Jelenleg

22
látogatónk van

2023. március 21. 07:39

A szovjet tüzérség egyik fő módszere a második világháború időszakában: a közvetlen irányzás és egyéb jellemzők (by HZS89)

(25 szavazat)
9 hozzászólás

A szovjetek szerint a tüzérség volt a „Háború Istene”. A második világháború időszakában a szovjet tüzérség igen nagy fejlődésen ment keresztül, több szempontból is.

A hatalmas tömeg mellett az egyik fő oka a szovjet tüzérség fejlődésének a közvetlen irányzás erőltetése volt. Az alábbi cikkben ennek a kialakulásának okairól, előnyeiről és hatásiról olvashatnak néhány sort.

A kezdetek: 1941

A közvetlen irányzás erőltetése a szovjet haderő részéről 1941 folyamán ment át a gyakorlatba. Ennek az volt az oka, hogy ’41-ben a korai csaták idején a német harckocsik gyakran áttörték a szovjet védelmi vonalakat és lerohanták a szovjet tüzérséget.

Ezért '41 végére a szovjetek úgy alakították már ki a védelmi állásaikat, hogy a lövegek tudjanak védekezni a támadó harckocsikkal szemben. A szovjetek ekkoriban tipikusan a védelmi vonalakba integráltan helyezték el a tüzérségi lövegjeiket.

A közvetlen irányzás előnyei illetve a kényszerítő körülmények

A közvetlen irányzás egyik fő előnye a szovjet tüzérség számára az volt, hogy lőszertakarékos volt. Erre azért volt szükség, mert a háború elején a szovjet tüzérségnek jelentős lőszerhiánya volt.

Viszont a lőszertakarékosságot a szovjetek később is igényelték. A szovjetek arra képezték a tüzérjeiket, hogy tolják vagy vontassák előre a lövegeiket, hogy közvetlenül rá lássanak a célpontokra.

Szovjet 76 mm-es gyalogági löveget előre tolnak állásba

A szovjetek úgy számoltak, hogy egy vagy kettő közvetlen irányzással kilőtt gránát akkora hatással rendelkezett, mint egy tucatnyi közvetett vezetéssel kilőtt gránát.

Viszont annak, hogy a szovjetek erőltették a közvetlen irányzást, volt másik oka is. Az egyik a híradástechnikai eszközök hiánya volt. Mivel a Vörös Hadsereg nem rendelkezett elég rádióval, ezért közvetett irányzásra akkor sem lettek volna képesek, hogyha akarták volna. A rádiók hiánya miatt a szovjet előretolt megfigyelők nem tudták a tüzérség tüzért vezetni.

Ezzel szemben a közvetlen irányzás jóval egyszerűbben megvalósítható volt.

Egy további előnye a közvetlen irányzásnak az volt, hogy gyorsabb volt. A második világháború időszakában a szovjet tüzérség (többek között a híradástechnikai eszközök hiánya miatt) nem volt képes arra, hogy gyorsan válaszoljon az igényekre, úgy ahogyan arra az amerikai tüzérség képes volt.

Későbbi fejlődés: alkalmazás offenzív műveletek során

'41 után a szovjetek a lövegeket egyre többször alkalmazták offenzív műveletek során. Ahogyan egyre több tapasztalatuk lett, úgy a szovjetek már támadó műveletek során is alkalmazták a közvetlen irányzást.

A háború végén a szovjetek a támadásra kijelölt frontszakaszokon akár 40 löveget is alkalmaztak ilyen céllal egyetlen kilométernyi frontvonalon. A szovjetek szerint közvetlen irányzással 15 perc alatt felismerhetetlenné lehetett lőni a védelmi állásokat.

A szovjetek nem csak könnyűnek számító, 76 mm-es lövegeket alkalmaztak közvetlen irányzásra, hanem akár 203 mm-es lövegeket is.

Szovjet 122 mm-es tarack közvetlen irányzással harcol

Hátrány

A közvetlen irányzás fő hátránya a veszteségek voltak. Ez leginkább a vontatott lövegek esetében volt jellemző. Viszont mellette az is igaz volt, hogy „a szovjetek olyan veszteségeket is elfogadhatónak tartottak, amitől a nyugati parancsokok tartózkodtak volna”.
Az oroszok a háború elején akkora veszteséget is elfogadhatónak tartottak ezen a területen, hogyha egy kilőtt tankért cserébe elveszett egy löveg.

