Az emberem későn ért haza, de még égette a gyertyát, írogatott szokása szerint, ott kókadt le a feje az íróasztal mellett. A gyertya már rég ellobbant, mikor valami kettőkor megriadt, és feküdt le a sötétben, persze mindennek nekimenve, széket felborítva, ágytálba lépve, káromkodva. Egész este nyugtalanul aludt, sokat köhécselt, forgolódott. Másnap, szerda reggel már kilencre járt, én rég hazaértem a kofáktól, mire felkelt. Persze egyből a pipáért nyúlt, majd hosszú szárú, kötős gatyában, kócosan ült az ablakmélyedésben, karikás szemekkel bámulva ki a márciusi szitáló esőbe. -Ma is elmegy? Kérdeztem tőle. -El. Morrantotta. -Akkor hozza el a tiszta gallérokat a Simektől, mert mára ígérte őket. -Elhozom, mondta még mindig hátra sem fordulva, baljával az inge alatt gyér mellkasán vakaródzva. Én közben reméltem, hogy ma mégis itthon marad, beszélgetünk, kicsit segít a háztartásban is, de tíz felé dörömböltek lent a kapun, mire a mentét csak úgy a vállára dobva papucsban lesietett. Egy percre rá már mosdott, sietve beretválkozott, bajuszt, hajat fésült, öltözött, ing, nadrág, csizma, mente, a kardot már csak úgy hüvelyestül kapva fel és kötve a lépcsőházban a derekára. -A nyugta, a Simeké édes uram! Oda tettem a zsebébe, el ne felejtse, kiáltottam utána már az ablakból, de akkora már dörrent a kapu megette. -Süveget vajon vett -e magához, nem is figyeltem, jutott eszembe. Csalóka ez a kora tavasz, még meghűl nekem, amúgy is vékonyka ember, gyenge egészségű volt világ életében. A délelőtt csendesen eltelt, takarítással, főzéssel, és csak úgy, a magam szórakoztatására egy csinos kis verset is gyorsan papírra vetettem a szabadságról, és leraktam az ebédlőasztalra a tányérja mellé, előre mulatva, vajon mit szól majd hozzá, ha hazaér, mert magát ebben igen nagy szakembernek tartotta. Kora délután épp, hogy csak leültem a varródoboz mellé, mikor beviharzott. De még, hogy! Mellén a mente, ing kigombolva, arca piros, dobog a csizmás lábával a hajópadlón, a kardját csörgeti! -Te Julis! Kiálltja, ma nagy nap vagyon, ma dicső történések vannak! Előkap az almáriumból egy meszely Tokajit, felhajtja, majd csupasz kézzel nyúlna a lábosba egy csirkecomb után, de rácsapok, mert tudom, rossz szokása, hogy a végén a zsíros kezét majd csak úgy a nadrágja ülepébe törli. -Akkor hozd az ebédet mosolyog rám jókedvűen, mert sürgős dolgok várnak! Lehuppan az asztalfőre, vígan nevetgél, én sietek ki a konyhába a levesért. Megint a kapu csapódását hallom, bemegyek, ő sehol. A bolondja megint elszaladt, de nézem vitte a versemet is magával. Sebaj, majd estére lenyugszik, mindig is ilyen volt, ha magával ragadta a hév. Én azért csak megebédeltem, az övét beraktam a kemence sutba, hogy melegen maradjon. Délutánra kicsit elállt, kiszellőztettem a vánkosokat és estig olvastam, varrogattam. Megint későn jött meg, még mindig lelkesen, pirosan! Hadarva mesél a jeles nap történéseiről és én ámulva hallgatom. Mikor kis szünetet tartana közbevágok: -De a gallérok, a gallérokat elhozta -e kend? -Hű a teremburáját, azt bizony elfeledtem néz rám bűnbánóan, kotorászik a zsebében egy rakás papír között meglelve a nyugtát, rakja az asztalra. Megy ki a konyhába az eltett ebéd után, én nézem a papírokat és uram fia! A versem, amit neki írtam délelőtt, lám hát ennyire megtetszett neki?! Mert ott áll több példányban kinyomtatva valami Landerer és Heckenast által!
Battlefield 2D style
"You've been thunderstruck."
TierX szinten ...