Írta: HZS89

A németek a nehézfegyverek közül leginkább a géppuskákban voltak kiemelkedőek.

Az alábbi cikkben a németek által a háború végén alkalmazott taktikai eljárásokra és más technikai fejlesztésekre láthatnak rá.

A német 1944 mintájú gránátos-ezred

1943-ban a német haderő számára már komoly probléma volt a létszámhiány, a legtöbb gyaloghadosztályt már nem tudták feltölteni az előírt szintre. Ezért 1943 végén átszervezték a német gyaloghadosztályokat, hogy azok alacsonyabb létszámmal is tudjanak harcolni.

A fő változtatás az volt, hogy az 1944 mintájú német gyalogezredekben (illetve akkor már gránátos-ezredeknek nevezték őket) a lövészzászlóaljak számát háromról kettőre csökkentették. Ez egyéb változásokkal együtt azt eredményezte, hogy az ezredek létszáma 38 százalékot csökkent.

Viszont ezt kompenzálta, hogy a tűzerő nőtt. A géppuskák száma 111-ről 137-re nőtt az ezredek állományában. Továbbá az ezredek állományában megjelent ezredenként 36 darab Panzerschrek páncéltörő rakétavető.

A világháború legjobb géppuskája: az MG 42

1942-től kezdve megjelent a német csapatok arzenáljában egy új fegyver, az MG 42. Ez egy géppuska volt, ami a német gyalogság fő fegyverévé vált a világháború folyamán.

Ez a fegyver elsősorban a tűzgyorsaságával tűnt ki: míg a legtöbb világháborús géppuska tűzgyorsasága percenként 500-600 lövés körül volt, addig az MG 42 esetében ez 1200 lövés volt percenként.

MG 42

Ez azért volt lényeges, mert a géppuskák hatásának az elve nem a pontos célzáson alapúlt: a géppuskák gyakorlatilag területtüzet lőttek, amiben az volt a lényeg, hogy az ellenfelet minél több golyóval árasszák el. Ezért az MG-42 több találatot tudott elérni.

A német géppuska-zászlóaljak

A németek a nehézfegyverekből leginkább a géppuskákat tekintve voltak előnyben. A német géppuskák tűzgyorsasága gyakorlatilag kétszerese volt egy tipikus korabeli géppuskáénak.

A német haderő a világháború kitörésekor 13 géppuska-zászlóaljjal rendelkezett, amik egyenként 3 géppuska-századból álltak. Így ezen zászlóaljaknak a tűzereje összemérhető volt egy gyalogezred géppuskáinak a tűzerőjével.

Ezek a géppuska-zászlóaljak motorizáltak voltak, viszont a háború folyamán sohasem volt több belőlük, mint 15. A németek a géppuska-zászlóaljakat alapvetően mobil védelmi egységekként alkalmazták.

Közvetett irányzás géppuskákkal

A második világháború idején a legtöbb géppuskát közvetlen irányzással alkalmazták, vagyis úgy, hogy a géppuska kezelője rálátott a célpontra.

Viszont a német lövészzászlóajak géppuskaszázadai képesek voltak ennél lényegesen fejlettebb módon is alkalmazni a géppuskáikat. Ennek az volt az oka, hogy a német géppuskaszázadoknak szinte a tüzérséghez hasonló tűzvezetése volt, ami révén képesek voltak közvetett irányzásra is.

Míg közvetlen irányzással egy MG 34 géppuska hatásos lőtávolsága 2000 méter körül volt, addig közvetlen irányzással ez elérte a 3500 métert is. Ez által a német géppuskaszázadok képesek voltak úgy támogatni a csapatokat, hogy azokat kevésbé veszélyeztetve a lövedékek nem a német katonák között repültek, hanem felettük, ballisztikus röppályán. Ehhez a taktikához az volt az előnyös helyzet, ha a géppuskák a lehető legtávolabb voltak a saját csapatoktól, mivel annál meredekebb volt a golyók röppályája.

MG 34 háromlábú állványon, felszerelve közvetett irányzáshoz

Emellett így az ellenfél nem látott rá a német géppuskákra.

Nyomjelző nélküli lőszer

A második világháború időszakában a géppuskák általában nyomjelzővel ellátott lőszerrel tüzeltek, aminek meg voltak az okai.