Szovjet 76 mm-es löveg lövés közben

A szovjet tüzérség egyéb jellemzői

A szovjet tüzérségre a háború folyamán egyre inkább jellemző volt, hogy nem a támogatott egységek vezetése alatt álltak, hanem saját alakulataik voltak. A szovjet tüzérség parancsoksága ebből kifolyólag szeparálva volt a gyalogságétól.

Ennek megfelelően egy szovjet lövészhadosztályban a hadosztály tüzérfőnöke nem a hadosztályparancsnoknak felelt, hanem a hadtest tüzérfőnökének.

A világháború folyamán a német és az amerikai tüzérség hadosztály-szinten volt koordinálva. A szovjeteknél viszont front (hadseregcsoport) szinten.


Írta: HZS89

Források:

Képek:

Utoljára frissítve: 2023. március 21. 07:45

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    454AutomaticDave
    • Kiképző
    • Tank elemző
    · 11 hónapja
    Sziasztok!

    Köszönöm a kerek válaszokat!

    Mivel igen szeretem a statisztikákat, elkezdtem a témában kutakodni. Hát nem sok sikerrel, mindenhol más számokat találtam, így inkább csak elfogadom amit Ti és a Szerző írt.

    Az is érdekes ugye, hogy vannak adatok arra vonatkozóüan, hogy miből meddig hány darabot gyártottak összessen, de a veszteségeket kivonni a teljes mennyiségből már sokkal komolyabb kutatómunka lenne, nem beszélve arról, hogy melyik fronton és itt értem a front teljes időintervallumát, mennyi harci eszköz vett részt (vontak ki, semmisült meg, vetettek be, stb.)...

    Biztos léteznek róla száraz tanulmányok, de olyan mélységbe már nem szívesen merészkednék.

    Mindenesetre köszönöm a cikk írójának, hogy felkeltette az érdeklődésem e téma körében.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      RockyRuciano
      • Tankos
      · 11 hónapja
      Nemcsak a harceszközök (tankok, lövegek) veszteségeit kell számításba venni, hanem azt is, hogy ezek legénységének milyen túlélési esélye volt, azaz a kilőtt tank vagy ágyú legénysége be tudott-e ülni egy utánpótlásként kapott tankba vagy ágyú mögé avagy sem.

      Erről még kevesebb statisztika lelhető fel, ha egyáltalán létezik.Érzésre azt mondanám, hogy a tüzéreknek jóval nagyobb volt a túlélési esélyük. Hiszen a harckocsiban benn lehet égni, felrobban a lőszer, és ha ezeket a legénység még elsőre túl is éli, és kimászik a tankból, akkor is a közvetlen frontvonalban maradt. Ezzel szemben a II. Világháborús tüzérségnél a szovjet és a német oldalon a döntő többség lóvontatású volt, ami ugye a tankkal ellentétben nem égett le, a lőszert szabály szerint az ágyútól 10-15 méterre tárolták egy külön árokban, és az arcvonal mögött 1-2 vagy 5-10 km-re volt a tüzérségi lőállás. Szóval mintha a tüzérnek nagyobb esélye volt a túlélésre még akkor is, ha a lövegét valahogy kilötték.

      Viszont ez a rohamtüzérekre szinte biztosan nem volt igaz. Erről 2 anekdota-szerű történetet tudok írni. Az egyik szerint a rohamtüzérek nem-hivatalos jelmondata a következő volt: "A rohamtüzér élete rövid, de eseménydús!"

