Bevezetés
A T26E5 az új, sokak szerint OP prémium trió egyike (T26E5, Liberté, Defender), de lássuk, hogy igazuk van-e!
Történelmi háttér
A feljavított páncélzattal rendelkező M4A3E2 tank sikeres harctéri alkalmazása arra ösztönözte a döntéshozókat, hogy hasonló specifikációval rendelkező M26-os tankot hozzanak létre. A Chrysler 1945-ben kezdte el a jármű gyártását. A tesztek után rájöttek, hogy csökkenteni kell a sebességet annak érdekében, hogy a felfüggesztés ne sérüljön. Összesen 27 járművet gyártottak.
Paraméterek
Ágyú
Erre a tankra egy 90 mm-es T7E1 ágyút kapunk, ami így a 90 mm hallatán nem nagyon tűnik ütősnek egy nehéz tankon, de az átütése már-már kiemelkedőnek számít ezen a szinten. Ez számokban: 230/259/45 átütéssel és 240/240/320 (APCR/APCR/HE) sebzéssel rendelkezik.
Ezzel az alap átütéssel a távolabbi célpontokat is biztosan át tudja ütni a saját szintjén, bár egy 400 méterre álló IS-3 vagy T32 ellen már nem árt a biztonság kedvéért betölteni a prémiumot.
70 db lőszer fél a tankba, amiből szinte lehetetlenség kifogyni. Én 50/20/0 arányban osztottam el a lőszereket, viszont aki szeretne, az nyugodtan rakhat bele 2-3 HE lőszert is, ha esetleg a bázist kellene visszalőni vagy papír tankkal találjuk szemben magunkat. Ami nagyon lényeges, hogy az alap lőszerünk és a prémium lőszer is APCR, ami azt jelenti, hogy a minkét típusú lőszer sebessége 1021 m/s.
Menet közbeni pontossága elég RNG függő, 200 méter felett kb. 30% az esélye hogy távolabbi célpontokat menet közben eltalál, de a gyors töltési idő miatt bátran lehet ezekkel a lövésekkel kísérletezni.
Töltési ideje BIA+Töltésgyorsító+Ventilátor használta mellett 5,89 mp. A DPM így 2446, ami szintén kiemelkedő és bátran le lehet állni 1v1 szituációkba Tier 8 as tankokkal, mert mi fogunk kijönni győztesen. A Defender esetében pedig ha nekimegyünk (dogfight), akkor mi pont tudjuk majd lőni a kupoláját, míg ő csak a testünk tetejére lát rá, amit ha nem tölt prémiumot akkor csak nagy nehezen fog átütni.
Célzási időnk 2,11 mp, míg a pontosságunk 0,35/100m. A lövegkitéríthetőség -10/+20, ami miatt kifejezetten jól lehet vele hulldownozni.
Torony
A torony papíron 190/114/127 mm, aminek elején egy vastag lövegpajzs található, mely a legvékonyabb ponton is 279 mm páncélzattal rendelkezik, de hála az üreges páncélnak még a JG.Pz. E100 se üti be ezt a lövegpajzsot. A torony páncél tehát biztosítja hogy ezzel a tankkal is lehessen tornyozni, nem véletlenül amerikai.
Viszont van rajta két gyengepont is. Az egyik a sokak által ismert kupola, ami 204 mm átütés felett már átüthető, de ezt ember legyen a talpán aki el tudja találni, mert elég kicsi célpont és még egy kis toronyforgatással szinte lehetetlenné is tehetjük ezt az ellenfél számára. Míg a másik, a torony jobb oldala, amit kevesebben ismernek, de ott már 230+ átütéssel bontható. Ha itt találat éri, akkor tapasztalataim alapján nagy valószínűséggel a lövész sajnos elhalálozik. És mivel a tank tornya szemből nem teljesen szimmetrikus, így szerencsére a bal oldalon nem lehet beütni ilyen könnyedén a torony oldalát.
Látótávolságunk 390 méter, ami egy nehéz tankhoz képest átlagosnak mondható. A torony fordulási sebessége 26 fok/másodperc, ami pont annyi mint az IS-3-nak és csak 1 fokkal jobb mint a T32-nek.
Felépítmény
A testpáncél papíron 152/76/51 mm, ám ez a gyakorlatban sokkal erősebb szemből.
A 152 mm az alsó lemezre vonatkozik. A felső páncéllemez 200-210 közötti páncélértékkel rendelkezik. A géppuskafészek kivételesen nem gyengepont!
A test közepének a tetején van egy kiálló pont, amit sokáig én is gyengepontnak hittem, de miután megnéztem, rá kellett jönnöm hogy ez a pont 220-230 mm közötti védettséget élvez. Mivel az ellenfél elég gyakran lövöldözi ezt a részt tévedésből, ezért itt sok lepattanóra számíthatunk.
Egy kis beforgatással már a gyengébb pontokon is 220 mm-re növekszik a páncélzatunk, viszont egy IS-3 ellen már óvatosan lépjünk fel, mert elég könnyedén át fogja ütni az oldalunkat.
Tankunk elég érzékeny a lőszerrekeszére ha szemből vagy oldalról találnak el minket. A legények közül a vezető szokott néha elhalálozni, de ez sem szokott sűrűn megtörténni.
