Mostmár 3 kivállóságjellel kijelenthetem hogy nekem töltésgyorsitó, ventilátor és közepes repesz páncél trióval fut. :izmena: RAMM RAMM RAMM :izmena:
Paraméterek - A német csőlakó
A német tankok egyik jellemzője a viszonylag fájdalommentes fejlesztési fa és ez ennél a tanknál sincsen másképp. A hozott anyagból kell dolgoznunk, ami egyben azt is jelenti, hogy két modulon - fejlesztett torony és lánctalp - kívül minden kifejleszthető más tankokon, sok esetben már az előző szinteken. Sajnos az alap lánctalp teherbíró képessége nem túl sok, úgyhogy némi verejték és szabad tapasztalat árán (11.315 XP) megelőzhetjük agysejtjeink elpusztulását... hogy utána a Schmalturmot ne tudjuk majd feltenni és vele együtt a két csúcságyút. Itt két lehetőség is kínálkozik: vagy újabb 15.120 XP-t elköltünk vagy használjuk a 7,5 cm-es KwK 42 L/70-es ágyút.
Én személy szerint T7-ben 26435 szabad tapasztalat elköltését kissé durvának találom, főleg egy olyan tankért, amely tulajdonképpen azokat az ágyúkat fogja hordozni, amit már T6-ban kifejlesztettünk és a 75 milis ágyú sem rossz. A dolog persze azt is magában hordozza, hogy mivel sok modulunk már kifejlesztésre került, ezért a tank már túl sokat (majdnem semmit) nem fog fejlődni az alap és az elit állapot között. A lenti képen zöld téglalapokkal jelöltem azokat a modulokat, amelyeket jó eséllyel fel tudunk majd rakni:
Ágyú
A cím nem egy rossz életű hajléktalant takar, hanem azt hogy a tank egyik nagy előnye, hogy tulajdonképpen mind a három ágyú (7,5/8,8/10,5 cm) használható. Én elsősorban a 8.8-asról fogok írni, de előtte említsük meg a másik két ágyút is.
A 75mm-es ágyú gyakorlatilag a T6-os közepes tankok sztenderd ágyúja, pontos (0,32), közepes alfa (135), közepes tűzgyorsaság (2350) és átütés (150/194), volt Tier 6-ban. Ez az ágyú gyakorlatilag minimális DPM növekedéssel (2450) kerül át T7-be. Ez egy sniper cső, mesterlövészkedésre való, de annyira nevetségesen keveset sebez, hogy én nem használtam. Ezen a szinten ez az ágyú egy Slavia 631-es légpuska teljesítményét hozza, de nekünk tankokra kell lőnünk, nem a szomszéd macskájára. A másik ok, hogy a tank egyéb tulajdonságait (mozgékonyság, páncélzat) a 8.8-as ágyú szerintem jobban támogatja. Ettől persze még a lehetőség adott, hogy valaki ezt a mókushergelőt válassza, de elsősorban a mesterlövész érzelműeknek ajánlott.
A 75 milis ágyú ellentéte egy 10,5cm-es szakállas puska, a jól ismert VK 28.01 trollágyúja. Én azt gondolom, hogy ez az ágyú nagyon jól muzsikál T5-ben a VK 30.01 H tankon, de T7-ben a tankok sokkal jobban páncélozottak és az ágyú pontatlansága és a HE lövedék működési mechanizmusa sok esetlegességet csempész bele a sebzésekbe. Csakhogy a prémium lőszer 104 mm-es átütése már elég sok tank oldalpáncélját képes átvinni, ezért egy megatroll teljes prémiumlőszeres felállás működőképes lehet, ahogy az ebből a Quickybaby videóból is kiderül.
Az ágyú 0,55-ös pontossága természetesen nem egy sebészkés, de a brutális 3200 fölötti DPM (BIA+rammer+venti) azért ígér némi fun faktort, nem beszélve az ellenfelek idegesítéséről. Azért azt ne felejtsük el, hogy az ágyú elsősorban akkor fog működni, ha top tierek vagyunk.
Szerintem a 8.8-as cső az ideális a tankra. Ennek a legnagyobb hiányossága a NEVETSÉGESEN alacsony 132/171-es átütés, prémium lőszerként APCR-t kapunk. Ebből jól látható, hogy az eredményességünket alapvetően meghatározza az, hogy mennyi prémium lőszert vagyunk hajlandóak ellőni.