      A másik, hogy olvastam Billnitzer Ernő altábornagy pár éve megjelent önéletírását. Ő a magyar rohamtüzérség fegyvernemi parancsnoka volt 1944-45-ben. Az önéletírás igen érdekes, bár kicsit vegyes színvonalú az egyes részek között. (akit a háborús irodalom érdekel, annak ajánlani tudom - ám megvétele előtt olvasson bele egy könyvesboltban, és az alapján döntsön) A könyv tartalmaz elég sok életrajzi adatot úgy 20 magyar rohamtüzér-parancsnokról - lövegparancsnokról, ütegparancsnokról és osztályparancsnokról. Ezek kb. fele a háború végére halott volt vagy súlyos hadirokkant! Ez a "mintavétel" nyilvánvalóan statisztikailag nem reprezentatív, súlyos mintavételi hibát mutathat --- lehet pl. hogy a parancsnokok nagyobb arányban haltak meg, mint a sofőrök vagy az irányzók, és más okok is lehetnek, amely miatt ez a statisztika "félremegy", de azért mégis sokatmondó.
      Hasonló 50% körüli vagy fölötti veszteség-arányról csak 2 esetben tudok a II. Vh-ból: a német tengeralattjárósoknál és a brit Bomber Command legénységénél. (meg a japán kamikázéknél ugye, de az meg nagyon más történet)

      Összefoglalva: az biztos, hogy a statisztikai "darab-darab" megközelítés ennél a kérdésnél erősen félrevihet.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    454AutomaticDave
    • Kiképző
    • Tank elemző
    · 11 hónapja
    Helló!

    Jó hogy kerülnek ki az oldalra történelmi cikkek, örülök, hogy olvashatok itt ilyesmit, természetesen ment az 5 csillag.

    És kérlek ne vedd kukacoskodásnak, inkább csak a hozzá nem értésem és kíváncsiságom motiválja kérdésem. Azt írtad : "Az oroszok a háború elején akkora veszteséget is elfogadhatónak tartottak ezen a területen, hogyha egy kilőtt tankért cserébe elveszett egy löveg."
    Ez így nincs pariban? Egy akkori löveg előűllítása olcsóbb és gyorsabb az én laikus megközelítésem szerint, mint egy önjáró harckocsi, ez esetben akkor az nem tűnik rossz dealnek, ha egy löveg elesik egy harckocsiért.
    De kérlek javíts ki, lehet, hogy tök rosszul látom a dolgot. Kíváncsi volnék, melyikből mennyi veszett oda arányaiban oldalanként.
    Köszi a cikket!
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      Tas_Lee · 11 hónapja
      A Guderian féle páncélos doktrínák alapja, hogy a páncélosok - tankok, rohamlövegek, egyéb motorizált egységek - törik fel a frontot tüzérségi támogatással átütő támadással, bekerítik az így megtámogatott gyalogsággal az ellenséget aki vagy megadja magát/elmenekül, vagy a kombinált hadinemek felmorzsolják. A németek Barbarossa első szakaszában rengeteg szovjet lőszergyárat és sok egyebet rohantak le sikeresen, ennek okán 42'-re eljutottak oda a szovjetek, hogy háromszoros tempóban gyártották a lövegeket, mint hozzá a lőszert. Ezért is volt pariban: a közvetlen irányzás alkalmazása lőszer takarékos volt, és a német támadó szekció élét vették ki - a tankot/rohamlöveget szabdalták szét vele. Viszont ennek "hála" az emberanyag és a hardver jobban fogyott. Nekik megérte, mert a tank nem csak hardver volt, hanem jól kiképzett veterán legénységet is elvihetett magával, a szovjet lövegek fenti használatához meg nem sok kiképzés kellett, oda könnyebb volt pótolni a személyzetet. Ez számos nyugati doktrínával szemben állt, ahol az emberanyag és a hardver védelme állt első helyen. Érdekes adalék, hogy a szovjetek '41 szeptemberére 15000 tankot vesztettek, a németek összesen 800-t: ezt a német hadvezetés magasnak minősítette akkoriban - szóval a "kinek-mi" tétel itt is érvényesült.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      Joseph_Porta_HU
      • Tankos
      · 11 hónapja
      Csak laikusként agyalva. A háború elején egész hadseregek lettek bekerítve, sokszor, sok helyen szétszakadt a frontvonal, ezért a németek lassítására semmi sem volt elég drága. Pl. Ellenség a kapuknál, lőszer/fegyver nélküli roham...
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        Tas_Lee · 11 hónapja
        Nem szabad hálivúdot tényként kezelni, ha utánaolvasol a valóságnak érhetnek meglepetések.
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        454AutomaticDave
        • Kiképző
        • Tank elemző
        · 11 hónapja
        Halihó!
        Ezt értem én és pont ezért is kérdeztem rá, mivel nekem olybá tűnik, hogy egy löveg elvesztése nem olyan nagy ár egy tankért cserébe. Szerintem. (mintha elvesztenénk egy bringát egy motorért cserébe)
        Már amennyiben mindenből ugyan annyi van és ezen a ponton gondolkodtam el, kíváncsi lennék, hogy ki hogyan állt a háború elején harckocsi és löveg mennyiség területen. Ha józan paraszti ésszel gondolkodok, akkor lövegből több volt, míg harckocsiból kevesebb. Persze ez koránsem biztos, hogy így volt, gondom a cikk szerzője valamilyen adatra támasztotta az állítást miszerint még az is elfgadható volt, hogy elveszett egy löveg egy harckocsiért cserébe. Én erre lettem volna kíváncsi.
        Mind1 is, felkeltette az érdeklődésem, lehet utánajárkálok.
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          RockyRuciano
          • Tankos
          · 11 hónapja
          Az egyik, általam ismert statisztika szerint a Szovjetunióban 1940-45 között gyártottak 97 775 harckocsit vs. 22 014 önjáró löveget, 516 648 vontatott löveget, 200 300 aknavetőt.
          Összevetésként ugyanezen statisztika szerint a németek 49 777 páncélos-alvázat gyártottak --- ám sajnos ezen statisztika nem bontja le, hogy az alvázak közül mennyit fejeztek be harckocsiként, páncélvadászként ill. önjáró lövegként, netán önjáró csapat-légvédelmi lövegként. Más statisztikákkal összevetve, így körülbelüli, átfedések miatt nem-teljesen-pontos adatként az mondható, hogy kb. 28-30 000 harckocsit, kb. 19 200 páncélvadászt, kb. 3200 önjáró löveget és 389 önjáró csapat-légvédelmi löveget gyártottak.

