A második világháború folyamán a legtöbb törpetengeralattjárót a német Kriegsmarine alkalmazta.
Ez annak ellenére volt így, hogy a program csak 1943-ban kapott jelentősebb forrásokat, amikor a háború már vesztésre állt.
Kezdetek és koncepció
A Kriegsmarine a világháború első felében nem tanúsított érdeklődést a törpetengeralattjárók iránt. A flotta vezetése a háborút akkor még a nagy kategóriája hajókkal (csatahajók, cirkálók) akarta megvívni.
Viszont 1943-ban már vesztésre állt a háború és akkor már nyitottabbak voltak.
A német törpetengeralattjáró programra jellemző volt, hogy alapvetően a mennyiségre és a gazdaságos tömeggyártásra fókuszáltak. Ennek következtében a legtöbb német törpetengeralattjárót
torpedók alkatrészeinek a felhasználásával hozták létre, amik nagy mennyiségben rendelkezésre álltak.
Az 1943-45 időszakban a késői indulás ellenére a német hajógyárak jóval több, mint 1000 törpetengeralattjárót állítottak elő.
A cikk alatt olvasható részében néhány jellemzőbb német típust mutatunk be ebből a kategóriából
Neger ember vezette torpedó
Az egyik legkorábbi típus, amit jelentős számban bevetettek, az a Neger ember vezette torpedó volt. Ez a típus szinte teljes mértékben a Kriegsmarine fő torpedótípusán, a G7e-n alapult. A típus úgy hozták létre, hogy a torpedó robbanófejének a helyén kialakítottak egy állást a tengerésznek. A Neger egyetlen torpedót hordozott, amit a jármú aljához illesztettek.
Neger ember vezette torpedó
A típussal 1944 folyamán több kisebb sikert elértek, de a Neger csak egy átmeneti típus volt addig, amíg nem állt rendelkezésre valami jobb.
1944 nyarán az ember vezette torpedókkal a Kriegsmarine több tömeges támadást is indított a szövetségesek normandiai hídfője ellen. Elsüllyesztettek néhány szövetséges hadihajót, de átütő hatásuk nem volt és a bevetett egységek többsége odaveszett.
A Neger-ből összesen valamivel több, mint 200 darabot gyártottak a gyártás befejezéséig.
Molch elektromos törpetengeralattjáró
Az egyik jellemző német törpetengeralattjáró típus a Molch volt. Ez a típus teljesen elektromos meghajtású volt, ami nem volt jellemző a nagyobb német tengeralattjárókra (pld: Typ VII).
A Molch két torpedót tudott hordozni és a törzs túlnyomó részét akummullátorok foglalták el. A típus hatósugara víz alatt haladva 40-50 mérföld volt. A típus nem rendelkezett az akummulátorokat tölteni képes dízelgenerátorokkal. Ez azt jelentette, hogy a típust a bázison kellett feltölteni, ami után addig haladt, amíg volt áram az energiatárolóban.
Molch törpetengeralattjáró
A Molch-ot alapvetően torpedók alkatrészeinek a felhasználásával hozták létre.
A Molch-ot 1944-ben kezdték bevetni és katasztrofálisak voltak eredmények. Ennek következtében a több mint 300 legyártott példány ellenére a típust még a háború vége előtt kivonták a szolgálatból.
Az egyik fő probléma a Molch-al az volt, hogy a legénysége egyetlen tengerészből állt, aki így túlterhelt volt. Emellett a létfenntartó-rendszer 50 órára elég levegővel rendelkezett.
Seehund törpetengeralattjáró
A német törpetengeralattjárók közül a Seehund volt a legfejlettebb és egyben a leghatásosabb is. Ez a típus alapvetően fejlettebb volt a korábban bevetett típusoknál. A típus képes volt hosszabb bevetésekre is, ami jelentősen kitágította az alkalmazás lehetőségét. Volt olyan bevetés, ami 11 napig tartott.
Az, hogy a típus képes volt hosszabb bevetésekre, azért volt jelentősebb fejlesztés, mivel a Seehund előtt gyártott német törpetengeralattjárók életfenntartó rendszerei általában 30-50 óráig volt képesek biztosítani a létfenntartást, ami limitálta a bevetések hosszát.