Viszont a németek, amikor meg akarták lepni a közeledő ellenfelet, akkor lőszert cseréltek és a géppuskáik nyomjelző nélküli lőszerrel adták le a sorozatokat. Mivel az ellenfél így nem látta, hogy lőnek rá, ezért ez egy hatásos módszer volt.

1943-44: oldalazótűz

A géppuskák elhelyezésekor a németek erőltették az oldalazótüzet. Az olaszországi hadjárat idején egy német hadosztályparancsok kritizálta az alárendeltjeit, mivel megszegték ezt az elvet. A hadosztály parancsok azt parancsolta, hogy a géppuskák nagy részének oldalazótűzhöz kell elhelyezni és olyan állásokba, amik fedve vannak szemből jövő tűztől.

A hadosztályparancsok azt parancsolta, hogy a géppuskákat akkor alkalmazzák jól, hogy 250 méterre lévő célokra tüzelhetnek, mivel akkor nagyon pontosak. A német parancsnok azt is mondta, hogyha az ellenség 250 méteren belül van, akkor a tüzérségi lövegek szórása miatt nem használhatja a tüzérségét a német géppuskák ellen.

Az amerikaiak tunéziai tapasztalatai megerősítették a fentieket.

A német védelem a háború végén: aknamezők

Amennyiben lehet, a német csapatok aknamezőket építettek ki az állásaik védelmére. A németek az aknákat nagyon hatékony védelmi fegyvereknek tartották. A németek a harckocsik ellen kialakított aknamezők elé gyalogsági aknákat telepítettek. Mindkét típust biztosíthatták a felszedés ellen és a gyalogsági aknák egy részét ellátták botlódrótokkal. Ezeket kombinálták drótakadályokkal.

A németek az aknamezőket általában meghatározott minta szerint rakták le, de a mezők körül az aknamentesítés megnehezítésére szabálytalanul is teleptettek aknákat. Emellett az aknamezőikre merőleges irányban is telepítettek aknákat, hogy ne tudjanak a mezők mellett haladó járművek haladni és réseket keresni.

Az aknamezőknek az ellenfél oldalára eső szélére fatestű aknákat telepítettek, amiket nem jelzett be a fémdetektor és ez által elbizonytalanították az ellenfél kísérleteit az aknamezők felkutatására és áttörésére.

A járőrök részére átjárókat hagytak az aknamezőkben, amiket időnként lezártak és újakat alakítottak ki helyettük. A járőrök részére a saját oldalon hagytak egy biztonságos sávot.

A németek úgy gondolták, hogy az aknamezők csak akkor hatásosak, hogyha tűzzel fedezve vannak. Ezért az aknamezők feléjük eső oldalán kialakítottak fülelőőrsöket, amik mögött 60-70 méterre 4-5 főből álló csapatok voltak 1-2 géppuskával.

Aknamezők gyors visszavonulás esetén

A fentitek leginkább a német védelmi vonalak előtt alkalmazott aknamezőkre voltak érvényesek. A szövetségesek viszont megfigyelték, hogy a németek az aknamezők telepítésére más taktikákat alkalmaztak, hogyha gyorsan vissza kellet vonulniuk.

Gyors visszavonulás esetén a németek leginkább utak mentén telepítettek aknákat. Emellett olyankor telepítettek aknákat telefon póznák, repterek és vasúti pályaudvarok mentén is.

Ilyenkor az egyik német trükk az volt, hogy olyan helyre helyeztek aknákat, amiket a közeledő jármű vezetője nem tudott időben észre venni. Egy másik trükk az volt, hogy egy telepített akna felett egy kereket vontattak el, azt a hatást keltve, mintha biztonságos lenne az út.

Egy további trükk az volt, hogy az aknát mélyen a talajba telepítették, ami révén csak több jármú elhaladása hozta működésbe.

Német aknák és csapdák

Amúgy abban, hogy a német csapatok nagy mennyiségben alkalmaztak aknákat, jelentő szerepet játszhatott, hogy a taposóakna a világháború idején és napjainkban is az egyik legköltséghatékonyabb fegyver volt. Napjainkban egy taposóaknát néhány ezer forintnak megfelelő összegért le lehet gyártani és az ellenfélnek okozott veszteség értéke ennek a sokszorosa lehet (gondoljunk bele egy lerobbant lábfej kezelési költségeibe).

