Jelenleg

7
látogatónk van

2023. április 27. 09:26

A német és más országok tüzérségei (by HZS89)

(10 szavazat)
1 hozzászólás

A világháborús német tüzérség néhány jellemzője, összehasonlítva az ellenfelekkel, elsősorban a fegyverzetet és a hadrendet tekintve. 

A világháborúk idején a csaták egyik meghatározó tényezője a tüzérség volt. A német haderő egy viszonylag erős és taktikailag képzett, bár nem feltétlenül a legfejlettebb tüzérséggel rendelkezett. Alább erről olvashatnak néhány sort.

A német tüzérezredek

Minden német gyaloghadosztály rendelkezett egy tüzérezreddel. Ez a legtöbb esetben 12 nehéztaracakkal és 36 könnyűtarackkal volt felfegyverezve, de ez a háború közepén a veszteségek miatt csökkenésnek indúlt.

Német könnyűtarack

A tarackokat négy tüzérosztályba szervezték, amik egyenként 3 ütegből álltak, ütegenként 4 tarackkal.

A német tüzérezredek hírközlése vezetékes híradáson alapúlt. Ennek több oka is volt. Egyrészt azt már ismerték, másrészt a német haderőben a rádiók terén a harckocsik magasabb prioritást kaptak.

A német tüzérségi ütegek rendelkeztek ballisztikai számítógépekkel. Ezeket a nyugati szakirodalomban „weather-computer” néven emlegetik, mivel az volt a feladatuk, hogy az időjárás hatásával korrigálják az irányzást. Ezekkel a számítógépekkel a német tüzérség korrigálni tudta a hőmérséklet, a szél, a légnyomás és az egyéb tényezők hatását.

Mobilitás: fél-lánctalpas vontatók

A német tüzérségnek nem a mobilitás volt az erőssége, bár ezen a területen is voltak fejlesztéseik. A német lövegeket alapvetően fél-lánctalpas vontatókkal próbálták vontatni.

Akkoriban 3 féle vontatójármű állt rendelkezésre, a kerekes, a lánctalpas és a fél-lánctalpas. A kerekes volt a legolcsóbb és a legkönnyebben gyártható, de egyben a leggyengébb terepjáró-képességű. Ezt leginkább a nyugati országok favorizálták.

A másik végletet a lánctalpas vontatók jelentették. Ezek jobb terepjáró képességűek, de egyben drágábbak is voltak. Továbbá ezeket nehezebb volt vezetni is. Ezt leginkább a szovjetek preferálták.

A németek a két világháború között a fél-lánctalpas vontatók mellett döntöttek. Ez volt a legkomplikáltabb a 3 verzió közül, de ennek ellenére sikernek bizonyult. Ennek a fejlesztésnek az volt az előnye, hogy annak ellenére, hogy ezek a vontatók fél-lánctalpasak voltak, az is tudta vezetni, aki kerekes járműveken tanult meg vezetni. Ennek az volt az oka, hogy ezek a járművek a jármű elején található kerekekkel is kormányozhatóak voltak.

Német fél-lánctalpas vontató

A német haderő számára nagyságrendileg 60-70 ezer fél-lánctalpas vontatót gyártottak le.

1942-ben a németek elkezdtek gyártani egy új, teljesen lánctalpas tüzérségi vontatót, a Steyr RSO-t. Ezt a keleti frontra fejlesztették ki és nagyon hasonló volt a szovjet vontatókhoz. Nagyjából 25 ezer darabot gyártottak le a háború végéig.

Steyr RSO

Fegyverzet: gyalogsági lövegek

A fent leírtak elsősorban a hadosztály-közvetlen tűzérezredekre vonatkoztak. Viszont a német gyalogezredeknek voltak saját lövegei, amiket gyalogsági lövegeknek (infanteriegeschütz) neveztek.

Német gyalogsági löveg

Egy német gyalogezrednek előírás szerint rendelkeznie kellett 6 könnyű és 2 nehéz gyalogsági löveggel. Ezeknek alapvetően az volt a funkciója, hogy általuk a gyalogezredeknek volt saját tüzérségi támogatása, ami mindig rendelkezésre állt.

Emellett a gyalogsági lövegek megoldották azokat a kisebb jelentőségű feladatokat, amik révén a hadosztályközvetlen tüzérezredek a főbb feladatokra koncentrálhattak.