A 0,38-as szórás és a 2,3 mp-es szűkülés éppen az elfogadható kategóriába esik, mint ahogy a 220-as sebzés is. Ez nagyjából a közepes tank kategória átlaga, amelyet persze erőteljesen meghatároz az, hogy mely tankokon melyik ágyút preferáljuk. Ezt az ágyút alapvetően azért érdemes használni, mert a tank viszonylag mozgékony, tűrhető páncélzattal rendelkezik, ezért egy félig közelharci, félig oldalról támadó tank hibridet kell elképzelnünk. Ehhez elsődlegesen nagy tűzgyorsaság kell, amelyet ez az ágyú papírforma szerint is hoz, ez 5,28 másodperces töltést és 2500 körüli DPM-et jelent. A 7,5-össel sem lesz nagyobb a percenkénti sebzésértékünk, cserébe egy kicsit több (+18) átütésért jóval kisebb sebzést kapunk (-85). Én ezt az ágyút preferáltam, de nem átalkodtam kb. 50%-ban goldot tölteni. Igazából még így is kicsi az átütésünk, ami elsősorban a 171-es és a 194-es átütés közötti különbségben fog kidomborodni. Ami lényeges, hogy pl. a Panther tank vagy a kisebb T6-os német közepes tankok is azonos szűkülési értékkel rendelkeznek, viszont sokkal kisebb alfával, ezért kisebb sebzésre esik ugyan annyi szűkülés, ami szerintem fontos tényező.
Torony
A toronyra a legjobb szó az, hogy furcsa. Papíron 120/60/60 mm páncélvédettséget tud felmutatni, de itt ne valami lefele fordított palacsintasütőt képzeljünk el, sokkal inkább egy ház tűzfalának meredekségével vetekedő felületet. Emiatt a kisebb átütésű lőszerek tudnak pattanni, a nagyobbak azonban átmennek a toronyfronton, KIVÉVE amikor eltalálják a kifele fordított tölcsér alakú ágyútalpat, ami a torony közepét takarja (automatikus lepattanó). A parancsnoki kupola itt nem gyenge pont, ugyan annyi a védettsége, mint a toronyfrontnak.
A torony forgása, legszebb szóval is csak botrányosnak nevezhető 24 fok, amiben a vicces az, hogy az alap toronynak 32 fok, cserébe jobb védettséget ad. A vicces az, hogy aki a Type 64 36 fokos toronyforgását kevésnek tartotta, az itt fel fogja vágni az ereit kínjában (viszonyítási alap: E 100, 20 fok). A cső fel és lehajlása +20/-8 fok, ez kellemes, ráadásul a tank sem vészesen magas, ezzel nem lesz különösebb problémánk, mint ahogy a 380 méteres látótávval sem, ez nagyjából a kategória átlaga.
Felépítmény
Ahogy már a torony részben említettem, a tank páncélzata elég furcsa. a 80/45/50 mm-es értékek nem adják vissza azt, hogy a tankról néha mennyire össze-vissza pattognak a lövedékek, de ennek okát a szögekben és nem a vastagságban kell keresnünk. Ha a tankot nem forgatjuk, a páncélja nagyjából semmit sem ér, ellenben néha a szögekből adódóan olyankor is mágikus lepattanókat generál, amikor nem is várná az ember. A páncélvastagság pont arra elég, hogy kivédjük az overmatch szabályt, illetve közelharcolhatunk T6-os medekkel különösebb aggódás nélkül (pl. a Type 58 ágyúját konzekvensen lehet vele pattintani, ha be van forgatva). Ez elsősorban arra jó, hogy tartalékoljuk a HP-nkat a komolyabb ellenfelek ellen, de 150-es átütés fölött ne bízzunk a jó szerencsénkben.
A rejtőzködési értékeink.... khmm, elfogadhatóak (igazából szarok, de ezt mindig nem írhatom le), persze ha úgy fogalmazunk, hogy jobb mint a Pantheré, sőt még a Panther M10-nél is jobb és pont ugyan annyi mint az A-44-é, akkor egyesek úgy gondolhatják hogy ez sok, de nem. 12,64/9,49/3,12 százalék az alap, de mivel állandóan mozgunk és közelről püföljük az ellenfeleket én még álcafestést sem tettem fel rá, kár erőltetni a bujkálós játékot. Nem ő a lopakodó halál a nyolcadik utasból, de a nagy látótáv miatt néha alacsonyabb szintű tankokra el lehet eregetni egy-két célzott lövést.