Emellett egy aknát, miután telepítik, utána nem kell karbantartani, ellátni, képezni stb és akár évekig is várhat az áldozatára. Ezzel szemben egy katonát ki kell képezni, el kell látni fegyverzettel és lőszerekkel, plusz élelmezni és fizetni is kell, ami sok nagyságrenddel többe kerül.

A németek a világháború folyamán csak a Glasmine aknákból 11 milliót gyártottak. A háború elején a francia katonák a német aknákat „csendes katona” néven nevezték.

Ahogyan a német csapatok egyre inkább védekezésre kényszerültek, a németek egyre gyakrabban alkalmaztak csapdákat és taposóaknákat. Erre leggyakrabban botlódrótos kézigránátokat alkalmaztak és veszteségek mellett még súlyosabb pszichológiai hatásuk volt. A szövetséges csapatok ahogy előre haladtak, bárhol szinte bármi felrobbanhatott.

A németek a nyelesgránátokat is taposóaknává tudtak alakítani egy megfelelő gyújtóval. Emellett a nyelesgránátokhoz lehetséges volt botlódrótot is illeszteni. Viszont emellett többféle taposóaknát is gyártottak.

Például az egyik gyakori német taposóakna-típus a Schu-mine volt. Ezt nagyon nehéz volt fémkeresővel felderíteni, mivel fából készült a burkolata. Egy másik német akna-típus a Stock-mine volt. Ez egy cövekre telepített akna volt, amit botlódrót hozott működésbe. Ezt a két akna típust egyes források szerint a szovjet aknák inspirálták.

Stockmine

A háború végén egy nagyon veszélyes akna-típus a Glasmine volt. Annak üvegből készült a burkolata, ami miatt a fémdetektor nem jelezte be.

1944-ben a legnagyobb mennyiségben gyártott német taposóakna a Befels-Schützenmine S .150 volt. Ez egy nagyon egyszerű, kicsi és olcsó taposóakna volt, ami éppen arra volt elég, hogy lerobbantsa egy katona lábfejét. A töltete az olcsón előállítható pikrinsavból volt és csak 1944-ben több mint 16 milliót gyártottak belőle. Leginkább utak mentén alkalmazták a német csapatok biztosítására.

Befels-Schützenmine

A németek a finnektől átvettek egy aknatípust, mégpedig a jégaknát (Eismine). Ez gyakorlatilag egy üveg testű akna volt, amit télen a jeges folyókba és tavakba eresztettek le. A funkciója az volt, hogy a közeledő ellenséges csapatok alatt szétrobbantsa a jeget. Több mint 700 ezret gyártottak belőle.

Jégakna

A németek az aknákat és az egyéb csapdákat nagyom széles körben alkalmazták, ami miatt az amerikai csapatoknak nagyon kellett figyelniük, ha nem akartak meghalni. A németek nem csak a terepen, hanem jelentős mértékben az épületekben is csapdáztak.

A csapdáknak amúgy a veszteségek okai között viszonylag kicsi volt az aránya (néhány százalék), de abban jelentős hatásuk volt, hogy lassították az előrenyomulást még akkor is, hogyha ennek általában csak helyi hatása volt.

A Riegelmine és a „ramp mine”

A németek a gyalogság elleni aknák mellett a harckocsiaknákat is fejlesztették. Ennek az egyik példája a Riegelmine volt. Ezt az akna-típust az olasz harckocsiaknák inspirálták.

Abból a szempontból nem volt véletlen az aknák fejlesztése, hogy a második világháború legköltséghatékonyabb tankelhárító fegyvere a harckocsiakna volt és egy megsemmisített harckocsi több tízezer dollárba került.

A Riegelmine jellegzetessége az volt, hogy egy nyújtott testű, más néven hasábakna volt. A hasábaknáknak az volt az előnye, hogy kevesebbet kellett belőlük telepíteni, mivel nagyobb volt annak a valószínűsége, hogy egy elhaladó jármű működésbe hozza. Ezért rövidebb idő alatt lehetett velük aknamezőket létrehozni. Leginkább úttorlaszok és aknamezők létrehozására alkalmazták. A németek csak a hasábaknákból 3 milliót gyártottak.