Fegyverzet: nehézlövegek

Egy német hadtest általában rendelkezett egy nehéz- és/vagy messzehordó-lövegekkel felfegyverzett tüzérosztállyal. Ezek általában 15 cm-es lövegekkel voltak ellátva és osztályonként 6-9 löveggel rendelkeztek.

A német hadtestközvetlen-nehéztüzérségnek általában az ellenséges tüzérség elleni harc volt a feladata, de az alkalmazása ennél sokoldalúbb volt, alkalmazhatták másra is.

Az előbbiek mellett a német haderő jelentős számban rendelkezett vasúti-lövegekkel is. Ezeknek nagyobb volt a az űrmérete és lőtávolsága, mint a vontatott lövegeknek és vasútvonalak mentén gyorsan tudtak mozogni.

A német vasúti lövegek többsége a francia hadjárat után zsákmányolt francia eredetű löveg volt, mivel 1939-ben a francia haderő rendelkezett a világ legnagyobb vasúti-löveg állományával.

Fegyverzet: problémák 1942-től: löveghiány és zsákmányolt lövegek

A német tüzérség igen nagy számban alkalmazott zsákmányolt lövegeket. Ennek több oka is volt. Egyrészt, a német löveggyártás nem tudta kielégíteni az igényeket. Másrészt az 1939-41-es időszakban a német haderő tízezres nagyságrendű löveget zsákmányolt, ami miatt kézenfekvő volt, hogy abból pótolják a hiányt.

Ezzel viszont problémák is voltak. Egyrészt, a zsákmányolt lövegekhez általában nem volt jó a német lőszer. Ez jelentős logisztikai problémákat okozott. Emellett a zsákmányolt lövegek képességei általában nem egyeztek meg a német lövegek képességeivel, ami az alkalmazást is hátráltatta.

A zsákmányolt lövegek alkalmazása ellenére a német haderő ’42-től kezdve rákényszerült a tüzérségi egységek lövegszámának a csökkentésére. 1942-től kezdve a német tüzérségi ütegek jelentős részénél az üteg lövegeinek a számát 4-ről 3-ra csökkentették.

Átszervezés a háború végén 1944-45

A háború végén már a német tüzérségben is probléma volt a képzett szakemberek hiánya. Erre a német tüzérség úgy reagált, hogy a tüzérosztályok ütegeinek a számát háromról kettőre csökkentették. Ez által kevesebb ember is működtetni tudta az osztályokat, mivel eggyel kevesebb ütegparancsokságra lett így szükség.

Az előbbiek mellett a háború végén felállított népigránátos-hadosztályok esetén a tüzérezredek löveginek egy része 10.5 cm-es tarackok helyett 7.5 cm-es lövegekből állt.

Összehasonlítva a francia tüzérséggel, 1940

Papíron a francia tüzérség nagyon erős volt. 1940-ben egy francia gyaloghadosztálynak összesen 60 tábori lövege volt, amit két tüzérezredbe szerveztek. Egy német gyaloghadosztálynak 48 tábori lövege volt, amit egy tüzérezredbe szervezek.

A francia lövegek jelentős része elavult, bár nem használhatatlan volt. A francia könnyű lövegek 75 mm-es lövegek voltak, amiket még az első világháború előtt fejlesztettek ki.

Francia 75 mm-es löveg mögött tüzérek

Emellett a francia hadosztályok jelentős része rosszul felszerelt, u. n. „B” hadosztály volt. A francia haderőnek a két világháború közötti időszakban az volt az egyik problémája, hogy kicsi volt a besorozható korosztály. Ennek az volt az oka, hogy az 1914-18 időszakban a világháború miatt kevés gyerek született.

Ezért a franciák az 1939-es mozgósítás során kénytelenek voltak 30 év felettieket is besorozni, hogy meglegyen a haderő létszáma. Ezeket a katonákat tipikusan „B” hadosztályokba összpontosították, akik túlkorosak voltak és gyengén voltak felszerelve. Emellett a francia haderőnek voltak még „C” kategóriájú egységei is, akik 40 évnél idősebbekből álltak.

Viszont a francia nehéztüzérség sokkal erősebb volt, mint a német nehéztüzérség. Egy francia „A” hadosztálynak kétszer annyi nehézlövege volt, mint egy németnek. Emellett 1939-ben, a háború kitörésekor a francia haderő rendelkezett a legtöbb vasúti löveggel.

