arra elég, hogy ne érvényesüljön rajtunk az overmatch szabály a nagyobb kaliberű lőszerek esetében. Szerencsénkre, mint minden oszcillációs torony, ez is elég fura szögeket tud bezárni, ezért a gyakori 'miatyánk és egyéb rituálék ismételgetésével elérhetünk vele lepattanókat." - Jackal_hun
Annyi belekötni valóm van, hogy 75mm+-os kaliberek már nem pattanhatnak rólunk, mivel 3*25mm=75mm.
Maga a torony egy szimpatikus dolog a tankon, ágyúnkat +13 és -6 fokban képes vertikálisan kimozdítani, legalábbis horizontálisan +/-115 fokig, utána a torony kialakítása miatt már csak +11 és -6 fok lesznek ezek az értékek.
További hasznos tulajdonsága, hogy 52,85 fok/mp-es forgással rendelkezik, amivel nem hogy bámészkodni, de még flankelni is baromi egyszerű.
Látótávja alapon 380 méter, ami hát valljuk be, nem egy erős érték. Ezt természetesen fel lehet boostolni 466 méterig, én ezt Optika/Venti/Pótkaja/Bia/Helyzetfelismerés "csalásokkal" értem el.
Felépítmény
Szintén Jackal_hun-tól idézve: "Páncél tekintetében duck tapet kapunk feketére fújva, 40/20/20 milliméter értékben, sajnos oldalról/hátulról a HE nem lesz nagy barátunk."
Tovább nem taglalnám. Nem ezzel fogjuk a legtöbb acélfalat szerezni. Akkor viszont mire jó? Hát ezen van a torony :) No nem igaz, hiszen a lánc is ide tartozik, ami viszi a tankot. Forgási sebessége 48,26 fok/mp, ami ha jól értelmezem, a legjobbak közt van. További plusz a talajellenállása:
- Kemény: 0,61 m/s2
- Közepes: 0,70 m/s2
- Laza: 1,22 m/s2
És akkor következzen az álcaértéke:
Ha nem is magasan, de bőven veri az összes nyolcas lightot. Egyedül a Háborus WaKond van a közelében, de az a Használhatóság/Mobilitás terén alul marad a BC-12t-vel szemben.
Modulokról nem esett szó, de nincs is miért szót ejteni róluk. Ha eltalálnak, akkor vagy a vezető vagy a torony vagy a lőszerrekesz vagy a motor vagy az üzemanyagtartály biztos hogy besárgul. Illetve a mostani arta-meta mellett nem ritka hogy melléd lő és sebez 70-et, de viszi mindhárom legénységi tagod is.
Motor
A motorunk egy Mathis 300. 400 lóerőnk van, ami tekintve a tank 15 tonnás tömegét 32,79-es LE/t fajlagos teljesítményt jelent. Ez szó szerint a tier 8 Batchat-évé teszi a tankot. Ha ezzel nem érünk el valahova, akkor ott nem a játékkal van baj.
Sebességéről nem esett még szó, de hát a legjobbat hagyjuk a végére :) Előre 68 km/h, míg hátra 23 km/h. Mind a két sebességet el is éri, tehát nincs Ru 251 "Oké hogy 72, de hol?" betegsége.
Ajánlott játékstílus
Hát akkor válasszuk tierekre a játékstílusát.
Tier 8
Tier 8-ban lehetünk egy átlagos táras med tank. Meccs elején tenni egy laza spotkört, majd ha nem nagyon volt fogadtatása (senki sem lőtte), akkor nekiállhatunk darálni mi magunk is. Erre tökéletes az ágyú karakterisztikája, ha épp nem csiganyálas minden. Ha nagyon para a helyzet – áttörték az oldalt, váratlan tank jött elénk, stb. – akkor a 68 km/h-s végsebességgel nyugodtan mehetünk tovább.
Tier 9
Marad az előbbi felállás azzal a különbséggel, hogy most már nem mi vagyunk a góré. Tehát ha nem lövik a spotunkat, akkor nem állunk odébb, hanem reménykedünk abban hogy hátha bekapcsolják a csapattársak a monitort. Ha nagyon muszáj, akkor természetesen elmehetünk a csapattal, de tier 9-ben inkább maradjunk meg egy hétköznapi könnyű tanknak.
Tier 10
Na igen. Volt az a mese az elefántról és a kisegérről. Valami olyasmit kell nekünk is csinálnunk. Ha adott a lehetőség, akkor megkeressük az első értelmes spotbokrot és várunk. Semmi egyéb. Bokorról-bokorra haladunk és bízunk benne, hogy a csapattársak lövik a spotunkat, és ha lövik, akkor találják is el őket.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
Két variációt mutatok be:
- Ventilátor
- Távcső
- Vertikális stabilizátor
- Ventilátor
- Távcső
- Álcaháló
Az előbbi egy kicsit aktívabb spotra van, azonban a lövöldözésre is alkalmassá teszi a tankot, míg a második egy valódi bokorharcos spottert csinál belőle.
Ajánlott fogyóeszközök
- Kis javítókészlet
- Kis elsősegélycsomag
- Automata tűzoltókészülék
Ajánlott legénységi képzettségek
- Parancsnok: BIA + 6. érzék + Álcázás
- Lövész: BIA + Álca + Pillanatkép
- Vezető: BIA + Álca + Kuplungégető
Előnyök és hátrányok
Előnyei
- Kicsi
- Jó álca
- Gyors betöltés és kitárazás
- Jó karakterisztika
- Nehéz jól használni
- Mobilis
Hátrányai
- Kevés APCR átütés
- Relatíve kevés lőszer
- Francia, ami papír testtel jár
- Az a fránya HE lőszer
- Lőszerrekesz és motor érzékenység
Kiknek ajánlott
Bele a levesbe. Aki nem tud spoterrel játszani, annak semmiképp. Aki csak hébe-hóba beül egy spotterbe annak sem. Ez a tank megfizeti a hibákat kamatostól. Nem mondom hogy profiknak csak, hisz én sem vagyok az, de egy tapasztaltabb játékosnak jobban megéri, hisz ki tudja használni a tank előnyeit, és a hátrányait ki tudja küszöbölni egy minimális előregondolkodással.
Videók
Hoztam nektek 3 videót, melyek 3 különböző stílust képviselnek.
1. Aktív és passzív spot:
2. Csak aktív spot egy kis sebzéssel:
3. Csak sebzés:
Az elemzést írta: silean2
7018, ...
Valóság: ...