Ami érdekes, hogy a tank nem igazán modul érzékeny. Talán ha egyszer gyulladtam ki 100 meccs alatt, ammo rack-re pedig egyáltalán nem is emlékszem, cserébe a legénység sokszor menekülés közben hátba lövi önmagát, ahogy a rendőr viccben is írva vagyon. Ez általában a töltő vagy a parancsnok halálával jár, de még mindig ritkábban, mint más tankokon.
1250 HP-nk van, ez a második legtöbb a szintjén, egyes nehéz tankokat is megelőzve.
Felfüggesztés
Kikompenzálandó a rossz toronyforgást a németek WD 40-nel töltötték fel a felfüggesztést, így sikerült 42 fokos forgást kicsikarniuk (4-gyel több az AMX 12-t-nél), ami meglepően jó érték.
A talajellenállása átlag alatti, de én ezt nem éreztem a mobilitásán, cserébe viszont meglepően jól lőtt mozgás közben (igen, ez ide való, mert a szórásértékek a fejlesztett lánctalptól függnek), aminek én a rejtett értékek között semmilyen jelét nem találtam. A Comet paramétereinél a legtöbb értéke jobb, míg a Panther-nél rosszabb, érzésre még is sokkal pontosabban lő mozgás közben, mint a cicus, ami elvileg nem lehet de még is ezt tapasztaltam. Én elégedett voltam vele, igaz nem is vártam semmit ezen a téren.
Motor
720 lőerő 39 tonnára, 56 km/órás végsebesség, ami kellő mobilitást ad a tankak. 15%-ban gyulladunk ki, automata tűzoltóval 5%-ra esik ez az érték, gyakorlatilag viszont 100:1 arányban égtem, azt is artytól, ami pedig még a legkonzervatívabbak szerint sem tank :D, tehát nem is számít. A motor oldalról nézve teljesen hátul található, ezért sem előröl, sem oldalról nem jellemző az égés.
A sebesség és a súly a tankot remek rammelővé teszi, egy dologra kell figyelnünk, hogy a tornyunk nem szeret fordulni, ezért jellemzően én úgy rammeltem, hogy a becsapódás előtt belelőttem egy HE lövedéket az ellenfélbe, majd feltoltam egy tereptárgyra, hogy ne tudjon ficeregni. Ez gyakorlatilag a velünk egy szintű könnyű tankoknak instant halál, illetve az AMX 13 90-nek is a súlykülönbség miatt (azért ne egy betöltött 1100 hp-s AMX-szel próbálkozzunk).
Ajánlott játékstílus
Mivel alapvetően a brawler/flanker stílus nem egy szokványos használata a közepes tankoknak, ezért a VK 30.02 D játékstílusa meglehetősen egyedi:
- T5-T6 ellenfelek ellen nyugodtan mehetünk közelharcolni a viszonylagosan jó páncélzatnak és a sok HP-nak köszönhetően. Azért ne várjunk egy IS7 jellegű hatásfokot, de a kisebb alfás tankokat elég könnyű vele bebüntetni. Kerüljük el a KV-85 és a T-150-eket, mert ők simán átütnek minket, mi viszont tudunk pattanni, ami tekintve az alfánkat, nem túl előnyös.
- Én relatíve sok goldot (kb. 30) és HE lövedéket vittem, ez utóbbi remekül működik a T6-T8 szinteken szaporodásnak indult könnyen páncélozott TD-k ellen (rammeljük is őket, mert azt szeretik). T8-T9-ben gold nélkül halottak vagyunk, szóval ne sajnáljuk tőlük a nemes fémet.
- Sajnos a gold lőszer intenzív használata esetén sem tudunk bizonyos ellenfeleket átütni, ilyenkor jöhet a proxy spotolás (pl. Karelia szirt alá beszaladni, Fisherman's Bay bal oldali szikla a mélyedésben), majd a keményebb csapattársak elintézik az ellenfeleket.
- Rammolni jó, különösen az AMX könnyű tankokat és a Bulldogot.