Az aknavetőket tekintve viszont a németek voltak fölényben. Egy francia gyalogezred összesen 8 darab közees aknavetővel rendelkezett. Egy német gyalogezred 1940-ben ezzel szemben 18 közepes aknavetővel rendelkezett. Az aknavetők a második világháború idején egyszerű és hatásos fegyvereknek bizonyultak, amik mindkét oldalon súlyos veszteségeket okoztak.

A francia vereség valószínűleg nem a francia tüzérség veresége volt, legalábbis a legtöbb szerző szerint. A fő okok inkább a német légi fölény, a német gépesített-hadviselés, a francia hadvezetés hibái és számos más ok volt.

Összehasonlítva a szovjet tüzérséggel 1941-45: fegyverzet és hadrend

1941-ben, a Barbarossa-hadművelet kezdetekor a szovjet tüzérség papíron nagyon erős volt. Egy szovjet lövészhadosztálynak két tüzérezrede volt, összesen 60 löveggel. Ezzel szemben egy német gyaloghadosztálynak egy tüzérezrede volt, 48 löveggel.

Viszont a szovjetek, annak érdekében, hogy több hadosztályt tudjanak kiállítani, nagyon leredukálták a hadosztályok tüzérségi komponensét. Az 1941 második félévében felállított hadosztályok már csak 24 tábori löveget kaptak, amik között egyáltalán nem volt nehézlöveg.

Szovjet 76 mm-es tábori löveg

Emellett a szovjetekre jellemző volt, hogy nem pótolták a hadosztályok veszteségeit. A szovjet gyakorlat az volt, hogy miután kiállítottak egy hadosztályt, utána a hadosztály addig harcolt, amíg el nem fogyott. Ezért gyakori volt, hogy egy papíron hadosztálynak nevezett alakulat a valóságban már ezred vagy zászlóalj erősségű volt.

Viszont 1941 után a szovjetek elkezdték vissza erősíteni a hadosztályaikat, ahogyan lehetőség volt rá. ’43-ben egy szovjet lövészhadosztály már 32 tábori löveggel rendelkezett, a háború végén pedig 36-tal.

A szovjetek, ahhoz, hogy még gyorsabban tudják pótolni a veszteségeket, 1941 őszétől kezdve még gyengébben felfegyverzett alakulatokat, lövészdandárokat kezdtek kiállítani. Ezeknek a létszáma nagyjából harmada volt egy lövészhadosztálynak és egyáltalán nem volt tüzérségi támogatásuk. Ezek az alakulatok gyakran hetek alatt felmorzsolódtak. A szovjetek az 1941-42 időszakban nagyjából 400 lövészdandárt állítottak fel.

A szovjetek 1943 folyamán a lövészdandárokat beolvasztották hadosztályokba

A szovjetek 1941 őszétől kezdve a harcban bizonyító hadosztályokat gárdahadosztályoknak minősítették. Ezeknek általában több embert biztosítottak és jobban fel is voltak fegyverezve, leginkább géppisztolyokkal. A háború végén a gárdahadosztályok az előbbiek mellett kaptak egy önjáró lövegekből álló tüzérosztályt is a tüzérezredük mellé.

A szovjet póttüzérség: az aknavetők

Mint ahogyan fentebb olvashatták, egy szovjet lövészhadosztály tüzérezrede nem volt egy szinten mérhető egy német gyaloghadosztály tüzérezredével az után, hogy az oroszok elkezdték csökkenti a hadosztályaik tüzérségi komponensét. A szovjetek viszont más módon, aknavetőkkel ellensúlyozták ezt.

A szovjetek a harcok kitörése után hamar rájöttek, hogy az aknavetők mennyire hatásos fegyverek, ami miatt ráálltak azok tömeggyártása. Ennek következtében a háború végén egy szovjet lövészezred már 27 közepes- és 6 nehézaknavetővel rendelkezett.

Szovjet közepes aknavető

Így a 33 aknavetőcső akkora tűzerőt biztosított egy szovjet gyalogezred tüzérfőnökének, ami összemérhető volt egy tűzérezred tűzerőjével (legalábbis a csövek számát tekintve). Ráadásul, mivel az aknavetők olcsóbbak voltak, mint a tábori lövegek, ezért ezt viszonylag olcsón érték el.

