Kezdetek

A világháborúban használt német radarok fejlesztése 1929-ben kezdődött el. Akkor még rádiólokátort, hanem hanglokátort fejlesztettek német tudósok a Reichsmarine kérésére.

Az első bíztató kísérletek 1933-ban történtek. Németországban 1934-ben a radar fejlesztésére megalakították a GEMA nevű vállalatot. A GEMA radarja 1934 októberében tiszta jelet vett egy 12 kilóméterre lévő hajóról.

1935 szeptember 26.-án egy továbbfejlesztett rendszert demonstráltak a Kriegsmarine vezetésének. Ekkor határozták el, hogy a német rádiólokátorokat Dezimeter Telegraphie fedőnév alatt fogják alkalmazni, az ellenséges hírszerzés megtévesztésére.

A Seetakt

A történelem legelső haditengerészeti radarja a német Seetakt volt. Ezt 1937-től kezdve kezdték alkalmazni német hadihajókon. Az első sorozat 4 egységből állt. A típus 60 cm-es hullámhosszon működött.

A legelső hajó, ami háborús körülmények között alkalmazta ezt a fejlesztést, a német Graf Spee volt, ami 1939-ben sikeresen alkalmazta azt az Atlanti-óceánon.

A Seetakt a Graf Spee hadihajó távmérőjén

1939-ben a GEMA elkezdett 31, a haditengerészet által rendelt rendszert felszerelni a német hadihajókra. Ezek a radarok már 81.5 cm-es hullámhosszon működtek.

A Bismarck radarjai

A német Bismarck csatahajó 3 darab FUMO 23 típusú radarral volt felszerelve. Ezek 2 méter magasak és 4 méter szélesek voltak. A 81.5 centiméteres hullámhosszon működtek és 25 kilóméter volt a hatósugaruk.

A Bismarck egyik Fumo 23 radarja

Ez a nagyon korai radartípus volt, ami többek között abban látszódott meg, hogy egyszerre csak egyetlen célpontot távolságát tudta mérni. Ezért a Bismarckot 3 radarral is felszerelték.

Radarjelzők és radarhasználat

Annak ellenére, hogy a háború kitörésekor a német haditengerészet még élen járt a radarok fejlesztése tekintetében, a háború végére lemaradtak. Ezért a háború végén a briteknek már fejlettebb radarjai voltak.

Ennek alapvetően az volt az oka, hogy a németek megmaradtak a háború elején kifejlesztett hosszúhullámú radaroknál, mivel azt tartották technikailag lehetségesnek. Ezzel szemben a britek a háború alatt kifejlesztették a rövidebb, centiméteres hullámhosszú radarjaikat.

A centiméteres hullámhossz lehetővé tette, hogy miniatürizálják a radarokat és növeljék azok teljesítményét.

Viszont a németek ezt a háború folyamán megpróbálták a britek ellen fordítani, mégpedig a radarjelzők révén. Egy radarjelző révén lehetett érzékelni egy radart használó ellenséges hajó jelenlétét. Ezért az 1942-es évtől kezdve egyre több német hadihajóra (és tengeralattjáróra) szereltek radarjelzőket.

Egy radar sokkal egyszerűbben kifejleszthető volt, mint egy aktív radar, kisebb volt a mérete is és nem sugárzott ki olyan jelet, amit az ellenfél foghatott volna.

FumB23 radarjelző

A történetnek van olyan verziója is, hogy a németek is ki tudtak volna fejleszteni rövidhullámú radarokat, csak azt a német vezetés letiltotta azon az alapon, hogy nekik rövid idő alatt megvalósítható fejlesztésekre van szükségük.

Források:

• http://www.radarworld.org/germany2.html
• http://www.kbismarck.com/controltiri.html
• http://www.navweaps.com/Weapons/WNGER_Radar.php
• David L. Krakow: Schnellboot in Action
• http://www.uboataces.com/radar-warning.shtml

Képek:

• http://www.radarworld.org/images/scans/Ship2.jpg
• http://www.kbismarck.com/photo039.jpg
• http://www.s-boot.net/pics/kriegsmarine/waffen/cuba%201a.jpg