          Értelmező/kiegészítő megjegyzések:
          1) az ezen statisztika szerint legyártott 334 KV-2 az önjáró lövegek között van besorolva, arra való tekintettel, hogy a KV-2 tervezését a finnek elleni háborúban a Mannerheim-vonal áttörésének nehézsége inspirálta és így eredetileg megerősített lövészárkok elleni harcra konstruálták "erődromboló" lövegként, amely a vontatott tűzérséghez képest gyorsabb helyváltoztatásra képes és így egyik lövészárok-rendszertől a másikig tudna vándorolni és azokat szétlőni
          2) a szovjet önjáró lövegek további típusai (pl. SU-76, SU-85, SU-100, SU-152 stb.) a WoT-on belül nem tüzérségnek/"arty"-nak, hanem TD-nek vannak besorolva. Történelmileg azonban ezek a lövegek a szovjet haderőn belül a gyalogsági harcot közvetlenül támogató és így közvetlen irányzással harcoló tüzérségi eszközök voltak, bár sok esetben, részben kényszerből páncéltörő feladatkörben is bevetették őket. Jellemző, hogy a szovjetek pl. a KV-1 alvázon gyártott SU-152-ket onálló nehéz önjáró tüzérezredekbe (Otgyelnyij Tyazsolij Szamohodno-Artillerijszkij Polk-ba) szervezték, míg a németeknél pl. a Panther-alvázon gyártott Jagdpanzereket nehéz páncélvadász-osztagokba (schwere Panzerjäger-Abteilung-okba) szervezték.
          3) sok statisztika van, sokszor nagyon eltérő számokkal (pl. az, hogy a tankokba beépített löveget beszámítják-e a löveggyártásba vagy sem, az nekem örök rejtély)
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          jzsef_csorba · 11 hónapja
          Az elején még mindenkinek jól ment teljesen értelmetlen ezt feszegetni inkább a közepétől lesz érdekes.Meg németek hamar elvesztettek minden stratégiai állást mert hitler mindent azonnal akart végül sehol nem álltak helyt. Persze a brit szigetet azt nyugodtan hagyta kibontakozni meg a gyarmatait ahonnan kifogyhatatlan utánpótlást kaptak.
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.