A német HL 230

A német harckocsimotorokat kivétel nélkül (szinte monopóliumszerűen) a Maybach gyártotta. A Maybach korábban léghajómotorokat gyártott, amikre jellemző volt, hogy nagy nyomatékot adtak le alacsony fordulatszámon.

A második világháború alatt gyártott német harckocsik közül a legerősebbek a Párduc és a Tigris típusok voltak. Ezeket a Hl 230 típusú benzinmotorok hajtották. A típus egy 12 hengeres, karburátoros V-motor volt. A típus teljesítménye 2500/perc fordulatszámon 600 lóerő volt.

HL 230

A HL 230-at a korábbi HL 210-ből alakították ki, úgy, hogy felfúrták a blokkot, ami révén megnövekedett a furat, a lökettérfogat pedig 21 literről 23 literre nőtt.

A német harckocsimotorok tipikusan hosszú-löketűek voltak, vagyis a hengerek lökethossza nagyobb volt, mint a furata. A hosszú-löketű motorok részterhelésen általában nagyobb nyomatékot adnak le.

A német harckocsimotorokra a világháború időszakában jellemző volt az alacsony nyomaték- magasabb fordulatszám kombináció. Ennek az volt az előnye, hogy ez által könnyebbé vált a hajtáslánc, ami révén könnyebb lett a harckocsi is. Ennek az volt az oka, hogy a hajtáslánc alkatrészeit a nyomatékra kellett méretezni, így a kisebb nyomaték könnyebb hajtásláncot jelentett.

A Hl 230 kezdetben 3000/perc fordulatszámon adta le a maximális teljesítményét, de azt később gyárilag lekorlátozták 2500/perc értékre, hogy a motor élettartamát növeljék.

Az ugyan igaz, hogy a HL 230 hasonló teljesítményre volt képes lóerőben, mint a szovjet V-2, de a nyomatéka kisebb volt.

Az összehasonlítás megértéséhez levezetünk egy kis géptant. Egy belsőégésű motor esetén a motor teljesítményét a következő egyenlet adja meg:

teljesítmény = nyomaték * fordulatszám

A fenti összefüggés azt jelenti, hogy úgy is lehet nagy a teljesítményünk, hogy egy kicsi motort járatunk nagy fordulatszámmal, de ez kicsi nyomatékkal jár együtt.

Ez a magas fordulatszám- alacsony nyomaték kombináció leginkább akkor működött, amikor a német harckocsik túlnyomó többsége még könnyű-harckocsi volt, vagyis az 1939-41 időszakban. Viszont miután a német harckocsik átlagos tömege a többszörösére nőtt, a németek elkezdtek szenvedni vele. A könnyű hajtásláncok egyszerűen nem bírták a 60-70 tonnás óriástankok tömegét.

A szovjet Kharkiv V-2

A szovjet harckocsikat szinte kivétel nélkül a Kharkiv V-2 dízelmotor hajtotta meg. Ez egy 12 hengeres, injektoros V-motor volt.

A típusnak a 38,8 literes lökettérfogata révén nagy volt a nyomatéka, ami előnyös volt egy nehézgépjármű mozgatásához. Emellett a dízelmotoroknak nagyobb a termodinamikai hatásfoka, mint a benzinmotoroknak. Ez az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás révén jelentősen hozzájárult a szovjet harckocsik mobilitásához.

A típus nagy lökettérfogatával járó nagy tömeget úgy ellensúlyozták, hogy a blokk alumíniumból készült. A szakirodalom a típust egy a korszakához képest nagyon modern konstrukciónak tartja.

Viszont a típus literteljesítménye alacsonyabb volt, mint a korban szokásos benzinmotoroknak. Ezért volt szükség nagyobb lökettérfogatra. A típus teljesítménye a T-34-eseken alkalmazott verziókon 500 lóerő volt. A maximális teljesítményt 1800/perc fordulatszámon adta le.

A szovjet Kharkiv V-2 harckocsimotornak volt egy jelentős problémája: a porszűrő. Mivel a porszűrő nem tudta biztosítani a por kint tartását, ezért a motorba jutó port tönkretette a motort. Ennek következtében a gyártó mindössze 70 üzemóra garanciát adott a motorra és az gyakran még az előtt tönkrement.

Ez leginkább nyáron okozott problémát, amikor porzottak az utak. Egy hosszabb nyári úttal annyi por kerülhetett a motorba, ami jelentősen csökkentette annak a teljesítményét.

Később a típuson már jobb porszűrőket használtak, ami a motorélettartamot 140 órára növelte.

Egy másik probléma az volt, hogy a szovjet harckocsizók nem bírtak a váltóval, mivel túl nehéz volt használni. Ennek az volt az oka, hogy a T-34-s váltójának a használatához igen nagy fizikai erő kellett, amitől a sofőr szó szerint leizzadhatott. Ezért a T-34-esek legénysége gyakran azt csinálta, hogy a váltó kezelése helyett inkább kikapcsolták a fordulatszám-szabályzót, hogy úgy növeljék a tank sebességét. Ez pedig nem tett jót a motorélettartamnak.

A nehéz harckocsikon a V-2K verziót alkalmazták. Annak nagyobb volt a teljesítménye, de cserébe csökkent a megbízhatóság.

V-2K KV-1 mellett kiállítva

A szovjetek jobban fel voltak készülve az 1941-42-es télre, mint a németek, de a dízelmotoroknak meg vannak a saját problémái nagy hidegben. Az egyik dízelmotor-specifikus probléma nagy hidegben az a jelenség, hogy a dízelolaj akár meg is dermedhet, ami indíthatatlanná tehette a motort.