A szovjetek, amennyiben lehetőségük és/vagy szükségük volt rá, akkor létrehoztak aknavető-csoportokat. Ilyenkor egy szovjet lövészezred aknavető-alegységeit vezetékes híradással bekötötték egy központba, ami révén lehetővé vált, hogy a 33 csövet ugyan arra a célpontra irányítsák. Ez által a szovjetek képesek volt rövid idő alatt több mázsányi aknagránátot fókuszálni egyetlen célpontra.

A szovjet harckocsi-hadtestek tüzérsége

Az 1943-45 időszakban a Vörös Hadsereg ütőképessége igen nagymértékben a harckocsi-hadtesteken alapult. Ezek a háború végén nagyjából 180-190 harckocsival rendelkeztek, ami miatt összemérhetőek voltak egy német páncéloshadosztállyal.

Az 1944-45 időszakban a szovjet harckocsi-hadtestek támogatását hadtestenként 3 önjárólöveg-ezred biztosította. Ezek összesen 60-63 önjárólöveggel rendelkeztek, ami miatt nagyjából 3 tankot támogatott egy önjáró löveg.

Viszont a szovjetek ugyan önjáró lövegeknek nevezték ezeket az alakulatokat, de a gyakorlatban rohamlövegként voltak alkalmazva. Ennek az volt az oka, hogy a szovjet haderő számára végig súlyos probléma volt a képzett tüzérek hiánya, ami miatt nekik az volt célszerűbb.

Szovjet ISU-152 önjáró löveg

Összehasonlítva a brit tüzérséggel

A brit tüzérség arról volt nevezetes a világháború idején, hogy az adta a leggyorsabb tűztámogatást „fastest artillery”. Ezt a britek úgy érték el, hogy a ballisztikai számítások során sok tényezőt elhanyagoltak, vagyis kevesebbet számoltak.

Ennek hatására viszont lecsökkent a pontosság. Viszont mivel a britek fontosabbnak tartották a sebességet ezért ezt azzal kompenzálták, hogy több üteggel lőttek a célpontra. A britek akár az egész hadosztály tüzérségét is ráirányították a célpontra, amit „72 gun battery” vagyis 72 ágyús üteg néven emlegettek.

Ennek következtében a brit tüzérség a háború végén már 2 perc alatt tudott támogatást nyújtani. Ezt többek közt az tette lehetővé, hogy a brit haderő jól el volt látva rádiókkal, ami révén az előretolt tüzérségi-megfigyelőik több üteggel is gyorsan kapcsolatba tudtak lépni.

A brit tüzérség 25 fontos ágyútarackokat használt a hadosztályainak tüzérezredeiben. Ezzel a britek összeségében elégedettek voltak, de a német 10.5 cm-es tarackoknak nagyobb volt a hatása. Emellett egy német hadosztály rendelkezett 15 cm-es tarackokkal is, amik 4-szer akkora tömegű gránátokat lőttek ki, mint a brit 25 fontos lövegek.

Brit 25 fontos löveg

A britek nem alkalmaztak gyalogsági lövegeket, amik a német gyalogezredeknek saját tűzérségi támogatást biztosítottak. A britek inkább a tábori lövegeiket alkalmazták erre a feladatra, ha szükség volt rá.

A brit tüzérség hadrendje jelentősen eltért a korban megszokottól. A korban szokásos hadrend az üteg-osztály-ezred volt. Ezzel szemben a brit tábori tüzérezredekben nem volt osztály, hanem a tűzszakasz-üteg-ezred volt a hadrend.

A legtöbb korabeli haderőben egy tüzérségi üteg 4 lövegből állt. Ezzel szemben a brit tábori tüzérségben az üteg 8 löveg volt (két tűzszakasz).

Az amerikai tüzérség

Egy amerikai hadosztály tüzérezredének a fegyverezte nagyon hasonló volt egy német hadosztály tüzérezredének a fegyverzetéhez. Mindkét haderőben egy gyaloghadosztály, amennyiben az előírások szerint volt felfegyverezve, 12 nehéz- és 36 könnyűtarackkal rendelkezett (bár a löveghiány miatt a német haderőben ez a háború vége felé csökkent).

Amerikai könnyűtarack

A fenti hasonlóságok jelentős részben abból fakadtak, hogy a két ország tüzérsége a két világháború közötti időszakban jelentős mértékben tanult egymástól. Ezért nem meglepő, hogy az amerikai tüzérség 1940-ben új hadrendedet és fegyverzetet vezetett be, ami hasonlított a némethez. Addig az amerikai tüzérség francia fejlesztésekkel volt felfegyverezve.