Riegelmine 43

A Sherman Tank Site szerint szerencsétlen esetben egy Riegelmine robbanása nem csak a futóművét rongálta meg, hanem kigyújtotta a Sherman motorterét is, ami akár a tank teljes leírásához is vezethetett.

Egy másik, a német haderő által alkalmazott harckocsiakna az improvizált „rámpa-akna” volt. Ez egy olyan akna volt, ami külsőre egy vasúti feljárót testesített meg. Ez az akna akkor robbant fel, amikor egy jármú át akart haladni a vasúti kereszteződésen.

Improvizált rámpa-akna

Innováció: a német aknakeresők és radioaktív aknák

A németeknek volt egy használható innovációjuk az aknakeresőkkel és az aknákkal kapcsolatban. Azokon a területeken, ahol a németek azt akarták, hogy az ő csapataik át tudjanak haladni, de az ellenfél csapatai ne tudjanak áthaladni, radióaktív anyaggal vonták be az aknákat, amiket bejeleztek a német aknakeresők. Ennek az volt az oka, hogy a németeknek volt olyan aknakereső-típusa, ami tartalmazott Geiger-Müller számlálót. Ez által a német aknakeresők bejelezték a német aknákat a szövetséges aknakeresők viszont nem.

Német fejlesztések a védelmi létesítmények terén: Panzernest és Pantherthurm

A háború végén a német haderő egyik legsúlyosabb problémája az volt, hogy az előre törő szövetséges seregek megállítására gyorsan és gazdaságosan tudjanak táború erődítéseket kiépíteni. Erre két megoldás a Panzernest és a Pantherthurm voltak, amik előregyártott elemekből készült védelmi létesítmények voltak.

A kettő közül a Panzernest jelent meg előbb, 1943-ban. A Panzernest gyakorlatilag egy páncélozott géppuska-állás volt, aminek két fős személyzete volt. Ezt teljes mértékben gyárban készítették el, majd a helyszínen a kiásott gödörbe fordították. A páncélzata nagyon vastag volt, de ennek ellenére az oroszok megtanultak vele elbánni.

Panzernest

Egy másik, jelentősen erősebb védelmi fejlesztés a Pantherthurm volt. Ez gyakorlatilag egy beton vagy acél alapra telepített Párduc harckocsi-torony volt. A fegyverzete ugyan az volt, mint a Párducnak és a torony körbe tudott forogni.

A szövetségesek a Párduc-toronnyal először 1944-ben Olaszország területén találkoztak és veszélyes ellenfélnek bizonyult a szövetséges harckocsik számára. Egyszerűen egy Párduc-torony nagyon kicsi célpont volt és mellett nagyobb tűzerővel rendelkezett, mint a legtöbb szövetséges harckocsi.

Pantherthurm

Források:

• Handbook on German Military Forces 1945
• Gordon L. Rottman: World War 2 Fire Support Tactics
• Special Series 22: Company Officers Hadbook of the German Army
• https://www.reddit.com/r/MilitaryStrategy/comments/5q0c5a/the_concept_of_enfilade_fire/
• https://tmg110.tripod.com/ger_iR.htm
• https://www.bergflak.com/pshistory.html
• http://www.lonesentry.com/manuals/german-infantry-weapons/mg34-machine-gun.html
• Gordon L. Rottman: The Hand Grenade
• Gordon L. Rottman: WW2 Axis Boobytrap and Sabotage Tactics
• Handbook on German Military Forces 1945
• http://www.inert-ord.net/ger03a/gerhgr/stck/index.html
• https://www.bulletpicker.com/pdf/FM-5-31-1943.pdf
• https://www.theshermantank.com/tag/mines/
• https://www.lonesentry.com/articles/mobilepillbox/index.html
• https://www.tankarchives.ca/2016/02/mg-panzernest.html
• https://www.thearmorylife.com/pantherturm-hitlers-deadly-investment/
• https://www.ibiblio.org/hyperwar/Germany/HB/img/30-451-08-68.jpg
• https://www.lonesentry.com/ordnance/2010/09/11/behelfs-s150/
• http://ww2data.blogspot.com/2020/10/german-explosive-ordnance-german-mines.html
• http://michaelhiske.de/Allierte/USA/TManual/5_223C/Teil_02/Kap06/Section02/PAR080.HTM