- Az ágyúval lehet távolabbra is lőni, nem vészesen pontatlan, a lőszer sebessége viszont lassú, ezért inkább közeli távon működik.
- Ha flankelni akarunk, mielőtt az ellenfélhez érünk kezdjünk el távolodni és nagyobb ívben forduljunk rá, így tudjuk egy kicsit kompenzálni a lassú toronyforgást. Ezerrel elhúzni mellette fölösleges, úgy sem tudunk ráfordulni toronyból, ez nem egy Cromwell.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
- Töltésgyorsító
- Optika
- Ventilátor
Ajánlott fogyóeszközök
- Kis javítókészlet
- Kis elsősegélycsomag
- Automata tűzoltókészülék
Ajánlott legénységi képzettségek
Érdekes kérdés, attól függ, hogy akarunk-e erről az ágról tovább haladni, mert az Indien Panzer a RU 251 felől kikerülhető (én is így tettem). Mivel a következő 3 tank T8-T10-ben sniper tank, ráadásul a látótávjukkal dominálnak, ezért ezt is érdemes számításba venni.
1. képzettség | 2. képzettség | 3. képzettség | 4. képzettség | |
---|---|---|---|---|
Parancsnok | 6. érzék | Elit alakulat | Álcázás | Sasszem/Javítás |
Lövész | Biztos kéz | Elit alakulat | Álcázás | Mesterlövész/Javítás |
Vezető | Sima Futás | Elit alakulat | Álcázás | Megelőző Karbantartás |
Rádiós | Helyzetfelismerés | Elit alakulat | Álcázás | Javítás |
Töltő | Biztonságos elhelyezés | Elit alakulat | Álcázás | Adrenalin roham/Javítás |
Bevétel
Sok-sok minusz a gold lőszer használat miatt. Akinek jó a sorsolása, vagy a vallása tiltja, hogy prémiumot puffogtasson, annak a 252/3200-as kredit értékeket kell észben tartania, utóbbit erőteljesen zárójelbe téve. Prémium fiókkal és 20% körüli gold használattal simán pluszban lehet tartani, én azonban nem sajnáltam az aranyat, ezért nekem összességében a tank mínusszal zárt, bár nem túl sokban.
Előnyök és hátrányok
Előnyei
- nagy végsebesség
- mozgékony, elég jól fordul
- meglepően jó MM besorolás (sokszor top tier)
- elég nagy DPM
- jól lehet vele rammolni a nagy sebesség miatt
- jó csőlehajlás
- viszonylag fájdalommentes fejlesztési fa
- elég jól lő mozgásból is
- 3 különböző ágyút rakhatunk fel
- egyáltalán nem modul érzékeny tank
- szinte sosem ég
- a páncél döntött, gyakorlatilag mindenhol
Hátrányai
- a páncél troll, néha fog furákat, máskor meg T6-os tankokat sem
- rossz toronyforgás
- extrém alacsony átütés vagy sebzés vagy trollágyú (attól függ, mit preferálunk), de több jó tulajdonság együttes jelenléte lehetetlen
- nem igazán jó rejtőzködés
- nem túl nagy alfa
- T8-T9-ben szenved a kicsi alfa és a kicsi átütés miatt
- hegymenet erőteljesen megfogja
Kiknek ajánlott
Sokan utálják ezt a tankot, amit teljes mértékben megértek. Nem könnyű vele játszani, mert gúzsba köti az alacsony átütés vagy a kicsi sebzés. Ezeket mobilitásból kell pótolnunk, amire sokszor nincsen lehetőség vagy a játékosok nem elég képzettek hozzá és ez sok embernek gondot okoz. Ha ráérzünk az ízére, mókás tank tud lenni, de kezdőknek semmiképpen nem ajánlanám.
Videó
Amit a videóban érdemes nézni:
- a meccs elején a mobilitásommal egyből olyan pozícióba mentem, ahol ki tudok osztani sebzést
- közelharcban a gyors töltés, a Jagdpanther-re kiosztott 3 lövés 1-ért
- az IS-re kiosztott 5 lövés 1-ért
- amikor nem tudtam lőni, igyekeztem az ellenfeleket proxy spotban tartani, fürdőkád a szirten, illetve az arty alá menni
Az elemzést írta: Jackal_hun
7018, ...
Valóság: ...