Az amerikai gyalogezredek a német gyalogezredekhez hasonlóan rendelkeztek gyalogsági lövegekkel, de az amerikai gyalogsági lövegeknek lényegesen nagyobb volt a tűzerőjük és a lőtávolságuk. Emiatt az amerikai tüzérfőnökök a gyalogsági lövegeket gyakran a hadosztályközvetlen tüzérezredekbe integrálták.

Ez által egy amerikai tüzérezred számára a névleges 48 helyett akár 66 löveg is a rendelkezésére állhatott, mivel a hadosztály 3 gyalogezrede összesen 18 gyalogsági löveggel rendelkezett.

Ehhez viszont az is hozzátartozik, hogy az amerikai gyalogsági lövegek ugyan használhatóak voltak tüzérségi lövegként, de gyalogsági lövegként nem, mivel ahhoz túl nehezen voltak mozgathatóak.

Karl Toholte, egy német tüzérségi tábornok szerint az amerikaiak a nehéztüzérségüket kiváltották a légierővel. Ez jól működött akkor, amikor az időjárás megfelelő volt a légierő bevetésére. Viszont amikor felhős volt az idő, akkor a német csapatok megkönnyebbültek.

Egy másik tényező, amit Toholte kiemelt az volt, hogy az amerikai tüzérség volt leginkább gépesítve. Viszont szerinte az is tényező volt ebben, hogy az amerikai tüzérség nem lánctalpas, hanem kerekes vontatókat alkalmazott. Toholte szerint, amennyiben az amerikaiak a német tüzérséghez hasonlóan lánctalpas (pontosabban: fél-lánctalpas) vontatókat alkalmaztak volna, akkor teljesen fölényben lettek volna a mobilitást tekintve.

Toholte szerint az amerikai tüzérség technikája nagyon jó volt. Többek között a híradástechnikát (rádiókat) és az önjáró-lövegeket emelte ki.

A főbb hadviselő felek közül az amerikai tüzérség volt leginkább standardizálva, vagyis az használta a legkevesebb lövegtípust és űrméretet. Ez logisztikai szempontból mindenképpen előnyös volt. Viszont ehhez az is hozzátartozik, hogy az amerikai tüzérség később lépett be a háborúba, ami miatt a tömeggyártás is később kezdődött el náluk. Emellett az amerikai tüzérség nem volt kénytelen zsákmányolt lövegeket alkalmazni, ami a német tüzérség számára kényszer volt.

Az amerikai tüzérségi tűz pontos volt. Ez többek között annak volt a következménye, hogy a ballisztikai számítások során több tényezőt is figyelembe vettek, például a szélt, a hőmérsékletet, a lőpor jellemzőit, stb.

A híres amerikai tábornok, Patton azt mondta a háború után arra, hogy mi nyerte meg a háborút, hogy „artillery did”.

Amerikai aknavetők

Az amerikai haderő fegyverzete az aknavetőket tekintve is hatásos volt. Kezdjük azzal, hogy az amerikai haderő rendelkezett a leghatásosabb könnyűaknavetőkkel. Az amerikai 60 mm-es könnyűaknavetők lényegesen hatásosabbak voltak, mint a korban tipikusnak számító 50 mm-es könnyűaknavetők. Ennek alapvetően az volt az oka, hogy a tapasztalatok arra mutattak, hogy a 60 mm a legkisebb űrméret, aminek van számottevő hatása.

Amerikai 60 mm-es aknavető

Emellett az amerikai közepes aknavetőkhöz gyártottak M56 aknagránátokat. Ezeknek az volt a célja, hogy képesek legyenek bunkereket bezúzni. Erre azért voltak képesek, mivel ezen aknagránátok gyújtója késleltetésre volt beállítva, vagyis nem a bunkernek érintkezéskor robbantak fel, hanem miután becsapódtak.

Ami viszont az amerikai aknavetők hatásosságát tekintve a legjelentősebb fejlesztés volt, az talán a fehér-foszfor volt. A foszfor aknagránátok igen súlyos hatással voltak a német gyalogságba, mivel kiűzte azt az állásaiból. A foszfor átégette a katonák bőrét, ami miatt súlyos égési sérüléseket tudott okozni.


Források:

Képek:

Utoljára frissítve: 2023. április 27. 09:39

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    lászló.duma
    • Tankos
    · 11 hónapja
    Köszönöm ezt a részletes és érdekes cikket.
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.