Ezen ok miatt a szovjetek télen kerozint kevertek a dízelbe. Mivel a dízel-kerozin keveréknek kisebb a dermedéspontja, mint a tiszta dízelnek, ezért télen jobban ment vele a motor. A szovjetek mínusz 20 fok alatti hőmérséklet esetén adagoltak kerozint a dízel mellé, a hőmérséklet függvényében. Mínusz 50 fok alatt már 70 százalék volt a kerozin aránya.

Az amerikai Continental R975: a motor, ami köré a Shermant tervezték

Az amerikaiak gyakran felemlegetik, hogy az ipari termelésük mennyire standardizált, de ez a második világháborús Sherman harckocsik esetében nagyon nem volt így. Ennek az volt az oka, hogy a Shermant 4 különböző motortípussal gyártották.

Az egyik problémája az amerikaiaknak az volt, hogy a két világháború között nem fejlesztettek ki egy specializált harckocsimotort, ami miatt nem állt rendelkezésre olyan típus, aminek a gyártása ráállhattak volna.

A híres amerikai harckocsit, az M4 Sherman típust kezdetben Continental R975 motorral gyártották. Ez alapvetően egy harckocsi hajtása átalakított repülőgépmotor volt. A motor egy 9 hengeres csillagmotor volt. A típus repülőgép-üzemanyagot használt, teljesítménye 350-400 lóerő volt.

A Continental motor

Az amerikai hadsereg azért preferálta a Continental motort, mert a Sherman 4 gyártásba került motorja közül ez volt a legkevésbé karbantartás-igényes és bonyolult.

Viszont a típusnak volt hátránya is: a Continental motor kialakítása és dimenziói nem volt ideálisak, ami hozzájárult ahhoz, hogy a Shermannak harckocsiként nem volt ideális a profilja (magas volt).

Emellett az is a típus hátránya volt, hogy megfelelő teljesítményhez magas fordulatszámon kellett járatni.

Egy másik Sherman motor: General Motors 6046

Egy másik motortípus, amivel a Sherman gyártásba került, az a General Motors 6046 volt. Ez egy 12 hengeres, kétütemű-dízelmotor volt, amit úgy hoztak létre, hogy két 6 hengeres motort egy közös tengelyre kötöttek. A típus teljesítménye 375 lóerő volt.

Ez a típus nehezebb volt, mint a Continental-motor, de jobb volt a nyomatéka, ami miatt alacsony fordulatszámon jobban működött vele a tank.

A GM-féle kétótemű-dízel

Az amerikai hadsereg nem használta a Sherman-nak a GM motoros verzióját, de a Szovjetunióba segélyként küldött Sherman-ok ezzel a motorral voltak ellátva, mivel a Vörös Hadsereg járművei dízelmotorosak voltak.

A típus problémája az volt, hogy a porszűrő nem működött megfelelő módon. Emellett a kuplung élettartalma is rövid volt.

A brit Rolls-Royce Meteor

A brit harckocsi-fejlesztés számára a háború elején komoly problémát jelentett, hogy nem rendelkeztek egy megfelelő teljesítményű harckocsimotorral. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a háború elején gyártott harckocsik esetében a briteknek választaniuk kellett, hogy vagy a mobilitás lesz jó, vagy pedig a védettség, mert a kettő együtt nem ment.

Erre a problémára jelentett megoldást a Rolls-Royce Meteor. Ez a híres Merlin repülőgépmotoron alapult. Lökettérfogata 27 liter volt, teljesítménye pedig 550-600 lóerő. A maximális teljesítményt 2250/perc fordulatszámon adta le.

Rolls-Royce Meteor

Ugyan a Meteor lökettérfogata megegyezett a Merlin-ével, de jelentősen kiegyszerűsítették, például a feltöltő-rendszert elhagyták. A gyártáshoz gyakran olyan alkatrészeket használtak, amiket kiszűrtek a Merlin gyártása során a minőség-ellenőrzésen.

A Meteor könnyedén le tudta adni a brit harckocsik által igényelt teljesítményt, ami miatt nagyon megbízható volt. A Meteor révén a britek a háború végén már képesek volt jobb harcértékű harckocsikat gyártani.

Japán harckocsimotorok

A japánok a harckocsimotorok területén abban voltak jók, hogy ők alkalmazták először tömegesen a dízelmotorokat. A dízelmotorok kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, ami a mobilitás és az ellátás szempontjából előnyösebb volt.

Emellett a dízelmotoroknak számukra logisztikai előnye is volt. Japán szigetország, ami miatt a hadjáratokra tengeren keresztül kellett szállítaniuk a hadseregüket. Mivel a haditengerészet használta a dízelt üzemanyagként, ezért ez így könnyebb ellátást jelentett a harckocsik számára is.

A japánok számos dízelmotor-típust alkalmaztak a páncélosaikhoz, ami miatt nehéz egyet kiemelni. Mivel a japán harckocsik könnyű tankok voltak, ezért a 120-150 lóerős motorjaikkal is gyorsan tudtak haladni.

Források:

• https://panzerworld.com/german-armor-engines
• http://www.alanhamby.com/maybach.shtml
• https://www.tankarchives.ca/2020/10/how-wehrmachts-diesel-stalled.html
• https://tankhistoria.com/cold-war/v-2-engine/
• https://www.tankarchives.ca/2013/04/aberdeen-t-34-and-kv-1-test.html
• http://chris-intel-corner.blogspot.com/2012/07/wwii-myths-t-34-best-tank-of-war.html
• http://www.allworldwars.com/T-34%20Tank%20Service%20Manual.html
• https://www.theshermantank.com/sherman/the-motors-four-motors-made-it-into-production/
• https://tankhistoria.com/cold-war/meteor-engine/
• https://warfarehistorynetwork.com/article/tanks-of-the-rising-sun/