A Seehund két torpedót tudott magával vinni a bevetésre, hasonlóan a Molch-hoz. Viszont a legénység már két főből állt, szemben a legtöbb német törpetengeralattjáró egy fős legénységével. A két fős legénység jelentősen hatékonyabban tudta működtetni a Seehund-ot, mint a korábban gyártott törpetengeralattjárókat, amiknek egyetlen emberből állt a legénysége.
Seehund törpetengeralattjáró
Ennek a típusnak a tengerészei már megfelelően alapos kiképzést kaptak, ami a fejlettebb egységekkel együtt jelentősen nagyobb hatékonyságot is jelentett. A Seehund-ok 1945 folyamán összesen 120 ezer tonna vízkiszorítású szövetséges hajókat süllyesztettek el.
A Seehund típusból összesen 285 példányt gyártottak le a háború vége előtt. A cél 600 példány legyártása volt.
Kijött-e a matek?
A német törpetengeralattjáró program hatékonyságáról elég vegyes a kép. Ennek alapvetően az az oka, hogy hatalmasak voltak a veszteségek. Az 1944-45-ös időszakban, amikor a Kriegsmarine már több száz ilyen járművel rendelkezett, az volt a jellemző hatékonyság, hogy egyetlen hajó elsüllyesztésére 10-20 törpetengeralattjárót vagy ember vezette torpedót kellett bevetni.
A veszteségek többségét amúgy nem a szövetséges haderő okozta. A legnagyobb probléma az volt, hogy a német törpetengeralattjárók legénysége minimális kiképzést kapott, ami miatt gyakoriak voltak a balesetek. A járművek jelentős része például nem találta meg a célpontokat, eltévedt és partra futott.
Emellett a korai német törpetengeralattjárók egy fős legénységgel rendelkeztek, ami így túlterhelt volt.
Ennek ellenére, az én véleményem szerint kijöhetett a matek. Ehhez a következő számítást vezetem le. Tegyük fel, hogy egyetlen hajó elsüllyesztéséhez be kellett vetni mondjuk öt darab törpetengeralattjárót. A második világháború időszakában egy tipikus teherhajó vízkiszorítása 2000-5000 tonna körül volt. Ennek az elsüllyesztésére lehet, hogy 5 egységet kellett bevetni, de mivel egy tipikus német törpetengeralattjáró vízkiszorítása 11 tonna körül volt (az egyik legnagyobb számban gyártott típusnak, a Molch-nak nagyjából ekkora volt a vízkiszorítása) ezért az 5 bevetett egység összesített vízkiszorítása 55 tonna volt. Ez azt jelenti, hogy a vízkiszorításokat összevetve az okozott veszteség az elszenvedettnek így is a több tucatszorosa lehetett.
Viszont az is igaz, hogy a németek teljesíthettek volna jobban. A flotta vezetése kezdetben nem akart alapos kiképzést adni a német törpetengeralattjárók legénységének, mivel a jobban képzett tengerészeket az új generációs tengeralattjárókra (az Elektroboot-okra) tartogatták.
A program vezetőinek a szerencséjére nagy számban találtak önkénteseket, akik hajlandóak voltak ezekre a szinte öngyilkos bevetésekre jelentkezni. Mondhatni a lelkesedés pótolta a hatékonyságot.
Emellett a német törpetengeralattjáró-program során alapvetően a mennyiségre és a gyors fejlesztésekre fókuszáltak, ami miatt a német hajógyárak több mint ezer törpetengeralattjárót le tudtak gyártani a háború vége előtt.
A program a ténylegesen jelentős hatékonyságot a Seehund-al érte el, de az már csak 1945-ben jelent meg.
Források:
Képek:
3 hozzászólás
· 1 éveDehogynem! Kamikazerepülő.
· 1 éve
Csatlakozz hozzánk facebook-on is
Kövesd Twitch csatornánkat
Nézd meg archív videóinkat
"You've been thunderstruck."
TierX szinten ...