Itt pedig 2 képet láthattok arról, hogy mennyi különbség van álcázás terén az álcafestés nélküli T26E5 és a gyári festéses Patriot verzió között:
Felfüggesztés
Forgási sebessége 31 fok/mp, ami nem egy rossz érték. Ha a torony forgási sebességhez hozzáadjuk a test forgását is, akkor elég kevés olyan tank lesz ami büntetlenül körbe tudna minket szaladni. A tank lánca nem elég vastag, ezért a sidescrape-pel - mondjuk egy IS-3 vagy Defender ellen - csak extrém esetekben próbálkozzunk. Más, kevesebb mint 210 mm átütésű kis kaliberű tank ellen pedig már felesleges a sidescrape, hisz a frontunkat ezek úgysem nagyon ütik át. Tapasztalataim szerint a repeszromboló lövedékeket (O-I, O-Ni) a lánctalp nagyon jól fel tudja fogni.
Talajellenállási értékei nem valami kiemelkedőek:
- Kemény talajon: 1.15
- Közepes talajon: 1.34
- Laza talajon: 2.59
Motor
Motor terén kapunk egy Continental AV-1790-1-et, ami 704 lóerővel hajtja tankunkat. 47 tonnánk mellé ez 15 LE/t fajlagos teljesítményt jelent, ami elég karcsúnak tűnik, de nehéz tankhoz képest nem is olyan rossz érték. Maximum sebességünk 40 km/h, amiből a 35-öt minden gond nélkül el is éri egyenes talajon.
A tűz esélye 20%, 200 csata alatt talán ha 1x gyulladtam vele, tehát akár pótkajával is használhatjuk.
Ajánlott játékstílus
Amióta bejött a játékba az új MM, azóta ez a tank egy kivégzőosztaggal ér fel. A tier 8-as tankokat minden gond nélkül semmisíti meg.
Érdemes az első lövéssel lelőni a láncot, majd a gyors töltés miatt simán ott is tudjuk azt tartani, nem egyszer megtörtént velem hogy lelőttem egy tank láncát és visszalőni se tudott rám, miközben én minden gond nélkül lőttem őt ki.
Tier 9-es és tier 10-es tankok ellen már nem olyan kiemelkedő a teljesítményünk, de ha az oldalukba tudunk kerülni, akkor elég kellemetlen meglepetést tudunk okozni nekik.
Alap lőszerünk még tier 10-ben is megállja helyét, csak akkor kell az arany lőszerhez nyúlnunk, ha beforgatott tankokat látunk, bár az a +29 mm nem fog sokat számítani egy beforgatott E 100 torony vagy egy JG.Pz. E 100 esetében.
Ha a lista aljára kerültünk és nincs semmi esélyünk egy face to face párharcban a nagyfiúk ellen, akkor próbáljunk meg kihasználni a jó toronypáncélunkat és egy domb mögül hulldownból lövöldözni. A torony elég megbízható lesz még ilyen szinten is, bár az említett gyengepontok miatt már elég könnyen beüthetik a nagy kaliberrel rendelkező TD-k.
Ezt a tankot legjobban a T32-vel tudnám összehasonlítani annyi különbséggel, hogy ami a T32-ből hiányzik, az ebben a tankban meg van: kis profil, nagy átütés, DPM. A T32-nek talán csak a tornya jobb mint nekünk, ebből is látszik hogy mennyire OP tankot hozott létre a WG. A másik tier 8-as prémium amerikai nehéz tank, a T34-es pedig már közelébe sem ér ennek a szörnyetegnek, az ő javára csak a nagy átütése hozható fel.
CW/SH
A tank ebben a formában teljesen alkalmas több pályára is CW-n illetve SH-n is. Az IS-3 és a Defender méltó ellenfele.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
- Töltésgyorsító
- Ventilátor
- Stabilizátor
Ajánlott fogyóeszközök
- Kis javítókészlet
- Kis elsősegélycsomag
- Nagy tűzoltókészülék
Ajánlott legénységi képzettségek
- Parancsnok: 6. érzék / BiA / Ezermester / Javítás
- Lövész: Javítás / BiA / Pillanatkép / Mesterlövész
- Vezető: Javítás / BiA / Sima utazás / Kuplungégető
- Rádiós: Javítás / BiA / Helyzetfelismerés / Álcázás (utóbbit csak azért raktam fel mert nem láttam hasznosabbat, de ide akár tűzoltást is rakhattok)
- Töltő: Javítás / BiA / Biztonságos elhelyezés / Adrenalin roham
Bevétel
Az olcsó lőszer miatt az egyik legjobb tier 8-as farmoló tank. Egy 2200+ sebzéses körben prémium nélkül 45-50 ezer között kereshetünk vele, de ez a spot sebzés függvényében is változhat (plusz ugye ide jön az is, ami a láncolások miatt is összejön).
Előnyök és hátrányok
Előnyei
- Jó toronypáncélzat
- Megbízható testpáncélzat
- Jó DPM
- Hatalmas kreditbevétel
- Jó ágyúsüllyedés
- Kis profil
- És nagyon FUN vele a játék :)
Hátrányai
- Viszonylag lassú
- Az ágyú távolra megbízhatatlan
- A torony jobb oldala egy nagy gyengepont
Kiknek ajánlott
Mindenkinek, aki szereti az olyan nehéz tankokat, amikkel le lehet tolni egy oldalt vagy éppen megállítani az ellenség előrenyomulását. Farmolásra kiemelkedően alkalmas és miért másért venne valaki prémium tankot? A legénység 5 fő, itt lesz +1 ember aki fölösleges ha a T110E5-be vagy a T57 Heavy-be képeznénk legénységet, de ez szerintem megbocsátható.
Ez a tank a FUN és a Farmolás gyönyörű szerelemgyereke!
Videó
Az elemzést írta: kev560boys
https://wot-record.com/
itt 3500 volt a ...